Biológiai védekezés – definíció, módszerek és példák

Ismerje meg a biológiai védekezést: definíciók, gyakorlati módszerek és valós példák a kártevők környezetbarát, hatékony ellenszerére.

A biológiai védekezés vagy biológiai kártevőirtás a kártevőpopulációk természetes ellenségek felhasználásával történő csökkentése. Ez azért fontos, mert a növényi kártevők ellenállóvá válnak a kémiai növényvédő szerekkel szemben, és a vegyszeres védekezés környezeti, egészségügyi és gazdasági kockázatai is jelentősek.

A rovarkártevők természetes ellenségei közé tartoznak a ragadozók, a parazitoidok és a kórokozók. A gyomnövények biológiai védekező anyagai közé tartoznak a növényevők és a növényi kórokozók. A ragadozók, például a madarak, a katicabogarak és a csipkeszárnyasok olyan szabadon élő fajok, amelyek életük során sok zsákmányt fogyasztanak el, ezért hatékony szereplői lehetnek a kártevőpopulációk tartós visszaszorításának.

A parazitoidok olyan fajok, amelyek lárvái egyetlen rovar gazdaszervezeten vagy egy rovarban fejlődnek, és végül elpusztítják vagy halálosan megfertőzik a gazdaszervezetet. A legtöbbjüknek nagyon szűk a gazdaszervezetek köre, ezért célzottan alkalmazhatók. Számos darázsfaj és néhány légy parazitoidként ismert, és gyakran használják őket üvegházakban vagy veteményesekben.

A kórokozók betegséget okozó szervezetek, beleértve a baktériumokat, gombákat és a vírusokat. Megölik vagy legyengítik gazdatestüket, és viszonylag specifikusak; ezért mikrobiális inszekticidek formájában is elérhetők, például bizonyos baktérium- vagy gombafajok alapú készítmények.

Módszerek és megközelítések

• Konservációs biológiai védekezés: a meglévő természetes ellenségek védelme és támogatása. Ide tartozik a művelési gyakorlatok módosítása, virágzó növénysávok, élőhely-rekonstrukció és a gyérítő szerhasználat csökkentése.
• Klasszikus (importációs) biológiai védekezés: egy idegen területről származó kártevő természetes ellenségének bemutatása és betelepítése, hogy hosszú távon ellenőrizze a kártevőt. Ezt gondos kockázatbecslés és engedélyezés előzi meg.
• Augmentatív védekezés: nagyobb mennyiségű természetes ellenség tömeges előállítása és célzott kihelyezése. Két alváltozata az inokulatív (kis mennyiségű, korai kihelyezés a populáció fenntartására) és az inundatív (nagy mennyiségű, gyors csökkentésre) módszer.
• Mikrobiális inszekticidek: élő mikroorganizmusok (pl. Bacillus thuringiensis) vagy azok toxinjaik alkalmazása. Hatékonyak bizonyos kártevőcsoportok, például hernyók ellen, és általában szelektívek.
• Entomopatogén fonálférgek és gombák: talajlakó kártevők és lárvák ellen alkalmazott biológiai szereket is gyártanak, például Steinernema- és Heterorhabditis-fajok vagy Beauveria, Metarhizium gombák alapú készítmények.
• Viselkedés-alapú módszerek: feromoncsapdák, odútelepítés vagy zavarás, amelyekkel a kártevők párosodását, vonzását vagy mozgását befolyásolják.
• Bankernövények és hasznos növényi társítások: olyan növények telepítése, amelyek táplálékot vagy menedéket adnak a természetes ellenségeknek, ezzel fenntartva azok populációját.

Példák a gyakorlatban

• Trichogramma parazitoidok tojásparazitoidként használhatók szántóföldi és üvegházi lepkekártevők ellen.
• Phytoseiulus persimilis ragadozó atkák alkalmazása a takácsatkák visszaszorítására üvegházakban.
• Encarsia formosa darázsfaj használata üvegházi fehérlegyek ellen.
• Bacillus thuringiensis (Bt) készítmények lepkehernyók elleni biológiai szerekként ismert és széles körben alkalmazottak.
• Steinernema-fajok alkalmazása talajlakó lárvák és bogárlárvák ellen kertészeti kultúrákban.
• Historikus siker: bizonyos kártevők elleni klasszikus betelepítések (pl. Rodolia/vedalia bogár alkalmazása) javították a gyümölcsösök és dísznövény-kultúrák védelmét.

Előnyök és kockázatok

• Előnyök: környezetbarátabb, célzott, hosszú távú szabályozást adhat, csökkenti a vegyszerek használatát és a rezisztencia kialakulását, valamint elősegíti a biológiai sokféleséget.
• Kockázatok: lassabb hatás, időjárásfüggőség, magasabb kezdeti költségek vagy logisztikai igény (tömeges tenyésztés, kihelyezés), valamint nem megfelelően kiválasztott betelepített fajok esetén nem kívánt ökológiai hatások vagy invázió kockázata. Ezért alapos kockázatértékelés és hatósági engedély szükséges bizonyos beavatkozásokhoz.

Gyakorlati tanácsok és integráció

• Integrált növényvédelmi (IPM) stratégia részeként alkalmazzuk a biológiai módszereket: kombináljuk vetésforgóval, ellenőrzéssel, mechanikai módszerekkel és szükség esetén szelektív növényvédő szerekkel.
• Követés (monitoring) és küszöbértékek alkalmazása: csak akkor avatkozzunk be, ha a kártevőszint valóban gazdasági kárt okoz.
• Kerüljük a széles spektrumú rovarölő szerek használatát, amelyek károsíthatják a hasznos szervezeteket; ha szükséges, válasszunk szelektív szereket és alkalmazási időpontokat, amelyek minimalizálják a nem célzott hatást.
• Beszállítótól minősített, egészséges hasznos szervezeteket vásároljunk, és tartsuk be a szállítási és kihelyezési előírásokat.

A biológiai védekezés fejlődése folyamatos: a kutatás javítja a tömeges tenyésztési technikákat, a mikrobiális törzsek szelektálását, valamint a habitat‑menedzsment módszereit. Ugyanakkor az éghajlatváltozás és a globalizáció új kihívásokat jelentenek a bevezetett és őshonos természetes ellenségek alkalmazásában, ezért a gyakorlatot tudományos alapokra és körültekintő kockázatértékelésre kell építeni.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a biológiai védekezés?

K: Miért fontos a biológiai védekezés?

K: Melyek a rovarkártevők természetes ellenségei?

K: Milyen példák vannak a ragadozókra?

K: Mik azok a parazitoidok?

K: Mik a kórokozók?

K: Mik a gyomnövények biológiai védekező anyagai?

Keresés betűvel