Magnum Crimen — Viktor Novak és a horvát klerikalizmus története
Magnum Crimen — Viktor Novak könyvének dokumentált, izgalmas története a horvát klerikalizmusról: tiltott mű, egyházi viták és a 20. századi politikai háttér.
A "Magnum crimen: pola vijeka klerikalizma u Hrvatskoj" (azaz Nagy vád: A horvátországi klerikalizmus fél évszázada) című könyv először 1948-ban jelent meg Zágrábban. A könyvet egy horvát római katolikus pap, Dr. Viktor Novak (1889–1977) írta, aki egyben a belgrádi és zágrábi egyetemek professzora, valamint a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia tagja volt. Novak ebben a könyvében a horvátországi (római katolikus) klerikalizmusról írt a 20. század elejétől a második világháború végéig.
A könyv központi állítása az, hogy a horvátországi katolikus egyház – különösen bizonyos egyházi vezetők és intézmények – jelentős politikai befolyást gyakoroltak a horvát nemzeti mozgalmakra, az állami ügyekre és az oktatásra, és ezzel hozzájárultak a szélsőjobboldali, nacionalista irányzatok megerősödéséhez. Novak részletesen tárgyalja a klérus szerepét a politikai életben, az egyházi és világi kapcsolatrendszereket, valamint a háborús időszak és az azt megelőző évtizedek eseményeit, gyakran levéltári forrásokra, sajtóanyagokra és személyes beszámolókra támaszkodva.
Tartalom és főbb témák
- Klerikalizmus és politika: Novak bemutatja, hogyan lépett fel egyes egyházi személyek és intézmények politikai aktorként, milyen eszközöket és hálózatokat használtak befolyásuk érvényesítésére.
- Oktatás és kulturális befolyás: a könyv részletezi az egyház szerepét az iskolákban, kulturális szervezetekben és a közvélemény formálásában.
- Interakció a nacionalizmussal: Novak elemzi az egyházi elitek és a horvát nemzeti törekvések közötti kapcsolatokat, valamint az ezekből fakadó konfliktusokat más politikai erőkkel.
- Háborús felelősség és együttműködés: a mű kitér a második világháború alatti eseményekre és azokra az állításokra, amelyek egyes egyházi szereplők felelősségét feszegetik.
A szerző és módszertan
Dr. Viktor Novak joggal számított jelentős tudományos tekintélynek: egyetemi tanárként és akadémikusként számos történeti kutatás fűződik a nevéhez. A Magnum crimen készítésekor Novak levéltári forrásokat, korabeli sajtóforrásokat és személyes vallomásokat használt fel, és sok részletre kiterjedő dokumentációt közöl. Ugyanakkor a szerző világnézete és politikai háttere miatt a mű értelmezése erősen megosztó maradt: egyes kutatók fontos forrásmunkaként kezelik, mások pedig elfogultságot, szelektív anyaghasználatot és politikai motívumokat vélnek felfedezni a szövegben.
Visszhang, cenzúra és kritikák
A Vatikáni Kúria a könyvet felvette a tiltott könyvek listájára, az "Index librorum prohibitorum"-ra, és azt mondta, hogy Novak a katolikus egyház ellensége. Ez a lépés tovább élezte a vitákat: a könyvet a kommunista vezetés részben a klerikalizmus elleni ideológiai harc eszközeként is népszerűsítette, míg az egyházi vezetés és konzervatív körök ellenszenvvel fogadták.
A tudományos közösségben vegyes a fogadtatás: egyes történészek értékes dokumentumokat és fontos összefüggéseket találnak a munkában, mások hangsúlyozzák, hogy Novak nézőpontja és a korszak politikai klímája befolyásolta a könyv interpretációját. A kritikai hiányosságok között említik a források kiválasztásának és értékelésének néhány vitatható mozzanatát, valamint a részrehajló elemzéseket bizonyos események és személyek kapcsán.
Hatás és későbbi recepció
A Magnum crimen hosszú távú hatással volt a horvát történeti emlékezetre és a vallás-politika viszonyáról folytatott vitákra. A könyv megjelenése óta többször újranyomták különböző kontextusokban, és fontos vitapont maradt a történészek, politológusok és teológusok körében. A mű hozzájárult ahhoz, hogy az egyházi intézmények politikai szerepvállalását kritikusabban vizsgálják, ugyanakkor emlékeztet a forráskritika és a kontextus fontosságára is, amikor történelmi következtetéseket vonunk le.
Hol lehet találkozni a művel
A könyv eredeti zágrábi kiadása mellett katalógusokban, egyetemi könyvtárakban és néhány kiadásban másolatokban is elérhető. A mű körül kialakult viták miatt ajánlott a könyvet más forrásokkal és korszakos kutatásokkal összevetve olvasni, hogy a történeti kép minél árnyaltabb legyen.
Összegzésként: a Magnum crimen fontos és provokatív mű a horvát klerikalizmus történetéről, amely jelentős hatással volt a kortárs és utólagos vitákra. Értéke elsősorban a részletes forrásközlésben és a kérdésfelvetésben rejlik, ugyanakkor olvasásakor számolni kell a szerző időbeli és politikai kontextusából fakadó esetleges torzításokkal.
A könyv
Előszó
Novak azt írta, hogy több mint 40 évet töltött dokumentumok és könyvek gyűjtésével, hogy megírhassa könyvét. Az anyaggyűjtést középiskolás korában kezdte, majd egyetemi hallgatóként, az ausztriai Bécsben működő Osztrák Történeti Intézet tagjaként, majd zágrábi és belgrádi egyetemi tanárként folytatta. Három könyvön dolgozott, amelyek közül a Magnum crimen az utolsó, az első két rész a Magnum tempus és a Magnum sacerdos. 1941-ben, a Jugoszláv Királyság elpusztítása és megszállása után Novak kénytelen volt minden összegyűjtött anyagát megsemmisíteni. Az a veszély fenyegette, hogy a német megszálló erők és kollaboránsaik letartóztatják és megölik Belgrádban. Belgrádban a németek által letartóztatott első tíz ember között volt, de sikerült túlélnie, és Belgrád 1944 októberi felszabadulása után folytatta a munkát ezen a könyvön.
Novak ezt a könyvet a klerofasizmus (ismert és ismeretlen) áldozatainak ajánlja.
A szerző több mint ötven éven át figyelve a római katolikus egyház tevékenységét Jugoszláviában, arra a következtetésre jut, hogy ez az egyház az Istennek való szolgálat eszméjét a Római Kúriának, azaz a világ vezető szerepét betöltő római pápai kormányzatnak való szolgálatra cserélte. E gondolat eredményeként a Jugoszláv Királyságban a római katolikus egyház a római katolicizmust a horvát nemzetiséggel azonosította, ami papságának nagy részét lelkes usztasák támogatóivá tette.
I - XVIII. fejezetek
A könyv ismerteti a római katolikus papság tevékenységét a Jugoszláv Királyságban, beleértve azt a szándékukat és kísérletüket, hogy az állam fölé kerüljenek, hogy irányítsák az államot és végül az egyszerű emberek mindennapi életét. Két különálló részből áll. Az első rész tizenöt fejezetből áll, és a XIX. század végétől és a XX. század elejétől az Osztrák-Magyarországon, majd a Jugoszláv Királyságban működő római katolikus klerikalizmusról szól. A második rész, az utolsó négy fejezet a Független Horvát Állam felemelkedését és bukását, valamint a római katolikus egyházi klérus aktív támogatását tárgyalja.
A Jugoszláv Királyságban a római katolikus egyház fő doktrínája az volt, hogy
(a) a papságot az állam fizeti, mint az állami tisztviselőket;
(b) az állam nem gyakorolhat semmilyen ellenőrzést az egyház felett;
(c) az egyháznak joga van teljes mértékben részt venni a Jugoszláv Királyság politikai életében;
(d) az egyházi tanítás/vallási oktatás az általános és középiskolai tanterv részét képezi; és hogy
(e) a római katolikus egyházi tananyag az iskolákban kötelező minden olyan tanuló számára, akinek legalább az egyik szülője római katolikus.
E célok elérése érdekében az egyház támogatta az egyházi politikai pártokat, szembeállítva őket más felekezetekkel, elsősorban a szerb ortodox egyházzal, nyilvánosan hirdetve az ortodox lakosság elleni gyűlöletet, és hirdetve a horvát és szlovén szeparatizmust és a másokkal szembeni intoleranciát.
Josip Juraj Strossmayer eszméit, amelyek közül a legfontosabbak voltak - Isten szolgálata egyenlő az emberek szolgálatával, szoros kapcsolatokat teremtett a horvátok és a szerbek között azáltal, hogy az ószláv nyelvet a római katolikus egyház liturgiájának nyelveként vezette be a Balkánon - a horvát és a szlovén római katolikus papság agresszívan elnyomta. A papság a római Kúriát állította Isten és a nép közé, a római katolikusoktól a római Kúria iránti feltétlen engedelmességet és a római pápa iránti feltétlen szeretetet követelve. A Strossmayerhez hűséges maradt papság marginalizálódott, a legbuzgóbb támogatókat a zágrábi érsek kiátkozta.
Ennek ellenére Strossmayert ugyanaz a klérus nagy római katolikus püspökként fogadta - de tanítását elferdítették, vagy soha nem is említették. Ugyanez a sors jutott Franjo Rački, Ante Trumbić és Stjepan Radić - három horvát politikus, akik aktívan kiálltak a jugoszlávizmus mellett és harcoltak érte - mint az összetartozás és az élet közös nevezője a Jugoszláv Királyság szláv népei között. Trumbić és Radić centralizmus elleni küzdelmét a horvát és szlovén szeparatizmus támogatásaként értelmezték.
Novak bemutatta, hogy még az olaszországi horvát és szlovén területeken folytatott horvátellenes tevékenységet (az I. világháborúban nyújtott segítségük ellentételezéseként) sem ellensúlyozta a jugoszláviai horvát és szlovén római katolikus papság. A horvát és szlovén papság kiűzését ezekről a területekről és az olaszok általi leváltásukat a jugoszláviai katolikus testvérek csendben fogadták és ellenállás vagy tiltakozás nélkül elfogadták.
Ante Pavelić politikai tevékenységét a Jugoszláv Királyságban, az usztasák terrorizmusát és a fasizmus felkarolását a római katolikus papság támogatta. Pavelić nacionalizmusa a római katolicizmust a horvátsággal azonosította, amit a papság aktívan támogatott és értelmezett.
A könyv második része a Független Horvát Állam kezdetéről szól, a római katolikus papság aktív támogatásáról ennek az államnak, valamint a szerbek kiirtásában és/vagy erőszakos megtérítésében, a zsidók és a romák kiirtásában való részvételükről és támogatásukról. A könyv tele van tanúvallomásokkal és dokumentumokkal, amelyek bizonyítják a katolikus papság aktív részvételét a Jugoszláv Királyság szerbjei, zsidói és roma népeinek kiirtásában, annak támogatásában, megszervezésében és végrehajtásában. Az egyik legbizarrabb leírt esemény az, hogy a jasenovaci koncentrációs táborban a római katolikus papok minden nap a táborlakók megölésének legborzalmasabb módozatain dolgoztak, miközben minden nap rendszeresen kápolnába mentek, hogy Istenhez imádkozzanak.
A II. világháború végén a katolikus papság megvédte magát, és a papságnak címzett egyes levelekben és utasításokban az erőszakos térítés és a megsemmisítés ellen foglalt állást. A könyv megjegyzi, hogy ezek a levelek és utasítások nem voltak nyilvánosak, nem tartották tiszteletben és nem követték őket. Sőt, a "Novi list" egyik cikke azt állította, hogy egy zsidó nem menthető meg azzal, ha áttér a római katolikus hitre.
Aloysius Stepinac érsek ebben a könyvben lelkes római katolikus keresztes lovagként jelenik meg, aki nyilvánosan támogatta a Független Horvát Állam létrehozását, elismerte az usztasákat horvát hazafiaknak, védelmébe vette a római pápa előtt, és felelős volt papságának rasszista hozzáállásáért és viselkedéséért.
Angol nyelvű kiadás [2011]
Ez a kiadás, azon kívül, hogy az 1948-as kiadás angol nyelvű fordítása, két új fejezetet tartalmaz - XIV. Ecclesia militánsok háborúban a Tyrš ideológiájával, és XV. Libellus vádjai, mindkettő kihagyva az eredeti változatból Josip Broz Tito OZNA-főnök Maks Baće nyomására.
A XIV. fejezet a Sólyom Társaságról szól, amelyet Jindřich Fügner és Miroslav Tyrš alapított 1862-ben Prágában. A Sokol Társaság célja az volt, hogy a sport és az erkölcsi nevelés révén felélessze és erősítse a nemzeti öntudatot, valamint elősegítse a cseh nép szellemi és fizikai egészségét. Az eszme hamarosan pánszláv jelleget öltött, és a Sokol szervezetek később Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában, Bulgáriában, Lengyelországban és Oroszországban is létrejöttek. A Sokol mozgalom teljes támogatást kapott Strossmayertől, az akkori Đakovo püspökétől. Ausztria-Magyarország felbomlása és a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság 1918-as megalakulása után, Lazar Car vezetésével a horvát Sokol egyesületek 1919. június 15-én egyesültek a szerb és szlovén Sokol klubokkal a nagy Sokol Szövetségben.
A szeparatizmusra hajlamos horvát papság 1919-20-ban arra kényszerítette a horvát szokolokat, hogy kilépjenek a Jugoszláv Szokol Szövetségből, ami politikai alapon szította a szövetségen belüli belső konfliktusokat. Ezzel egy időben a magas katolikus klérus létrehozta az Orlovi (Sasok) egyházi szervezetet azzal a céllal, hogy a fiatalokat kivonja a Szövetségből. A horvát katolikus egyház elutasította a pánszláv eszmét, amely a katolikus, ortodox és muzulmán hívőket egyesítette volna azzal a jelszóval, hogy "a testvér hitétől függetlenül kedves". A két katolikus szervezet, az Orlovi (Sasok) és a Katolička Akcija (Katolikus Akció) volt a jugoszlávizmus, a testvériség és a vallási tolerancia eszméjével szembeni ellenállás egyik fő bázisa. A katolikus egyháznak a pánszlávizmus eszméjével szembeni ellenállása arra késztette a lengyel szokolokat, hogy tartózkodjanak az 1926-ban Prágában megrendezett nemzetközi All Sokol-gyűlésen.
A XV. fejezet, amelynek címe Libellus vádak, néhány horvát lelkészről szól, akik Strossmayer eszméjének követői voltak (nevezetesen, hogy az emberek szolgálata azt jelenti, hogy Istent szolgáljuk). Közülük a legkiemelkedőbb Frano Ivanišević volt, aki nemzeti harcos volt és az ószláv egyházi nyelvnek mint a horvát katolikus egyház liturgiájának nyelvének előmozdítója. Ő bizonyította, hogy egy katolikus pap, aki a népét szolgálja, nem ellenkezik egyházával és hitével.
A könyv mint tudományos referencia
A tudósok és történészek körében ez a könyv komoly tudományos referenciaként elfogadott, és mint ilyen, számos alkalommal idézett és hivatkozott [1],[2]. Így a könyv a világ számos egyetemének könyvtárában szakkönyvvé vált [3].
A könyv legkorábbi felmérései az orosz S. Troickij (1949-es évtől - lásd a linket) és a svéd O. Neumann tanulmányai. Neumann három dolgot emelt ki, ami a könyv sajátossága: V. Novak szerepét a jugoszlávizmus eszméjének terjesztésében és védelmében, a könyv tartalmának alátámasztására használt dokumentáció bőségét, valamint azt, hogy "egyes passzusokat egy méltóságteljes akadémiai köntösben lévő tudós írt, a könyv más részeiben a szerző a közvádló szerepét vállalja". A könyv 1960-ban megjelent rövidített kiadását az Istorijski glasnikban recenzálták, és ugyanezt a recenziót visszhangozza a Történelmi Absztraktok is.
Számos rövid jegyzetet találunk erről a könyvről - elszórtan a történelem e korszakával kapcsolatos művekben. Némelyik semleges, némelyik elutasító és rosszalló.
A legutóbbi, 2011-es angol nyelvű kiadás két kötetben jelent meg, és két olyan fejezetet tartalmaz, amelyek a könyv minden korábbi kiadásából kimaradtak, és amelyeket Vasilije Krestić szerb történész szerint két horvát kommunista vezető, Vladimir Bakarić és Maks Baće kérésére cenzúráztak. A Politika című szerb napilap beszámolója szerint az angol nyelvű kiadás kiadását Milorad Ekmečić egyik iskolatársa finanszírozta; Ekmečić írta a kiadás előszavát. Ugyanezen cikk szerint az angol fordítás kiadása egybeesett azzal, hogy Horvátország pert indított Szerbia ellen a Nemzetközi Bíróság előtt, hogy "a világ tudomást szerezzen az usztasák második világháború alatti, szerbek ellen elkövetett bűneiről".
A könyvnek hét teljes kiadása [4] és egy rövidített kiadása van.
Keres