Soundgarden – történet, Superunknown és Chris Cornell öröksége

A Soundgarden 1984-ben alakult. Először három tagjuk volt: Chris Cornell énekes és dobos, Kim Thayil szólógitáros és Hiro Yamamoto basszusgitáros. A zenekar egy szélcsatornázó csőszoborról, az "A Soundgarden"-ről nevezte el magát. A műalkotás a Magnuson Parkban található, Seattle-ben.

Eleinte Cornell dobolt, miközben énekelt, de 1985-ben a zenekar felvette Scott Sundquistet, hogy Cornell csak énekelhessen. A zenekar első felvételei három dal voltak a C/Z Records Deep Six nevű válogatásalbumán. Az albumon szerepeltek még a korai grunge előadók, a Green River, a Skin Yard, a Malfunkshun, a The U-Men és a Melvins. 1986-ban Sundquist kilépett a zenekarból. Helyére Matt Cameron lépett, aki korábban a Skin Yard dobosa volt.

Egy seattle-i rádióállomás DJ-je, Jonathan Poneman, megkedvelte a Soundgarden-t, miután látta őket fellépni. Később azt mondta: "Láttam ezt a zenekart, amiben minden benne volt, aminek a rockzenének lennie kell". Poneman felajánlotta, hogy fizeti a zenekar lemezének elkészítését. Bruce Pavitt-tel összefogva Poneman 20 000 dollárral támogatta a pénzügyileg nehéz helyzetben lévő Sub Popot is. Ez segített abban, hogy a Sup Pop népszerű, sikeres lemezkiadóvá váljon, amely a grunge zenekarok nagyobb sikerét vonzotta. A Sub Pop ezután 1987-ben kiadta a Soundgarden Screaming Life EP-jét, majd 1988-ban a Fopp EP-t. A kettő kombinációját Screaming Life/Fopp néven adták ki 1990-ben.

Bár a nagy kiadók arra kérték a Soundgarden-t, hogy szerződjön hozzájuk, 1988-ban a zenekar egy kis független kiadót, az SST Records-ot választotta. Az SST adta ki debütáló albumukat, az Ultramega OK-t. Az albumot 1990-ben Grammy-díjra jelölték a legjobb metal előadás kategóriában.

A zenekar első klipje, a "Flower" népszerű lett; rendszeresen adásba került az MTV 120 Minutes című műsorában. 1989-ben a Soundgarden az Ultramega OK-t egy amerikai turnéval népszerűsítette, majd Európába ment. Ez volt az első tengerentúli turnéjuk.

1989-ben a Soundgarden kiadta első albumát egy nagy kiadónál, az A&M Recordsnál. A Louder Than Love lett a zenekar első lemeze, amely felkerült a Billboard200-as listájára. A lemez 1990-ben a 108. helyet érte el a listán. A zenekar az albumot észak-amerikai és európai turnékkal támogatta.

Egy hónappal azelőtt, hogy a Louder Than Love turnéja elkezdődött, Hiro Yamamoto basszusgitáros elment, hogy visszamenjen a főiskolára. Yamamoto boldogtalan volt, mert úgy érezte, hogy nem elég fontos a zenekar számára. Helyét a turnéra a Nirvana egykori basszusgitárosa, Jason Everman vette át. Evermant rögtön kirúgták, miután a Soundgarden 1990 közepén visszatért Európából. A Loudest Love című EP és a Louder Than Live című videós válogatás 1990-ben jelent meg. A videó öt élő számot mutat be, amelyek a Louder Than Love turné alatt készültek.

Badmotorfinger: 1990-1993

Ben Shepherd basszusgitáros 1990-ben csatlakozott a Soundgardenhez. Következő albumuk, a Badmotorfinger 1991-ben jelent meg. Némi sikert aratott, az albumlistán a 39. helyig jutott. De kevesebb figyelmet kapott a Nirvana Nevermind című meglepetéssikere miatt, ami ugyanabban a hónapban jelent meg, mint a Badmotorfinger. Két kislemezdal népszerű műsorszámot kapott az alternatív rádiókban és az MTV-n.

A Badmotorfinger első kislemeze, a "Jesus Christ Pose" negatív figyelmet kapott, amikor az MTV 1991-ben betiltotta a klipet. Sok hallgatót felháborított a dal és a klip, keresztényellenesnek nevezve azt. A zenekar halálos fenyegetéseket kapott, miközben az albumot támogató turnén volt az Egyesült Királyságban. A Badmotorfinger-t 1992-ben Grammy-díjra jelölték a legjobb metal előadás kategóriában.

Egy 1991-es észak-amerikai turné után a zenekar a Guns N' Roses előzenekaraként lépett fel Észak-Amerikában a banda "Use Your Illusion Tour" című turnéján. Az albumot népszerűsítő több turné után 1992 nyarán ismét csatlakoztak a Guns N' Roses-hoz Európában a Use Your Illusion Tour keretében, egy másik előzenekarral, a Faith No More-ral. A zenekar részt vett az 1992-es Lollapalooza turnén a Red Hot Chili Peppers, a Pearl Jam és a Ministry társaságában.

A zenekar később kiadott egy videós összeállítást Motorvision címmel. Ez 1992-ben készült a Paramount Színházban. Szintén ebben az évben szerepeltek a Singles című filmben. A "Birth Ritual" című számot adták elő. A dal megjelent a filmzene filmzenéjén, akárcsak egy Chris Cornell szóló dal, a "Seasons".

Superunknown: 1994-1995

A Soundgarden 1994-ben adta ki a Superunknown című lemezt. Ez lett a zenekar legkelendőbb albuma, részben a népszerű kislemezek, a "Black Hole Sun", a "Spoonman", a "My Wave" és a "Fell on Black Days" miatt. A Superunknown 1994 márciusi megjelenésekor a Billboard 200 albumlistán az első helyen debütált.

A dalok szövegei sötétek és szomorúak voltak; úgy tűnik, hogy nagy részük a kábítószerrel való visszaélésről, az öngyilkosságról és a depresszióról szólt. A Rolling Stone kritikusa, J.D. Considine szerint a Superunknown "sokkal nagyobb skálát mutat be, mint amekkora sok zenekarnak sikerül egy egész karrier alatt". Azt is kijelentette: "Legjobb esetben a Superunknown az elidegenedés és a kétségbeesés sokkal megrázóbb ábrázolását nyújtja, mint bármi az In Utero albumon".

A "Black Hole Sun" klipje 1994-ben elnyerte az MTV Video Music Award "Best Rock Video|Best Metal/Hard Rock Video" díját. A Soundgarden 1995-ben két Grammy-díjat nyert; a "Black Hole Sun" a legjobb hard rock előadásért, a "Spoonman" pedig a legjobb metal előadásért járó díjat kapta.

Lefelé a felfelé: 1996-1997

A Superunknown népszerűsítésére indított világkörüli turné után a zenekar tagjai elkezdtek dolgozni az utolsó stúdióalbumukon, amely több mint 15 év után az utolsó lett. A lemez 1996-ban jelent meg. Az albumról négy kislemez jelent meg: "Pretty Noose", "Blow Up the Outside World", "Burden in My Hand" és "Ty Cobb".

A zene kevésbé heavy metal és grunge hangzású volt, mint a csapat korábbi albumai. A zenekar tagjai elmondták, hogy más hangzásokkal akartak kísérletezni. David Browne, az Entertainment Weekly kritikájában azt írta: "A Led Zeppelin óta kevés zenekar vegyítette ilyen élesen az akusztikus és elektromos hangszereket". Az album megírása és felvétele azonban stresszes volt a csapat számára. Thayil és Cornell úgy tűnt, nem tudtak megegyezni abban, hogy változtassanak a zenekar védjegyévé vált súlyos gitárriffeken. Az album kedvező kritikákat kapott, de nem fogyott olyan jól, mint a Superunknown.

A zenekar az 1996-os Lollapalooza-turnén a Metallicával játszott, akik felkérést kaptak a fellépésre. A Lollapalooza után a zenekar világkörüli turnéra indult. A turné alatt tovább fokozódott a feszültség. Amikor megkérdezték, hogy a zenekar utálja-e a turnézást, Cornell azt mondta: "Egy bizonyos pontig nagyon élvezzük, aztán unalmassá válik, mert ismétlődik. Úgy érzed, hogy a rajongók kifizették a pénzüket, és elvárják, hogy eljöjj és játsszátok nekik a dalokat, mintha először játszottátok volna őket. Ez az a pont, amikor már utálunk turnézni." A turné utolsó állomásán, 1997. február 9-én a hawaii Honoluluban Shepherd frusztráltan a levegőbe dobta basszusgitárját, miután a felszerelése meghibásodott. Ezután elviharzott a színpadról. Ezután a zenekar is elhagyta a színpadot, de Cornell visszatért, hogy ráadásként szólót játsszon.

1997. április 9-én a zenekar bejelentette, hogy feloszlik. Thayil elmondta: "Az előző fél év során mindenki általános hozzáállásából elég nyilvánvaló volt, hogy volt némi elégedetlenség". A-Sides címmel egy best-of albumot adtak ki 1997 novemberében az A&M Records gondozásában.

Közel 13 év után, 2010. január 1-jén Chris Cornell a Twitteren azt írta: "A 12 éves szünetnek vége, és az iskola újra elkezdődött. Jelentkezzetek be most. A Soundtable lovagjai újra lovagolnak!" Az üzenet egy weboldalra linkelt, ahol a rajongók megadhatják e-mail címüket, hogy friss híreket kapjanak az újraegyesülésről.

• Chris Cornell - ének, ritmusgitár (1984 - 1997)
• Kim Thayil - szólógitár (1984 - 1997)
• Ben Shepherd - basszusgitár (1990 - 1997)
• Matt Cameron - dobok (1986 - 1997)