A jubiláló fácán (Catreus wallichii), más néven Wallich-fácán (nepáliul: "Kahir", "Chihir") a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó, veszélyeztetett faj. A Catreus nemzetség egyetlen tagja.

A fajt Thomas Hardwicke angol zoológus 1827-ben Phasianus wallichi néven nevezte el; a dán botanikus Nathaniel Wallich után nevezte el. Később a nevet John Gould angol ornitológus változtatta a jelenlegi névre.

Leírás

A Wallich-fácán közepes-mély testű, jellegzetes, hosszú farokkal rendelkező fácán. Tollazata általában rozsdabarna és szürkésebb árnyalatokból áll, erősebb sötét csíkozottsággal vagy foltozottsággal, ami segít a rejtőzködésben. A hímek általában feltűnőbbek: hosszabb faroktollaik és enyhén díszes fejtollaik vannak, míg a nőstények tompább, kevésbé kontrasztos színekűek. A testméret és a farok hossza fajon belül változhat, de a faj összképe a hosszú farok és a hegyi élőhelyhez alkalmazkodó, földközeli életmód.

Elterjedés és élőhely

A faj a Himalája régióiban fordul elő, elsősorban Észak-India, Nepál és Pakisztán hegyvidéki zónáiban, kisebb állományok előfordulhatnak a környező területeken is. Elsősorban közép- és magashegységi élőhelyeket kedvel: nyílt erdőket, tölgy- és rododendron-cserjéseket, erdei tisztásokat és bozótos lejtőket. Az előfordulási magasság általában hegyvidéki sávban van, ahol a növényzet dúsabb menedéket biztosít.

Viselkedés és életmód

A Wallich-fácán elsősorban földön táplálkozik, étrendjében magvak, bogyók, rügyek, egyes gerinctelenek és növényi részek szerepelnek. A nappali aktivitás jellemző rá; szükség esetén gyorsan futva vagy rövid szárnycsapásokkal menekül. A költési időszak általában a tavasztól a nyár elejéig tartó időszakra esik: a fészkelés többnyire a talajon történik sűrű növényzet mellett, és a nőstény a fiókák gondozásában játszik szerepet. A faj hangadása jellegzetes, rövid, szaggatott kiáltásokból áll, amelyeket a hímek gyakran használnak territóriumuk jelzésére.

Veszélyeztetettség és védelmi intézkedések

A Wallich-fácánt több tényező fenyegeti: élőhelyének elvesztése és töredezettsége (erdőirtás, legeltetés, mezőgazdasági terjeszkedés), valamint a helyi vadászat és zavarás. Ezek következtében a populációk gyakran elszigeteltek és helyenként csökkenő tendenciát mutatnak. A faj nemzetközi megítélése szerint veszélyeztetett, és a megtartásához célzott védelmi intézkedések szükségesek.

A védekezés részei lehetnek: természetvédelmi területek kijelölése és kezelése, élőhely-rekonstrukció, illegális vadászat visszaszorítása, valamint kutatások és monitoringprogramok indítása a populációk jobb megismerésére. Néhány területen közösségi alapú természetvédelem és környezeti nevelés is segíthet a faj fennmaradásában.

Mit tehet a közösség?

  • Támogatni a helyi és nemzetközi védelmi programokat, amelyek a hegyi élőhelyek megőrzését célozzák.
  • Kerülni az élőhelyek további pusztítását szolgáló tevékenységeket, és a fenntartható legeltetési, erdőgazdálkodási gyakorlatok előmozdítása.
  • Részvétel az oktatási programokban és a helyi közösségek bevonása a faj megőrzésébe.