A brit tengeri blokád Németország ellen az I. világháborúban
Részletes elemzés: a brit tengeri blokád hatása Németországra az I. világháborúban — éhínség, civil áldozatok és politikai következmények a versailles-i szerződésig.
A brit tengeri blokád Németország ellen az első világháború alatt az Egyesült Királyság és Németország közötti elsőatlanticsata egyik kulcseleme volt. A cél az volt, hogy megakadályozzák a hadianyag, nyersanyag és élelmiszer beáramlását Németországba, és ezáltal gazdasági nyomás alá helyezzék a birodalmat, gyengítsék hadseregét, valamint előkészítsék a közvetlen katonai döntést.
Módok és intézkedések
A britek a háború korai szakaszában széles körű tengeri intézkedéseket vezettek be, amelyek kombinálták a jogi korlátozásokat és a katonai eszközöket. Nem csak csapásokat mértek haditengerészeti egységekre, hanem törvényi és hivatalos értesítésekkel is igyekeztek semleges hajókat ellenőrizni, illetve útjukat megakadályozni, ha feltételezhető volt, hogy tiltott árut szállítanak. A gyakorlatban ez gyakran úgy nézett ki, hogy semleges lobogó alatt közlekedő hajókat megállítottak, átvizsgáltak, és ha a rakományuk katonai célokra alkalmasnak minősült, elfoglalták vagy továbbirányították.
A brit blokádot részben a felszíni flottán keresztül tartották fenn (keresőjáratok, rombolók, felderítés), részben szabályozó jogi aktusokhoz (contraband-lista, átkutatási jogok) és gazdasági eszközökhöz nyúltak. A brit kikötők és szövetséges partok ellenőrzése, valamint a kereskedelmi útvonalak figyelése lehetővé tette, hogy jelentős mennyiségű nyersanyag és élelem ne jusson el Németországba.
Civil áldozatok és gazdasági következmények
A blokád súlyos hatással volt a német lakosság élelmezésére és általános gazdasági helyzetére. A táplálék- és nyersanyaghiány, valamint a háborús ipar igényei miatt sok lakos súlyos éhínség és alultápláltság áldozatává vált. A civil áldozatok számáról nincsen egyetértés a kutatók között; becslések szerint több százezer ember vesztette életét a blokád közvetett következményeként (gyakran 400 000 és 750 000 közötti számokat említenek). A blokád a háború utáni években is éreztette hatását: a tengeri zárlatot bizonyos mértékig a fegyverszünet után is fenntartották, hogy politikai nyomást gyakoroljanak Németországra a békeszerződés feltételeinek elfogadtatásához.
Az eredeti szöveg szerint: a háború alatt mintegy 750 000 civil halt meg a blokád okozta éhínség miatt. Az 1918 novemberében megkötött fegyverszünet után még többen haltak éhen, mivel a blokádot 1919-ben is folytatták, hogy Németországot rákényszerítsék az 1919 júniusában aláírt versailles-i békeszerződés aláírására.
Német válasz: tengeralattjáró-hadviselés
Mivel Németország nem rendelkezett elegendő felszíni erővel ahhoz, hogy egyenrangú tengeri blokádot tartson fenn a brit flotta ellen, a németek a tengeralattjárókat (U‑boatokat) kezdték használni a britek elleni korlátozó intézkedésként. A hadvezetés és egyes politikai vezetők a korlátlan tengeralattjáró-hadviselést támogatták, mert azt remélték, hogy a kereskedelmi hajóforgalom megzavarásával súlyos gazdasági csapást mérhetnek Nagy-Britanniára.
A német politikai vezetés egy része — köztük a kancellár — aggályosnak találta a korlátlan tengeralattjáró-hadviselést, mert az semleges hajók megtorpedózásához és emiatt nemzetközi feszültségekhez vezetett (különösen érintette ez az Egyesült Államok érdekeit). A vita ellenére a hadsereg és a tengerészeti parancsnokság tovább erőltette ezt a stratégiát, amelynek egyik legismertebb következménye az volt, hogy a korlátlan hadviselés ismételt bevezetése hozzájárult az Egyesült Államok 1917-es háborúba lépéséhez.
1915: a hadviselés szigora és a semlegesek helyzete
1915. február 4-én II. Vilmos német császár a Brit-szigetek körüli tengereket háborús övezetnek nyilvánította. A német tengeralattjáró‑hadviselés hamarosan változott: február 18-i hatállyal a térségben tartózkodó szövetséges hajókat figyelmeztetés nélkül elsüllyesztették. Bár a németek igyekeztek elkerülni, hogy egyértelműen semleges hajókat támadjanak, a gyakorlatban a semleges zászlók mögé bújó brit vagy ellenséges hajókat sem kímélték.
Nemzetközi jogi és politikai viták
A tengeri blokád és a korlátlan tengeralattjáró-hadviselés számos jogi és erkölcsi vita tárgya volt. A blokádot a britek a hadviselés elfogadott eszközének tekintették, míg kritikusai — beleértve békeaktivistákat és nemzetközi megfigyelőket — azt hangoztatták, hogy a polgári lakosság éheztetése, mint háborús eszköz, emberiesség elleni cselekedethez hasonló következményekkel járhat. A vita a háború utáni nemzetközi jogi normák, majd későbbi egyezmények kialakulását is befolyásolta.
Utóhatások
A brit tengeri blokád jelentősen hozzájárult Németország háborús kimerüléséhez, de egyben hosszú távú társadalmi-gazdasági következményeket is okozott az országban. A blokád és a tengeralattjáró‑háború egyaránt növelte a háború nemzetközi dimenzióit, és befolyásolta a semlegesek, különösen az Egyesült Államok politikáját. A blokádot 1919‑ig részben fenntartották, hogy politikai nyomást gyakoroljanak a versailles‑i béke elfogadására, és ez az intézkedés tovább súlyosbította a háború utáni nehézségeket.
A blokádról és a tengeralattjáró‑háborúról szóló részletesebb elemzésekben fontos megkülönböztetni a katonai célokat, a jogi kereteket és a civil következményeket, valamint figyelembe venni, hogy a háború minden oldalról óriási emberi áldozatokat követelt.
Fighting
A német tengeralattjáró-haderő most elsősorban a belgiumi Oostendében állomásozott. Így a német tengeralattjárók jobban hozzáférhettek az Anglia körüli tengeri útvonalakhoz. A németek kihasználták ezt az előnyt, és mintegy 20 tengeralattjárót küldtek ki, hogy megkezdjék a tengeri blokádot. Januárban, a "korlátlan tengeralattjáró-háború" - ahogy a tengeralattjáróblokádot nevezték - meghirdetése előtt 43 550 tonna hajót süllyesztettek el a tengeralattjárók. A süllyesztések száma ezután folyamatosan emelkedett, augusztusban 168 200 tonna süllyedt el.
A brit hadihajók veszteségei csekélyek voltak. Bár a Formidable csatahajót újév napján az U-24 elsüllyesztette, a gyors rombolók védőpajzsai hamarosan a múlté tették a csatahajók és cirkálók elleni sikeres támadásokat. Másrészt a Királyi Haditengerészet hadihajója nem sokat tehetett egy tengeralattjáró elsüllyesztéséért, ha a tengeralattjáró kapitánya kellően éber volt. A tengeralattjáró általában biztonságban volt az ágyúzástól, ha egyszer már alámerült. Ha periszkópmélységben volt, akkor meg lehetett rambolni, de a rambolás aligha volt ésszerű taktika, mint általános gyakorlat.
A rombolók nem tudtak vadászni a tengeralattjárókra, mivel azok a flottát védték, ezért a britek minden hajót, amit csak tudtak, beleértve a jachtokat és a halászhajókat is, segédjárőrként állítottak szolgálatba. A tengeralattjárók azonban könnyen kikerülhették a járőröket, és elsüllyeszthették a kíséret nélkül közlekedő kereskedelmi hajókat.
Katonai szempontból a korlátlan tengeralattjáró-hadviselés nagy sikert aratott, és a tengeralattjáróknak jó esélyük volt arra, hogy Nagy-Britanniát megadásra kényszerítsék. A propagandaháború szempontjából azonban ez Németország számára nagy katasztrófa volt. Amerika ki akart maradni az európai háborúból, de az amerikai közvélemény Németország ellen fordult, mivel a korlátlan tengeralattjáró-háború megerősíteni látszott a német brutalitás hírnevét. A tengeralattjárók által megtorpedózott brit hajókon utazó amerikai állampolgárok halála kezdett címlapokra kerülni az Egyesült Államokban.
Amikor 1915. május 7-én egy német tengeralattjáró elsüllyesztette az RMS Lusitania hajót, az amerikaiak felháborodása közelebb vitte az Egyesült Államokat a Németország elleni hadüzenethez. Az amerikai megtorlás fenyegetése miatt augusztus 27-én a császár szigorú korlátozásokat vezetett be a tengeralattjárók nagy utasszállító hajók elleni támadásaira. 1915. szeptember 18-án teljesen leállította a korlátlan tengeralattjáró-háborút.
A Németországra nehezedő katonai nyomás hatására 1917 elején a császár ismét teljes, korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdetett. Egyes német diplomaták úgy vélték, hogy az amerikaiak mindenáron el fogják kerülni a háborút, és ha mégsem, akkor remélhetőleg Németország térdre kényszerítheti Nagy-Britanniát, mielőtt az amerikai hatalom nagy változást hozna Európában. Februárban 86 hajót süllyesztettek el, majd márciusban 103-at, áprilisban pedig 155-öt. Az Egyesült Államok végül 1917 áprilisában, a Zimmermann-távirat miatt üzent hadat Németországnak. Amerika és Nagy-Britannia együttesen képes volt legyőzni a tengeralattjárókat.
Kérdések és válaszok
K: Mi volt az első atlanti csata?
V: Az első atlanti csata az Egyesült Királyság és Németország közötti konfliktus volt az első világháború idején, amely magában foglalta a Nagy-Britannia által Németország ellen bevezetett tengeri blokádot.
K: Hogyan próbálta Németország áttörni a brit blokádot?
V: Németország a flottája segítségével próbálta megtörni a brit blokádot, de sikertelenül, ahogyan azt a jütlandi csata is mutatja.
K: Hogyan reagált Németország erre a blokádra?
V: A blokádra válaszul Németország blokád alá vette Nagy-Britanniát és Franciaországot, és kijelentette, hogy bizonyos területeken minden szövetséges hajót figyelmeztetés nélkül elsüllyeszt.
K: Mi történt ennek a blokádnak az eredményeként?
V: A blokád következtében az I. világháború alatt akár 750 000 civil is meghalhatott az általa okozott éhínség miatt, és a fegyverszünet után még többen haltak meg a blokád folytatása miatt 1919-ig, amikor Németország aláírta a versailles-i békeszerződést.
K: Miért nyilvánított II. Vilmos császár bizonyos tengereket háborús övezetnek Nagy-Britannia körül?
V: II. Vilmos császár azért nyilvánított bizonyos tengereket Nagy-Britannia körül háborús övezetekké, mert ez volt az egyik módja annak, hogy a német tengeralattjárók blokádot vezessenek Nagy-Britannia ellen, mivel nem tudtak egyenlő eséllyel harcolni a nagy brit királyi haditengerészet ellen.
K: Törekedtek-e a németek arra, hogy elkerüljék a semleges hajók elsüllyesztését?
V: Igen, a németek tettek bizonyos erőfeszítéseket annak érdekében, hogy elkerüljék az egyértelműen semleges hajók elsüllyesztését, amikor ezeket a tengereket háborús övezetnek nyilvánították.
K: Ki szorgalmazta a korlátlan tengeralattjáró-hadviselést az első világháború alatt?
V: Az első világháború alatt a hadsereg erőltette a korlátlan tengeralattjáró-hadviselést.
Keres