Irokézek

Név

Az irokézek magukat "Haudenosaunee"-nek nevezik, ami azt jelenti, hogy "A hosszú ház népe", vagy pontosabban "Hosszú házat építenek". Úgy vélik, hogy a Nagy Békecsináló találta ki a nevet, amikor a szövetség megalakult. Ez azt jelenti, hogy a Liga népeinek családokként kell együtt élniük ugyanabban a hosszúházban. Szimbolikusan a mohikánok őrizték a keleti ajtót, mivel ők a Hudson folyóhoz legközelebb eső keleti részen éltek. A szenekák a "törzsi hosszúház" nyugati ajtaját őrizték, az általuk ellenőrzött földet New Yorkban. Az onondagák, akik a Haudenosaunee területének közepén éltek, a Liga (szó szerinti és átvitt értelemben is) központi lángjának őrzői voltak. A francia gyarmatosítók a Haudenosaunee-ket irokéz néven nevezték. Ez a név több helyről is származhatott:

• Az irinakhoiw francia átírása, a Haudenosaunee huron (wyandot) név. Negatív értelemben használva "fekete kígyókat" vagy "igazi kígyókat" jelentett. A Haudenosaunee és a huronok hagyományos ellenségek voltak, mivel a huronok a franciákkal szövetkeztek, és igyekeztek megvédeni a szőrmekereskedőkhöz való hozzáférésüket.
• Francia nyelvészek, mint Henriette Walter, és antropológusok, mint Dean Snow, a következő magyarázatot támogatják. Mielőtt Franciaország gyarmatosította Amerikát, a baszk halászok kereskedtek az algonkinokkal, akik a Haudenosaunee-k ellenségei voltak. A fenti tudósok szerint az "irokéz" kifejezés egy baszk kifejezésből, a hilokoa-ból származik, ami "gyilkos népet" jelent, és az algonkinok és a franciák eltérő szókiejtési módja miatt változott.

Történelem

A Liga megalakulása

A Liga tagjai olyan irokéz nyelveket beszélnek, amelyek nagyban különböznek a többi irokéz beszélő nyelvétől. Ez arra utal, hogy bár a különböző irokéz törzsek történelmi és kulturális eredete azonos volt, elég hosszú idő alatt eltávolodtak egymástól ahhoz, hogy nyelvük különbözővé vált. A régészeti bizonyítékok azt mutatják, hogy az irokézek ősei legalább Kr. u. 1000-től kezdve éltek a Finger Lakes régióban.

Miután az irokézek összefogtak a szövetségben, a mai Kentucky állam területén lévő Ohio folyó völgyébe hatoltak be, hogy több vadászterületet találjanak.

Az irokéz szövetség még azelőtt jött létre, hogy először találkoztak volna európai emberekkel. A legtöbb régész és antropológus úgy véli, hogy a szövetség valamikor 1450 és 1600 között jött létre, bár egyesek szerint még korábban.

A hagyomány szerint a Liga két férfi, Deganawida, akit néha Nagy Béketeremtőnek is neveznek, és Hiawatha erőfeszítései révén jött létre. Ők a Nagy Béketörvénynek nevezett üzenetet vittek a harcoló irokéz népeknek. A szövetséghez csatlakozó nemzetek a szeneca, az onondaga, az oneida, a kajuga és a mohawk voltak. Miután a legtöbb harcot abbahagyták, az irokézek gyorsan a 17. és 18. századi Északkelet-Amerika egyik legerősebb erejévé váltak.

A legenda szerint egy Tadodaho nevű gonosz onondaga törzsfőnök volt az utolsó, akit a Nagy Béketeremtő és Hiawatha a béke útjára térített. Ő lett a Haudenosaunee-k szellemi vezetője. Ez állítólag a New York állambeli Syracuse közelében lévő Onondaga-tónál történt. A Tadodaho címet ma is használják a liga szellemi vezetőjére, az ötvenedik törzsfőnökre, aki az Onondagák tanácsában ül. Ő az egyetlen az ötven közül, akit az egész Haudenosaunee nép választott meg. A jelenlegi Tadodaho Sid Hill az Onondaga Nemzetségből.

Hód háborúk

Az 1600-as években az irokézek más törzsekkel harcoltak a vadászterületekért. Ezt nevezik a hódháborúknak.

Francia és indián háborúk

A francia és indián háború (a hétéves háború észak-amerikai része) során az irokézek a britek oldalára álltak a franciák és algonki szövetségeseik ellen, akik korábban az irokézek ellenségei voltak. Az irokézek azt remélték, hogy a britek segítése a háború után is kegyeket hoz majd. Valójában kevés irokéz csatlakozott a hadjárathoz, és a George-tó melletti csatában egy mohawk és francia csoport rajtaütött egy mohawk vezette brit oszlopon. A brit kormány a háború után 1763-ban kiadta az 1763-as királyi proklamációt, amely kimondta, hogy a fehérek nem élhetnek az Appalache-hegységen túl, de ezt a proklamációt a telepesek nagyrészt figyelmen kívül hagyták, és az irokézek 1768-ban a Fort Stanwix-i szerződésben beleegyeztek, hogy ezt a vonalat ismét áthelyezik, ahol eladták a briteknek az Ohio és a Tennessee folyók közötti területekre vonatkozó összes fennmaradó igényüket.

Amerikai forradalom

Az amerikai forradalom idején sok tuscarora és oneida a gyarmatosítók oldalára állt, míg a mohawk, a szeneca, az onondaga és a kajuga népek hűségesek maradtak Nagy-Britanniához. Ez volt az első nagyobb szakadás a Hat Nemzet között. Joseph Louis Cook felajánlotta szolgálatait az Egyesült Államoknak, és kongresszusi megbízatást kapott alezredesként - ez volt a legmagasabb rang, amelyet a háború alatt bármelyik indián őslakos elfoglalt. A határ menti települések elleni sikeres hadműveletek sorozata után azonban - amelyeket Joseph Brant mohawk hadvezér, más hadvezérek és brit szövetségesek vezettek - a leendő Egyesült Államok bosszút akart állni. 1779-ben George Washington elrendelte a Daniel Brodhead ezredes és John Sullivan tábornok vezette Sullivan-kampányt az irokéz nemzetek ellen, hogy "ne pusztán lerohanják, hanem elpusztítsák" a brit-indián szövetséget.

Az amerikai forradalom után

A háború után a Liga ősi központi tűzhelye ismét Buffalo Creeknél készült. Joseph Brant ezredes és az irokézek egy csoportja elhagyta New Yorkot, hogy Kanadában telepedjen le. A brit koronához való hűségük jutalmául egy nagy földterületet kaptak, amelyet ma Brantfordnak hívnak Ontario államban, a Grand folyó mentén.

Élelmiszer

Az irokézek hagyományosan földművesek, halászok, gyűjtögetők és vadászok keveréke voltak, bár élelmük nagy részét a földművelésből szerezték. A fő terményeik a kukorica, a bab és a tök voltak, amelyeket a három nővérnek neveztek, és a Teremtő különleges ajándékának tekintettek. Ezeket a növényeket stratégiailag termesztették. Az élelmiszert télen tárolták, és két-három évig tartott el. Amikor a talaj végül kevésbé termékennyé vált, az irokézek elköltöztek.

A gyűjtögetés az asszonyok és a gyerekek feladata volt. Nyáron vadgyökereket, zöldeket, bogyókat és dióféléket gyűjtöttek. Tavasszal juharszirupot csapoltak a fákról, és gyógynövényeket gyűjtöttek a gyógyászathoz.

Az irokézek főleg szarvasra, de más vadakra, például vadpulykára és vándormadarakra is vadásztak. Télen pézsmapatkányra és hódra vadásztak. A halászat szintén nagy táplálékforrás volt, mivel az irokézek egy nagy folyó (St. Lawerence folyó) közelében éltek. Lazacot, pisztrángot, sügért, sügért és fehérhalat halásztak. Tavasszal az irokézek hálót vetettek, télen pedig a jégbe halászlyukakat vájtak.

Nők a társadalomban

Amikor az európai származású amerikaiak és kanadaiak a 18. és 19. században tanulmányozni kezdték az irokéz szokásokat, azt tapasztalták, hogy a nők az irokéz társadalomban a férfiakéval nagyjából egyenrangú pozíciót töltöttek be. A nőknek tulajdonuk lehetett, beleértve a házakat, lovakat és a megművelt földeket, és amikor megházasodtak, megtarthatták a tulajdonukat anélkül, hogy azt a férjüknek adták volna. A nő megtarthatta magának a megkeresett pénzt. A férj a felesége családjának hosszúházában élt. Ha egy nő úgy döntött, hogy elválik a férjétől, aki nem volt jó férj, megkérhette, hogy hagyja el a lakást, és magával vihette minden vagyonát. A házasságból származó gyermekekért a nő volt felelős, és a gyermekeket az anya családjának tagjai nevelték. A klánok matrilineárisak voltak, ami azt jelenti, hogy a klánkapcsolatok az anyai ágon keresztül vezethetők vissza. Ha egy pár szétment, a nő megtartotta a gyermekeket.

Egy klán vezetőjét a klán anyáinak tanácsa bármikor eltávolíthatta. A törzsfőnök húga volt felelős a következő törzsfőnök jelöléséért.

Spirituális meggyőződések

A fontos ünnepek a mezőgazdasági naptár főbb eseményeivel egy időben zajlottak, beleértve a hálaadás aratási ünnepét is. A Nagy Béketeremtő (Deganawida) volt a prófétájuk. Az európaiak megérkezése után sok irokéz keresztény lett, köztük Kateri Tekakwitha, egy mohawk-algonkin szülőkkel rendelkező fiatal nő. A 18. század második felében az irokéz próféta, Handsome Lake tanításai révén a hagyományos irokéz vallási hiedelmek ismét némileg népszerűbbé váltak.

Egy hagyományos irokéz hosszúház.

Emberek

Nemzetek

Az alább felsorolt első öt nemzet alkotta az eredeti Öt Nemzetet (délről észak felé haladva); a Tuscarora 1720-ban lett a hatodik nemzet.

¹ Nem az eredeti öt nemzet egyike; 1720-ban csatlakozott.
^{2 Az} oneidák és onondagák között telepedett le^.

Klánok

A hat nemzet mindegyikén belül az emberek számos matrilineáris klánra oszlanak. A klánok száma nemzetenként változik, jelenleg háromtól nyolcig terjed, összesen kilenc különböző klánnévvel.

Népesség története

Nehéz kitalálni, hogy pontosan hány irokéz él ma. 1995-ben körülbelül 45 000 irokéz élt Kanadában. A 2000. évi népszámlálás során az Egyesült Államokban 80 822 ember vallotta magát irokéznek, közülük 45 217 csak irokéz származásúnak. Az Egyesült Államokban 1995-ben a Hat Nemzet körében mintegy 30 000 törzsi regisztráció volt.

Nagytanács

Az Irokéz Liga Nagytanácsa 56 Hoyenah (törzsfőnök) vagy Sachem gyűlése, és ez a szám soha nem változott. Ma a Tanács tagjai a következőképpen oszlanak meg a hat nemzet között:

• 14 Onondaga
• 10 Cayuga
•   9 Oneida
•   9 Mohawk
•   8 Seneca
•   6 Tuscarora

Amikor Lewis Henry Morgan antropológus a 19. században tanulmányozta a Nagytanácsot, azt hitte, hogy az egy központi kormányzat. Ez az értelmezés nagy befolyást szerzett, de egyes tudósok azóta azt állítják, hogy bár a Nagytanács fontos szertartási szerepet töltött be, nem volt kormány abban az értelemben, ahogyan Morgan gondolta. E nézet szerint az irokéz politikai és diplomáciai döntések helyi szinten születnek, és a helyi közösségek véleménye alapján. Az irokézek nem úgy kezelik a kormányzást, mint egy központi kormány, amely politikát hoz, és azt a gyakorlatba ülteti az egész nép számára.

1855-ben Minnie Myrtle gondoskodott arról, hogy egyetlen irokéz szerződés se lépjen hatályba, ha azt nem hagyja jóvá a férfi szavazók 75 százaléka és a nemzet anyáinak 75 százaléka. Az asszonyok valódi hatalommal rendelkeztek, különösen a szerződések vagy hadüzenetek megvétózásának jogával.

Az egyes törzsek anyák tanácsait a férfitanácsoktól elkülönítve tartották. Az asszonyok a férfiakat futóként használták, hogy döntéseikről hírt adjanak, vagy egy nő megjelenhetett a férfitanácson, hogy felszólaljon, és ismertesse az asszonyok álláspontját. Gyakran a nők voltak azok, akik új törvényeket javasoltak.