A Ross-függőség az Antarktisz (és a Déli-óceán más szárazföldi területeinek) Új-Zéland által igényelt területe. A név Sir James Clark Rossról származik, aki a 19. század közepén felfedezte a Ross-tengert. A terület kiterjedése nagyjából 160° keleti hosszúságtól 150° nyugati hosszúságig tart, egészen a Déli-sarkig, és területe körülbelül 450 000 km².
A Függőséghez tartozik a Victoria-föld (Viktória-föld) és a Ross-selfjégtakaró (Ross Ice Shelf) nagy része. A területhez tartozik továbbá a Ross-sziget (amelyen az aktív Mount Erebus található), a Balleny-szigetek, a kis Scott-sziget és a jéggel borított Roosevelt-sziget. A területet a Transantarctikus-hegység és a tengeröblök, illetve hatalmas jégtömegek tagolják, így jellegzetes antarktiszi, szél- és jégformálta tájat alkot.
Történet és jogi státusz
Új-Zéland 1923-ban vette át a terület adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat a brit koronától, és azóta a Ross-függőséget saját területi igényeként tartja nyilván. Ugyanakkor a bejelentett területi igényeket az Antarktiszi Szerződés (1959) felfüggeszti: a szerződés értelmében a részes államok lefektették, hogy a területi igények nem akadályozhatják a tudományos együttműködést, valamint a katonai jellegű tevékenységek korlátozottak. Az antarktiszi környezetvédelmi szabályozások (így a 1991-es Madrid-protokoll) további védelmet biztosítanak a terület ökológiájának.
Tudományos bázisok és emberi jelenlét
A területen működő állandó tudományos telepek közül a Scott Bázis (Új-Zéland) és a McMurdo Állomás (USA) a legjelentősebbek; ezek a kutatóállomások gyakorlatilag az egyetlen folyamatosan lakott emberi települések a régióban, az évszaktól független lakóhellyel. Emellett a terület „legvégén” található az Amundsen–Scott Déli-sarki Állomás is, amelyet az Egyesült Államok működtet (a Déli-sarkon). Számos kisebb, szezonális tábor és terepi állomás működik a nyári időszakban további kutatásokhoz.
Közlekedés és logisztika
A terület megközelítése a szezonális jégviszonyok és a szélsőséges időjárás miatt nehézségekkel jár. A Függőséghez tartozik egy havas kifutópálya a Williams Field-en, és körülményektől, valamint évszaktól függően több ideiglenes vagy szezonális jeges kifutópálya is rendelkezésre áll. Ennek köszönhetően sílécekkel és kerekes futóművel felszerelt repülőgépek egyaránt tudnak érkezni és távozni, a hajózási utánpótlást pedig jégtörő hajók biztosítják a nyári időszakban.
Éghajlat, élővilág és védelmi intézkedések
A Ross-függőség klímája tipikusan antarktiszi: nagyon hideg telek, rövid, hideg nyarak, gyakori viharok és erős katabatikus szelek jellemzik. Az ökoszisztéma jellegzetes lakói közé tartoznak különböző pingvinfajok (például Adélie- és császárpingvinek a megfelelő élőhelyeken), fókák, tengeri madarak, és a környező tengerben gazdag plankton- és rákfauna, amely a nagyobb tengeri emlősöket is táplálja. A Ross-tenger környezete biológiailag különösen értékes; a térség egy része védett, például a Ross-tenger tengeri védett területe (Marine Protected Area) létrehozásával a tengeri bioszféra védelmét erősítették.
Fontos megjegyzések
Bár Új-Zéland igényt tart a területre, az antarktiszi országok közötti gyakorlat értelmében ezen igények nem járnak szuverén jogok gyakorlásával oly módon, hogy azok akadályoznák a nemzetközi tudományos együttműködést vagy a Szerződésben foglaltakat. A Ross-függőség ma elsősorban kutatási és környezetvédelmi szempontból jelentős régió, amelynek kezelésében és védelmében a nemzetközi közösség is aktívan részt vesz.