Pandóra: az első halandó nő a görög mitológiában és a korsó legendája

Theogónia

A Pandora-mítosz először Hésziodosz Theogónia című költeményének 560-612. sorában jelenik meg. Ez a változat nem ad nevet a nőnek. Prométheusz ellopta a tűz ajándékát, és átadta azt az embereknek. Zeusz emiatt feldühödött, és úgy dönt, hogy az ajándékért kárpótlásul megbünteti az embereket. Megparancsolja Héphaisztosznak, hogy készítse el az első nőt a földből. Ezt a nőt "gyönyörű gonosznak" írja le, akinek leszármazottai az emberek faját fogják gyötörni. Miután Héphaisztosz ezt megtette, Athéné ezüstös ruhába, hímzett fátyolba, koszorúkba és aranykoronába öltöztette. Ez a nő a Theogóniában meg nem nevezett, de valószínűleg Pandora. Hésziodosz a Munkák és napokban írta újra a mítoszát. Amikor először jelenik meg az istenek és a halandók előtt, "csodálkozás fogta el őket", amint ránéztek. De ő "puszta ravaszság volt, amivel az emberek nem tudtak ellenállni". Hésziodosz részletezi (590-93):

Tőle származik az asszonyok és a nőneműek neme:tőle
származik a nők halálos neme és törzse, akik a
halandó emberek között
élnek,
nagy bajukra,
nem segítőtársak a gyűlöletes szegénységben, hanem csak a gazdagságban.

Később Hésziodosz azt mondja, hogy azok a férfiak, akik a házasság elkerülése révén próbálják elkerülni a nők gonoszságát, nem járnak jobban (604-7):

Eléri a halálos öregkort anélkül, hogy bárki is ápolná az éveit,
és bár legalább megélhetésben nem szenved hiányt, amíg él,
mégis, amikor meghal, a rokonai felosztják egymás között a vagyonát.

A végén Hésziodosz azt mondja, hogy néha az ember jó feleséget talál, de mégis (609) "a gonosz küzd a jóval".

Művek és napok

A mítosz legismertebb változata Hésziodosz egy másik művéből, a Művek és napok címűből származik. Ebben a mítosz a 60-105. sorokban található. Hésziodosz beszámol Pandora eredetéről. Az általa az emberiségnek okozott nyomorúság mértékét is nagyobbra szabja. Mint korábban, most is Héphaisztosz teremti, de most több isten is segít a befejezésében (63-82. sor): Athéné megtanította őt a kézimunka és a szövés mesterségére (63-4); Aphrodité "kegyet öntött a fejére és kegyetlen vágyakozást és a végtagokat fárasztó gondokat" (65-6); Hermész adta neki "gyalázatos elmét és álnok természetet" (67-8); Hermész a beszéd erejét is adta neki, "hazugságokat és ravasz szavakat" (77-80); Athéné ezután felöltöztette (72); ezután ő, Persuasion és a Chariták nyakláncokkal és más díszekkel ékesítették (72-4); a Horae füzéres koronával díszítette (75). Végül Hermész nevet ad ennek a nőnek: Pandora - "Mindent megajándékozott" -, "mert az összes olümposzi megajándékozta" (81). A történet úgy van megírva, hogy Pandora nőies és álnok természete kis gondot jelent az emberiségnek, mert pithoszt hoz. Ezt a szót általában edénynek, néha szelencének fordítják. A szelencében "terhes fáradság és betegség, amely halált hoz az emberekre" (91-2), betegségek (102) és "számtalan más fájdalom" (100) van.

Prométheusz figyelmeztette testvérét, Epimetheuszt, hogy ne fogadjon el semmilyen ajándékot Zeusztól. De Epimetheusz nem hallgatott rá; elfogadta Pandorát, aki azonnal szétszórta a korsó tartalmát. Ennek eredményeként, mondja Hésziodosz, "a föld és a tenger tele van gonoszsággal" (101). Egyetlen tárgy azonban nem menekült meg a korsóból (96-9), a remény:

Csak Remény maradt a törhetetlen házában,
ő maradt a korsó szája alatt, és nem repült
el. Mielőtt [megtehette volna], Pandora visszatette az
edény fedelét.
Ez volt az aegis-tartóZeus
, a Felhőgyűjtő
akarata.

Nem mondja el az olvasónak, hogy miért maradt a remény az üvegben.

Hésziodosz ezzel a morállal zárul (105): "Így nem lehet elmenekülni Zeusz elméje elől."

Az archaikus és klasszikus görög irodalom már nem említi Pandorát. Szophoklész írt egy szatírjátékot, a Pandóra, avagy a kalapácsosok címűt, de erről a darabról nagyon keveset tudunk. Szapphó egy fennmaradt töredékében talán tett utalást Pandorára.

Később az emberek apró részletekkel egészítették ki, vagy utószövegekkel egészítették ki Hésziodosz történetét. Erre példa Apollodorus és Hyginus: Mindegyikük hozzátett egy-egy olyan részt a történethez, amely már Hésziodosz változatában is benne lehetett, még ha nem is volt leírva: Epimetheus feleségül vette Pandorát. Mindketten hozzáteszik, hogy volt egy lányuk, Pürrha, aki hozzáment Deukalionhoz, és vele együtt túlélte az özönvizet. Ezzel a változattal az a probléma, hogy Hésziodosz Nők katalógusa, a 2. töredékben egy "Pandorát" tett Deukalion egyik lányává, és Zeusz által Graecus anyjává.

A 15. században egy Annio da Viterbo nevű szerzetes azt állította, hogy talált egy Berossus nevű történész kéziratát. Berossus az i. e. 3. században élt. A kézirat szerint "Pandorát" is Noé menyeként nevezték meg. Ezt a pogány és keresztény szövegek összekapcsolására tett kísérletet azonban később hamisítványnak ismerték el.

Az i. e. 6. évben élt megarai Theognis költőnek más volt a véleménye:

Remény az egyetlen jó isten, aki az emberiség körében megmaradt;
a többiek elmentek az Olümposzra. A
bizalom, egy hatalmas isten eltűnt, a visszafogottság eltűnt az emberekből,
és a Gráciák, barátom, elhagyták a földet. Az
emberek bírói esküjében már nem lehet bízni, és a
halhatatlan isteneket sem tiszteli senki
; a jámbor emberek nemzetsége kihalt, és az emberek
már nem ismerik el a viselkedési szabályokat vagy a jámborság cselekedeteit.

Úgy tűnik, hogy Theogonisz a mítosz egy másik változatára utal: ebben a változatban a korsó inkább áldásokat, mint gonoszságokat tartalmazott. Úgy tűnik, hogy ez a változat egy Hésziodosz előtti hagyományt követ, amelyet a 2. századi író, Babrius őrzött meg. Babrius szerint az istenek áldásokat tartalmazó edényt küldtek az embereknek. Egy "bolond ember" (nem Pandora) kinyitotta az üveget, és az áldások nagy része örökre elveszett. Csak a remény maradt, "hogy mindannyiunknak megígérje a jót, ami elmenekült".

Úgy tűnik, hogy az attikai vörös figurás festőknek az irodalmi forrásoktól független hagyományuk volt: Néha kiegészítik az irodalmi változatot, néha pedig teljesen figyelmen kívül hagyják azt.

Pandora alakját sokféleképpen lehet értelmezni. Erwin Panofsky monográfiát írt a témáról. M. L. West szerint Pandora és a korsó története régebbi, mint Hésziodosz változatai. Ez megmagyarázza a Hésziodosz változatának zavarosságát és problémáit is, valamint azt, hogy az nem meggyőző. West szerint Pandoora ezekben a változatokban Prométheusz felesége volt. West idézi Hésziodosz Nők katalógusát, amely a régebbi változatot őrizte meg. A történet egyik változatában a korsó csak jót tartalmazhatott az emberiség számára. West azt is írja, hogy lehet, hogy Epimetheusz és Pandora, illetve a szerepük átkerült a Hésziodosz előtti mítoszokba. Ezt nevezik "mitikus inverziónak". Megjegyzi, hogy különös összefüggés van aközött, hogy Hésziodosz történetében Pandorát földből teremtették, azzal, ami Apollodórosznál van, hogy Prométheusz vízből és földből teremtette az embert. Hésziodosz mítosza Pandora korsójáról tehát sok különböző korai mítosz összefoglalása lehet.

Vannak különböző kérdések, amelyeket meg kell vitatni. A görög eredeti szöveg elpisről beszél. Általában ezt a szót angolra úgy fordítják, hogy Remény, de másképp is lehetne fordítani. A várakozás egy másik lehetséges fordítás, ami semlegesebb. Az ember várhat jó dolgokat és rossz dolgokat is. A remény pozitív jelentéssel bír.

Elpis mindaz, ami a korsóban maradt, amikor Pandora újra bezárta azt, tehát a korsó elpis-t ad az emberiségnek, vagy távol tartja tőle az elpis-t? -Egy másik kérdés, hogy az üvegben maradó elpis jó vagy rossz dolog-e az emberiség számára?

Az első kérdés összezavarhatja a nem szakembereket. De mint a legtöbb ógörög szó, az elpis is többféleképpen fordítható. Számos tudós a semleges "várakozás" fordítást részesíti előnyben. De mire való várakozás? A klasszikus szerzők az elpis szót használják a "rosszra való várakozás" és a "jóra való várakozás" jelentésben is. Statisztikai elemzés kimutatta, hogy az utóbbi jelentés ötször gyakrabban fordul elő az egész ókori görög irodalomban, mint az előbbi. Mások azt a kisebbségi nézetet vallják, hogy az elpis-t "rosszra való várakozásnak" (vel sim) kellene fordítani.

Az első kérdésre adott válasz nagymértékben függ a második kérdésre adott választól: úgy értelmezzük, hogy a korsó börtönként vagy éléskamraként működik? A korsó minden bizonnyal börtönként szolgál a Pandora által kiszabadított gonoszságok számára - ezek csak akkor hatnak az emberiségre, ha a korsón kívülre kerülnek. Egyesek szerint a logika tehát azt diktálja, hogy a korsó börtönként működik Elpis számára is, visszatartva azt az emberektől. Ha az elpis-t várakozó reményt jelent, akkor a mítosz hangvétele pesszimista: A világ összes gonoszsága kiszóródott Pandora korsójából, míg az egyetlen potenciálisan enyhítő erő, a remény, biztonságosan bezárva marad benne.

Ez az értelmezés még egy kérdést vet fel, ami tovább bonyolítja a vitát: abszolút értelemben kell-e vennünk a Reményt, vagy szűk értelemben, ahol a Reményt csak a korsóból felszabadult gonoszságokra vonatkozó reménység alatt értjük? Ha a Remény a korsóba van zárva, akkor ez azt jelenti, hogy az emberi lét teljesen reménytelen? Ez a legpesszimistább olvasata a mítosznak. Egy kevésbé pesszimista értelmezés (ami persze még mindig pesszimista) úgy értelmezi a mítoszt, hogy azt mondja: számtalan gonoszság menekült ki Pandora korsójából, és sújtja az emberi létet; a remény, hogy talán képesek leszünk úrrá lenni ezeken a gonoszságokon, a korsóba zárva marad. Az élet nem reménytelen, de mindegyikünk reménytelenül emberi.

Azzal is érvelnek, hogy a remény csupán a korsó egyik gonoszsága, a hamis fajta remény, és nem tesz jót az emberiségnek, hiszen a vers későbbi részében Hésziodosz azt írja, hogy a remény üres (498) és nem jó (500), és lustává teszi az embert, mivel elveszi a szorgalmát, és hajlamossá teszi a rosszra.

Friedrich Nietzsche filozófus az Ember, túlságosan is ember című művében úgy érvelt, hogy "Zeusz nem azt akarta, hogy az ember eldobja az életét, bármennyire is gyötörje a többi gonosz, hanem azt, hogy hagyja magát tovább gyötörni. Ennek érdekében reményt ad az embernek. Valójában ez a leggonoszabb gonoszság, mert meghosszabbítja az ember gyötrelmeit".

A remény jó/az edény börtön értelmezéssel szembeni ellenvetés az, hogy ha az edény tele van rosszal, akkor mit keres közöttük a várakozó remény - egy áldás -? Ez az ellenvetés egyeseket arra késztet, hogy az elpis-t a rosszra való várakozásként adják vissza, ami némileg optimistábbá tenné a mítosz hangvételét: bár az emberiséget a világ összes rossza nyomasztja, legalább megmenekülünk a rossz folyamatos várakozásától, ami elviselhetetlenné tenné az életet.

A mítosz optimista olvasatát M. L. West fogalmazza meg. Elpis a várakozó remény általánosabb jelentését veszi át. És míg a korsó a megszökött gonoszok börtönéül szolgált, ezután a Remény lakóhelyéül szolgál. West kifejti: "Abszurd lenne akár a bajok jelenlétét a korsóba zárásukkal, akár a remény jelenlétét az abból való kiszabadulással ábrázolni". A remény így az emberek javaként marad meg.

Pandora nevének helytelen etimológiáját, a "mindenható" szót a Művek és napok című könyvben adták meg. A Pandora jelentése "mindenható", de nem "mindenható". Néhány, a Krisztus előtti ötödik századból származó vázafestmény arra utal, hogy a Pandora istennővel kapcsolatos hiedelmek Hésziodosz kora után is fennmaradtak. Pandora egy másik nevét találták egy kylixen (i. e. 460 körül), Anesidora, ami azt jelenti, hogy "ő, aki ajándékokat küld fel". Ez a vázafestmény Héphaisztoszt és Athénét ábrázolja, amint a Theogóniához hasonlóan befejezik az első asszony munkálatait. Az anesidora melléknevet Gaia vagy Démétér megnevezésére is használják.

Pandora/Anesidora valószínűleg Gaea és Demeter aspektusait vette volna fel. Pandora a Föld termékenységét testesítené meg, és azt a képességét, hogy gabonát és gyümölcsöt teremjen az emberek javára. Idővel ez a "mindent adó" istennő valahogyan egy "mindent megajándékozó" halandó nővé alakult át. T. A. Sinclair a Művek és napok című könyvhöz fűzött kommentárjában azt állítja, hogy Hésziodosz nem mutat tudatosságot egy ilyen isteni "adakozó" mitológiájáról. A. H. Smith azonban megjegyzi, hogy Hésziodosz elbeszélésében Athéné és az Évszakok fűkoszorúkat és tavaszi virágokat vittek Pandorának, ami arra utal, hogy Hésziodosz tudatában volt Pandora eredeti "mindent adó" funkciójának. Jane Ellen Harrison Hésziodosz történetében "bizonyítékát látja annak, hogy a görög kultúrában a matriarchátusról a patriarchátusra való áttérés történt. Ahogy az életet adó Pandora istennő háttérbe szorul, úgy jelenik meg a halált hozó emberi Pandora". Így Harrison arra a következtetésre jut, hogy "Hésziodosz patriarchális mitológiájában az ő nagy alakja furcsán megváltozik és lekicsinyül. Ő már nem földi születésű, hanem az olimpiai Zeusz teremtménye, keze munkája". (Harrison 1922:284) Robert Graves, Harrisont idézve, azt állítja a Hésziodosz-epizódról, hogy "Pandora nem valódi mítosz, hanem egy antifeminista mese, valószínűleg saját kitalációja". H. J. Rose azt írta, hogy Pandora mítosza határozottan illiberálisabb, mint az eposzé, mivel Pandorát teszi az Ember minden bajának eredetévé azzal, hogy ő a rossz feleség példaképe.

A Hésziodosz-mítosz azonban nem törölte el teljesen a mindent adó Pandora istennő emlékét. Arisztophanész A madarak című művének 971. sorához fűzött scholium megemlít egy kultuszt "Pandorának, a földnek, mert ő adományoz mindent, ami az élethez szükséges".

Az ötödik századi Athénban Pandora kiemelkedő módon jelent meg egy elsőre váratlannak tűnő kontextusban, egy márvány domborművön vagy bronz applikációkban, mint fríz az Athéné Parthenosz alapja mentén, az Akropolisz csúcspontját jelentő élményben; ott Jeffrey M. Hurwit úgy értelmezte jelenlétét, mint egy "anti-Athénát", amely a patriarchátus polgári ideológiáit és az ötödik századi Athén "erősen nemi alapú társadalmi és politikai valóságát" erősíti. Az értelmezés sosem volt könnyű: Pauszaniasz (i. 24.7.) csupán megjegyezte a témát, és továbbment. Jeffrey Hurwit amellett érvelt, hogy Pandora egy "anti-Athénát" képvisel, hasonlóan az anya nélküli gyermekhez, a patriarchális uralom iránti igény megtestesítője, amelyet a neme fölé emelkedő, szűzies Athéné védett.

A rotterdami humanista Erasmus a 16. században görögről latinra fordította le Hésziodoszt. A görög pithosz szó nagyméretű edényt jelent, amelyet például bor tárolására használtak. Jelenthet temetkezési edényt is. A püxisz ezzel szemben egy doboz. Általában azt mondják, hogy Erasmus fordításkor felcserélte a szavakat, így lett Pandora korsójából Pandora szelencéje. A "Pandora szelencéje" kifejezés azóta is fennmaradt.