Radikális republikánusok (1854–1877) — az amerikai rekonstrukció frakciója

Radikális republikánusok (1854–1877): az amerikai rekonstrukció politikai frakciója — polgárháború, polgárjogok, Lincolnnal való ellentét és a Republikánus Párt jövője.

A radikális republikánusok a amerikai politikusok politikai frakciója volt a Republikánus Párton belül, amely 1854-től a rekonstrukció 1877-es végéig meghatározó szerepet játszott. Magukat "radikálisoknak" nevezték, mert a rabszolgaság eltörlése és a felszabadult fekete lakosság politikai, jogi és gazdasági egyenjogúsítása érdekében a mérsékelteknél következetesebb és keményebb intézkedéseket szorgalmaztak. A polgárháború alatt és közvetlenül utána a mérsékelt republikánusok — közöttük Abraham Lincoln egyes politikusai — gyakran ellenük álltak taktikai és ideológiai kérdésekben. A radikálisok egyik félelme az volt, hogy ha az északi és déli demokraták újra összefognak, mint a polgárháború előtt, a Republikánus Párt többé nem lesz a domináns politikai párt, és a felszabadított fekete lakosság jogai elvész.

Eredet és alapelvek

A radikálisok gyökerei az északi antirabszolga mozgalmakban és a korai Republikánus Párt szerveződésében találhatók. Alapvető céljaik közé tartozott:

• teljes rabszolgaság-ellenes álláspont és a felszabadítottak jogi védelme;
• fekete férfiak szavazati jogának megteremtése;
• földhöz juttatás vagy gazdasági segélyek a felszabadítottak számára (bár ez utóbbi soha nem valósult meg széles körben);
• szövetségi beavatkozás a déli államokban a polgári jogok biztosítása érdekében;
• megalkuvást nem ismerő elszámoltatás a háborús felelősökkel és a rabszolgatartó elit hatalmának visszaszorítása.

Főbb személyek

• Thaddeus Stevens (Képviselőház) — az egyik legismertebb radikális vezető, az ad hoc földreform és a kemény rekonstrukció híve;
• Charles Sumner (szenátor) — a szenátusban a polgári jogok és nemzetközi egyenjogúság szóvivője;
• Benjamin F. Wade — a radikálisok vezetője a szenátusban, a "Wade–Davis" törvényjavaslat és a Johnson elleni tiltakozások egyik figurája;
• Egyéb befolyásos személyek: John B. Henderson, George W. Julian, John A. Logan és mások.

Intézkedések és jogszabályok

A radikálisok jelentős hatást gyakoroltak az Egyesült Államok jogrendjére és politikájára a háború utáni időszakban. Legfontosabb eredményeik:

• Freedmen's Bureau támogatása (1865) — átmeneti szövetségi hivatal a felszabadítottak segítésére az oktatásban, földhasználatban és jogi ügyekben;
• Civil Rights Act (1866) — első fontos szövetségi lépés a fekete polgárok alapvető jogainak védelmére;
• 14. alkotmánymódosítás (1868) — állampolgárság és egyenlő jogvédelem biztosítása;
• Reconstruction Acts (1867) — a déli államok katonai felügyelet alá helyezése, új alkotmányok és a fekete szavazati jog követelménye a visszaálláshoz;
• Tenure of Office Act és az elnök ellen indított alkotmányos eljárás (impeachment) Andrew Johnson ellen (1868) — a radikálisok törekvése az elnök korlátozására, aki túl engedékenynek tartották a déli államokkal szemben;
• 15. alkotmánymódosítás (1870) — a szavazati jog nem alapulhat fajon vagy korábbi rabszolga státuszon;
• Enforcement Acts és a Ku Klux Klan Act (1870–1871) — a szövetségi kormány eszközei a déli erőszak és megfélemlítés visszaszorítására.

Konfliktusok és hanyatlás

A radikálisok és a mérsékelt republikánusok, valamint az elnök (először Lincoln, majd Johnson) között gyakori volt az ellentét a rekonstrukció módjáról. Lincoln pragmatikusabb, egységre törekvő megközelítést alkalmazott; Andrew Johnson pedig még megengedőbb volt a déli államokkal szemben, ezért a radikálisok keményebb szövetségi fellépést és politikai reformokat követeltek.

Bár a radikálisok kezdetben jelentős sikereket értek el, befolyásuk a 1870-es években fokozatosan gyengült. Ennek oka több tényező együttes hatása volt:

• A politikai fáradtság és a közvélemény elfordulása a rekonstrukciótól az északi államokban;
• A déli fehérek szervezett ellenállása, erőszakos megfélemlítése (például a Ku Klux Klan) és a "Redeemer" politikusok megerősödése;
• Gazdasági válságok, különösen a 1873-as pánik, amely a párt erőforrásait és közérdeklődését megcsappantotta;
• A 1876-os elnökválasztás és az 1877-es Compromise of 1877, amelyben az északi republikánusok háttéralkuval biztosították Rutherford B. Hayes elnökségét cserébe a déli államokban történő szövetségi csapatkivonásért — ez lényegében véget vetett a rekonstrukciónak.

Örökség és értékelés

A radikális republikánusok öröksége kettős: rövid távon sikerült alkotmányos garanciákat és jogi eszközöket létrehozniuk a szabadságjogok védelmére (13., 14. és 15. alkotmánymódosítások, fontos szövetségi törvények), hosszabb távon azonban ezek érvényesítése nehézségekbe ütközött az ellenállás és a politikai akarat hiánya miatt. A későbbi ellenszabályozások és a szövetségi jelenlét visszavonása lehetővé tette a déli "Jim Crow" rendszerek kialakulását, amelyek sok évtizedre visszavetették a fekete amerikaiak jogainak és lehetőségeinek fejlődését.

Historiográfiailag a radikális republikánusokat egyaránt dicsérik bátor, elvi fellépésükért a rabszolgaság felszámolása és a polgári jogok megalapozása érdekében, illetve bírálják túlzottan konfrontatív vagy központi hatalmat erősítő módszereik miatt. Mindazonáltal szerepük meghatározó volt az Egyesült Államok polgárjogi és alkotmányos fejlődésében a XIX. század közepén.

Keresés betűvel