Joseph Dalton Hooker

Voyages

Antarktisz 1839-1843

Az expedíció két hajóból, a HMS Erebusból és a HMS Terrorból állt; ez volt az utolsó nagy felfedezőút, amelyet teljes egészében vitorlával tettek meg. Hooker volt a 128 fős legénység legfiatalabb tagja. Az Erebuson utazott, és a hajóorvos asszisztense volt, akit zoológiai és geológiai minták gyűjtésével bíztak meg. A hajók bejárták az egész déli óceánt Dél-Amerikától Ausztráliáig és Új-Zélandig. Hooker minden helyszínen növénygyűjtést végzett, és utazás közben ezeket, valamint a fedélzetre vontatott algák és tengeri élőlények mintáit vontatóhálók segítségével rajzolta le.

Miután 5 hónapot töltöttek az Antarktiszon, visszatértek Hobartba utánpótlásra, majd továbbmentek Sydneybe és Új-Zélandra. Új-Zélandról visszatértek az Antarktiszra. Miután 138 napot töltöttek a tengeren, és az Erebus és a Terror összeütközött, elhajóztak a Falkland-szigetekre, a Tűzföldre, majd vissza a Falkland-szigetekre, és tovább a harmadik antarktiszi bevetésükre. A hajók 1843. szeptember 4-én érkeztek vissza Angliába; az út Ross számára sikeres volt, mivel elsőként erősítette meg a déli kontinens létezését és térképezte fel partvonalának nagy részét.

Himalája és India 1847-1851

Hooker 1847. november 11-én indult el Angliából hároméves himalájai expedíciójára; ő volt az első európai, aki növényeket gyűjtött a Himalájában. Hooker expedíciójának központja Darjeelingben volt. Hooker írásban tájékoztatta Darwint az indiai állatok szokásairól, és növényeket gyűjtött Bengáliában.

Hooker és a helyi segédek jelentős csoportja 1848. október 27-én indult Kelet-Nepálba. Nepál hágói mentén északnyugatra, Tibetbe utaztak. 1849 áprilisában hosszabb expedícióra indult Szikkimbe, de a szikkimi Dewan bebörtönözte, amikor Tibet felé tartottak. Egy brit csapatot küldtek tárgyalni: vérontás nélkül szabadon engedték őket. Hooker visszatért Darjeelingbe, ahol 1850 januárját és februárját naplóinak írásával töltötte, pótolta a fogva tartása során elveszett példányokat, és megtervezte utolsó indiai évének útját.

1854-ben jelent meg Hooker felmérése az eddig feltáratlan területekről, a Himalájai Naplók.

Palesztina 1860

Ezt az utat 1860 őszén tették Daniel Hanburyvel. Szíriában és Palesztinában jártak és gyűjtöttek; teljes terjedelmű jelentést nem adtak ki, de számos tanulmányt írtak. Hooker három növényföldrajzi felosztást ismert el: Nyugat-Szíria és Palesztina; Kelet-Szíria és Palesztina; Szíria középső és felső hegyvidéke.

Marokkó 1871

Hooker 1871 áprilisa és júniusa között járt Marokkóban John Ball, George Maw és egy Crump nevű fiatal Kew-i kertész társaságában.

Nyugati Egyesült Államok 1877

Erre barátjával, Asa Gray-vel, a kor vezető amerikai botanikusával együtt vállalkozott. "Nehéz kérdés volt, hogy az Egyesült Államok nyugati részének nagy hegyláncaiban miért tűnt úgy, hogy a mexikói és délebbi típusú növények között csak néhány botanikai enklávéban találhatók kelet-ázsiai rokonságú növények." Hooker októberre 1000 szárított mintával tért vissza Kew-be.

Egy kis ízelítő az élvezetekről, amelyekkel találkozott (apróságok a naplójából és leveleiből):

• Hooker találkozott és beszélgetett Brigham Younggal, akit tiszteletreméltónak és jó beszédűnek írt le. Az új vallás nem nyerte el Hooker tetszését: "Minden iskolás gyermeket arra nevelnek, hogy higgyen benne [Brigham Youngban], és egy csomó olyan haszontalan és üres szentírástörténetben, mint amilyet az iskoláinkban tanítanak".
• Georgetownról: a "civilizáció ujjhegye", ahol "az emberek lakat nélkül alszanak, a tűzoltógépek jól felszereltek és nagyszerű állapotban vannak, és az élelemnek nincs vége".
• "Az új-angliaiak leginkább nyelvükben, beszédükben és szokásaikban hasonlítanak ránk... Az amerikaiak nagy és kicsapongó evők... az ágyak feltűnően tiszták és jók, de a párnák túl puhák."

Nézetei Colorado és Utah flórájáról: Két mérsékelt égövi és két hideg vagy hegyvidéki flóra van, nevezetesen: a következők: 1. egy keletről származó prériflóra; 2. egy nyugatról származó úgynevezett sivatagi és sós flóra; 3. egy szubalpin flóra; 4. egy alpesi flóra, ez utóbbi kettő nagyon különböző eredetű, és bizonyos értelemben a Sziklás-hegységhez tartozik.

Tibet, északnyugati irányban; a Himalájai Naplókból.

Darwin és az evolúció

Az Erebuson tartózkodva Hooker elolvasta Charles Lyell által Charles Darwin The Voyage of the Beagle című művének korrektúráit, és nagy hatással volt rá Darwin természettudós képessége. Egyszer találkoztak, még az antarktiszi utazás megkezdése előtt. Miután Hooker visszatért Angliába, Darwin megkereste, és felkérte, hogy osztályozza a Dél-Amerikában és a Galápagos-szigeteken gyűjtött növényeket. Hooker beleegyezett, és a páros egész életre szóló barátságot kötött. 1844. január 11-én Darwin megemlítette Hookernek az evolúcióval és a természetes szelekcióval kapcsolatos korai elképzeléseit, és Hooker érdeklődést mutatott. 1847-ben beleegyezett, hogy elolvassa Darwin "Esszé"-jét, amelyben elméletét magyarázza, és jegyzetekkel válaszolt, amelyekben Darwinnak nyugodt kritikai visszajelzést adott. Levelezésük Darwin elméletének fejlődése során is folytatódott, és 1858-ban Darwin azt írta, hogy Hooker "az egyetlen élő lélek, akitől folyamatosan rokonszenvet kaptam".

Richard Freeman írta: "Hooker volt Charles Darwin legnagyobb barátja és bizalmasa". Természetesen kiterjedt levelezést folytattak, és személyesen is találkoztak (Hooker meglátogatta Darwint). Hooker és Lyell volt az a két ember, akivel Darwin (levélben) konzultált, amikor Wallace híres levele megérkezett Down House-ba, amelyhez mellékelte a természetes szelekcióról szóló tanulmányát. Hooker közreműködött annak az eszköznek a létrehozásában, hogy a Wallace-dolgozatot Darwin jegyzeteivel és Asa Gray-hez írt levelével (amelyből kiderül, hogy korábban már felismerte a természetes szelekciót) együtt mutatták be a Linnean Society-nek. Hooker volt az, aki ezt az anyagot hivatalosan bemutatta a Linnean Society 1858-as ülésén. A fajok eredete című könyv szerzője 1859-ben feljegyezte, hogy köszönettel tartozik Hooker széles körű ismereteinek és kiegyensúlyozott ítélőképességének.

1859 decemberében Hooker kiadta a Bevezető esszé a Flora Tasmaniae-hez, az Antarktiszi utazás botanikájának utolsó részét. Ebben az esszében (amely alig egy hónappal Charles Darwin A fajok eredetéről című művének megjelenése után jelent meg) Hooker bejelentette, hogy támogatja a természetes kiválasztódás útján történő evolúció elméletét, és ezzel ő lett az első elismert tudós, aki nyilvánosan Darwin mellé állt.

Az Oxfordban 1860. június 30-án az evolúcióról tartott történelmi vitán Samuel Wilberforce püspök, Benjamin Brodie és Robert FitzRoy Darwin elmélete ellen szólalt fel, Hooker és Thomas Henry Huxley pedig védelmébe vette azt. Hooker saját beszámolója szerint nem Huxley, hanem ő volt az, aki a leghatásosabb választ adta Wilberforce érveire.

Hooker volt a Brit Egyesület elnöke az 1868-as norwichi ülésen, amikor beszédében figyelemre méltóan támogatta a darwini elméleteket. Hooker közeli barátja volt Thomas Henry Huxley-nak, az X-Club tagjának (amely az 1870-es években és az 1880-as évek elején uralta a Royal Society-t), és a három X-Clubos közül az első, aki a Royal Society elnöke lett.

Kew

Utazásai és publikációi révén Hooker nagy tudományos hírnevet szerzett otthon. 1855-ben kinevezték a Kew-i Királyi Botanikus Kertek igazgatóhelyettesévé, majd 1865-ben apját követte az igazgatói székben, és húsz évig töltötte be ezt a tisztséget. A Hookerek alatt a Kew-i Királyi Botanikus Kert világhírnévre tett szert. Harmincéves korában Hookert a Royal Society tagjává választották, 1873-ban pedig a társaság elnökévé választották (1877-ig). Három kitüntetést kapott: 1854-ben a Királyi Érmet, 1887-ben a Copley-érmet, 1892-ben pedig a Darwin-érmet. A Kew-ben végzett munkáját továbbra is külföldi felfedezésekkel és gyűjtőmunkával kötötte össze. Palesztinába, Marokkóba és az Egyesült Államokba tett utazásai mind értékes információkat és mintákat hoztak a Kew számára.