Selyemcápa

Leírás

A nagy, karcsú cápának, a selyemcápának meglehetősen megnyúlt , lekerekített ormánya van, viszonylag ferde első hátúszója tompa csúccsal, amely a mellúszó szélei mögött helyezkedik el, kis második hátúszója rendkívül hosszú szabad hátsó csúccsal (több mint kétszeres magassággal), és alacsony hátközi gerinccel (gerinc a hátúszók között). A melluszonyok hosszúak és karcsúak, és sötét színű végük van. A selyemcápák általában sötétszürke, bronzos árnyalatúak, de néha aranybarna színűek. Az aljuk fehér. Az első hátúszó kivételével az összes uszony csúcsa szürkés színű; ez a fiataloknál jobban látható. A felső fogak széles háromszög alakúak és ferdék, az állkapcsok szöge felé átlósabbá válnak, amelyek erősen vágottak és erősen csipkézettek az oldalukon. Az alsó fogak felemelkednek, sima szélűek. Az alsó és a felső állkapcson is általában 1-2 szimpatikus fog található. A bőrfogak kicsik, szorosan egymáson helyezkednek el és fedik egymást, ami a bőrnek sima vagy "selymes" textúrát kölcsönöz, innen kapta a cápa a nevét. A faj maximális hossza 3,3 méter (10 láb). A hímek 2,2-2,3 méteres (9-10 éves korukban) válnak ivaréretté, és kisebbre nőnek, mint a nőstények, amelyek 2,3-2,5 méteres (12 éves korukban) érik el az ivarérettséget, azonban ezek a számok a faj különböző populációi között eltérőek. A selyemcápák súlya körülbelül 350 kilogramm (770 font).

A selyemcápának rövid első hátúszója és hosszú mellúszója van.

Taxonómia

Az első leírt példányt Johannes Müller és Jakob Henle 1841-ben a Carcharias (Prionodon) falciformis névvel illette. A Carcharhinus nemzetségnév a görög "karcharos" szóból származik, ami azt jelenti, hogy "éles", és a "rhinos" szóból, ami "orrot" jelent. A selyemcápának adott más nevek: Squalus vagy Prionodon tiburo, Gymnorhinus vagy Gymnorrhinus pharaonis, Aprionodon sitankaiensis, Carcharhinus floridanus, Eulamia malpeloensis és Carcharhinus atrodorsus.

Müller és Henle rajza egy selyemcápáról

Habitat

A selyemcápa gyakori a trópusi és szubtrópusi vizekben, és megtalálható az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánban. Az Atlanti-óceán nyugati részén az Egyesült Államok Massachusetts államától Brazíliáig (beleértve a Mexikói-öblöt és a Karib-tengert), keleten pedig Spanyolországtól Angoláig terjed. Az Indiai-óceán nyugati részén és a Vörös-tengerben Tanzániától Mozambikig, beleértve Madagaszkárt és a Comore-szigetek területét, az Indiai-óceán középső és keleti részén pedig a Maldív-szigetektől és Srí Lankától Nyugat-Ausztráliáig található. A Csendes-óceán nyugati részén Kínától Új-Zélandig (beleértve a Hawaii-szigeteket), a Csendes-óceán keleti részén pedig Baja California-tól Peruig található.

Bár a selyemcápa főként a nyílt tengeri övezetben található, a selyemcápa nem csak a nyílt óceánban fordul elő, hanem már 18 méteres mélységből is feljegyezték. Aktív, gyors cápa, amely a melegebb (kb. 23 °C-os) vizeket kedveli. Általában a kontinentális talapzatok széleinek közelében és a mélyvízi zátonyok felett található, ahol nagy mennyiségű táplálékforrás található. Főként a felszíntől legalább 500 méteres mélységig terjed, de fogtak már 4000 méteres vízmélységben is. A tanulmányok azt mutatják, hogy a selyemcápák csoportjai különböző nemű, de azonos méretű selyemcápákat tartalmaznak. A fiatal selyemcápák a part menti bölcsőkben találhatók, a felnőttek pedig a parttól távolabb, mélyebb vizekben.

A selyemcápák többnyire nyílt vizekben élnek.

Etetés

A selyemcápa főként csontos halakkal táplálkozik, például tonhallal, makrélával, szardíniával, sügérrel, sügérkeszeggel, keszegfélékkel, tengeri pufókkal, tengeri harcsákkal, angolnákkal, lámpáshalakkal, reszelőhalakkal, ravaszhalakkal és süllőhalakkal. Táplálékai közé tartozik még a tintahal, a papír nautilus és az úszó rákok, és fosszilis bizonyítékok vannak arra, hogy döglött bálnákat döglött meg. Jó hallásuk és vadászati taktikájuk miatt ezek a cápák kiváló vadászok. Általában együtt dolgoznak, hogy a felszínre "tereljék" a kis halak csoportjait, csapdába ejtve a halakat. Amikor a halak szorosan egymás mellé kerülnek, a selyemcápák nagy sebességgel támadnak a halakra, és gyakran az egész halcsoportot felfalják.

A tonhal a selyemcápa kedvelt zsákmánya.

Reprodukció

A selyemcápa élősködő, ami azt jelenti, hogy élve szül. Az Atlanti-óceán nyugati északi részén a nőstények késő tavasszal (május-június) párosodnak, és ugyanebben az időszakban, de a következő évben szülnek, ami azt jelenti, hogy a vemhesség 12 hónapig tart. A kölykök száma almonként 6-14 az Atlanti-óceán nyugati részén, 9-12 az Atlanti-óceán keleti részén, 9-14 az Indiai-óceán nyugati részén, és 2-11 a középső Indiai-óceánon. A kicsinyek az első hónapokat korallzátonyokon töltik, de az első télre a nyílt óceánba költöznek. Az Atlanti-óceán nyugati északi részén a karibi szigetek mentén találhatók a szaporodóhelyek.

Egyéb nevek

Angolul a selyemcápát a Csendes-óceán keleti részén "hálóevő cápának" is nevezik, mivel gyakran a tonhalhalászathoz használt hálókba akad. A selyemcápát "Feketefoltos cápának", "Szürke bálnavadász cápának", "Olajcápának", "Zátonycápának", "Ridgeback cápának", "Sarlós cápának", "Sarlós selyemcápának" és "Sarló alakú cápának" is nevezik. Más nyelveken a selyemcápát "cação" (portugál), "cazon" (spanyol), "cazon de playa" (spanyol), "cazón-tiburón" (spanyol), "haukkahai" (finn), "jaqueta" (spanyol), "jaqueton" (spanyol), "kanhaai" (holland), "karcharinos lios" (görög), "kurotogarizame" (japán), "lombo preto" (portugál), "malie" (szamoai), "mandi sravu" (maláj), "mangeur d'hommes" (francia), "marracho sedoso" (portugál), "marracho-luzidio" (portugál), "mbamba menyo" (szuahéli), "moosi" (gudzsarati), "mungsing" (jávai), "mushi" (marathi), "papa" (szuahéli), "papa bunshu" (szuahéli), "pating" (tagalog), "requin soyeux" (francia), "seidenhai" (német), "suga sura" (telugu), "syhaai" (afrikaans), "tiburón" (spanyol), "tiburon jaqueton" (spanyol), "tiburón lustroso" (spanyol), "tiburón sedoso" (spanyol), "tinterero" (spanyol), "tollo" (spanyol), "tollo mantequero" (spanyol), "tribon berde" (papiamento), "tubarão-luzidio" (portugál), "yu jereh" (maláj), "yu pasir" (maláj) és "zijdehaai" (holland).

Emberi interakció

A selyemcápákat agresszív természetük és méretük miatt veszélyesnek tartják az emberre. A selyemcápákat megfigyelték már felemelt fejjel, görbe háttal és leeresztett farokkal, amely testtartásról úgy vélik, hogy egyfajta fenyegetéskijelzés. A selyemcápák a világ számos részén fontos szerepet játszanak a horogsoros és kopoltyúhálós halászatban. A Mexikói-öbölben gyakran a tonhalfogásokkal együtt fogják ki őket, de a cápahalászatban is kifogják őket. A Karib-tengeren néha halásznak rájuk, általában horogsorral, de nem gyakori fogás. A Maldív-szigeteken és Srí Lankán ők a legfontosabb cápafaj, a nyílt tengeri övezetben ejtett fogások 70-80%-át teszik ki. A japán vizeken a selyemcápa a cápahalászat gyakori célfaja, és a kardhal- és tonhalhalászattal együtt is kifogják. Az Egyesült Államok közép-atlanti vizeiben a selyemcápát korlátozottan, de nem jelentős számban halászják. A selyemcápa húsát, olaját és uszonyait kereskedelmi forgalomba hozzák. A selyemcápát a hobbihorgászok is halásznak. Más cápákhoz hasonlóan a selyemcápát is veszélyezteti a túlhalászás, mivel hosszú a vemhességi ideje, alacsony az utódok száma és lassú a növekedési üteme. A különböző halászatokban betöltött jelentőségén kívül a selyemcápákat különböző tudományos tanulmányokban is felhasználták a cápák érzékszervi biológiájának vizsgálatára.