Julia Kristeva

Life

Kristeva a bulgáriai Szlivenben született. Szülei keresztények voltak. Apja egyházi könyvelő volt. Kristeva és nővére egy dominikánus apácák által vezetett frankofón iskolába jártak. Kristeva megismerkedett Mihail Bakhtin munkásságával. Kristeva a szófiai egyetemen folytatta tanulmányait. Az ottani posztgraduális képzés alatt kutatási ösztöndíjat kapott, amelynek köszönhetően 1965 decemberében, 24 évesen Franciaországba költözhetett. Több francia egyetemen folytatta tanulmányait, többek között Lucien Goldmann és Roland Barthes mellett tanult. 1967. augusztus 2-án Kristeva feleségül ment Philippe Sollers, született Philippe Joyaux regényíróhoz.

Kristeva az 1970-es évek elején a Columbia Egyetemen tanított. Jelenleg is vendégprofesszor. Julia Joyaux férjezett néven is publikált.

Work

Miután csatlakozott a Sollers által alapított "Tel Quel csoporthoz", Kristeva főként a nyelvpolitikával foglalkozott, és aktív tagja lett a csoportnak. Pszichoanalízisre képezte magát, és 1979-ben szerzett diplomát. Munkássága bizonyos szempontból úgy tekinthető, mintha a pszichoanalitikus megközelítést próbálta volna a posztstrukturalista kritikához igazítani. Például a szubjektumról, illetve annak felépítéséről alkotott nézeteiben van némi közös Sigmund Freuddal és Lacannal. Kristeva azonban elutasítja a szubjektum strukturalista értelemben vett felfogását. Ehelyett a szubjektumot mindig "folyamatban lévőnek" vagy "tárgyalás alatt állónak" írja le. Ily módon hozzájárul az esszencializált struktúrák posztstrukturalista kritikájához, miközben megőrzi a pszichoanalízis tanításait. Az 1970-es években Kínába utazott, és később megírta a Kínai nőkről (1977) című könyvét.

A "szemiotika" és a "szimbolikus"

Kristeva egyik legfontosabb hozzájárulása, hogy a szignifikáció két elemből áll: a szimbolikusból és a szemiotikusból. A szemiotikának ez a használata eltér a Ferdinand de Saussure által alapított szemiotika diszciplínájától. Augustine Perumalil kifejtette, hogy Kristeva "szemiotikája szorosan kapcsolódik a Freud, Otto Rank, Melanie Klein, a brit tárgykapcsolati pszichoanalízis és Lacan tükör előtti szakaszában említett infantilis elő-ödipálishoz". Ez egy olyan érzelmi mező, amely inkább a nyelv hézagaiban és hangjaiban, mint a szavak denotatív jelentésében rejlő ösztönökhöz kapcsolódik. Birgit Schippers szerint a szemiotika a zenével, a költészettel, a ritmussal és azzal kapcsolatos, ami nélkülözi a struktúrát és a jelentést. Szorosan kötődik a "nőieshez", és a tükörstádium előtti, még nem önállóan fejlődő csecsemő állapotát mutatja.

A tükörfázisban a gyermek megtanulja megkülönböztetni önmagát és a másikat. A gyermek megkezdi a kulturális jelentés megosztásának folyamatát, amelyet szimbolikusnak nevezünk. A Vágy a nyelvben (1980) című könyvében Kristeva úgy írja le a szimbolikát, mint a gyermek nyelvi fejlődését, hogy "beszélő szubjektummá" váljon, és kialakuljon az anyától elkülönülő identitástudata. Az elkülönülésnek ezt a folyamatát abjekciónak nevezik. A gyermeknek el kell utasítania és el kell távolodnia az anyától, hogy beléphessen a nyelv, a kultúra, a jelentés és a szociális világába. A nyelvnek ezt a birodalmát szimbolikusnak nevezzük, és különbözik a szemiotikától, amely a maszkulinhoz, a törvényhez és a struktúrához kapcsolódik. Kristeva másként gondolkodik, mint Lacan. Szerinte a szubjektum még a szimbolikusba való belépés után is folytatja az oda-vissza mozgást a szemiotikus és a szimbolikus között. Ezért a gyermek nem alakít ki rögzített identitást. A szubjektum állandóan "folyamatban van". Mivel a női gyermekek bizonyos fokig továbbra is azonosulnak az anyafigurával, különösen valószínű, hogy szoros kapcsolatot tartanak fenn a szemiotikával. Ez a folyamatos azonosulás az anyával azt eredményezheti, amit Kristeva a Fekete Napban (1989) melankóliának (depressziónak) nevez, mivel a női gyermekek egyszerre utasítják el az anyafigurát és azonosulnak vele.

Azt is felvetették (pl. Creed, 1993), hogy a nők és a női testek lealacsonyítása a populáris kultúrában (és különösen például a slasher-filmekben) azért merül fel, mert az anya teste veszélyt jelent az identitásra: a szemiotika differenciálatlan állapotában töltött időre emlékeztet, ahol az embernek nincs fogalma önmagáról vagy identitásáról. Az anya abjektálása után az alanyok megőriznek egy tudattalan vonzalmat a szemiotikával kapcsolatban, vágynak az anyával való újraegyesítésre, ugyanakkor félnek az ezzel járó identitásvesztéstől. A slasher-filmek így módot nyújtanak a nézők számára, hogy az anyafigura helyettesítő kiűzésével és elpusztításával biztonságosan eljátsszák az abjekció folyamatát.

Kristeva Platónnak a chora gondolatát használja, amely "tápláló anyai teret" jelent (Schippers, 2011). Kristeva elképzelése a choráról jelentheti: a méhre való utalást, mint az anya és gyermeke közötti kapcsolat metaforáját, és mint a Tükör-szakasz előtti időt.

Kristeva az intertextualitással kapcsolatos munkásságáról is ismert.

Antropológia és pszichológia

Kristeva azt állítja, hogy az antropológia és a pszichológia, illetve a társadalmi és a szubjektum közötti kapcsolat nem egymást képviseli, hanem ugyanazt a logikát követi: a csoport és a szubjektum túlélését. Továbbá az Oidipusz-elemzésében azt állítja, hogy a beszélő szubjektum nem tud önmagában létezni, hanem "a törékeny küszöbön áll, mintha egy lehetetlen elhatárolódás miatt rekedt volna" (A rémület hatalma, 85. o.).

A két tudományág összehasonlításában Kristeva azt állítja, hogy az a mód, ahogyan az egyén kizárja az alantas anyát, mint az identitás kialakításának eszközét, ugyanaz a mód, ahogyan a társadalmak felépülnek. Tágabb értelemben a kultúrák kizárják az anyai és a nőiességet, és ezáltal jönnek létre. ^{[magyarázatra szorul]}

Julia Kristeva Párizsban 2008-ban

Feminista

Kristevát Simone de Beauvoir, Hélène Cixous és Luce Irigaray mellett a francia feminizmus egyik fontos vezetőjének nevezik. Kristeva nagy hatással volt a feminizmusra és a feminista irodalomtudományra az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. A kortárs művészetről való gondolkodásra is hatással volt. A franciaországi feminista csoportokkal és mozgalmakkal való kapcsolata azonban igen ellentmondásos volt. Kristeva híres kijelentést tett a feminizmus három típusáról a "Nők ideje" című művében, A lélek új maladyái (1993) című művében. Az első két típust, köztük Beauvoir típusát elutasította. Egyesek szerint teljesen elutasítja a feminizmust. Kristeva a többszörös szexuális identitások eszméjét javasolta az "egységes női nyelv" fogalmaival szemben.

Az identitáspolitika ellen

Kristeva szerint az amerikai feminista akadémikusok félreértették az írásait. Kristeva szerint nem elég szétszedni a nyelvet, hogy megtaláljuk rejtett jelentését. A történelem, az egyéni pszichés és szexuális tapasztalatok is elárulják, hogyan kell megérteni a nyelvet. Ez egy posztstrukturalista megközelítés. Segített egyes társadalmi csoportoknak abban, hogy az általuk használt nyelvben találják meg elnyomásuk forrását. Kristeva azonban úgy véli, hogy káros a kollektív identitást fontosabbnak tartani, mint az egyéni identitást. Szerinte az a politika, amely a szexuális, etnikai és vallási identitást teszi a legfontosabbá, végső soron totalitárius.

Regényíró

Kristeva írt néhány regényt, amelyek olyanok, mint a detektívtörténetek. A könyvekben van rejtély és feszültség, de az olvasók elméleti projektjeinek gondolatait is megtalálják benne. A Gyilkosság Bizáncban témái az ortodox kereszténység és a politika. Ő maga "egyfajta anti-Da Vinci-kódnak" nevezte.

Honors

Kristeva 2004-ben elnyerte a Holberg Nemzetközi Emlékdíjat. 2006-ban elnyerte a Hannah Arendt-díjat a politikai gondolkodásért. Megkapta a Becsületlégió parancsnoka, a Becsületrend parancsnoka és a Vaclav Havel-díjat is.

Tudományos fogadtatás

Roman Jakobson szerint Kristeva nagyon jól tudott úgy kérdezni, hogy az embereket akkor is érdekelje, ha nem értenek vele egyet.

Roland Barthes megjegyzi, hogy Julia Kristeva megváltoztatja a dolgok helyét. Azt mondja, hogy mindig lerombolja az utolsó előítéletedet is, és hogy a tekintélyt önmaga ellen fordítja".

Ian Almond kritizálja Kristeva etnocentrizmusát. Megismétli Gayatri Spivak következtetését, miszerint Kristeva A kínai nőkről című könyvével vannak problémák. Almond szerint ugyanolyan diszkrimináció és előítéletesség jellemzi, mint a tizennyolcadik században. Továbbá azt mondja, hogy Kristeva kétezer év történelméről írt, amelyet nem ismer jól. Almond azt is gondolja, hogy Kristeva elképzelései a muszlim világról, a kultúráról és a hívőkről túl egyszerűek. Hozzáteszi, hogy Kristeva figyelmen kívül hagyja a muszlim nőket, és túl nagy figyelmet szentel a Rushdie-fatvának.

Néhány írás

• Séméiôtiké: recherches pour une sémanalyse, Párizs: Edition du Seuil, 1969. (Angol ford: Desire in Language: Oxford: Blackwell, 1980).
• La Révolution Du Langage Poétique: Lautréamont Et Mallarmé: L'avant-Garde À La Fin Du Xixe Siècle, Lautréamont Et Mallarmé. Paris: Éditions du Seuil, 1974. (Rövidített angol fordítás: Revolution in Poetic Language, New York: Columbia University Press, 1984.)
• A kínai nőkről. London: Boyars, 1977.
• A horror ereje: A horror: Esszé az undorról. New York: Columbia University Press, 1982.
• A Kristeva-olvasó. (szerk. Toril Moi) Oxford: Basil Blackwell, 1986.
• Kezdetben volt a szeretet: Pszichoanalízis és hit. New York: Columbia University Press, 1987.
• Fekete Nap: Depresszió és melankólia. New York: Columbia University Press, 1989.
• Idegenek önmagunknak. New York: Columbia University Press,1991.
• Nemzetek nacionalizmus nélkül. New York: Columbia University Press, 1993.
• A lélek új betegségei. New York: Columbia University Press, 1995.
• "A fallosz megtapasztalása mint idegen." Parallax 8. szám, 1998.
• Az európai szubjektum válsága. New York: Other Press, 2000.
• A Biblia olvasása. In: David Jobling, Tina Pippin & Ronald Schleifer (szerk.). A posztmodern Bibliaolvasó. (pp. 92-101). Oxford: Blackwell, 2001.
• Női zseni: Élet, őrület, szavak: Hannah Arendt, Melanie Klein, Colette: Colette: A Trilogy. 3 kötet. New York: Columbia University Press, 2001.
• Hannah Arendt: Arendt: Az élet egy elbeszélés. Toronto: University of Toronto Press, 2001.
• Gyűlölet és megbocsátás. New York: Columbia University Press, 2010.
• A levágott fej: fővárosi látomások. New York: Columbia University Press, 2011.
• A házasság mint képzőművészet (Philippe Sollersszel). New York: Columbia University Press, 2016.

Regények

• A szamuráj: A szamuráj: Egy regény. New York: Columbia University Press, 1992.
• Az öregember és a farkasok. New York: Columbia University Press, 1994.
• Tulajdon: Egy regény. New York: Columbia University Press, 1998.
• Gyilkosság Bizáncban. New York: Columbia University Press, 2006.
• Teresa, szerelmem: Az avilai szent elképzelt élete. New York: Columbia University Press, 2015.

Julia Kristeváról szóló egyéb könyvek:

• Irene Ivantcheva-Merjanska, Ecrire dans la langue de l'autre. Assia Djebar et Julia Kristeva. Paris: L'Harmattan, 2015.
• Jennifer Radden, A melankólia természete: From Aristotle to Kristeva, Oxford University Press, 2000.
• Megan Becker-Leckrone, Julia Kristeva And Literary Theory, Palgrave Macmillan, 2005.
• Sara Beardsworth, Julia Kristeva, Psychoanalysis and Modernity, Suny Press, 2004. (2006 Goethe-díj Pszichoanalitikai ösztöndíj, döntős a 2004-ben megjelent legjobb könyv kategóriában).
• Kelly Ives, Julia Kristeva: Művészet, szerelem, melankólia, filozófia, szemiotika és pszichoanalízis, Crescent Moon Publishing Édition, 2010.
• Kelly Oliver, Ethics, Politics, and Difference in Julia Kristeva's Writing, Routledge Édition, 1993.
• Kelly Oliver, Reading Kristeva: Unraveling the Double-bind, Indiana University Press, 1993.
• John Lechte, Maria Margaroni, Julia Kristeva: Continuum International Publishing Group Ltd, 2005.
• Noëlle McAfee, Julia Kristeva, Routledge, 2003.
• Griselda Pollock (vendégszerkesztő) Julia Kristeva 1966-1996, Parallax 8. szám, 1998.
• Anna Smith, Julia Kristeva: Palgrave Macmillan, 1996.
• David Crownfield, Test/szöveg Julia Kristevában: Religion, Women, and Psychoanalysis, State University of New York Press, 1992.