A Sziklás-hegység (angolul Rocky Mountains) Észak-Amerika nyugati részén húzódó kiterjedt hegységsorozat, amely átszeli az Egyesült Államok és Kanada területeit. A lánc a nyugat-kanadai Brit Columbia legészakibb vidékeitől egészen az Egyesült Államok délnyugati részén fekvő Új-Mexikóig húzódik, hossza több mint 3000 mérföld (kb. 4800 kilométer). A Sziklás-hegység legmagasabb pontja a Colorado államban található Mt. Elbert, amely 14 433 láb (kb. 4 401 m) magas.
A hegység kialakulásának legfontosabb fázisa a Laramid-orogenezis volt, ami nagyjából 80 és 55 millió évvel ezelőtt zajlott. Ebben az időszakban Észak-Amerika a Pangea felbomlása után nyugat felé mozdult el, és több óceáni tektonikus lemez csúszott be a kontinentális lemez alá. A szubdukció viszonylag sekély szögben történt, ezért a kontinentális peremen egy széles, nem csupán keskeny gyűrűből álló hegységöv emelkedett. A későbbi tektonikai mozgások, valamint a gleccserek eróziója alakította ki a ma látható karcsú, meredek csúcsokat és mély völgyeket.
A Sziklás-hegységben található kőzetek többsége jóval idősebb, mint maguk a hegységek. A legidősebb kőzetek közé tartoznak a prekambriumi metamorf kőzetek, amelyek az észak-amerikai kontinens ősi magját alkotják. Vannak olyan prekambriumi üledékes rétegek is — például argillit — amelyek körülbelül 1,7 milliárd évvel ezelőttre nyúlnak vissza. A paleozoikum során a kontinens nyugati része sekély tenger alatt volt, ahol nagy mennyiségű mészkő és dolomit rakódott le.
A hegység történetének egyik fontos állomása az ősi Sziklás-hegység megemelkedése volt a késő pennsylvaniai időszakban (körülbelül 300 millió évvel ezelőtt). A mai Colorado környékén lezajlott eme pennsylvaniai korban bekövetkezett hegységépítés hozta létre az úgynevezett Ancestral Rockies-t (az ős-Sziklásokat). Ezek a korábbi hegyek nagyrészt prekambriumi metamorf kőzetekből álltak, amelyek a tenger alatti mészkőrétegeken törtek át. A késői paleozoikum és a korai mezozoikum során ezek az ősi hegyek erodálódtak, és kiterjedt üledékes kőzetrétegeket hagytak maguk után. A mai, ma ismert Sziklás-hegység főemelkedése pedig a késői kréta és paleogén időszakok Laramid-fázisához köthető.
A Sziklás-hegység rendkívül változatos tájat és élővilágot tart fenn. A hegység gerince mentén futó kontinentális vízválasztó határozza meg, hogy a csapadék melyik óceán felé folyik: sok fontos folyó, köztük a Colorado, a Rio Grande, a Columbia és a Missouri egyes ágainak forrásai a Sziklás-hegységben erednek. A tengerszinttől különböző magasságok miatt változatos zónák alakultak ki: lábon és alacsonyabb dombokon gyertyán- és fenyőerdők, magasabb régiókban örökzöld fenyvesek, és a legmagasabb, hidegebb zónákban alpesi rétek és sziklás csúcsok találhatók.
Az élővilág gazdag: fontos fajok a grizzly- és fekete medve, jávorszarvas, bölény (helyenként visszatelepítve), hegyi kecske, prérifarkas és számos madár- és halfaj. Az emberi tevékenység — különösen a bányászat, fakitermelés, turizmus és a síelés — jelentős hatással volt a térségre, ezért sok területet védetté nyilvánítottak: a Sziklás-hegységben találhatók többek között nemzeti parkok és természetvédelmi területek, amelyek a táj és az élővilág megőrzését szolgálják.
A hegyvidék fontos turisztikai célpont: túrázás, síelés, hegyi kerékpározás, horgászat és vadmegfigyelés miatt évente milliók keresik fel. Ugyanakkor a klímaváltozás hatásai — például a gleccserek visszahúzódása és a hótakaró csökkenése —, valamint az emberi nyomás (útépítés, beépítés) komoly kihívást jelentenek a Sziklás-hegység ökológiai egyensúlya és vízkészletei számára.
Összefoglalva: a Sziklás-hegység Észak-Amerika domináns és változatos hegylánca, amelynek kialakulása bonyolult geológiai folyamatokhoz kötődik, régi kőzetei messzire visszanyúlnak az időben, és amely ma fontos természeti, kulturális és gazdasági szerepet tölt be mind az Egyesült Államok, mind a Kanada számára.