A keynesi közgazdaságtan (más néven keynesianizmus) John Maynard Keynes közgazdasági elméleteit írja le. Keynes elméleteiről A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című könyvében írt. A könyv 1936-ban jelent meg.

Keynes szerint a kapitalizmus alapvetően jó gazdasági rendszer, de időnként önmagától nem tér vissza a teljes foglalkoztatottság szintjére. A kapitalista rendszerben az emberek a munkájukkal keresnek pénzt. A vállalkozások foglalkoztatják és fizetik az embereket, hogy dolgozzanak. A fizetésekből származó jövedelmet az emberek elkölthetik termékekre és szolgáltatásokra; ez a kiadási-ciklus fenntartja a termelést és a foglalkoztatást. Ha azonban a kereslet visszaesik, vállalatok leépítenek, munkanélküliség nő és a gazdaság visszaesik.

Keynes szerint ilyen helyzetekben a kormánynak aktívan kell beavatkoznia: növelnie kell a keresletet, hogy visszaálljon a gazdasági aktivitás. Ezt az elképzelést keresletoldali politikának nevezik. Ha elegendő a munkahely és van jövedelem, az emberek költenek, ez munkahelyeket teremt másoknak és a gazdaság újra növekedésnek indul. Ha nincs elegendő kereslet, a gazdaság gyengélkedik.

Keynes elméletének főbb elemei

  • Aggregált (össz)kereslet: a gazdaság teljes kereslete—fogyasztás + beruházás + kormányzati kiadások + nettó export. Keynes szerint rövid távon az aggregált kereslet határozza meg a foglalkoztatottságot és a kibocsátást.
  • Hatékony kereslet: a gazdaságban jelenlévő tényleges kereslet szintje, amely meghatározza a termelés és foglalkoztatottság rövid távú szintjét.
  • Fogyasztási függvény és határfogyasztási hajlandóság (MPC): az a rész, amelyet az emberek jövedelmük növekedésekor elköltenek. Minél nagyobb az MPC, annál erősebb a kormányzati kiadások által kiváltott multiplikátorhatás.
  • Multiplikátorhatás: a kormányzati kiadások egy részleges beruházásként hatnak: ha a kormány költ, az növeli a keresletet, az több jövedelmet és további fogyasztást eredményez. Egyszerűsítve: multiplikátor ≈ 1/(1 − MPC).
  • Beruházás és bizonytalanság: Keynes hangsúlyozta, hogy a beruházási döntéseket erős bizonytalanság és várakozások befolyásolják, ezért a beruházás ingadozhat és önmagától nem mindig áll helyre.
  • Likviditás preferencia és kamat: Keynes szerint a pénz tartásának (likviditásnak) van értéke; a kamatláb a pénz tartásának és a kölcsönzésének ellensúlya, de amikor a kamatláb alacsony vagy a bizalom hiányzik, a monetáris politika hatástalan lehet (likviditási csapda).

Keresletoldali politika és eszközök

Keynesi értelemben a kormány fő feladata a gazdaság stabilizálása keresletösztönző intézkedésekkel. Ezek lehetnek:

  • Fiskális eszközök: közvetlen kormányzati kiadások (pl. közmunkák, infrastruktúra), adócsökkentések, transzferek. Az aktív fiskális politika célja, hogy pótolja a hiányzó magánkeresletet.
  • Automatikus stabilizátorok: munkanélküli-ellátások, progresszív adórendszer, amelyek anélkül működnek, hogy politikai döntésre lenne mindig szükség—lassítják a visszaesést és csökkentik a kilengéseket.
  • Monetáris politika: a központi bank kamatlábai és likviditás-ellátása. Keynes szerint azonban válságban, különösen likviditási csapdában, a monetáris politika korlátokba ütközhet, és a fiskális politika szükséges.

Viták, kritikák és történelmi tapasztalatok

Egyes közgazdászok és politikai irányzatok ellenzik vagy korlátoznák a keynesi beavatkozást. Például a konzervatívok, a liberálisok és az osztrák közgazdaságtan hívei azt állítják, hogy a kormányzati beavatkozások torzíthatják a piacot, hosszú távon lassíthatják a növekedést és ösztönözhetik a pazarló magatartást. Egy gyakori ellenérv a crowding out jelensége: ha a kormány többet költ adósságból, az elvonhat forrásokat a magánszektortól (például magasabb kamatlábak révén).

Az 1970-es években a keynesi elképzelések népszerűsége csökkent, mert felváltva magas volt a munkanélküliség és az infláció is (stagfláció), amit a klasszikus értelmezések nem könnyen tudtak magyarázni. Ekkor erősödött meg a monetarizmus és a piacbarát politika.

Ugyanakkor a történelem több példája is a keynesi eszközök hasznosságát mutatja: az 1930-as évek New Deal-programjai az Egyesült Államokban, a második világháború idején végrehajtott masszív állami kiadások, valamint a 2007–2009-es globális pénzügyi válság utáni intézkedések. Amikor 2007-ben nagy recesszió következett be, a keynesi közgazdaságtan ismét népszerűbbé vált. A világ vezetői (köztük Barack Obama) olyan ösztönző csomagokat hoztak létre, amelyek lehetővé tették, hogy kormányaik sok pénzt költsenek munkahelyteremtésre és beruházásokra. A konzervatívok és a liberálisok azt mondanák, hogy az ösztönző csomag a recesszióhoz vezető rossz magatartást jutalmazza, és üzenetet küld a nagybankoknak, hogy a kormány majd közbelép, ha bajba kerülnek.

Modern fejlemények és kompromisszumok

  • New Keynesian irányzat: a modern keynesi közgazdaságtan beépíti a mikroalapokat: árrögzítések, bérrögzítések és a piacok nem tökéletes versenye miatt rövid távon kialakuló munkanélküliség magyarázható.
  • Politikai dilemmák: a rövid távú ösztönző csomagok hatása vitatott lehet: a költségvetési hiányok és adósság növekedése hosszú távú kockázatot hordozhat, ugyanakkor a túl korai megszorítás válság mélyüléséhez vezethet.
  • Empirikus megfontolások: a hatás nagyban függ a gazdaság állapotától (likviditási csapda, nyitott gazdaság, valutaárfolyamok), valamint attól, milyen irányultságúak és hatékonyak a kiadások.

Összefoglalás

Keynesi közgazdaságtan lényege, hogy a rövid távú gazdasági ingadozásokat elsősorban a kereslet befolyásolja, és hogy a kormánynak aktív szerepet kell vállalnia a kereslet helyreállításában, különösen válság idején vagy likviditási csapdában. A vita ma sem zárult le: a diskurzus a hatékonyság, a hosszú távú fenntarthatóság és a szociális következmények figyelembevételéről szól.