Julian Huxley

Korai munkák

Különösen a madarak viselkedése érdekelte, különösen a vízimadarak udvarlása. Az 1914-ben közzétett, a nagykócsag etológiájáról szóló megfigyelései mérföldkőnek számítottak a madarak terepi kutatásában. A rituálékra kitalált szemléletes címkék (mint például "pingvintánc", "plesiosaurus race" stb.) emlékezetessé és érdekessé tették az elképzeléseket az általános olvasó számára.

Evolúció

August Weismann után Huxley volt a legfontosabb biológus, aki ragaszkodott a természetes szelekcióhoz mint az evolúció elsődleges tényezőjéhez. Remekül kommunikált, és a biológiai tudományok népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszott a nagyközönség körében. A 20. század elején azon biológusok kisebbségéhez tartozott, akik úgy vélték, hogy a természetes szelekció az evolúció fő hajtóereje, és hogy az evolúció kis lépésekben, nem pedig ugrásokban zajlik. Ezek a vélemények ma már általánosnak számítanak. Bár akadémikusként töltött ideje meglehetősen rövid volt, az 1920-as években számos evolúcióbiológust tanított és bátorított az Oxfordi Egyetemen.

Modern evolúciós szintézis

Huxley a modern evolúciós szintézis egyik kulcsfigurája volt. Ez elmagyarázta, hogy Gregor Mendel genetikai felfedezései hogyan illeszkednek Charles Darwin természetes szelekció útján történő evolúcióról szóló elméletéhez. Huxley

Huxley első "próbaútja" az evolúció kezelése volt a Science of Life-ban (1929-30), 1936-ban pedig hosszú és jelentős tanulmányt publikált a Brit Egyesület számára. 1938-ban három hosszú áttekintés jelent meg a főbb evolúciós témákról.

Elérkezett az idő, hogy Huxley teljes terjedelmében foglalkozzon az evolúció témájával, ami élete meghatározó művévé vált. Evolúció: a modern szintézis című könyve akkor íródott, amikor a Zoológiai Társaság titkára volt, és felhasználta a század első felére vonatkozó figyelemre méltó reprintgyűjteményét. A könyv 1942-ben jelent meg. A könyvről a szakfolyóiratokban megjelent kritikák szinte elragadtatással szóltak; az American Naturalist a következőket írta róla: "Az évtized, sőt talán az évszázad kiemelkedő evolúciós értekezése. A megközelítés alapvetően tudományos; az alapvető információk birtoklása bámulatos".

A modern evolúciós szintézisben Huxley fő társszerzői között Ernst Mayr, Theodosius Dobzhansky, George Gaylord Simpson, Bernhard Rensch, Ledyard Stebbins, valamint J. B. S. Haldane, Ronald Fisher és Sewall Wright populációgenetikusok szerepelnek.
Huxley könyvének megjelenésekor azonban ezek közül többen még nem tették meg jellegzetes hozzájárulásukat. E.B. Ford és munkatársai az ökológiai genetika területén legalább ilyen fontosak voltak.

Evolúciós fejlődés

Mindig is úgy vélte, hogy tágabb értelemben véve az evolúció a szervezet fejlődéséhez vezet. "Haladás cél nélkül" volt az egyik kedvenc mondása.

Az evolúció - A modern szintézis című művének utolsó fejezetében az evolúciós fejlődést úgy határozza meg, mint "a biológiai hatékonyság felső szintjének emelését, amelyet a környezet feletti fokozott ellenőrzésként és a környezettől való függetlenségként definiál". "A természetes szelekció plusz az idő biológiai fejlődést eredményez... A biológiai gépezet javulása... a legelésző lovak végtagjai és fogai... az agyi teljesítmény növekedése... A sárkánylegy szemei, amelyek minden irányban körbe tudnak látni, fejlődésnek számítanak a korai életformák puszta mikroszkopikus szemfoltjaihoz képest". "[Az] evolúciós idő teljes skáláján általános fejlődést látunk - javulást az élet minden fő tulajdonságában, beleértve annak általános szervezetét is. [De] a fejlődés nem általános. Az alacsonyabb formáknak sikerül a magasabbak mellett is fennmaradniuk".

Eugenika

Huxley a Brit Eugenikai Társaság prominens tagja volt, alelnöke (1937-1944) és elnöke (1959-1962). Huxley egyike volt annak a sok értelmiséginek abban az időben, akik úgy vélték, hogy a társadalom legalsó osztálya genetikailag alacsonyabb rendű. Ő "a néhány legalacsonyabb és legdegeneráltabb típus virtuális kiirtását" támogatta. Írásaiban többször is felhasználta ezt az érvet: senki sem vonja kétségbe a mezőgazdasági állományok csíraplazmájának kezelésének bölcsességét, miért ne lehetne ugyanezt a koncepciót az emberi állományokra is alkalmazni?

A háború utáni években, miután felismerték, hogy az eugenikus eszmék a nácik által beszennyeződtek, Huxley (1957) alkotta meg a "transzhumanizmus" kifejezést, hogy leírja azt a nézetet, hogy az embernek a tudomány és a technológia segítségével kell jobbá tennie önmagát, beleértve esetleg az eugenikát, de ami fontos, a társadalmi környezet javítását is.

UNESCO és a faj

Az európai fasizmus 1930-as évekbeli felemelkedésére válaszul Huxley-t felkérték, hogy három másik tudóssal együtt írja meg a Mi, európaiak című könyvet. Huxley azt javasolta, hogy a "faj" szót etnikai csoportra cseréljék. A második világháború után jelentős szerepet játszott az UNESCO A faji kérdés című nyilatkozatának elkészítésében, amely azt állította, hogy:

"A faj biológiai szempontból tehát a Homo sapiens fajt alkotó populációk egyik csoportjaként határozható meg"... "Mit tud most a tudós mondani az emberiség jelenleg felismerhető csoportjairól? Az emberi fajokat különböző antropológusok különbözőképpen osztályozhatják és osztályozták is, de jelenleg a legtöbb antropológus egyetért abban, hogy a mai emberiség nagyobb részét három nagy csoportba sorolják, a következők szerint: A mongoloid osztály; A negroid osztály; A kaukázusi osztály..."... "A katolikusok, a protestánsok, a mohamedánok és a zsidók nem fajok..."