Edmund Phelps

Életrajz

Korai élet és oktatás

Edmund Phelps 1933-ban született Chicago közelében, de a New York-i Hastings-on-Hudsonban nőtt fel és járt iskolába, ahová családja hatéves korában költözött. 1951-ben az Amherst College egyetemi hallgatója lett. Apja tanácsára Phelps az Amherstben töltött második évében vette fel első közgazdasági kurzusát. Közgazdász-tanára James Nelson volt, tanulmányait pedig Paul Samuelson híres tankönyvére alapozta. Phelps nagyon érdeklődött az üzleti tanulmányok iránt. Fontos megoldatlan problémákról tudott, és új ötletei voltak, például a mikro- és makroökonómia közötti szakadékról.

Miután 1955-ben az Amherstben megszerezte diplomáját, Phelps a Yale Egyetemre ment továbbtanulni. Ott professzorai a legnagyobb közgazdászok közé tartoztak, mint például a Nobel-díjas James Tobin és Thomas Schelling, és Arthur Okun mellett tanult. William Fellner és Henry Wallich nagyon fontos szerepet játszott a tanulmányi kurzusaiban. Phelps 1959-ben doktorált a Yale-en. A doktori munkája Tobin egyik ötletén alapult, miszerint az emberek szükségletei vészhelyzetben nagyobb hatással vannak, mint a hirtelen árváltozások.

Kutatás a 60-as és 70-es években

Phelps a doktori cím megszerzése után a RAND Corporation közgazdászaként dolgozott. Fő érdeklődési területe a makroökonómia volt, de a RAND a védelmi munkára összpontosított, így Phelps úgy döntött, hogy a következő évben, 1960-ban visszatér tanulmányaihoz. Kutatási munkát vállalt a Cowles Alapítványnál, és tanári állást a Yale-en. A Cowles Alapítványnál elsősorban a jövőbeli árakkal és bérekkel foglalkozott, Robert Solow munkásságát követve. E kutatás részeként Phelps 1961-ben publikálta az aranyszabály megtakarítási rátájáról szóló híres tanulmányát, amely az egyik legfontosabb munkája a gazdaságtudomány számára. Más gazdasági elméletekről is írt tanulmányokat, például a monetáris közgazdaságtanról (Ricardiai ekvivalencia) és annak fontosságáról a legjobb gazdasági növekedés előállítása során.

A Cowles Alapítványnál végzett munkája lehetőséget adott Phelpsnek arra, hogy találkozzon más fontos közgazdászokkal, akik a növekedéselméleten dolgoztak, például David Cass-szel és a Nobel-díjas Tjalling Koopmans-szal. Az 1962-63-as tanévben Phelps az MIT-re is ellátogatott, ahol találkozott a Nobel-díjas Paul Samuelsonnal, Robert Solow-val és Franco Modiglianival.

1966-ban Phelps otthagyta a Yale-t, és a Pennsylvaniai Egyetemre költözött, ahol állandó közgazdászprofesszori állást ajánlottak neki. A pennsylvaniai egyetemen Phelps leginkább a foglalkoztatás, a bérek és az infláció közötti összefüggésekkel foglalkozott. Erről 1968-ban írt: "Money-Wage Dynamics and Labor Market Equilibrium" (A pénz-bér dinamika és a munkaerőpiac egyensúlya) címmel. Ez a kutatás fontos új gondolatokat tartalmazott a Phillips-görbével kapcsolatban. Ez volt az első elképzelés a természetes munkanélküliségi rátáról, és azt mondta, hogy az inflációs ráták nem befolyásolják a munkaerőpiacot. 1969 januárjában Phelps a Pennsylvaniai Egyetemen tartott egy találkozót az inflációval és a foglalkoztatással kapcsolatos kutatások támogatására. A találkozó történetét a következő évben egy nagyon fontos könyvben publikálták, amelyet "Phelps-kötet" néven ismerünk. Ebben az időszakban Phelps más közgazdászokkal együtt dolgozott a gazdasági növekedés, a monetáris és fiskális politika hatásainak és a legjobb népességnövekedés kutatásán.

1969-1970-ben Phelps professzor a Stanford Egyetemen működő Center for Advanced Study in Behavioral Science (Magatartástudományi Kutatóközpont) munkatársa volt. A Nobel-díjas AmartyaSennel és Kenneth Arrow-val való találkozás, valamint John Rawls munkásságának olvasása, akivel abban az évben ismerkedett meg, felkeltette Phelps professzor érdeklődését a makroökonómián kívüli kutatások iránt. 1972-ben publikálta az általa "statisztikai diszkriminációnak" nevezett kutatását. A gazdasági igazságosságról is publikált kutatásokat, felhasználva Rawls "Az igazságosság elmélete" című könyvének gondolatait.

1971-ben Phelps a Columbia Egyetem közgazdasági tanszékére költözött, ahol a Nobel-díjas William Vickrey és James J. Heckman tanult. Három évvel később csatlakozott a Nobel-díjas Robert Mundell, valamint Phoebus Dhrymes, Guillermo Calvo és John B. Taylor. Phelps professzor az inflációs adóról és a fiskális politika inflációra gyakorolt hatásairól publikált kutatásokat. Phelps 1972-ben könyvet adott ki új elméletéről. A könyv számos gondolatot tartalmazott a hosszú ideig tartó munkanélküliség hatásairól, és népszerűbbé tette őt.

A következő években a keynesi közgazdaságtant John Muth racionális várakozásoknak nevezett munkájának megjelenése után kevésbé tartották fontosnak. Phelps Calvóval és John Taylorral együtt elindított egy programot a keynesi közgazdaságtan újjáépítésére, amelyben az árak és a bérek bizonyos ideig változatlanul maradtak. Phelps professzor és John Taylor 1977-ben publikáltak kutatásokat a bérek kiszámításának módjáról ("Staggered Wages"). A 70-es években Phelps és Calvo az aszimmetrikus információt használó szerződések megkötésére irányuló kutatáson dolgozott.

A 70-es évek végén Phelps professzor együtt kutatott Roman Frydmannal, akit Phelps tanított. A racionális várakozásokkal foglalkoztak, és kimutatták a problémákat. 1983-ban megjelent egy könyv arról, hogy mit mondtak az emberek egy nagy találkozón, amelyen 1981-ben a racionális várakozásokról beszéltek. Ezt a könyvet nem tartották túl fontosnak.

1982-ben Phelps a Columbia Egyetem McVickar politikai gazdaságtan professzora lett. A 80-as évek elején tankönyvet írt a közgazdasági ismeretekről. A Politikai gazdaságtan című könyvet 1985-ben adták ki, de nem sok iskolában használták.

Európai munkatársak a 80-as évek közepe óta

Az 1980-as években Phelps professzor európai egyetemekkel és intézményekkel dolgozott együtt, például a Banca d'Italiával (1985-86-os szabadságának nagy részét Olaszországban töltötte) és az Observatoire Français des Conjonctures Économiques (OFCE). Érdekelni kezdte az Európában továbbra is magas munkanélküliség, és Jean-Paul Fitoussi-val (az OFCE igazgatójával) közösen publikált erről néhány munkát. A következő években Phelps professzor a munkanélküliség természetes rátájának kiszámításán dolgozott. Kutatásainak egy részét egy 1994-es könyvben tette közzé. Phelps Luigi Paganettóval is együtt dolgozott a Római Tor Vergata Egyetemen, és 1988-98 között ők tartották a Villa Mondragone nemzetközi szemináriumot.

1990-ben Phelps részt vett az EBRD moszkvai missziójában, ahol Kenneth Arrow-val együtt a Szovjetunió reformján dolgozott. Az EBRD Gazdasági Tanácsadó Testületének tagja lett, és 1993-ig ott is maradt. Phelps professzor ott kezdett érdeklődni a kelet-európai átmeneti gazdaságok iránt.

Nobel-díj

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében azt írta, hogy Phelps munkája "elmélyítette a gazdaságpolitika rövid és hosszú távú hatásai közötti kapcsolat megértését".

Tyler Cowen, a George Mason Egyetem professzora a Marginal Revolution blogon azt írta, hogy "fő hozzájárulása a Phillips-görbe és a rövid távú munkanélküliség dinamikájának jobb megértése, valamint a természetes munkanélküliségi ráta fogalma". Cowen azt is írta, hogy "az 1960-as évekbeli makrogazdasági munkái igazak, fontosak és rendkívül befolyásosak voltak. A tőkeelméleti munkája fennmarad és alapot ad a későbbi elméleteknek. Az átfogó terjedelem lenyűgöző, és Phelps aggodalmai sosem távolodtak el a való világtól". Cowen azzal az írással, hogy a Phelpsnek ítélt díj azt jelenti: "A nagy kérdések még mindig számítanak. A munkanélküliség, a gazdasági növekedés, a munkaerőpiacok, a tőkefelhalmozás, a méltányosság, a diszkrimináció és a generációk közötti igazságosság valóban megérdemlik a közgazdasági figyelmet"."

Cowen professzor és Brad DeLong, a Berkeley professzora egyaránt úgy nyilatkozott, hogy Phelps választása jó döntés volt, Gregory Mankiw, a Harvard professzora pedig "csodálatos választásnak" nevezte.