Égési sérülés
Az égés az ember bőrének vagy akár húsának sérülése. Hő, hideg, elektromosság, vegyi anyagok, súrlódás vagy sugárzás okozhat égési sérülést. A legtöbb égési sérülést forró folyadékok, szilárd anyagok vagy tűz okozta hő okozza. Bár a férfiak és nők esetében hasonló az arány, a kiváltó okok gyakran különböznek. Egyes területeken a nők körében a kockázat a nyílt tűzhely vagy a nem biztonságos tűzhely használatához kapcsolódik. A férfiak körében a kockázat a munkakörnyezettel függ össze. Az alkoholizmus és a dohányzás további kockázati tényezők. Az égési sérülések önsértés vagy emberek közötti erőszak következtében is előfordulhatnak.
Az égési sérülések nagyon súlyos sérülések lehetnek, és egyes esetekben akár halált is okozhatnak. Attól függően, hogy az égés milyen mélyre nyúlik és mekkora bőrfelületet érint, az égés sürgősségi orvosi ellátást jelenthet. Gyermekek esetében a bőr legalább öt százalékának kell érintettnek lennie. Felnőtteknél az érintett bőr legfeljebb tíz százalékát lehet elviselni.
A bizonyos mértékű égési sérülések a test egészére hatnak: Gyakori reakciók a keringési sokk, a szisztémás gyulladásos válasz szindróma és a szepszis.
Okok
Az Egyesült Államokban tíz égési sérülésből majdnem nyolc tűz, láng vagy forró folyadék okozta. A legtöbb (69%) égési sérülés otthon vagy a munkahelyen történik (9%), és a legtöbb baleset, 2%-ban más által elkövetett támadás, 1-2%-ban pedig öngyilkossági kísérlet következtében. Ezek a források a légutak és/vagy a tüdő belégzési sérülését okozhatják, ami körülbelül 6%-ban fordul elő.
Jellemzők
Az égési sérülések általában kisebbek. Általában az első fokútól a kisebb kettes fokozatig terjednek. Mások erősebbek, például 3-as fokozatúak. Az emberek erősebb égési sérüléseket kaphatnak nagy hőtől vagy radioaktív tárgyaktól.
Első fokú égési sérülések
Az első fokú égési sérülések kisebbek, és otthon is gyógyíthatók. Ritkán hagynak hegeket. Az ember forró víztől, kisebb leégéstől vagy forró fém érintésétől kaphatja. Fájdalmat okoz, de csak a bőr felső rétege ég meg, és nem sérülnek idegek.
Második fokú égési sérülések
A kettes fokozatú égési sérülések otthon is gyógyíthatók, de egyesek inkább kórházba viszik őket. Ez az égési fok a bőr második rétegébe hatol.
Három fokos égési sérülések
A hármas fokozatú égési sérülések a legsúlyosabb égési sérülések, amelyeket a legtöbb ember túlélhet. Bár súlyosak lehetnek, a halálozás esélye nagyon alacsony, ha azonnal kórházban kezelik őket. A bőr mindhárom rétegén átég, és hegesedést hagy maga után.
Négyes fokozat égési sérülések
Az égés ezen foka áthatol a bőrön, és tönkreteszi a mellette lévő idegeket. A 4. fokú égési terület helyén az idegek pusztulása miatt nincs fájdalom, de az égési sérülést körülvevő területen hatalmas fájdalom jelentkezhet. Nagyon kevesen élik túl. Azonnal kórházban kell kezelni, ha bekövetkezik, és az illető még életben van.
| Nevek | Bevont rétegek | Megjelenés | Textúra | Szenzáció | Gyógyulási idő | Szövődmények | Példa |
| Felületes (1. fok) | Epidermisz | Vörös hólyagok nélkül | Száraz | Fájdalmas | 5-10 nap | Az ismételt leégés növeli a bőrrák kockázatát későbbi életkorban |
|
| Felületes részleges vastagság (2. fok) | A felszíni (papilláris) dermiszbe nyúlik be. | Piros, átlátszó hólyaggal. Nyomással kifehéredik | Nedves | Nagyon fájdalmas | 2-4 hét | Helyi fertőzés/cellulitis |
|
| Mély részleges vastagság (2. fok) | Kiterjed a mély (retikuláris) dermiszbe. | Vörös-fehér, véres hólyagokkal. Kevesebb hólyagosodás. | Nedves | Fájdalmas mély nyomásra | 4-8 hét | hegesedés, kontraktúrák (kivágást és bőrátültetést igényelhet). |
|
| Teljes vastagság (3. fok) | A teljes dermiszen keresztül terjed | Merev és fehér/barna | Száraz, bőrszerű | Fájdalommentes | Elhúzódó és hiányos | hegesedés, kontraktúrák, amputáció |
|
| 4. fokozat | Átnyúlik a bőrön, a bőr alatti szöveteken, valamint az alatta lévő izmokon és csontokon. | Fekete; elszenesedett, szenesedett | Száraz | Fájdalommentes | Kivágást igényel | Amputáció, jelentős funkcionális károsodás, esetleges üszkösödés, egyes esetekben halál. |
|
Lund-Browder-táblázat az égési sérülés teljes testfelületének becslésére.
Történelem
A több mint 3500 évvel ezelőtti barlangrajzok az égetéseket és azok kezelését dokumentálják. A legkorábbi egyiptomi feljegyzések az égési sérülések kezeléséről a kisfiúk anyatejével készített kötszereket írják le. Az i. e. 1500-ban keletkezett Edwin Smith-papirusz mézzel és gyantából készült kenőccsel történő kezelést ír le. Az idők során számos más kezelési módot is alkalmaztak, többek között a kínaiak tealeveleket használtak Kr. e. 600-ban, Hippokratész sertészsírt és ecetet Kr. e. 400-ban, Celsus pedig bort és mirhát Kr. u. 100-ban. Ambroise Paré francia borbélysebész volt az első, aki az 1500-as években leírta az égési sérülések különböző fokozatait. Guillaume Dupuytren 1832-ben ezeket a fokozatokat hat különböző súlyossági fokozattá bővítette.
Az első égési sérülések kezelésére szolgáló kórház 1843-ban nyílt meg az angliai Londonban, és a modern égési sérülések ellátásának fejlődése az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején kezdődött. Az első világháború alatt Henry D. Dakin és Alexis Carrel kidolgozta az égési sérülések és sebek nátrium-hipoklorit-oldatokkal történő tisztítására és fertőtlenítésére vonatkozó szabványokat, amelyek jelentősen csökkentették a halálozást. Az 1940-es években felismerték a korai kimetszés és bőrátültetés fontosságát, és nagyjából ezzel egy időben dolgozták ki a folyadékpótlást és az azt irányító formulákat. Az 1970-es években a kutatók kimutatták a nagy égési sérüléseket követő hipermetabolikus állapot jelentőségét.
Guillaume Dupuytren (1777-1835), aki kidolgozta az égési sérülések fokozati osztályozását.
