Celacánt (coelacanth) — élő kövület, a 400 millió éves csápúszójú hal
Fedezd fel a celacánt titkát: 400 millió éve fennmaradt élő kövület, ritka csápúszójú hal — történet, felfedezés és túlélés az Indiai-óceántól.
A celacánt (coelacanth) a Sarcopterygii, azaz a csápúszójú halak közé tartozó halfaj. A csápúszójúak csoportjából alakultak ki a szárazföldi gerincesek; a celacánt azonban nem közvetlen előd, hanem távoli rokona azoknak a halaknak, amelyekből a négylábúak fejlődtek ki.
Őslényrajzi jelentőség
Fosszilis leletek alapján a coelacanthok több százmillió évre nyúlnak vissza: a rokonaik kövületei körülbelül 400 millió évre tekintenek vissza, jóval azelőtt, hogy a szárazföldi gerincesek megjelentek volna. Ezért gyakran hívják őket „élő kövületnek”: külső jegyeik sokban emlékeztetnek a távoli múlt formáira.
Felfedezés és ma élő fajok
Hosszú ideig a coelacanthokat kihaltnak vélték: úgy gondolták, hogy körülbelül 80 millió éve kihaltak. A meglepő fordulat 1938-ban következett be, amikor egy példányt élve fogtak ki a kelet-afrikai partok közelében (a Chalumna folyó torkolatánál), a felfedezést Marjorie Courtenay‑Latimer hozta nyilvánosságra. Azóta kiderült, hogy a csoportból két élő faj maradt fenn: az egyik a Nyugat‑India‑i‑óceáni populációban, a másik az Indonézia környékén él. Élőhelyük elsősorban a mélyebb, hűvösebb vizekben található, főként az Indiai-óceánban.
Morfológia és különlegességek
- A celacánt nagyméretű, húsos, csápokra emlékeztető úszói különböztetik meg: ezek az ún. „csápúszók” (lobe‑fins) hasonlítanak a szárazföldi végtagok ősibb típusához.
- Belső szervei közül jellegzetes a zsírbetöltött úszóhólyag, amely a felhajtóerő szabályozásában vesz részt, és nem valódi tüdő.
- Az állkapocsnál egy belső, az agykoponyát kettéváló ízület (intracranialis ízület) található, amely segíti a rágást és a szájszög kibővítését zsákmányszerzéskor.
- Sűrű, kosmid típusú pikkelyek borítják (kőzetekben gyakran megőrződő jellegzetes felépítésűek), és van fején érzékszervi struktúra, amely a vízben történő tájékozódást segíti.
Élőhely, táplálkozás és életmód
A celacántok jellemzően mélyebb vizekben, sziklás vagy barlangszerű aljzat közelében élnek, ahol rejtőzködhetnek nappal és éjszaka vadásznak. Táplálékuk főként kisebb halakból, tintahalakból és más gerinctelenekből áll. Gyakran figyeltek meg őket nagyobb barlangok bejáratainál, ahol éjszakai aktivitásuk miatt könnyebb zsákmányt találni.
Szaporodás és élettartam
A coelacanthok belső megtermékenyítésűek és ovoviviparok: a megtermékenyített peték a nőstény testén belül fejlődnek, és kifejlett ivadékokként kelnek ki. A szaporodási ciklus, a vemhesség hossza és az ivadékszám korlátozott reprodukciós rátát jelez, ami az egyedek lassú populációnövekedéséhez vezet. Ezen túlmenően a celacántok hosszú életűnek tűnnek, lassú növekedést mutatnak és viszonylag kevés utódot hoznak világra, ami sebezhetővé teszi őket.
Védelem és kutatás
A ma élő celacántfajok ritkák és különleges helyzetűek, ezért nemzetközi védelmet élveznek. A legfőbb veszélyforrások közé tartozik a mellékfogások (bycatch), az élőhelyek károsodása és a kis populációméretből adódó genetikai problémák. A kutatók továbbra is vizsgálják a coelacántok viselkedését, fejlődésbiológiáját és ökológiáját, hiszen tanulmányozásuk fontos információkat ad a gerincesek ősi evolúciójáról.
A celacánt tehát egyszerre fontos evolúciós bizonyíték és ritka, védendő élőlény — egy élő kapcsolat a földtörténet távoli múltjával.
Jellemzők
Az őshüllők a legközelebbi kapcsolat a halak és az első kétéltűek között, amelyek a devon időszakban (408-362 millió évvel ezelőtt) a tengerből a szárazföldre váltottak. Míg a halfélék a part közelében, iszapos vízben éltek, a bojtosfülűek nyílt vízben éltek. A mai fajok ragadozók, amelyek az óceán mélyén élnek.
Latimeria
A Latimeria az egyetlen élő nemzetség az egyébként fosszilis coelacanth halak közül. Valószínűleg ez a legismertebb Lazarus taxon. Az, hogy egy ilyen élőlény ilyen sokáig feljegyzetlen maradhatott, ritka, de talán a nyugat-indiai óceán hideg mélysége (amelyben a coelacanth él) és a kevés ragadozója segíthette a faj túlélését. Undorító íze miatt a halászok szándékosan nem próbálták kifogni, vagyis mielőtt a tudósok elkezdték volna jutalmat felajánlani.
A Tanzániánál élő populációt a japán vonóhálós halászok fenyegetik, de a hal nem ehető. Egyszerűen csak véletlenül kerülnek a vonóhálókba. Több mint 20-an pusztultak el így, és az összlétszámuk nem lehet nagy.
Discovery
A Latimeriát először 1938-ban fedezte fel Marjorie Courtenay Latimer, a dél-afrikai East London kikötőváros egyik kis múzeumának kurátora, amikor meglátogatott egy halászt, aki megengedte neki, hogy átkutassa a hajója fogásait érdekes példányok után kutatva. A második fajt az indonéz szigetvilághoz tartozó Comore-szigeteknél találták 1952-ben. A legnagyobb példány körülbelül 1,8 méteres volt.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a coelacanth?
V: A coelacanth a Sarcopterygii, azaz a karéjosúszójú halak közé tartozó halfaj.
K: A pocokfélék rokonságban állnak a négylábúakkal?
V: Igen, a pocokfélék a tetrapodákból kifejlődött halak testvércsoportját alkotják.
K: Milyen régre nyúlnak vissza a pocokfélék fosszilis emlékei?
V: A pocokfélék fosszilis leletei 400 millió évre nyúlnak vissza.
K: Úgy gondolták, hogy a pocokfélék kihaltak?
V: Igen, 80 millió éve kihaltnak hitték.
K: Hol fogták ki az első pocokembert, miután kihaltnak hitték?
V: Az első őshéjú bojtorjánt 1938-ban fogták ki a kelet-afrikai partoknál.
K: Voltak olyan helyek, ahol 1938-as fogása előtt is fogtak még pocokembert?
V: Igen, a Comore-szigeteken a halászok már nagyon régóta fogtak coelacanthokat, és gombesa-nak nevezték.
K: Hányféle bojtorján van az Indiai-óceánban?
V: Az Indiai-óceánban legalább kétféle pocokféle él.
Keres