A paleontológiában a Lázár-taxon (többes számban taxonok) olyan taxon, amely eltűnik a fosszilis feljegyzések egy vagy több időszakából, hogy később újra megjelenjen. A kifejezés János evangéliumára utal, amelyben Jézus állítólag feltámasztotta Lázárt a halálból. A Lázár-taxonok vagy (helyi) kihalás miatt fordulnak elő, később újratermelődnek, vagy mintavételi leletként. A fosszilis feljegyzések tökéletlenek (az élőlényeknek csak nagyon kis hányada fosszilizálódik), és tartalmaznak olyan hézagokat, amelyeket nem feltétlenül a kihalás okoz, különösen akkor, ha egy taxon egyedszáma nagyon alacsony.

A fogalmat a paleontológiában dolgozták ki, ahol egy nagyobb kihalási eseményt követően egyes csoportok évmilliók után újra felbukkannak. A szokásos magyarázat az, hogy a számuk annyira lecsökkent, hogy a megkövesedésük esélye rendkívül alacsony volt. Aztán fokozatosan újraéledt a számuk.

Okok és magyarázatok

  • Túlélés menedékhelyeken (refugium): egyes populációk kis, elszigetelt élőhelyeken fennmaradhatnak, ahol a körülmények kedvezőbbek. Ezek később újra elterjedhetnek, amint a környezeti viszonyok javulnak.
  • Helyi kihalás és újratelepülés: egy taxon egy adott területen eltűnhet, majd más populációk visszatelepülnek vagy terjeszkednek, ami a fosszilis rekordban „eltűnést” és „újramegjelenést” eredményezhet.
  • Mintavételi és taphonomiai torzítások: a fosszilizáció ritka folyamat. Az úgynevezett Signor–Lipps-effektus és általános mintavételi hiányok miatt egy taxon előfordulásai látszólag megszakadhatnak, miközben a csoport valójában folyamatosan jelen volt.
  • Reworking és kontamináció: bizonyos esetekben régebbi kőzetekből származó fosszíliák kerülhetnek fiatalabb üledékbe (reworking), ami tévesen későbbi megjelenést jelez. Az ilyen eseteket gyakran az Elvis-taxon fogalmával különböztetik meg (amikor a „újra felbukkanás” valójában nem valódi leszármazott, hanem külső forrásból származó, vagy hasonló megjelenésű, de nem azonos csoport).
  • Hibás azonosítás vagy konvergens evolúció: egyes leletek tévesen azonosíthatók, vagy a felbukkanó formák külső hasonlóság miatt tévesen tekinthetők ugyanannak a taxonnak.

Példák

  • Coelacanth (Latimeria): a coelacanthok fosszilis nyoma a kréta vége óta ritkának látszott; azonban élő képviselőjüket 1938-ban fedezték fel, és ez gyakran említett modern példa a „Lázár-fajra”.
  • Monoplacophorák (Neopilina): a monoplacophorákat sokáig csak fosszíliákból ismerték (őskori fosszíliákkal), majd a 20. század közepén élő példányokat találtak, ami klasszikus „feltámadásnak” számít.
  • Fontos megjegyezni, hogy nem minden „újramegjelenés” tekinthető valódi Lázár-taxon jelenségnek — egyes esetekben reworking vagy azonosítási hibák állnak a háttérben.

Módszerek a megkülönböztetésre

  • Részletes rétegtani vizsgálat és precíz kor-meghatározás (radiometria, biostratigráfia) a rétegek keletkezési sorrendjének tisztázására.
  • Taphonomiai elemzés a fosszíliák eredetének és lehetséges reworkingjének kimutatására.
  • Nagyobb mintavételi intenzitás és több lelőhely vizsgálata a hiányzó előfordulások feltárására.
  • Molekuláris filogenetikai vizsgálatok, ahol élő rokonok elérhetők, segíthetnek megérteni a valódi leszármazási kapcsolatokat.

Következmények és jelentőség

A Lázár-taxonok felismerése fontos a kihalási események és a biológiai sokféleség történetének helyes értelmezéséhez. A fosszilis rekord tökéletlensége miatt óvatosan kell bánni a „kihalás” és „újramegjelenés” fogalmaival; megfelelő stratigráfiai és taphonomiai vizsgálat nélkül téves következtetések vonhatók le. Emellett a modern értelemben vett „feltámadások” (pl. a még élő, régóta nem látott fajok felfedezése) közérdekű és konzervációs szempontból is fontos események lehetnek.

Összefoglalva: a Lázár-taxon jelenség részben a biológiai valóságot tükrözheti (túlélés kis populációkban vagy menedékhelyeken), részben pedig a fosszilis rekord és a mintavétel torzulásainak következménye lehet. Megfelelő tudományos módszerek nélkül nehéz megkülönböztetni a kettőt.