Anne Boleyn

Személyiség és megjelenés

Anne szépségéről sokféle vélemény volt. A velencei naplóíró, Marino Sanuto úgy jellemezte Annát, mint "nem a világ egyik legcsinosabb nőjét; közepes termetű, feketés arcbőrű, hosszú nyakú, széles szájú, keble nem túl magas... szemei feketék és gyönyörűek". Simon Grynée 1531 szeptemberében azt írta Martin Bucernek, hogy Anna "fiatal, jóképű, meglehetősen sötét bőrű". Lancelot de Carles "gyönyörűnek" nevezte, jó alakkal. Egy 1528-ban Párizsban tartózkodó velencei szintén azt mondta, hogy szép volt. A legismertebb leírást Annáról a katolikus Nicholas Sanders írta 1586-ban. Ezt néhány évvel Anne halála után írta. Bár ez a leghíresebb, valószínűleg ez a legkevésbé korrekt leírás is. "Anne Boleyn - írta - meglehetősen magas volt ... fekete hajjal, ovális, sápadt arcával, mintha sárgasággal küszködne. Volt egy kiálló foga a felső ajka alatt, és a jobb kezén hat ujja (ami a történészek szerint ma már nem igaz). Az álla alatt egy nagy wen volt, és ezért, hogy elrejtse csúfságát, magas, a torkát takaró ruhát viselt ... Jóképű volt, és szép szája volt". Sanders szerint Anne miatt volt az, hogy Henrik eltávolodott a katolikus egyháztól. Sanders Anne-ról mondott szavaiból született meg az, amit Eric Ives Anne Boleyn "szörnyeteg legendájának" nevezett. Anne jó táncosnő is volt. William Forrest, aki modern verset írt Aragóniai Katalinról, dicsérte Anne táncát. Azt mondta, hogy táncosként "átmenetileg kiváló" képességekkel rendelkezett. "Itt volt" - írta - "egy friss, fiatal leány, aki tudott botladozni és menni".

Korai életút

Anne korai életéről keveset tudunk biztosan, kezdve a születési dátumával és helyével. Vagy 1501-ben vagy 1507-ben született, mivel az egyik forrás szerint 20 éves volt, amikor 1521-ben visszatért Franciaországból, egy másik szerint pedig 1536-ban bekövetkezett halálakor még nem volt 29 éves. A helyszín vagy a norfolki Blickling Hall, vagy a kenti Hever Castle volt. Sir Thomas Boleyn, udvari ember, majd diplomata és felesége, Lady Elizabeth Howard, a norfolki herceg lánya lánya volt. Két testvére volt; egy nővére, Mary és egy bátyja, George.

Anne korai nevelése az osztályába tartozó lányokéhoz hasonlóan zajlott. Tanulmányai a számtanra, a családi genealógiára, a nyelvtanra, a történelemre, az olvasásra és az írásra korlátozódtak. Erős vallási és szentírási nevelésben részesült, mivel a Boleynek családja szilárd vallási meggyőződésű család volt. Anne olyan háztartási készségeket fejlesztett ki, mint a tánc, a hímzés, a jó modor és erkölcs, a háztartásvezetés, a zene, a kézimunka és az éneklés, és több hangszeren, köztük a tömbfuvolán, a hárfán, a lanton és a virginálon való játékban is jeleskedett. Megtanult kártyázni, sakkozni és kockajátékokat játszani, valamint olyan szabadidős tevékenységeket, mint az íjászat, a sólyomászat, a lovaglás és a vadászat. Anne-t arra is megtanították, hogy engedelmeskedjen a férfiaknak az életében, ami először az apjának, majd a férjének, miután férjhez ment.

1513-ban Ausztriai Margit királyi udvarába küldték Hollandiába, hogy ott fejezze be tanulmányait. Anne megtanult franciául beszélni, és amíg ott volt, művészetet, kultúrát, táncot, irodalmat, zenét és költészetet tanult. A következő évben a francia udvarba került, abból az alkalomból, hogy Tudor Mária hercegnő, VIII. Henrik király húga, Tudor Mária és XII. Lajos francia király házasságot kötöttek. Anne XII. Lajos halála után is Franciaországban maradt, és I. Ferenc trónra lépésekor Claude királynő udvarhölgyeként szolgált. Claude királynő háztartásában Anne befejezte francia nyelvtanulását, és alapos ismereteket szerzett a francia kultúráról és etikettről. Az angol, francia és némi olasz nyelvtudás mellett Anne a latin nyelvtudását is bizonyította. Érdeklődést mutatott a divat és az egyház reformját szorgalmazó vallásfilozófia iránt is. Anna 1521 telének végéig Franciaországban maradt.

Vissza Angliába

Anne-t visszahívták Angliába, hogy feleségül menjen egy távoli unokatestvéréhez, James Butlerhez, abban a reményben, hogy így rendezhetik az ormondi grófsággal kapcsolatos örökösödési vitát. Amikor azonban a terv kudarcot vallott, Thomas Boleyn talált egy helyet a lánya számára az angol udvarban, Katalin királyné udvarhölgyeként. Ott Anne beleszeretett Sir Henry Percybe, aki Northumberland grófjának legidősebb fia volt, és titokban eljegyezték egymást, hogy összeházasodjanak, családjaik nemtetszésére. Wolsey bíboros elrendelte, hogy válasszák szét őket. Anne-t hazaküldték Hever kastélyába, Henry Percy pedig kénytelen volt feleségül venni Lady Mary Talbotot, Edward Talbot, Shrewsbury grófjának lányát. Anne Wolsey bíborost hibáztatta elvesztett szerelme miatt, és elhatározta, hogy bosszút áll rajta, mert "ostoba lánynak" nevezte.

Királyi szerelem

Anna visszatért a királyi udvarba, és Henrik király hamarosan szenvedélyesen beleszeretett. Azt akarta, hogy a szeretője legyen, azonban Anne kategorikusan visszautasította, ami még jobban felfokozta Henrik vágyát iránta.

Henrik királynak Aragóniai Katalinnal kötött házasságából csak egy lánya született, Mária hercegnő, akit nem tartottak alkalmasnak arra, hogy halála után az országot irányítsa. Henriknek szüksége volt egy fiúra, hogy utódja legyen és biztosítsa a Tudor-dinasztiát, de Katalin már túl idős volt ahhoz, hogy gyermekeket szüljön. Henrik ekkor úgy látta, hogy Anna a megoldás az utódlás problémájára, és úgy döntött, hogy elválik Katalintól, hogy helyette feleségül vehesse Annát, és férfi örököse legyen.

Azt mondta, hogy a házasság nem érvényes, mert Katalin már idősebb bátyjához, Arthur walesi herceghez ment feleségül, mielőtt Henrikhez ment volna. Artúr néhány hónappal a házasságkötés után, tizenöt éves korában meghalt, és a pápa különleges felmentést adott ki arra hivatkozva, hogy a házasságot soha nem kötötték meg, így Katalin feleségül mehetett Henrikhez, és a Spanyolország és Anglia közötti szövetség fennmaradt. Henrik király most úgy vélte, hogy a házasságukat eleve nem lett volna szabad engedélyezni, és hogy büntetésük az volt, hogy nem születtek fiaik. A Bibliából idézett egy verset, amely szerint "a férfi nem veheti el a testvére feleségét". Azt mondta, hogy azt tette, amit helyesnek tartott, bár még mindig szerette Katalint, de a lelkiismerete nem engedte, hogy továbbra is bűnben éljen vele. A válási tervek sok pletykát váltottak ki az udvarban és külföldön, és "a király nagy ügye" néven vált ismertté.

Wolsey vezetésével rendkívüli bíróságot tartottak, hogy eldöntsék, engedélyezik-e a válást. A pápától Rómába hoztak egy tisztviselőt, és tárgyalást tartottak. A tisztviselő kijelentette, hogy nem tudja eldönteni, mit tegyen. Azt akarta, hogy helyette a pápa döntsön. A pápa félt attól, hogy megsérti V. Károly szent római császárt, Katalin unokaöccsét, és hogy mi történne, ha engedélyezné a válást. Nem hozott döntést. Közben Anna és Henrik király egyre türelmetlenebbek lettek.

Házasság

Miután Anne saját jogán Pembroke márkinője lett, Anne eléggé biztonságban érezte magát, és végül 1532 végén engedett Henriknek, és hamarosan teherbe is esett. Ahhoz, hogy törvényes trónörökösük legyen, ez azt jelentette, hogy Annának és Henriknek gyorsan legalizálni kellett az egyesülésüket, ezért 1533. január 25-én titokban összeházasodtak, még ha a válás nem is jött létre.

Henrik és Aragóniai Katalin házasságát a következő év májusában az újonnan kinevezett canterburyi érsek, Thomas Cranmer, a Boleyn család egykori káplánja, már nem reménykedett abban, hogy a pápa megadja neki a válást, ezért törvénytelennek nyilvánította. Katalint a walesi özvegy hercegnői címmel küldték el az udvarból, mintha soha nem is ment volna férjhez Henrikhez.

Henrik törvényes feleségeként immár elismert Annát 1533. június 1-jén hivatalosan is Anglia királynőjévé koronázták. Már csak egy fiú születésére volt szükség, és a diadal teljes lett volna.

Anna 1533. szeptember 7-én leánygyermeket szült, a későbbi I. Erzsébetet. Henrik király nagyon csalódott volt, minden gondja után még mindig nem oldódott meg az utódlás problémája. Anne azonban hamarosan ismét teherbe esett, de ez 1534 nyarán vetéléssel végződött. Henrik aggódni kezdett, hogy Anne nem tud neki egészséges fiúgyermeket szülni. A király nemtetszését érezve Anne egyre bizonytalanabbá és egyre nehezebbé vált, és Henrik kezdett belefáradni. A helyzet csak tovább romlott, amikor a király különös figyelmet kezdett fordítani egy Jane Seymour nevű udvarhölgyre.

Amikor 1536. január 29-én Anna halva született fiúgyermeknek adott életet, Henrik elárulva érezte magát, és teljesen ellene fordult, azzal vádolva őt, hogy megbabonázta.

Bukás és kivégzés

Henrik új titkára, Thomas Cromwell kereste a módját, hogyan szabadulhatna meg Annától, hogy Henrik újra férjhez mehessen. Talált olyan embereket, akik azt állították, hogy Anna más férfiak szeretője volt, miközben Henrik király felesége volt. A nőt bíróság elé állították, és bűnösnek találták árulás, házasságtörés és vérfertőzés vádjában, bár valószínűleg ártatlan volt. A férfiak, akiket azzal vádoltak, hogy a szeretői voltak, Sir Francis Weston, a zenésze, Mark Smeaton, Sir Henry Norris, William Brereton és a bátyja, Rochford vikomt George Boleyn. Mindannyiukat elítélték és kivégezték.

Annát 1536. május 19-én végezték ki a londoni Towerben (London, Anglia). A londoni Towerben, a Szent Péter ad Vincula királyi kápolnában temették el.