Sztiptíz
A sztriptíz egy szórakoztatás, általában nők által, közönség előtt. Gyakran a burleszknek nevezett színházi formához tartozik. A sztriptíztáncosnő zene és tánc kíséretében fokozatosan levetkőzik. Ez egy nagyon ősi táncforma, és számos társadalomban előfordul.
A vetkőztetés incselkedő módon történik, de anélkül, hogy obszcén lenne (például késleltetve egy tárgy levételét). Miközben a sztriptíztáncosnő kezével vagy ruhadarabokkal elrejti bizonyos testrészeit, körbetáncol. Néha színdarabokat rendeznek, a sztriptíztáncosok arab táncosnőnek, Saloménak, Lolitának vagy más ismert személyeknek álcázzák magukat. A néző néha azonosul a sztriptíztáncossal. Erotikus álmok és exhibicionista fantáziák vetülhetnek a sztriptízbe.
Salome, Gustave Moreau
Egy sztriptíz
Ősi
Salome
A suméroknak volt egy mítosza Inanna istennőről, aki leszállt az alvilágba. Mind a hét kapunál levett egy-egy ruhadarabot vagy ékszert. Amíg ő a pokolban tartózkodott, a föld terméketlen volt. Amikor visszatért, a termékenység bőséges volt.
Szalóme táncát Heródes király számára említi az Újszövetség (Máté 14:6 és Márk 6:21-22). A hét fátyol levételéről szóló első említés azonban Oscar Wilde 1893-as Salome című színdarabjában található. Egyesek a modern sztriptíz eredetének állítják. Wilde darabja és Richard Strauss Salome című operája után, amelyet 1905-ben mutattak be először, az erotikus "hét fátyol tánca" az opera, a vaudeville, a film és a burleszk standard rutinjává vált. Híres korai gyakorlója volt Maud Allan, aki 1907-ben VII. Edwardnak adott magánelőadást a táncból.
Görögország és Róma
Az ókori Görögországban a törvényhozó Szolón a Kr. e. 6. század végén többféle prostituáltak osztályát hozta létre. Ezek közé tartoztak az auletridák: női táncosok, akrobaták és zenészek, akik arról voltak híresek, hogy meztelenül, csábító módon táncoltak a férfiakból álló közönség előtt. Az ókori Rómában a vetkőzéssel egybekötött tánc a Floralia, egy áprilisi fesztivál része volt.
Theodora császárnő, a 6. századi bizánci császár, Jusztiniánusz felesége több ókori forrás szerint is kurtizánként és színésznőként kezdte életét, aki mitológiai témákból inspirálódott műsorszámokban lépett fel, amelyekben "a kor törvényei által megengedett mértékben" vetkőzött. Híres volt a "Léda és a hattyú" című sztriptízelőadásáról. Ezekből a beszámolókból úgy tűnik, hogy ez a gyakorlat nem volt kivételes vagy új. A keresztény egyház azonban aktívan ellenezte, és a következő évszázadban törvények tiltották be. Az, hogy ezeket a törvényeket milyen mértékben hajtották végre, kérdéses. Az európai középkorból származó szövegek nem számolnak be ilyen gyakorlatról.
Modern
Párizs
Az 1880-as és 1890-es években a párizsi showműsorokban, például a Moulin Rouge-ban és a Folies Bergère-ben vonzó, hiányos öltözetű nők táncoltak és tableaux vivants (statikus pózok) készültek. Az 1890-es évekbeli műsorszámokban egy nő lassan levetette ruháit, miközben hiába kereste a testén kúszó bolhát. A People's Almanac ezt tartja a modern sztriptíz eredetének.
1905-től kezdve Mata Hari belépett a színpadra. Emile Guimet meghívására táncolt egy gondosan kiválasztott közönség előtt. Az előadás végén a meztelenül táncolt jelenet szenzáció volt. Hasonló előadások következtek von Rothschild báró, Cécile Sorel, Gaston Menier és Natalie Clifford Barney felkérésére. Mata Hari soha nem tanult táncolni, és nem tanult indiai és keleti táncot. Táncai a képzeletének szülöttei voltak. 1917-ben Mata Harit kémkedéssel vádolták és halálra ítélték. 1917. október 15-én a Párizs melletti Vincennes-ben lőtték le.
Egy másik mérföldkő volt a Moulin Rouge-ban 1907-ben egy Germaine Aymos nevű színésznő fellépése, aki csak három nagyon kicsi kagylót viselt. Az 1930-as években a híres Josephine Baker félmeztelenül táncolt danse sauvage-t a Folies-ben, és más hasonló előadásokat is láthattunk a Tabarinban. Ezek a műsorok kifinomult koreográfiájukról és arról voltak nevezetesek, hogy a lányokat gyakran csillogó flitterekbe és tollakba öltöztették. Az 1960-as évekre "teljesen meztelen" előadásokat tartottak olyan helyeken, mint a Le Crazy Horse Saloon.
A második világháború után
A háború után, az 1950-es években a sztriptíz lett a motorja a kialakulóban lévő szexiparnak (főként a Playboyhoz hasonló kiadványokra összpontosítva). Párizsban megnyíltak az olyan előkelő sztriptízklubok, mint az Alcazar vagy a Crazy Horse.
A modern korban a sztriptíz művészete egyre inkább elveszik. Az 1990-es években az egyik német magántévécsatorna (az RTL) Tutti Frutti címmel vetkőzős műsort készített. Azóta sok tévécsatornán az éjszakai órákban nők próbálnak megszabadulni a ruháiktól (anélkül, hogy táncolnának is), miközben néhány telefonos szexszámot (vagy más főműsoridős számot) hirdetnek.
Van egy film is, amelynek a címe: Sztiptíz. Amerikai sztriptízklubokban játszódik, anélkül, hogy sok háttérinformációt adna.
Eredetileg a sztriptíztáncot csak nők csinálták. Ma már nagyon kis számban férfi sztriptíztáncosok is vannak. Közülük a legnevesebbek közé tartozik a Chippendales.
Mata Hari. Színpadi előadásának leghíresebb része az volt, hogy fokozatosan levetette ruháit, míg végül csak egy ékszeres melltartót és néhány díszt viselt a karján és a fején.
