Gyermekfejlődés

Korai elképzelések

A középkorban

Ebben az időben a gyermekeket különállónak tekintették a felnőttektől. A 7 vagy 8 év alatti gyermekek másak voltak, mint a többi ember, és gyermekként kezelték őket. Még a tizenévesek sem voltak teljesen felnőttek. A vallásos írások néha úgy beszéltek a gyerekekről, mint gonoszakról, akiknek tisztának kell lenniük. Néha úgy is beszéltek róluk, mint jókról és angyalokról.

A reformáció idején

A reformáció idején úgy gondolták, hogy a gyermekek gonosznak születnek. A felnőttek úgy gondolták, hogy a gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy emberré váljanak. A gyerekeknek szűk és kényelmetlen ruhákat kellett viselniük. A gyermeknevelést az egyik legfontosabb dolognak tartották. A felnőttek azt akarták, hogy a gyerekek az észt használják a tanulásban.

A felvilágosodás kora

A felvilágosodás idején az emberek másképp kezdtek gondolkodni a gyermekekről és a fejlődésről. Az emberek jobban tisztelték a gyermekeket, és jobban bántak velük. A felvilágosodás idején két fontos embernek voltak elképzelései a gyermekekről. Ők voltak John Locke és Jean-Jacques Rousseau.

John Locke

John Locke úgy gondolta, hogy a gyermekek minden tudás nélkül születnek. Úgy gondolta, hogy az elme tabula rasa, azaz üres lap. Ez azt jelenti, hogy az elme olyan, mint egy üres papírlap, amikor valaki megszületik. A gyerekek az életben ismereteket szereznek, és kitöltik az üres papírt. Locke úgy gondolta, hogy a gyermekek csak úgy szerezhetnek tudást, ha különböző dolgokat tesznek az életben, és ezekből a dolgokból tapasztalatokat szereznek. Locke elképzelései arról, hogy a gyermekek hogyan szereznek tudást, megváltoztatták az emberek gondolkodását a gyermekekről. Az volt a meggyőződése, hogy a tanulásnak inkább szórakozásnak kell lennie, mint feladatnak. "A gyermekeknek [szabadnak kell lenniük], hogy gyermeki módon viselkedjenek" - írta Locke. Locke elképzelései szemben álltak az egyházi elvekkel, szigorúan úgy vélte, hogy a gyerekeknek meséket kell olvasniuk, nem pedig vallásos szövegeket. A gyerekekre jobban tekintettek, és több tiszteletet kaptak a felnőttektől. Locke azt akarta, hogy a szülők több időt töltsenek gyermekeikkel, és segítsék őket a tanulásban. Úgy gondolta, hogy a gyermekek tudásfejlődéséhez szükség van arra, hogy a szülők segítsenek a gyermekeknek új dolgokat megtapasztalni, és tanítsanak ezekről a dolgokról. Locke a nevelést, mint a gyermeki fejlődés legfontosabb részét szorgalmazta.

Jean-Jacques Rousseau

Jean Jacques Rousseau-nak más elképzelése volt a gyermekekről, mint Locke-nak. Úgy gondolta, hogy a gyermekek úgy születnek, hogy tudják, mi a helyes és mi a helytelen. Rousseau nem gondolta, hogy a gyermekek "üres lapok", mint Locke. Úgy gondolta, hogy a gyermekek "nemes vadak". Ez az elképzelés szerint a gyermekek jónak születnek, de a társadalom rosszá teheti őket. Rousseau úgy vélte, hogy a felnőtteknek figyelniük kell a gyermekek szükségleteire a különböző fejlődési szakaszaik során.

Gyermekfejlődési elméletek

Pszichoszexuális elmélet

Sigmund Freud neurológus és pszichoanalitikus volt, aki a felnőtteknek próbált segíteni a problémáikon. Felnőttekkel beszélgetett arról, hogy milyen volt gyermekkoruk, és mi minden történt abban az időben. Freud a tudattalan elmére összpontosított. Ez az elmének az a része, amelyről az ember nem képes közvetlenül tudomást szerezni. Freud úgy gondolta, hogy a tudattalan elme fontos szerepet játszik abban, hogyan gondolkodnak és éreznek az emberek. Az, ahogyan az emberek gondolkodnak és éreznek, hatással lehet arra, ahogyan cselekednek. Freud gondolatai vezették őt pszichoszexuális elméletének megalkotásához. A pszichoszexuális elmélet arra összpontosít, hogy a gyermek vágyait hogyan irányítják a korai években, és milyen hatással van ez, amikor a gyermek felnőtté válik.

Freud úgy gondolta, hogy minden ember személyisége három részből áll. Ezek a részek az id, az ego és a szuperego. Mindhárom résznek megvan a maga célja, de szinte soha nem egyeznek meg. A három rész nincs összhangban, ez okozza az emberek boldogtalanságát és problémáit.

Amikor egy csecsemő megszületik, csak alapvető szükségletei vannak. A csecsemőnek ennie, aludnia kell, és ki kell mennie a mosdóba. Ezek az alapvető szükségletek segítik a baba életét. Ezek az alapvető szükségletek alkotják az id. Az id csak ezeknek a szükségleteknek az okát akarja vállalni. Az id azt akarja, hogy a szükségletekről azonnal gondoskodjon, és ne kelljen várnia. Freud úgy gondolta, hogy a kisgyermekeket az id uralja. Az id nem ismeri a jót és a rosszat, és nem is érdekli őket. Csak a szükségleteiről akar gondoskodni. Ez azt jelenti, hogy a kisgyermekek nem ismerik a jót és a rosszat. Csak azt tudják, hogy mit akar az id. A gyerekek akkor is az id kívánságai szerint cselekszenek, amikor nem kellene. A gyerekek kezdik megtanulni, hogy nem mindig akkor kapják meg, amit akarnak, amikor akarják. Ez okozza az ego kialakulását. Az egót "a valóságelv uralja". Ez azt jelenti, hogy tudja, mi történhet meg valójában a világban. Az ego tudja, hogy az id megkaphatja-e azt, amit akar, azáltal, hogy megnézi, hogy a vágy betölthető-e. Ha az id szükségletei nem elégíthetők ki, az ego irányítja az id-t és annak vágyait. Azok a gyerekek, akiknél az ego kialakult, képesek kontrollálni alapvető szükségleteiket és cselekedeteiket. Amikor az ego kialakul, a gyerekek a szükségleteik irányításával szereznek én-érzést. A szuperegó a szülőkkel és másokkal együttműködő gyermekek által alakul ki a társadalomban. A szuperego szabálykövetőként viselkedik. Lehetővé teszi a gyermek számára, hogy a társadalom helyes és helytelen szabályai alapján tudja, mi a helyes és helytelen. A bűntudat az elsődleges módja annak, hogy a szuperego közli a gyerekekkel a helyes és helytelen szabályait.

Freud úgy gondolta, hogy a gyermekek öt pszichoszexuális fejlődési szakaszon mennek keresztül. A szakaszokban a gyerekeknek problémákat kell megoldaniuk a szükségletek és a társadalom által kívántak között. Ezeknek a problémáknak a megoldása teszi lehetővé, hogy a gyermekek felnőttként jól boldoguljanak. A felnőtteknél jelentkező problémák ahhoz a szakaszhoz kapcsolódnak, amellyel problémájuk volt. Az öt szakasz a következő: orális, anális, fallikus, lappangó és genitális. Az orális szakasz a születéskor kezdődik, és a csecsemő szopási igényeivel kapcsolatos. Az anális szakasz a második, és 1-3 éves kortól tart. Ez a vizelet és a széklet megtartásával és elengedésével kapcsolatos. A harmadik szakasz, a fallikus szakasz a 3-6 éves kortól kezdődik, és a nemi szervekkel kapcsolatos. Freud úgy gondolta, hogy ez a szakasz az egyik legfontosabb szakasz, amelyben a problémákat orvosolni kell. Ha a gyermek nem oldja meg a problémákat, akkor vagy Ödipusz-komplexus (fiúknál), vagy Elektra-komplexus (lányoknál) alakulhat ki nála. Ezek a problémák a szeretetből erednek, akár a fiú szerelme az anyja iránt, akár a lány szerelme az apja iránt. A problémák megállítása érdekében a fiú vagy a lány átveszi az apja (fiúk esetében) vagy az anyja (lányok esetében) értékeit. A pszichoszexuális szakaszok negyedik szakasza a látencia szakasza, és 6-11 éves kor között jelentkezik. Ebben a szakaszban növekszik leginkább a szuperego, és a gyerekek a társadalomtól kapják az értékeket. Az utolsó szakasz a genitális szakasz, és a serdülőkorig tart. Ebben a szakaszban a gyerekek elkezdenek másokat szeretni és heteroszexuális kapcsolatokat alakítanak ki.

Freud pszichoszexuális szakaszai

Színpad	Kor
Szóbeli	Születés-1 év
Anális	1-3 év
Fallikus	3-6 év
Késleltetés	6-11 éves korig
Nemi szervek	Serdülőkor

Freud gyermekfejlődési elmélete azért fontos, mert elsőként mutatott rá a szülő-gyermek kapcsolatok fontosságára.

Pszichoszociális elmélet

Erik Erikson Freud elképzeléseinek követője volt, és Freud elképzeléseit felhasználva indította el saját elméletét. Erikson elméletét a gyermek fejlődésének pszichoszociális elméletének nevezik. Erikson Freud elképzelését az id-ről, az egóról és a szuperegóról, valamint a fejlődési szakaszokat használta fel saját elméletének felépítéséhez. Erikson úgy gondolta, hogy az én "a legfontosabb". Az ego azért volt fontos, mert lehetővé teszi, hogy a gyermekek egyéniséggé váljanak és hozzáadjanak a társadalomhoz. Erikson több stádiumot fűzött az elméletéhez, mint Freud, és néhány stádiuma hasonlít Freudéhoz. Erikson végül nyolc stádiumot tartalmazott elméletében. Minden szakaszban van egy probléma két különböző érzés között. A gyermek személyiségét az alakítja, hogy hogyan oldja meg az egyes problémákat.

Erkison szakaszai

• 1. szakasz : Alapvető bizalom vs. bizalmatlanság : a bizalom azért alakul ki, mert a csecsemőknek szükségük van arra, hogy a felnőttek gondoskodjanak a szükségleteikről. Erkison úgy vélte, hogy ez a szakasz soha nem teljes.
• 2. szakasz : Autonómia vs. szégyen és kétség : A kisgyermekeknek meg kell tanulniuk, hogyan kell segítséggel elvégezni az olyan dolgokat, mint az etetés, öltözködés és fürdés.
• 3. szakasz : Kezdeményezés vs. bűntudat : A gyerekek a színleléssel úgy tehetnek, mintha azok lennének, akik lenni akarnak.
• 4. szakasz : Iparosság vs. alsóbbrendűség : A gyermekek megtanulnak másokkal együtt dolgozni a családon kívül.
• 5. szakasz : Identitás vs. identitászavar : A gyermek kialakítja énképét.
• 6. szakasz : Intimitás vs. elszigeteltség : A fiatal felnőttek kapcsolatokat alakítanak ki másokkal.
• 7. szakasz : Generatív vs. stagnálás : A felnőttek szülőkké válnak és gondoskodnak a gyermekekről.
• 8. szakasz : Integritás vs. kétségbeesés : A felnőttek elgondolkodnak azon, hogy milyen személyiségek voltak.

Erikson szakaszai azért fontosak, mert a társadalmat és a kultúrát vizsgálták, és azt, hogy ezek hogyan befolyásolják a személyiséget. Freud csak a szexualitásra összpontosított. Erkison szakaszai azt is megmutatják, hogyan alakul a személyiség a gyermekek növekedése során.

Erikson vs Freud szakaszai

Kor	Erikson szakasza	Freud színpada
Születés - 1 év	Alapvető bizalom vs. bizalmatlanság	Szóbeli
1-3 év	Autonómia vs. Szégyen és kétségek	Anális
3-6 év	Kezdeményezés vs. bűntudat	Fallikus
6-11 éves korig	Ipar vs. alsóbbrendűség	Késleltetés
Serdülőkor	Identitás vs. identitás zűrzavar	Nemi szervek
Fiatal felnőttkor	Intimitás vs. elszigeteltség	N/A
Középső felnőttkor	Generatívan vs. stagnálás	N/A
Idős kor	Integritás kontra kétségbeesés	N/A

Behaviorizmus

John Watson nem kedvelte Freud és Erikson pszichoanalitikus elméleteit. Watson inkább az emberek viselkedését vizsgálta, hogy megértse, hogyan fejlődnek a gyerekek. Elképzelései a behaviorizmus fogalmába tartoznak. Watsont "Pavlov állati tanulással kapcsolatos tanulmányai inspirálták". Pavlov tanulmányai a klasszikus kondicionálásra összpontosítottak. A klasszikus kondicionálás az, amikor egy állat vagy ember megtanul reagálni egy ingerre, egy olyan dologra, amely reakciót vált ki. Watson úgy gondolta, hogy a gyerekeket is lehet ilyen módon tanítani. Watson úgy döntött, hogy elméletét egy kilenc hónapos csecsemővel, Kis Alberttel végzett kísérlettel teszteli.

Watson azzal kezdte kísérletét, hogy tesztelte, fél-e Albert valamitől. Watson meg akarta nézni, hogy Albert fél-e egy fehér patkánytól. Mint a legtöbb csecsemő, Albert nem félt a fehér patkánytól. Watson ki akarta próbálni, hogy a klasszikus kondicionálás segítségével meg tudja-e ijeszteni Albertet. Watson felfedezte, hogy Albert megijedt egy kalapács hangjától, amely egy acélgongot ütögetett egy kalapáccsal. Amikor Albert tizenegy hónapos volt,Watson folytatta a kísérletet. Albertnek fehér patkányt adtak. Néhány másodperccel később Watson a kalapácsot a gongra ütötte. Albert sírt, amikor ez megtörtént. Ezt hétszer csinálták meg. A hét alkalom után Albert sírt, amikor meglátta a fehér patkányt. A kis Albert más dolgoktól is megijedt, ezt hívják általánosításnak. Ezek a dolgok hasonlítottak a fehér patkányhoz. Ilyen volt egy nyúl, egy kutya, egy bunda, egy Mikulás-maszk és Watson haja. Watson kísérlete azért volt fontos, mert meg tudta tanítani Albertet arra, hogy féljen valamitől.

Watson kimutatta, hogy a gyermekek klasszikus kondicionálással taníthatók. A kísérlet után Watson úgy gondolta, hogy a gyermekekre a környezet hat.

Szociális tanulás elmélete

Albert Bandura úgy vélte, hogy a gyerekek úgy tanulnak, hogy másokat figyelnek a társadalomban. A megfigyelés után a gyerekek aztán lemásolják, amit tettek. Elméletét szociális tanuláselméletnek nevezik. A gyermekek által végzett másolást modellezésnek nevezik. Azt a személyt, akit a gyerekek lemásolnak, modellnek nevezik. Bandura szerint négy feltétel szükséges ahhoz, hogy a modellezés megtörténjen.

1. Figyelem : a gyermeknek figyelnie kell a modell viselkedésére.
2. Megtartás : a gyermeknek emlékeznie kell a viselkedésre.
3. Szaporodás : a gyermeknek másolnia kell a viselkedést.
4. Motiváció : a gyermeknek okot kell találnia arra, hogy lemásolja a viselkedést.

A Bobo Doll kísérlet (1961)

A gyerekek valószínűleg akkor modellezik a viselkedést, ha a modell az azonos neműek közül való. Egy lánygyermek jobban utánozza a női modellt, mint a férfit. Ez azért van, mert a gyermek úgy akar viselkedni, mint azok, akikhez hasonló. A gyermekek is nagyobb valószínűséggel modelleznek viselkedést, ha a viselkedés pozitív reakciókat vált ki a felnőttekből. Ha a gyerekeket megdicsérik, akkor továbbra is folytatni fogják a viselkedést. Azért teszik ezt, mert még több dicséretet akarnak kapni. A gyermek nem mindig kap dicséretet a viselkedéséért. Ehelyett előfordulhat, hogy büntetést kapnak. Ha egy gyermek büntetést kap egy viselkedésért, akkor nem fogja azt modellezni. A gyermek úgy is választhat, hogy modellezi-e a viselkedést vagy sem, hogy figyeli, mi történik a modellel. Ha a modell büntetést kap, a gyermek nem fogja modellezni a viselkedést. Ez azért van, mert a gyermek nem akar büntetést kapni. Bandura kísérletet végzett, hogy tesztelje az elképzeléseit. A kísérletet Bobo babakísérlet néven ismerik.

Bandura 36 fiút és 36 lányt vett fel kísérletéhez. A gyerekek 3 és 6 évesek voltak. Egy férfi és egy nő modellt is használt. Bandura azt akarta látni, hogy a gyerekek agresszív, vagyis gonosz viselkedést modelleznek-e. Bandura a gyerekeket nyolc 6 fős és egy 24 fős csoportra osztotta. A csoportokat úgy alkotta meg, hogy a gyerekek felét agresszív csoportba, a másik felét pedig nem agresszív csoportba osztotta. A két csoportot egyaránt újra kettéosztották fiúkra és lányokra. Bandura ezután a lányokat két csoportra osztotta. Az egyik csoportban a női, a másikban a férfi modell volt. Ugyanezt tette a fiúkkal is. A 24 fős csoportnak nem volt modellje. A gyerekeket egy játszószobába helyezte a modellel. A gyerekeknek azt mondták, hogy üljenek egy székre, a modell pedig átment a szoba másik felébe. Az agresszív csoportokban lévő gyerekek látták, hogy a modell odamegy a szobában lévő Bobo babához, és játszik vele. A modell a legtöbb időt azzal töltötte, hogy agresszívan viselkedett a babával. Azok a gyerekek, akik nem voltak az agresszív csoportban, látták, hogy a modell barkácsjátékokkal játszik, és nem figyel a Bobo babára. A modell ezután elhagyta a szobát. A gyerekek a szobában lévő játékokkal játszhattak. Néhány játék hagyta, hogy a gyerekek játsszanak és agresszívak legyenek. A gyerekeket figyelték, hogyan játszanak a játékokkal. Azok a gyerekek, akik látták az agresszív modellt, agresszívan játszottak a játékokkal. Azok a gyerekek, akiknek a modellje nem volt agresszív, kedvesebben játszottak. A gyerekek azért játszottak kedvesen, mert nem figyelték az agresszív modellt, hogy lemásolják a viselkedését. Bandura kísérlete megmutatta, hogy a gyerekek a felnőttek viselkedését figyelve tanulhatnak viselkedést a felnőttektől.

Kognitív fejlődéselmélet

Jean Piaget a gyermeki fejlődésről szóló elméletét akkor kezdte, amikor megkérdőjelezte a gyermekek gondolkodásmódját. Úgy gondolta, hogy a csecsemők és a gyermekek másképp értik meg a dolgokat, mint a felnőttek. Piaget a felnőttek helyett a gyermekek kognitív fejlődésére összpontosított. A kognitív fejlődés azt tanulmányozza, hogy a felnőttek és a gyermekek hogyan gondolkodnak és tanulnak. Piaget munkássága segített új nevelési módok és a felfedező tanulás programjainak kidolgozásában. Piaget kognitív fejlődés elméletének három fő része van:

1. Sémák
2. Adaptáció
3. A fejlődés szakaszai

Sémák

Piaget úgy vélte, hogy a gyermekek fejlődésük során sémákat alkotnak és alakítanak ki. A sémák a tapasztalatok értelmezésének módjai. A séma egy kép valamiről a gyermek fejében. A kép általában arról szól, hogy a világban hogyan történnek a különböző dolgok. A kép segít a gyermeknek megérteni és viselkedni a világban. Egy séma példája lehet egy gyermek sémája az osztályteremben való tartózkodásra. A gyermek képében olyan dolgok szerepelnek, mint például, hogy a tanulók székeken ülnek az asztaloknál. A tanár az osztály elején ül és tanít. Ez a séma segít a gyermeknek abban, hogy tudja, hogyan kell viselkednie, és tudja, mi történhet az osztályteremben.

Piaget úgy gondolta, hogy az első sémák a gyermek világra adott reakciójával kapcsolatosak. Piaget úgy gondolta, hogy a csecsemők bizonyos sémákkal születnek, anélkül, hogy megtanulnák azokat. Ezek a sémák szenzomotoros cselekvések. A sémák nagyon egyszerűek. A sémák egyre összetettebbé válnak, ahogy a gyermek idősebb lesz. A gyermek gondolkodni kezd, mielőtt cselekszik. Amikor a gyermek ezt teszi, mentális reprezentációkat használ, vagyis olyan képeket az elméjében, amelyek különböző dolgokat képviselnek. A mentális reprezentációkat az elmében új elképzelésekké lehet változtatni. Piaget úgy gondolta, hogy a két legerősebb mentális reprezentáció a képek és a fogalmak. A képek a tárgyakról, emberekről és terekről az elmében lévő képek. A fogalmak a képeket különböző csoportokba rendezik. A sémák a gyermek elméjében lévő képek és fogalmak összerakásából és megváltoztatásából változhatnak és alakulhatnak ki.

Adaptáció

Piaget úgy gondolta, hogy a gyermek elméje az alkalmazkodás révén jobban illeszkedik a világhoz. A gyermekek a sémák megváltoztatásával alkalmazkodnak a világhoz. Piaget úgy gondolta, hogy az alkalmazkodásnak két része van: az asszimiláció és az akkomodáció. Az asszimiláció során a gyermekek a világ megértéséhez a rendelkezésükre álló sémákat használják. A gyermekek sémái nem mindig helyesek. Ha egy gyermeknek olyan sémája van, amely nem helyes, meg kell változtatnia azt. Ezt nevezzük akkomodációnak. Az alkalmazkodás során új sémákat alkotnak, vagy megváltoztatják a régieket. A változtatásoknak azért kell megtörténniük, hogy a gyermek jobban megértse a világot. Piaget úgy gondolta, hogy az asszimiláció és az akkomodáció között egyensúly van. Ezt az egyensúlyt nevezte kognitív egyensúlynak. Amikor a gyermek sémái illeszkednek a világról alkotott képéhez, akkor a gyermek egyensúlyban van. Ha a sémák nem illeszkednek, a gyermek egyensúlyhiányban van. Piaget az egyensúly és a kiegyensúlyozatlanság közötti mozgást egyensúlyozásnak nevezte.

A kognitív fejlődés szakaszai

Piaget a gyermekek kognitív fejlődésének szakaszait négy szakaszra bontotta. A szakaszok mindig ugyanabban a sorrendben haladnak. A szakaszok mindenhol megtörténnek a gyerekekkel is. Minden szakaszban vannak olyan kulcsfontosságú részletek, amelyek az adott szakaszban történnek.

A kognitív fejlődés szakasza	Kor
Szenzomotoros	0-2 év
Preoperációs	2-7 év
Beton Működőképes	7-11 éves korig
Hivatalos működési	11 éves kortól

Szenzorimotoros szakasz

A szenzomotoros szakasz Piaget elméletének első szakasza. Ebben a szakaszban a csecsemők a szemükkel, a fülükkel és a kezükkel "gondolkodnak". Az ebben a szakaszban lévő gyermekek érzékszerveiken keresztül ismerik meg a világot. Piaget úgy gondolta, hogy az ebben a szakaszban lévő gyermekek úgy tanulnak, hogy újra és újra ugyanazokat a cselekedeteket végzik. Ezek a cselekedetek az érzékszervi tapasztalataikból származnak. Piaget ezt körkörös reakciónak nevezte. A körkörös reakciónak két fő fajtája van: elsődleges és másodlagos. Az egy hónaposok elsődleges körkörös reakciót alkalmaznak. Az elsődleges körkörös reakcióban a gyermekek olyan cselekedeteket végeznek, amelyek alapvető szükségleteikhez kapcsolódnak, mint például az evés. A négy-nyolc hónaposok másodlagos körkörös reakciót alkalmaznak. A másodlagos körkörös reakció akkor történik, amikor a gyermekek cselekedeteikkel megpróbálják megtörténté tenni az eseményeket. A másodlagos körkörös reakció a gyermekeknél segít a saját viselkedésük irányításában. A nyolc-tizenkét hónaposok képesek irányítani a viselkedésüket.
A szenzomotoros szakaszban a gyermekek tárgyállandóságot szereznek. Ez 8 és 12 hónapos kor között történik. A tárgyállandóság annak tudata, hogy egy dolog akkor is létezik, ha a gyermek nem látja. A tárgyállandóság a nyolc és tizenkét hónapos gyermekeknél figyelhető meg. A tárgyállandóság a Piaget-féle tárgyelrejtési feladatban látható. A feladatban egy játékot rejtenek el egy takaró alá. Ha a baba meg tudja találni a játékot, akkor a baba megtanulta a tárgyállandóságot.

Preoperációs szakaszA
preoperációs szakaszban a reprezentatív gondolkodás nagymértékben megváltozik az elmében. Ebben a szakaszban a gyermekek szimbólumokat használhatnak ismereteik ábrázolására. A preoperációs szakaszban a gyermekek nyelvet is tanulnak. Piaget szerint a nyelv nem volt olyan fontos a kognitív fejlődés szempontjából. Úgy gondolta, hogy a gyerekek szavakkal magyarázzák a fejükben lévő élményképeket.
A preoperációs szakaszban a gyermekek egocentrizmusa jellemző. Egocentrizmusról akkor beszélünk, amikor a gyermekek nem tudnak különbséget tenni a saját és más nézőpontja között. Piaget a három hegy problémáját használta az egocentrizmus bemutatására. A feladatban egy babát helyeztek egy hegycsoport egyik oldalára. Egy gyermek egy másik oldalra kerül. A gyermeket arra kérik, hogy mondja el, mit lát a baba. Az egocentrizmusban szenvedő gyermek azt mondja, amit ő lát, és nem azt, amit a baba lát. Ez a gyermek fejlődéséről szóló egyszerű wiki oldalhoz készült.

Konkrét működési szakasz

A konkrét műveleti szakaszban a gyermekek gondolkodása logikusabbá válik. A logikus gondolkodás az észérveket használja a gondolkodás során. A gyermekek képesek megérteni az előttük lévő dolgok közötti változásokat. Még mindig nehezen kezelik azokat a dolgokat, amelyeket el kell képzelniük. A konkrét műveleti szakaszban lévő gyermekek különböző elrendezésekbe tudják helyezni a tárgyakat. Megértik, hogy a dolgok egyszerre több csoportba is elhelyezhetők. A konkrét műveleti szakaszban lévő gyermekek a dolgokat olyan tulajdonságok szerint is képesek sorrendbe állítani, mint a hosszúság és a súly.
A megőrzés
 megértése a konkrét műveleti szakaszban történik. A megőrzést megértő gyermekek tudják, hogy egy dolog alakjának vagy tárolóedényének megváltoztatása nem változtatja meg, hogy mennyi van benne. Például a folyadék megőrzésénél a gyerekek tudják, hogy a folyadék mennyisége nem változik, ha más pohárba tesszük.

Hivatalos működési szakasz

A formális műveleti szakaszban a gyerekek képesek absztrakt gondolatokról gondolkodni. Az absztrakt gondolatok olyanok, amelyek a gyermek elméjében vannak, és nem a világban állnak előtte. Ebben a szakaszban a gyerekek konkrét tárgyak nélkül is képesek szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogyan történhetnek a dolgok. Piaget úgy vélte, hogy a formális műveleti szakasznak két fő része van: a hipotetikus-deduktív gondolkodás és a tételes gondolkodás. A hipotetikus-deduktív gondolkodásban a gyerekek képesek kitalálni egy probléma kimenetelét. Ezt úgy tudják megtenni, hogy olyan találgatásokat tesznek, amelyek kísérletben tesztelhetők. A találgatások tesztelésével megtudják, hogy a találgatásuk helyes volt-e, és ha nem, akkor miért nem volt az. Az állítmányos gondolkodás során a gyermekek képesek megérteni, hogy a kimondott állítások igazak-e. Erre anélkül képesek, hogy példát kellene látniuk az állításokra.

Szociokulturális elmélet

Lev Vygotsky három dolog fontosságára építette a gyermeki fejlődés elméletét. Vygotsky úgy gondolta, hogy a gyermekek fejlődése elsősorban a szociális és kulturális interakciókból alakul ki. Az interakciók akkor jönnek létre, amikor két vagy több ember beszélget és/vagy dolgozik együtt. Vygotsky úgy gondolta, hogy a kultúra nagy hatással van arra, hogy hogyan fejlődik a kognitív fejlődés. Vygotsky a nyelvre is összpontosított. Úgy vélte, hogy a nyelv nagyon fontos a gyermek gondolkodásmódjának megváltoztatásában.

Nyelv

Vygotsky úgy vélte, hogy a gyermek fejlődése az első két évben a világgal való közvetlen kapcsolathoz kapcsolódik. A két év után a nyelv megváltoztatja a gyermek gondolkodását. A nyelv azért fontos, mert a felnőttek így adják át az elképzeléseket a gyermekeknek. Vygotsky úgy vélte, hogy a nyelv növekedése óriási változást eredményez a gyermekek gondolkodásában, mert így másokkal is közölhetik gondolataikat. A gyerekek másokkal és önmagukkal is beszélnek. Vygotsky úgy vélte, hogy a gyermekek önmagukkal való beszélgetése nagyon fontos a fejlődés szempontjából. Úgy vélte, hogy a gyerekek azért beszélgetnek önmagukkal, hogy segítsék gondolataik irányítását. Az önmagára irányuló beszélgetést magánbeszédnek nevezte. A magánbeszédet akkor használják, amikor egy feladat nehéz, egy hiba elkövetése után, vagy amikor a gyermek bizonytalan abban, hogy mit is kellene tennie. A magánbeszédet használó gyermekek figyelmesebbek és jobban részt vesznek a munkában, amit végeznek. Azok a gyerekek is többet használják a magánbeszédet, akiknek nehézségeik vannak a tanulással. Ezzel segítik őket abban, hogy megértsék, amit tanulnak.

Társadalmi és kulturális kölcsönhatások

Vygotsky úgy gondolta, hogy a fontos tanulás a felnőttekkel vagy a képzettebb társakkal való együttműködésből ered. Ezek a segítők segíthetnek a gyermeknek abban, hogy rájöjjön, hogyan végezze el a különböző munkákat. Vygotsky úgy gondolta, hogy egy munkának egy nehézségi tartományban kell lennie. Ha a munka a tartományban van, akkor tud a gyermek a legjobban tanulni. Vygotsky ezt a tartományt a proximális fejlődés zónájának nevezte. A proximális fejlődési zónában vannak olyan feladatok, amelyek egyedül túl nehezek, de segítséggel elvégezhetők. A segítség egy segítőtől érkezik.

Amikor a segítő a gyermekkel dolgozik, szociális interakciókra kerül sor. Vygotsky úgy gondolta, hogy a szociális interakciónak két fontos része van: az interszubjektivitás és az állványozás. Az interszubjektivitás akkor következik be, amikor két ember különböző felfogásból indul ki. A két ember kölcsönhatásba lép egymással. Az interakció révén a két ember eljut ugyanahhoz a megértéshez. Az állványozás akkor történik, amikor a tanár segít a gyermeknek. A tanár a gyermek munkaszintje alapján változtatja a segítség mértékét. A tanár többet segít, ha a gyermeknek szüksége van rá. A tanár kevesebbet is segít, ha a gyermeknek nincs szüksége segítségre. Idővel a tanár hagyja, hogy a gyermek egyedül dolgozzon. Amikor a gyermek egyedül dolgozik, a beszélgetést a magánbeszédébe helyezi. A magánbeszédet aztán arra használja, hogy segítsen a gyermeknek a feladat elvégzésében.