Roe v. Wade
A Roe kontra Wade ügy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 1971-1973-as, mérföldkőnek számító döntése volt. A bíróság kimondta, hogy alkotmányellenes az az állami törvény, amely megtiltotta az abortuszt (kivéve az anya életének megmentése céljából). A döntés számos körülmények között legálissá tette az abortuszt. A döntés kimondta, hogy a nő magánélethez való joga kiterjed a magzatra/magzat nélküli gyermekre is, akit hordoz. A bíróság véleménye szerint az abortusz az első trimeszterben nem veszélyesebb, mint a magzat/gyermek teljes kihordása. A döntés 7-2 arányban született, Warren E. Burger főbíró és hat másik bíró "Jane Roe" mellett, William Rehnquist és Byron White bírák pedig ellene szavaztak.
A döntés megosztotta a nemzetet, és a mai napig vitatott. Az emberek életpárti és abortuszpárti csoportokra oszlottak. Az életpártiak azzal érvelnek, hogy a meg nem született csecsemőnek ugyanolyan joga van az élethez, mint más embereknek, és a kormánynak be kell avatkoznia a védelmében. A választáspártiak úgy vélik, hogy a meg nem született baba nem azonos az emberrel, és a nőnek joga van eldönteni, hogy mit akar tenni a testével, és a kormánynak nem szabad beavatkoznia. Roe-t egy későbbi, Webster kontra Reproduktív Egészségügy (1989) nevű döntés korlátozta, amely bizonyos esetekben lehetővé tette az abortusz szabályozását. Számos állam fontolóra vette az abortuszok teljes betiltását célzó törvények meghozatalát.
Háttér:
Texasban egy olyan törvény ellen indult, amely tiltja az abortusz minden formáját, kivéve, ha az anya élete veszélyben van. 1970-ben egy terhes texasi nő, Norma McCorvey (alias Jane Roe) pert indított Henry Wade, Dallas megye államügyésze ellen egy texasi szövetségi bíróságon. McCorvey arra hivatkozva, hogy egyedülálló nő és terhes, meg akarta szakítani terhességét. Azt akarta, hogy ezt biztonságosan, orvos végezze el, de azt mondta, nem engedheti meg magának, hogy Texason kívülre utazzon. Texasban nem kaphatott legális abortuszt, mert az élete nem volt veszélyben. A perében azt állította, hogy a texasi törvény sérti a magánélethez való jogát, amelyet az Első, a Negyedik, az Ötödik, a Kilencedik és a Tizennegyedik módosítás véd. Roe hozzátette, hogy "saját maga és minden más, hasonló helyzetben lévő nő nevében" perelt. Az ügy lassan eljutott az amerikai Legfelsőbb Bíróságig. Közben McCorvey megszülte a gyermekét, és örökbe adta.
A többségi határozat
A bíróság 7-2 arányban hozott határozatában úgy ítélte meg, hogy a nő abortuszhoz való jogát a tizennegyedik módosítás szerinti magánélethez való joga védi. A döntés lehetővé tette a nő számára, hogy eldöntse, megtartja-e vagy elveteti a magzatot/meg nem született gyermeket az első trimeszterben. Ez 46 állam törvényeit érintette. Harry Blackmun bíró írta a többségi véleményt. "Mi ... elismerjük, hogy tudatában vagyunk az abortusz vitájának érzékeny és érzelmi természetének, a heves ellentétes nézeteknek, még az orvosok körében is, valamint a mély és látszólag abszolút meggyőződéseknek, amelyeket a téma inspirál.". - Blackmun bíró (1973).
Eltérő vélemény
A különvéleményt William Rehnquist bíró írta. Több okot is felhozva kifogásolta a többségi döntést.
- Először is rámutatott, hogy az ügyben nincs jogos felperes, és ez az ügy tárgyalásának feltétele. A jogos felperes egy olyan nő lenne, aki a terhessége első trimeszterében van valamikor az ügy tárgyalása alatt. McCorvey (Jane Roe) nem felelt meg ennek a feltételnek, így az ítélet nem volt alkalmazható az ügyre.
- A bíróság elismerte a nő abortuszhoz való jogát a korábbi esetekből származó általános "magánélethez való jog" alapján. De azzal érvelt, hogy "egy ilyen ügylet a szó hétköznapi használatában aligha tekinthető "magánügynek"".
- A többségi vélemény homályosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a magánélethez való jog pontosan hol található az Alkotmányban. Több módosítást is megemlítettek, de egyik sem tartalmazta konkrétan a magánélethez való jogot. A magánélethez való jog szó nem szerepel az Alkotmányban.
- További problémák közé tartozik, hogy a bíróság törvényhozóként jár el, amikor a terhességet három trimeszterre osztja, és felvázolja az államok által megengedett korlátozásokat. Rehnquist rámutatott, hogy 1868-ban, a tizennegyedik módosítás elfogadásakor a 37 államból 36-ban volt abortuszellenes törvény, köztük Texasban is. Azt írta: "...Az egyetlen lehetséges következtetés ebből a történelemből az, hogy a szövegezőknek nem állt szándékukban, hogy a tizennegyedik módosítás megvonja az államoktól a törvényhozás hatáskörét ebben a kérdésben".
A Roe v. Wade megértése
A magánélethez való jog értelmezése
A "magánélethez való jog" alapja egy olyan bírói értelmezés, amely egy korábbi, Griswold kontra Connecticut (1965) ügyben született. Ebben a mérföldkőnek számító ügyben a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fogamzásgátlók használatát tiltó connecticuti törvény sérti az alkotmányban foglalt magánélethez való jogot. A magánélethez való jog azonban nem szerepel közvetlenül az Alkotmányban. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a magánélethez való jogot több módosítás implikálja. A bíróság 1923-tól kezdődően a tizennegyedik módosításban szereplő "szabadság" garanciáját a magánélethez való széles körű jogként értelmezte. William O. Douglas bíró kijelentette, hogy a magánélethez való jog garanciáinak penumbrái (hallgatólagos jogok) vannak, "amelyeket az említett garanciákból származó kisugárzás (kiáramlás) alakít ki, amely segít életet és tartalmat adni nekik".
Trimeszter koncepció
Döntésében a bíróság a terhesség három trimeszteres keretét alkalmazta. Az első trimeszterben az abortusz biztonságosabb volt az anya számára, mint a szülés. Az indoklás szerint az abortuszról való döntést ebben a szakaszban az anyára kell bízni. Minden olyan törvény, amely az első trimeszterben történő abortuszt akadályozza, alkotmányellenesnek minősül. A második trimeszterben a törvények csak az anya egészségének védelme érdekében szabályozhatják az abortuszt. A harmadik trimeszterben a magzat életképes (képes az anya méhén kívül önállóan élni). Így a törvények korlátozhatják vagy megtilthatják az abortuszt, kivéve azokat az eseteket, amikor az anya egészségének megőrzése érdekében szükséges. Ez a doktrína 1992-ig állt fenn. A Planned Parenthood kontra Casey (1992) ügyben a bíróság az abortusz jogszerűségét nem a trimeszterekre, hanem a magzat életképességére alapozta.
Kérdések és válaszok
K: Mi volt a Roe kontra Wade döntés?
V: A Roe v. Wade döntés az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 1973-as, mérföldkőnek számító döntése volt, amely alkotmányellenesnek nyilvánította az abortuszt tiltó állami törvényt.
K: Hogyan ítélte meg a bíróság az abortuszt az első trimeszterben?
V: A bíróság úgy ítélte meg, hogy az első trimeszterben az abortusz nem veszélyesebb, mint a magzat teljes kihordása.
K: Kik támogatták és kik ellenezték ezt a döntést?
V: A 7-2-es döntést Warren E. Burger főbíró és hat másik bíró támogatta, William Rehnquist és Byron White bírák pedig ellenezték.
K: Mi az életpártiak véleménye az abortuszról?
V: Az életpártiak azzal érvelnek, hogy a meg nem született csecsemőnek ugyanolyan joga van az élethez, mint más embereknek, és hogy a kormánynak be kell avatkoznia a védelmében.
K: Mi a választáspártiak véleménye az abortuszról?
V: A választáspártiak szerint a meg nem született baba nem azonos egy emberrel, a nőnek joga van eldönteni, hogy mit akar tenni a testével, és a kormánynak nem szabad beavatkoznia.
K: Hogyan korlátozták később a Roe kontra Wade ítéletet?
V: A Roe v. Wade-et egy későbbi döntés, a Webster v. Reproductive Health Services (1989) korlátozta, amely bizonyos esetekben lehetővé tette az abortuszok szabályozását.
K: Mikor került nyilvánosságra a Roe kontra Wade-et megsemmisítő legfelsőbb bírósági határozat kiszivárgott tervezete?
V: 2022 májusában jelent meg a Roe kontra Wade ügyet hatályon kívül helyező legfelsőbb bírósági határozat kiszivárgott tervezete .
