Amritszári mészárlás

Háttér

India az I. világháború alatt

Az első világháború India vezetőinek az Egyesült Királysággal szembeni nagyfokú támogatásával és barátságával kezdődött. Erre nem számítottak a britek, akik azt gondolták, hogy lázadásra kerülhet sor. India sokat segített a britek háborús erőfeszítéseiben azzal, hogy embereket és erőforrásokat biztosított. Mintegy 1,3 millió indiai katona és munkás teljesített szolgálatot Európában, Afrikában és a Közel-Keleten, miközben mind az indiai kormány, mind a hercegek nagy mennyiségű élelmiszert, pénzt és lőszert küldtek.

Bengál és Pandzsáb azonban olyan területek voltak, ahol az emberek még mindig nem szerették a briteket. A bengáli terrorista jellegű támadások összefüggöttek a pandzsábi zavargásokkal. Emellett a háború kezdetétől fogva a tengerentúli indiai lakosság (főként Kanadából, Németországból és az Egyesült Államokból) megpróbált az 1857-es felkeléshez hasonló lázadást kirobbantani Indiában. Ír köztársasági, német és török segítséggel egy nagyszabású összeesküvés jött létre, amelyet hindu-német összeesküvésnek neveztek el. Ez az összeesküvés azt is megpróbálta elérni, hogy Afganisztán ne támogassa Brit Indiát.

A háború után

Az első világháború után a halottak és sebesültek magas száma, az infláció, a súlyos adók és más problémák nagyban érintették India népét. Az indiai katonák fegyvereket csempésztek Indiába, hogy megszabaduljanak a brit uralomtól. Különböző csoportok összefogtak, hogy követeljék a függetlenséget Nagy-Britanniától. 1916-ban az Indiai Nemzeti Kongresszus és a Muszlim Liga aláírta a Lucknowi Paktumot, amelyben megállapodtak a Pandzsábot (India) és Pakisztánt elválasztó határ megépítéséről.

Rowlatt-törvény

Az egyre súlyosbodó polgári zavargások egész Indiában, különösen a bombayi malomipari munkások körében, 1919-ben a Rowlatt-bizottsághoz vezettek. A Rowlatt-bizottság Sydney Rowlatt angol bíróról kapta a nevét. A bizottság feladata az volt, hogy megértse a német és bolsevik kapcsolatokat az indiai, különösen a pandzsábi és bengáli militáns mozgalmakkal.

A bizottság az 1915-ös India védelméről szóló törvény kiterjesztését kérte A törvény nagy hatalommal ruházta fel az alkirály kormányát, amely magában foglalta a sajtó elhallgattatását, beleértve a politikai aktivisták tárgyalás nélküli letartóztatását, a hazaárulással gyanúsított személyek parancs nélküli letartóztatását. Ez a törvény hatalmas haragot váltott ki Indiában.

A mészárlás előtt

Az 1919-es Rowlatt-törvényt követő eseményeket a Ghadar-összeesküvéshez kapcsolódó események is befolyásolták. Abban az időben a brit indiai hadsereg csapatai az európai és mezopotámiai harcmezőkről visszatérve gazdasági válságba kerültek Indiában. Számos lázadási kísérlet történt 1915-ben, és a Lahore-i összeesküvési perek még mindig a közvélemény figyelmének középpontjában álltak. Indiába is kezdtek eljutni a hírek azokról a fiatal mohadzsirokról, akik a török kalifátus, majd az orosz polgárháborúban a Vörös Hadsereg oldalán harcoltak. Az orosz forradalom is kezdte befolyásolni Indiát. Ebben az időben Mahatma Gandhi, aki addig viszonylag ismeretlen volt az indiai politikai színtéren, tömegvezérként kezdett feltűnni.

Gandhi felhívása a Rowlatt-törvény elleni tiltakozásra a várt választ kapta - dühös zavargások és tüntetések formájában. A helyzet különösen Pandzsábban nagyon gyorsan elmérgesedett. A vasúti, távíró- és kommunikációs rendszerek megszakadtak. Hatalmas, 20 000 fős tömeg vonult végig Lahoron.

Amritsarban több mint 5000 ember gyűlt össze a Jallianwala Bagh-nál. Michael O'Dwyer állítólag úgy vélte, hogy ez a britek elleni lázadási kísérlet része volt. James Houssemayne Du Boulay állítólag közvetlen kapcsolatot tulajdonított a Punjabban egyre feszültebbé váló helyzet közepette a ghadarita felkeléstől való félelem és a brit válaszlépés között, amely a mészárlással végződött.

1919. április 10-én az akkor még osztatlan India északnyugati részén fekvő nagy tartomány, Pandzsáb városában, Amritsar helyettes biztosának rezidenciáján tüntetést tartottak. A tüntetést azért tartották, hogy követeljék az indiai függetlenségi mozgalom két népszerű vezetőjének, Satya Palnak és Saifuddin Kitchlewnak a szabadon bocsátását, akiket korábban tiltakozásuk miatt letartóztattak. A tömegre brit katonák lőttek, a lövöldözés további erőszakot jelentett. Később a nap folyamán több bankot és más kormányzati épületet, köztük a városházát és a vasútállomást megtámadták és felgyújtották. Az erőszak tovább fokozódott, és legalább 5 európai, köztük kormányzati alkalmazottak és civilek halálát okozta.

A következő két napban Amritsar városa csendes volt, de Punjab más részein folytatódott az erőszak. Vasútvonalakat vágtak el, távíróállomásokat romboltak le, kormányzati épületeket gyújtottak fel, és három európait megöltek. Április 13-ra a brit kormány úgy döntött, hogy Pandzsáb nagy részét hadiállapot alá helyezi. A jogszabály számos polgári szabadságjogot, köztük a gyülekezési szabadságot is korlátozta, megtiltva a négy főnél nagyobb gyülekezéseket.

A mészárlás

1919. április 13-án több ezer ember gyűlt össze az amritsari Aranytemplom melletti Jallianwala Bagh (kert) előtt. A dátum a Baisakhi fesztiválra esett, amely egyben a szikh újév is volt. Ez a fesztivál több mint kétszáz éven át ezreket vonzott India minden tájáról. Az emberek napokig utaztak, hogy Amritsarba jussanak.

A Jallianwala Bagh-t minden oldalról házak és épületek vették körül, és csak néhány szűk bejárata volt, amelyek többsége zárva volt. Mivel az emberek nem tudtak elmenekülni, megpróbáltak felmászni a park falain. Sokan egy kútba ugrottak a területen belül, hogy elmeneküljenek a golyók elől. Az emlékművön elhelyezett emléktábla szerint 120 holttestet húztak ki a kútból.

A lövöldözés következtében több száz ember meghalt és több ezren megsebesültek. Dyerhez küldött táviratában Sir Michael O'Dwyer, Pandzsáb brit alkormányzója a következőket írta: "Az Ön intézkedése helyes. Az alkormányzó jóváhagyja".

O'Dwyer kérte, hogy Amritsarra és más területekre hadiállapotot vezessenek be; ezt a mészárlás után Lord Chelmsford alkirály engedélyezte.

A Jallianwalla Bagh 1919-ben, hónapokkal a mészárlás után.


A mártír kútja Jallianwala Baghban.

Dyer elutasítva

Dyer-t kezdetben egyesek megtapsolták, de 1920 júliusában az alsóház elmarasztalta és visszavonulásra kényszerítette.