Botsáskák

Életszokás

A rend világszerte elterjedt, de a legtöbb faj a trópusokon található. Ezek a trópusi fajok a botszerű fajoktól a kéregre, levélre, sőt mohára vagy zuzmóra emlékeztető fajokig terjednek. A pálcás rovarok néha elérhetik a 13 hüvelyk (33 cm) hosszúságot is. A leghosszabb a Chan megastick.

Néhány faj, például a Carausius morosus, még arra is képes, hogy pigmentációját a környezetéhez igazítva változtassa. Sok faj szárnyatlan, vagy csökkentett szárnyakkal rendelkezik.

A fasmidák növényevők, főként a fák és cserjék (pl. szeder) leveleivel táplálkoznak. Tojásaik általában álcázva vannak, növényi magvakra hasonlítanak, és a kikelés előtt egy teljes szezonon át vagy még tovább is nyugalomban maradhatnak. A nimfák már a kifejlett egyedekhez nagyon hasonlóan születnek.

Behaviour

A botsáskák ritmikus, ismétlődő, oldalirányú mozgásokat végeznek. Ez olyan, mintha a növényzet mozogna a szélben.

A hintázó mozgások segíthetnek a rovaroknak abban is, hogy a háttérben lévő tárgyakat meglássák. Az ilyen ülő (ülő) rovarok hintázó mozgása helyettesítheti a repülést vagy a futást, mint a látómezőben lévő tárgyak meghatározásának módját.

Egyes fasmidafajok képesek védekező permetet kibocsátani, ha fenyegetés éri őket. A permet csípős szagú illékony molekulákat tartalmaz, amelyeket a rovar a tápláléknövényéből kap. Az egyik faj, a Megacrania nigrosulfurea permetét egy pápua új-guineai törzs még bőrfertőzések kezelésére is használja antibakteriális összetevői révén.

A párosodás hosszú párválasztással jár. A rovarok között rekordot jelentő Necroscia sparaxes indiai botsáskát 79 napig látták párzani egyhuzamban. Nem ritka, hogy ez a faj napokig vagy hetekig is felveszi a párzási pózt, és egyes fajoknál (Diapheromera veliei Walsh és D. Covilleae) a párosodás fogságban három-136 órán át tartott. E viselkedés magyarázatai között szerepel, hogy a hímek más hímekkel szemben védik párjukat, vagy hogy a párosodás a ragadozók elleni védekező szövetség.

Védekezés

Szokatlan, hogy az egész rendet álcázzák. Valamennyien a természetes hátterüket utánozzák. Egyes fajokat (például az O. macklotti és a Palophus centaurus) mohás vagy zuzmós kinövések borítják, amelyek kiegészítik álcázásukat. Egyes fajok a környezetük változásával együtt képesek színt változtatni (B. scabrinota, T. californica). Sok fajnak hintázó mozgása van, amikor a test ide-oda himbálózik, mintha levelek vagy gallyak ringatóznának a szélben. A kifejlett egyedek éjszakai táplálkozási szokásai is segítik őket abban, hogy elrejtőzhessenek a ragadozók elől.

Másodlagos védelem

Ha egyszer megtalálták őket, másodlagos védelmet alkalmaznak.

1. Lehet, hogy halottnak tettetik magukat. Ezt hívják "thanatosis"-nak.
2. Ha felfedezik őket és fenyegetve érzik magukat, gyakran védekeznek "ijedtségjelzéssel". Amikor egy ragadozó közeledik, élénk színeket villantanak és hangos zajt csapnak. Egyes fajok menekülés közben az aljnövényzetbe esnek, és szabad esés közben egy pillanatra kinyitják szárnyaikat, hogy élénk színeket mutassanak, amelyek a rovar leszállásakor eltűnnek. Mások akár 20 percig is fenntartják a látványt, remélve, hogy megijesztik a ragadozót, és nagyobb méretük látszatát keltik. Egyesek a vizuális megjelenítést a szárnyak vagy az antennák részeinek összedörzsölésével keltett zajjal kísérik. Egyes fajok, például az E. tiaratum fiatal nimfái megfigyelték, hogy a test és a fej fölé felfelé görbítik a hasüregüket, hogy hangyákra vagy skorpiókra hasonlítsanak, ami egy másik védekezési mechanizmus, amellyel a rovarok elkerülik, hogy zsákmánnyá váljanak.
3. Veszély esetén egyes fasmidák mellső lábain combcsonti tüskék vannak (O. martini, Eurycantha calcarata, Eurycantha horrida, D. veiliei, D. covilleae). A hasukat felfelé görbítik, és a lábakat ismételten összecsapva, a fenyegetőhöz kapaszkodva megragadják a fenyegetést. Ha a fenyegetőt elkapják, a tüskék vért szívhatnak és jelentős fájdalmat okozhatnak.
4. Mérgező vegyi anyagok használhatók. Számos faj elülső részén mirigyek találhatók, amelyek kémiai vegyületeket bocsátanak ki. Ezek a vegyi anyagok kellemetlen szagot áraszthatnak, vagy szúró, égő érzést okozhatnak a ragadozó szemében és szájában. A legújabb kutatások szerint saját kémiai védekező anyagokat állítanak elő. Egyes fajok egy rövidebb hatótávolságú védekező váladékot alkalmaznak, amikor az egyedek reflexszerűen véreznek a lábuk ízületein és a külső csontváz varratain keresztül, ha zavarják őket. A vér ízléstelen adalékanyagokat tartalmaz. A botsáskák, akárcsak távoli rokonuk, a szöcske, zaklatás esetén hányás útján is kiüríthetik gyomruk tartalmát, amely folyadékot egyes ragadozók nem tartják fogyaszthatónak.

Forgalmazás

Természetes álcázásuk miatt rendkívül nehéz észrevenni őket. A Phasmatodea az egész világon megtalálható a melegebb zónákban, különösen a trópusokon és a szubtrópusokon. A legnagyobb változatosság Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában található, majd Ausztrália következik. A Phasmideák az Egyesült Államok kontinentális részén is jelentős számban vannak jelen, főként délkeleten.

Taxonómia

A főbb csoportok a következők:

• Phasmatidae: a botsáskafélék (vannak más családok is).
• Phylliidae: a levélrovarok