Wade–Giles átírás — a kínai romanizáció története és szabályai

Wade–Giles átírás: részletes történet és szabályok, az aposztrófok jelentése, Pinyinhez viszony, Tajvan használata — teljes, könnyen követhető útmutató a kínai romanizációról.

A Wade-Giles (egyszerűsített kínai: 威妥玛拼音 vagy 韦氏拼音; hagyományos kínai: 威妥瑪拼音; pinyin: wēituǒmǎ pīnyīn), néha rövidítve Wade, a kínai nyelv egyik romanizációs rendszere. A mandarin Pekingben használt formáján alapul. A rendszert Thomas Wade készítette a 19. század közepén. Teljes mértékben Herbert Giles 1892-es kínai-angol szótárában dolgozta ki.

A Wade-Giles volt a fő átírási rendszer az angol nyelvű világban a 20. század nagy részében. Számos szabványos szakkönyvben ezt használják. Az 1979 előtt kiadott, Kínáról szóló könyvekben is ezt használják. Ez váltotta fel a Nanjing-alapú romanizációs rendszert, amely a 19. század végéig volt elterjedt. A Wade-Giles-t mára a Pinyin rendszer váltotta fel. Tajvanon (Kínai Köztársaság) még mindig ezt használják.

A Wade-Giles egyik jól ismert sajátossága, hogy aposztrófot használ a mássalhangzók aspirációjának, azaz a leheletnyi mássalhangzóknak a jelölésére. Például a ping a Pinyinben p'ingnek íródik a Wade-Gilesban, de a bing a Pinyinben pingnek íródik. A hangokat azért írják így, mert a kínai nyelvben nincsenek olyan hangos mássalhangzók, frikatívumok vagy affrikáták, mint az angolban. A kínai nyelv csak a szívott és a nem szívott hangokat különbözteti meg. Ezért aposztrófot használunk ahelyett, hogy más betűt használnánk.

Az aposztróf azonban nem volt jól érthető azok számára, akik nem ismerik a Wade-Giles helyesírást, így sokan, akik olvasták az aposztrófot, figyelmen kívül hagyták az aposztrófot, amikor kínai szavakat olvastak vagy másoltak le. Ez ahhoz vezetett, hogy sok nem kínai ember helytelenül mondta ki a kínai szavakat, köztük a tao, a tai chi és a kung fu szavakat. Azokat a Wade-Giles írásmódokat, ahol az aposztrófot teljesen figyelmen kívül hagyják, basztardizált Wade-Gilesnak nevezik.

Történet és elterjedés

A Wade-Giles rendszer a 19. század közepétől vált ismertté, elsősorban brit diplomáciai és tudományos körökben. Thomas Wade kidolgozta az alapokat, Herbert A. Giles pedig továbbfejlesztette és népszerűsítette a módszert az 1892-es szótárában. A 20. század során a Wade-Giles volt a legelterjedtebb átírási mód az angol nyelvű irodalomban és tudományos munkákban, különösen a kínai nyelv tanulmányozásában.

Az 1950–60-as évektől kezdődően a Kínai Népköztársaság a Hanyu Pinyin rendszert vezette be hivatalos romanizációként. A Pinyin az 1970–80-as évektől vált egyre szélesebb körben elfogadottá a nemzetközi közösségben; a hivatalos átállás a nyugati könyvkiadásban és atlaszokban a 20. század végén zajlott. Tajvanon a Wade-Giles volt a domináns rendszer hosszú ideig, de az utóbbi években több alternatívát (pl. Tongyong Pinyin, majd hivatalosan a Hanyu Pinyin) is használtak, és sok modern hivatalos névtáblán már Pinyin-szerű formákat találunk. Ugyanakkor sok történelmi név, intézmény- és személynév a nyugati köznyelvben Wade-Giles vagy egyéb hagyományos átírást őrzött meg.

Alapelvek és írásmód

• Aposztróf az aspiráció jelölésére: a Wade-Giles egyik legismertebb jellemzője, hogy az aspirált (erősen kiáramló levegővel ejtett) mássalhangzókat aposztróffal jelöli: például p', t', k', ch'. Az aposztróf hiánya tehát nem a "voiced" (zöngés) hangot jelenti, hanem a nem aspirált (szívott) párt.
• Más betűhasználat, mint Pinyinben: az angol nyelvű olvasó számára megtévesztő lehet, hogy a Pinyin és a Wade-Giles különböző betűket használ ugyanazon kínai hangtani jelenségekhez. Például a pinyinbeli b hang gyakran Wade-Giles p-nek felel meg (apo sztróf nélküli), míg a pinyinbeli p Wade-Giles p' (azaz aspirált).
• Szótaghatárok és kötőjelek: Wade-Giles gyakran használ kötőjelet a több szóból álló nevekben vagy szóösszetételekben (pl. Chiang Kai-shek), és néha pontokat vagy aposztrófokat alkalmaz a szótagok elválasztására.
• Tonek jelölése: a hétköznapi használatban a hangsúlyok (tonális jelek) sokszor elmaradtak. Tudományos és nyelvoktató kiadványokban azonban különböző módszereket alkalmaztak a tónusok jelölésére (diakritikus jelek vagy számozás), de ez nem volt egységes.

Gyakori félreértések és példák

A Wade-Giles egyik legnagyobb gyakorlati problémája az volt, hogy az aposztrófokat és a különböző betűkészletet sokan figyelmen kívül hagyták. Ennek eredménye, hogy a kínai neveket és fogalmakat gyakran hibásan ejtették:

• tao (Wade-Giles) — ez a Pinyin dao-nak felel meg; az első hang nem aspirált, tehát közelebb áll a magyar "d" hanghoz, nem a pattanó "t"-hez.
• tai chi (gyakran írt formában) — helyesen Wade-Gilesban t'ai chi, Pinyinben taiji; a Wade-Giles aposztróf mutatja, hogy az első t aspirált.
• kung fu — Wade-Gilesban kung-fu, Pinyinben gongfu vagy gyakran gōngfu; itt a kezdeti hang nem aspirált.
• Más ismert példák a nyugati használatban: Peking (régi átírások; Pinyinben Beijing), Nanking (Pinyinben Nanjing), Tsingtao (Pinyinben Qingdao), Mao Tse-tung (Pinyinben Mao Zedong), Chiang Kai-shek (Pinyinben Jiang Jieshi).

Miért volt fontos a Wade-Giles és mi a helyzete ma?

A Wade-Giles jelentősége abban áll, hogy évszázadokon át egységesíteni próbálta a kínai írás latin betűs átírását angol anyanyelvűek számára. Tudományos munkák, történelmi források és sok személy- és helynév ezen a rendszeren keresztül terjedt el a nyugati világban, ezért ma is fontos ismerni, különösen történeti szövegek, régi térképek és irodalmi források olvasásakor.

Napjainkban a Hanyu Pinyin a nemzetközi szabvány és a legtöbb új kiadványban, térképen és nyomtatványon ezt használják. Tajvanon és Hongkongban pedig a múltban használt Wade-Giles, illetve más hagyományos átírási formák sok személynévben és intézménynevében tovább élnek, ezért továbbra is gyakran találkozhatunk velük. A történelmi és kulturális kontextus is hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos elnevezések (például személynevek vagy intézménynevek) nem kerülnek át automatikusan Pinyinre.

Hasznos tanácsok a Wade-Giles olvasásához

• Figyelj az aposztrófra: ha látod, az jelzi az aspirációt — ejtsd erősebb levegővel a mássalhangzót.
• Ne az angol hangok alapján ítélj: a Wade-Gilesben használt betűk nem mindig az angol megfelelőjét jelölik (pl. p lehet a Pinyin b hangja).
• Ismerd a gyakori megfeleltetéseket: ha régi irodalomban vagy térképen dolgozol, hasznos lehet összegyűjteni a gyakran előforduló Wade-Giles → Pinyin megfeleltetéseket.

Összefoglalva: a Wade-Giles történetileg fontos és a kínai nyelv latin betűs átírásának egyik mérföldköve. Ma a Pinyin a nemzetközi norma, de a Wade-Giles öröksége még sok régi névben és publikációban tovább él, ezért is hasznos megismerkedni a rendszer alapelveivel és tipikus félreértéseivel.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Wade-Giles?

K: Mikor váltotta fel a többi romanizációs rendszert?

K: Hogyan használják ma?

K: Milyen funkcióval rendelkezik a Wade-Giles a mássalhangzók aspirált jelölésére?

K: Miért nincsenek a kínai nyelvben hangzó mássalhangzók, frikatívok vagy affrikáták, mint az angolban?

K: Mi történik, ha azok az emberek, akik nem ismerik a Wade-Giles helyesírást, aposztróffal olvassák a szavakat?

Keresés betűvel