Fülöp-szigeteki Nemzetközösség

Nevek

A Fülöp-szigeteki Nemzetközösséget Fülöp-szigeteki Nemzetközösségként vagy egyszerűen csak Nemzetközösségként is ismerték. Hivatalos neve Malasariling Pamahalan ng Pilipinas (pɪlɪˈpinɐs) és Mancomunidad Filipina (fɪlɪˈpinɐ) volt. Az 1935-ös alkotmány a Fülöp-szigeteket határozza meg az ország rövidített neveként, és csak az 1935 előtti állapotra és intézményekre utalva használja a Fülöp-szigeteket. A korábbi rendszerben, amelyet legformálisabban a Fülöp-szigetek területe néven ismertek, mindkét kifejezés hivatalos státusszal rendelkezett.

Szerkezet

A Fülöp-szigeteki Nemzetközösségnek saját alkotmánya volt, amely 1973-ig érvényben maradt, és önigazgatással rendelkezett, bár a külpolitika és a katonai ügyek az Egyesült Államok hatáskörébe tartoztak, és bizonyos jogszabályokhoz az amerikai elnök jóváhagyására volt szükség.

Nagyon erős elnökkel, egyetlen nemzetgyűléssel és legfelsőbb bírósággal rendelkezett, amelyek teljes egészében filippínókból álltak, valamint egy választott rezidens biztossal az Egyesült Államok képviselőházában (mint Puerto Rico ma). Egy amerikai főbiztos és egy amerikai katonai tanácsadó is jelen volt a kormányban, míg a Fülöp-szigeteki hadsereg élén egy tábornagy állt.

1939-40-ben, az alkotmány módosítása után, a nemzetgyűlés helyébe a Fülöp-szigeteki szenátusból és a képviselőházból álló felső és alsó kongresszus lépett.

Történelem

Indítsa el a  oldalt.

Az 1935 előtti amerikai területi közigazgatást, vagy szigetkormányzatot egy főkormányzó vezette, akit az amerikai elnök nevezett ki. 1932 decemberében az amerikai kongresszus elfogadta a Hare-Hawes-Cutting Act-et (First Philippine Independence Act), amelynek előfeltétele a filippínók függetlenségének megadása volt. A törvény rendelkezései között szerepelt több katonai és haditengerészeti bázis fenntartása az Egyesült Államok számára, valamint vámok és kvóták kivetése a Fülöp-szigeteki exportra. Herbert Hoover elnök megvétózta a törvényt, de az amerikai kongresszus 1933-ban felülbírálta a vétót, és elfogadta a törvényt. A törvényjavaslatot azonban Manuel L. Quezon, a Fülöp-szigeteki szenátus akkori elnöke ellenezte, és a Fülöp-szigeteki szenátus is elutasította.

Ez vezetett a Tydings-McDuffie-törvény, vagy más néven a Fülöp-szigeteki függetlenségi törvény megalkotásához és elfogadásához, amely lehetővé tette a Fülöp-szigeteki Nemzetközösség létrehozását, 10 éves békés átmenetet biztosítva a teljes függetlenségig. A Nemzetközösséget hivatalosan 1935. november 15-én avatták fel.

Az alkotmányozó gyűlést 1934. július 30-án hívták össze Manilában. A konvenció 1935. február 8-án 177:1 arányban elfogadta a Fülöp-szigeteki Köztársaság 1935-ös alkotmányát. 1935. március 23-án Franklin D. Roosevelt elnök jóváhagyta az alkotmányt, és 1935. május 14-én népszavazáson ratifikálták.

1935 októberében Fülöp-szigeteki elnökválasztást tartottak. A jelöltek között volt Emilio Aguinaldo korábbi elnök, Gregorio Aglipay, a Fülöp-szigeteki Független Egyház vezetője és mások. Manuel L. Quezon és Sergio Osmeña, a Nacionalista Párt képviselője lett a győztes, akik az elnöki, illetve az alelnöki széket nyerték el.

A Nemzetközösségi Kormányt 1935. november 15-én reggel, a manilai Régi Kongresszus épületének lépcsőjén tartott ünnepségen iktatták be. Az eseményen mintegy 300 000 ember vett részt.

A II. világháború előtt

Az új kormány ambiciózus nemzetépítő politikába kezdett a gazdasági és politikai függetlenségre való felkészülés jegyében. Ezek közé tartozott a nemzetvédelem (például az 1935-ös nemzetvédelmi törvény, amely megszervezte a sorkatonai szolgálatot az országban), a gazdaság feletti nagyobb ellenőrzés, a demokratikus intézmények tökéletesítése, reformok az oktatásban, a közlekedés javítása, a helyi tőke támogatása, az iparosítás és Mindanao gyarmatosítása.

A bizonytalanságok azonban, különösen a délkelet-ázsiai diplomáciai és katonai helyzet, az Egyesült Államoknak a leendő Fülöp-szigeteki Köztársaság iránti elkötelezettségének mértéke, valamint a gazdasági helyzet a nagy gazdasági világválság miatt jelentős problémának bizonyultak. A helyzetet tovább bonyolították az agrárnyugtalanságok, valamint az Osmeña és Quezon közötti hatalmi harcok, különösen azután, hogy Quezont egy hatéves ciklus után újraválaszthatták.

A II. világháború alatti japán invázió és megszállás miatt nehéz megfelelően értékelni a politika hatékonyságát vagy kudarcát.

II. világháború

Japán 1941. december 8-án meglepetésszerű támadást indított a Fülöp-szigetek ellen. A Fülöp-szigeteki Nemzetközösség kormánya behívta a Fülöp-szigeteki hadsereget a Távol-Keleti Amerikai Hadseregbe, amely ellenállt a japán megszállásnak. Manilát nyílt várossá nyilvánították, hogy megakadályozzák a pusztulását, és 1942. január 2-án a japánok elfoglalták. Eközben a japánok elleni harcok a Bataan-félszigeten, Corregidorban és Leyte-on folytatódtak, egészen az Egyesült Államok-filippínó erők 1942. májusi végleges megadásáig.

Quezont és Osmeñát csapatok kísérték Manilából Corregidorba, később Ausztráliába, majd az Egyesült Államokba távoztak, ahol száműzetésben kormányt alakítottak, amely részt vett a Csendes-óceáni Háborús Tanácsban, valamint az ENSZ nyilatkozatában. A száműzetés alatt Quezon tuberkulózisban megbetegedett, és később ebbe halt bele. Osmeña lépett a helyébe az elnöki székben.

Eközben a japán hadsereg új kormányt szervezett a Fülöp-szigeteken, a Második Fülöp-szigeteki Köztársaságot, amelynek élére José P. Laurel elnök került. Ez a kormány végül nagyon népszerűtlen lett.

A Fülöp-szigeteken folytatódott a japán megszállással szembeni ellenállás. Ide tartozott a Hukbalahap ("Néphadsereg a japánok ellen"), amely 30 000 fegyveresből állt, és Közép-Luzon nagy részét ellenőrizte. A Fülöp-szigeteki hadsereg maradványai szintén gerillaháborúval harcoltak a japánok ellen, és ez sikeres volt, mivel a 48 tartományból 12 kivételével mindet felszabadították.

Douglas MacArthur amerikai tábornok hadserege 1944. október 20-án szállt partra Leyte-on, és mindannyiukat felszabadítóként üdvözölték, a Fülöp-szigeteki Nemzetközösség csapataival együtt, amikor hamarosan további kétéltű partraszállások következtek. A harcok a Fülöp-szigetek távoli szegleteiben folytatódtak egészen Japán 1945 augusztusában bekövetkezett kapitulációjáig, amelyet szeptember 2-án írtak alá a Tokiói-öbölben. A Fülöp-szigeteki veszteségek becslések szerint elérték az egymilliót, és Manila jelentős károkat szenvedett, amikor egyes japán erők nem voltak hajlandók kiüríteni a várost (a japán főparancsnokság parancsa ellenére).

A Fülöp-szigeteki háborút követően helyreállították a Fülöp-szigeteki Nemzetközösséget, és egyéves átmeneti időszak kezdődött a függetlenségre való felkészülés jegyében. Ezt követően 1946 áprilisában választásokat tartottak, amelyeken Manuel Roxas lett a független Fülöp-szigeteki Köztársaság első elnöke, alelnökként pedig Elpidio Quirino győzött. A japán megszállás évei ellenére a Fülöp-szigetek pontosan az egy évtizeddel korábban tervezett időpontban, 1946. július 4-én vált függetlenné.

Függetlenség

A Commonwealth megszűnt, amikor az Egyesült Államok 1946. július 4-én, a terveknek megfelelően elismerte a Fülöp-szigetek függetlenségét. A gazdaság azonban továbbra is az Egyesült Államoktól függött. Ennek oka a Bell Trade Act, más néven a Fülöp-szigeteki kereskedelmi törvény volt, amely előfeltétele volt annak, hogy az Egyesült Államoktól háborús rehabilitációs támogatásokat kapjanak.

1935. március 23 : Alkotmányozó Gyűlés. Ülve, balról jobbra: Dern, Franklin D. Roosevelt elnök és Manuel L. Quezo.


Manuel L. Quezon látogatása Franklin D. Rooseveltnél Washingtonban, száműzetésben.


MacArthur tábornok és Osmeña elnök visszatér a Fülöp-szigetekre

Irányelvek

Felkelések és agrárreform

Abban az időben a bérlő gazdák sérelmei gyakran a részesművelési rendszer okozta adósságokban gyökereztek, valamint a népesség drámai növekedése miatt, amely további gazdasági nyomást gyakorolt a bérlő gazdák családjaira. Ennek eredményeképpen a Commonwealth agrárreform-programot indított. A program sikerét azonban akadályozták a bérlők és a földbirtokosok közötti folyamatos összecsapások.

Ilyen összecsapásokra példa a Benigno Ramos által a Sakdalista mozgalom révén kezdeményezett összecsapás, amely adócsökkentést, földreformot, a nagybirtokok vagy haciendák feldarabolását és az amerikai kapcsolatok megszakítását szorgalmazta. Az 1935 májusában Közép-Luzonban kitört felkelés mintegy száz halálos áldozatot követelt.

Nemzeti nyelv

A Fülöp-szigeteki nyelvek sokfélesége miatt az 1935-ös Fülöp-szigeteki alkotmányban megfogalmazódott egy program "egy közös nemzeti nyelv kifejlesztésére és elfogadására a meglévő anyanyelvi dialektusok alapján". A nemzetközösség létrehozta a Surian ng Wikang Pambansa (Nemzeti Nyelvi Intézet), amelynek Quezon és hat másik, különböző etnikai csoportokból származó tag volt a tagja. Tanácskozást tartottak, és a tagalogot (kiterjedt irodalmi hagyományai miatt) választották a "nemzeti nyelv" alapjául, amelyet "filippínónak" neveztek el.

1940-ben a Nemzetközösség engedélyezte a nyelv szótárának és nyelvtankönyvének elkészítését. Ugyanebben az évben fogadták el az 570. nemzetközösségi törvényt, amely lehetővé tette, hogy a függetlenség elnyerésével a pilipino hivatalos nyelvvé váljon.

Gazdaság

A Nemzetközösség gazdasága leginkább a mezőgazdaságon alapult, mivel mezőgazdasági alapú volt. A gazdák abakát, kókuszdiót és kókuszolajat, cukrot és fát termesztettek. Egyéb külföldi jövedelem származott a Fülöp-szigeteki amerikai hadsereg, haditengerészet és légi bázisokon, például a Subic Bay-i haditengerészeti bázison és a Clark légibázison elköltött pénzből. A gazdaság jól működött, amíg a második világháború meg nem állította a növekedést.

Demográfia

1941-ben a Fülöp-szigetek becsült lakossága elérte a 17 000 000 főt, míg Manila lakossága 684 000 fő volt. A kínaiak száma 117 000-re emelkedett. A japánok száma szintén 30 000 volt, ebből 20 000 Davaóban élt, és 9 000 amerikai-mexikói. Angolul a lakosság 27%-a beszélt. A spanyol nyelvet mindössze 3% beszélte.

Az alábbiakban a domináns nyelvek beszélőinek becsült száma szerepel:

• Cebuano: 4,620,685
• Tagalog: 3,068,565
• Ilocano: 2,353,518
• Hiligaynon: 1,951,005
• Waray-Waray: 920,009
• Kapampangan: 621,455
• Pangasinan: 573,752

Az elnökök listája

A színek az egyes elnökök politikai pártját vagy pártcsoportjait jelzik a választás napján.

#	Elnök		Hivatalba lépett	Elhagyta az irodát	Party	Alelnök	A kifejezés
1		Manuel L. Quezon	1935. november 15.	augusztus 1, 19441	Nacionalista	Sergio Osmeña	1
							2
2		Sergio Osmeña	1944. augusztus 1.	1946. május 28.	Nacionalista	üres
3		Manuel Roxas	1946. május 28.	1946. július 4²	Liberális	Elpidio Quirino	3

¹ Tuberkulózisban halt meg a New York állambeli Saranac Lake-ben.
² Vége a Commonwealth-kormánynak, független köztársaság kezdődött.