Deuterokanonikus könyvek: meghatározás, lista és katolikus–protestáns különbség
Deuterokanonikus könyvek: áttekintés, teljes lista és a katolikus–protestáns eltérések magyarázata — eredet, tartalom és teológiai vita egy cikkben.
A deuterokanonikus könyvek kifejezés (görögül: görögül "második kánont") általában a Bibliának azokat a részeit jelöli, amelyeket csak egyes keresztény egyházak (különösen a római katolikus és az ortodox egyház) fogadnak el a kanonikus könyvek közé. Ezek a szövegek többségükben görög nyelven maradtak ránk, és kronológiailag a Kr. e. 3–2. század környékére tehetők (kb. Kr. e. 250–150 körül). Sokukat a hellenizált zsidó közösségek írták vagy görögre fordították; ezért a korai keresztények, akik gyakran a Septuagintát (görög Ószövetség) használták, természetes módon ezekkel a kéziratokkal találkoztak.
Mely könyvek tartoznak ide a katolikus hagyomány szerint?
- Tobit könyve
- Judit könyve
- A Makkabeusok első könyve (1 Makkabeus)
- A Makkabeusok második könyve (2 Makkabeus)
- Salamon bölcsessége (Bölcsesség könyve)
- Sirach (Ecclesiasticus)
- Báruk könyve, amelynek utolsó fejezete Jeremiás levele.
Ezeken felül a Dániel könyve és az Eszter könyve katolikus kiadásaiban találhatók további, görög nyelvű kiegészítések (például Dánielben: Susanna, Bel és a Sárkány; valamint Azariás imája és a Három ifjú dala; Eszterben pedig több történeti és liturgikus rész). A katolikus kánon tehát nemcsak a fenti önálló könyveket, hanem ezeknek a kiegészítéseknek egy részét is kanonikusként kezeli.
Miért nincsenek ezek a könyvek a héber Bibliában?
A zsidó tanítási hagyomány, a zsidó (Tanakh) kánonja elsősorban a héber (illetve arámi) nyelvű iratokat tartalmazza, és a zsidó közösségek többségének körében a kánon végleges formája a keresztény korszak korai szakaszára alakult ki. Sok deuterokanonikus mű azonban görög nyelven maradt ránk, vagy csak görög fordításban terjedt el, ezért nem része a héber Masoreta-kánonnak. A korai egyházban, különösen a görögül beszélő közösségekben, viszont a Septuaginta (görög Ószövetség) használata miatt ezek a könyvek széles körben ismertek és használtak voltak.
Katolikus–protestáns különbségek
A reformáció után a legtöbb protestáns egyház nem tekintette ezeket a könyveket Isten ihletett szavának, ezért a protestáns Bibliák többségében ezek a szövegek vagy teljesen hiányoznak, vagy külön, "apokrif" mellékletben szerepelnek. A reformátorok hozzáállása sem volt egységes: Luther Márton például hasznos és jó olvasmányként említette őket, míg Kálvin János kevésbé tartotta őket hitelesnek (egyszerűen: Sátán művének nevezésére vonatkozó erős kijelentései is fennmaradtak róla bizonyos vitákban). A római katolikus egyház a tridenti zsinaton (1546) hivatalosan is megerősítette a deuterokanonikus könyvek kanonikus státuszát.
Ortodox egyházak és további eltérések
Az ortodox egyházak kánonális listája bizonyos tekintetben még tágabb is lehet: például néhány ortodox hagyomány elfogad további könyveket, mint a 3 Makkabeus, a 1 Esdras, a 151. zsoltár vagy Manassé imája. A kánon pontos határai és a befogadás története egyes egyházakban évszázadokon át alakult.
Teológiai és liturgikus jelentőség
A deuterokanonikus könyvek hatással voltak több teológiai tanításra és liturgikus gyakorlatra. Például a 2 Makkabeusok 12. fejezete gyakran felmerül a purgatórium és az elhunytakért végzett imádságok vitáiban (a szöveg említést tesz arról, hogy imádkoztak az elesett katonák bűneinek bocsánatáért). Ugyancsak találunk bennük erkölcsi és bölcseleti tanításokat, liturgiai anyagokat és történeti beszámolókat, amelyeket a korai egyházatyák és a középkori liturgia is használt. A kritikai történetírás és a bibliatudomány sokszínű nézőpontot kínál arra vonatkozóan, hogy egy-egy rész mennyiben tekinthető történelmileg megbízhatónak, és hogyan kell ezeket alkalmazni a dogmatikai következtetésekben.
Rövid összegzés
A deuterokanonikus könyvek olyan ókori zsidókeresztény szövegek, amelyeket bizonyos egyházak (főleg a római katolikus és az ortodox) a Szentírás részének tekintenek, míg mások (több protestáns felekezet) apokrifként kezelnek. Eredetük és kanonikus státuszuk a történelmi, nyelvi (héber vs. görög/Septuaginta) és teológiai tényezők összetett kölcsönhatásából alakult ki. A könyvek ismerete fontos a Bibliatörténet, a liturgia és a hitelvek megértéséhez.
Kérdések és válaszok
Q: Mit jelent a "deuterokanonikus" kifejezés?
V: A deuterokanonikus görögül "második kánont" jelent, és általában a Biblia azon részeire utal, amelyeket csak egyes keresztény egyházak (főként a római katolikus és az ortodox) használnak.
K: Mikor íródtak a deuterokanonikus könyvek?
V: A deuterokanonikus könyveket görög nyelvű kéziratokban a Földközi-tenger görög nyelvű területein élő zsidó emberek írták Kr. e. 250 és 50 között, akárcsak az Ószövetség összes könyvét.
K: A zsidó és protestáns vallásokban ismert Ószövetséget mikor írták héberül?
V: A zsidó és protestáns vallásokban ismert Ószövetséget csak Kr. u. 900 körül írták héberül, és csak a ma "kánonoknak" nevezett könyvekre korlátozódott.
K: A deuterokanonikus könyvek a zsidó Tanakh (héber Biblia) részei?
V: Nem, nem részei a zsidó Tanakhnak (más néven héber Bibliának), bár a középkorban még jóval később is idézték őket Szentírásként, ahogy a zsidó Misnában és a későbbi rabbinikus írásokban olvasható, még a Kr. u. 6. században is. A jelenlegi zsidó kánon a Kr. u. 10. századra lezárult.
K: Milyen példák vannak a deuterokanonikus könyvekre?
V: Néhány példa a deuterokanonikus könyvekre: Tóbit könyve, Judit könyve, Makkabeusok első könyve (1. Makkabeusok), Makkabeusok második könyve (2. Makkabeusok), Salamon bölcsessége (A bölcsesség könyve), Sirach könyve (Ecclesiasticus), Báruk könyve, amelynek utolsó fejezete Jeremiás levele, Dániel, Eszter.
K: Miért hosszabbak ezek a könyvek, mint a protestáns Bibliákban találhatóak? V: Ezek a könyvek azért hosszabbak, mint a protestáns Bibliákban találhatóak, mert több történetet tartalmaznak.
K: Hogyan tekintenek a protestánsok ezekre a könyvekre? V: Sok protestáns nem fogadja el ezeket a könyveket Isten által ihletettnek, és egy becsmérlő kifejezést használ rájuk - apokrifek. Luther Márton jónak tartotta őket olvasni, míg Kálvin János olvasta és tanulmányozta őket, de nem gondolta, hogy a Biblia részévé kellene válniuk.
Keres