A liverpooli felsővezetékes vasút (helyi nevén a dokkmunkások esernyője) egy egyedi, magasvasúti rendszer volt Liverpoolban, amely a város dokkvonala mentén, közvetlenül a rakpartok felett haladt. A vonal elsősorban a dockmunkások és a kikötő dolgozói napi ingázását szolgálta, de a városi közlekedés fontos része is lett. A vonatokat könnyűszerkezetes villamos motorvonatokkal üzemeltették, és a vasút 1893-ban nyílt meg. Táplálása felső vezetékkel történt, ami a névben is tükröződik, és a vonal műszaki megoldásai számos korszakalkotó újítást tartalmaztak.

  • az első elektromos magasvasút,
  • az első, amely automatikus jelzést használ,
  • elsőként használnak elektromos színes fényjelzéseket
  • elsőként elektromos motorvonatok használata
  • volt az egyik első mozgólépcső a vasútállomásokon.

A felsővezetékes megoldás kialakítása nagy valószínűséggel az 1847-ben engedélyezett New York-i magasvasúti megoldásból eredt; Liverpoolban már 1852-ben felmerültek hasonló javaslatok. A gyakorlatba vett megoldás azonban az elektromos közlekedés korai alkalmazását jelentette: a liverpooli vasút több olyan újítást hozott, amelyek később a városi vasutaknál és metróknál is általánossá váltak, így az automatikus jelzés és az elektromos, színes fényjelzések használata. A felsővezetékes működés lehetővé tette a tisztább, gyorsabb és csendesebb üzemet a zsúfolt kikötői környezetben.

Fontos megjegyezni, hogy ez a vonal volt a világ második legrégebbi elektromos metró jellegű rendszere, csupán az 1890-es City and South London Railway előzte meg. Emellett a térség többi vonalának villamosítása is megindult az 1900-as évek elején: a villamosított Lancashire és Yorkshire Railway vasútvonalon például elektromos szerelvények közlekedtek Southport és Aintree felé. Aintree-be különvonatok is jártak a lóversenyek idején, miután a menetrend szerinti személyszállítást megszüntették.

Mivel a vonal helyi magántulajdonban maradt, a brit vasutak általános 1948-as államosítása nem érintette. A második világháború utáni évtizedekben azonban a folyamatos tengeri klímának és a terhelésnek köszönhetően a viaduktok és szerkezetek jelentős korróziónak és elhasználódásnak indultak. Egy 1955-ös vizsgálat megállapította, hogy a viaduktok szerkezeti állapotának javítására és korszerűsítésére nagyszabású és költséges munkálatokra lenne szükség.

A társaság anyagi helyzete nem tette lehetővé a szükséges beruházásokat, és a kormányzattól sem érkezett elegendő támogatás. Ennek következtében a vasút 1956 végén lezárta működését. A helyi lakosság és a munkások körében tiltakozások törtek ki a bezárás ellen, de a pénzügyi realitások és a szerkezetek állapota miatt a döntés végleges maradt: 1957-ben a felüljárókat és a pályaszerkezetet lebontották.

Bár maga a fizikai vonal nagy része elpusztult, a liverpooli felsővezetékes vasút emléke erősen él a város történetében. Az egykori megoldások és műszaki újítások fontos szerepet játszottak a városi elektromos közlekedés fejlődésében, és a vonalról készült fotók, építészeti felvételek és emléktárgyak ma helyi gyűjteményekben és közlekedéstörténeti kiállításokon találhatók. A dokkok mentén futó vasút legendája — a „dokkmunkások esernyője” — továbbra is része Liverpool ipari és közlekedési örökségének.