Hellenisztikus művészet

Építészet

Az egyik dolog, ami a hellenisztikus korszakot más koroktól megkülönböztette, az Nagy Sándor országának kisebb részekre való felosztása volt. Minden részen volt egy-egy vezető család. A ptolemaiosoké volt Egyiptom, a szeleukidáké Mezopotámia, az attalidáké Pergamon, és más vezetőké más részek. Minden vezetőcsalád pénzt adott a művészetre, másképpen, mint a városállamok tették. Nagy városokat és összetett épületegyütteseket hoztak létre olyan módon, ahogyan azt a legtöbb városállam már Kr. e. 500-ra abbahagyta. Az épületek készítésének ez a módja új volt Görögország számára. Ez a módszer nem a természetes hely megváltoztatását vagy rögzítését célozta, hanem azt, hogy az épületek illeszkedjenek a természetes helyhez. Sok szórakozóhely volt, például sok színház és sétálóhely. A hellenisztikus országok szerencsések voltak, mert sok üres területük volt, ahol nagy új városokat tudtak építeni. Néhány új városuk volt Antiochia, Pergamon és Szeleukia a Tigris partján.

Pergamon a hellenisztikus építészet nagyon jó példája. Egy egyszerű erőddel kezdődött az Akropoliszon (egy nagyon nagy sziklán). A különböző attalida királyok hozzáépítették, és hatalmas épületegyüttest hoztak létre. Az épületek az Akropoliszból sok irányba nyúlnak ki, kihasználva a földnek ezen a részén található természetes útvonalat. A legalacsonyabb szinten, délen található agora oldalai mentén galériák húzódnak, sztoájokkal (gyönyörű, magas kőből készült dolgok, amelyek a tetőt tartják.) Az agora egy utca kezdete, amely az egész Akropoliszon végighalad. Keleten és a szikla tetején a szervezők, a vezetők és a katonák épületei vannak. A nyugati oldalon, egy középső szinten vannak a vallási épületek. Az egyik legnagyobb a Pergamon-oltár, amelyet "az istenek és az óriások" oltárának neveznek, és amely a görög szobrászat egyik legszebb darabja. Egy nagyon nagy színházban a domb oldalain padok vannak kifeszítve, hogy az emberek leülhessenek, és közel 10 000 ember befogadására alkalmas.

Abban az időben szerettek nagyon nagy dolgokat készíteni. Ilyen volt Apolló második temploma Didimában. Húsz kilométerre volt Milétosztól, Ióniában. A milétoszi Daphnisz készítette el a tervét a Kr. e. negyedik század végén (Kr. e. 300 körül), de soha nem fejezték be. A Kr. u. 2. századig (Kr. u. 100 után) folytatták az építését. A szentély (a templom különleges része) az egyik legnagyobb, amely valaha a Földközi-tenger közelében készült. Belül egy nagyon nagy terem, a cella két sor oszlop (magas kerek dolgok) veszi körül. Az oszlopok ión típusúak, majdnem 20 méter magasak, az alapjukon és a tetejükön sok bonyolult kőművészeti alkotással.

Pergamon oltár, Pergamon Múzeum, Berlin

Szobrászat

A hellenisztikus szobrászat olyan portrékat tartalmaz, amelyek olyan dolgokat ábrázolnak, mint a szenvedés, az alvás vagy az öregség.

I. Attalosz (Kr. e. 269-197) a gallok - akiket a görögök galatáknak neveztek - ellen Caicusnál aratott győzelmének emlékére két sorozatot faragtatott: Az első, amelyet a pergamoni Akropoliszon szenteltek fel, az önmagát és feleségét megölő híres gallt ábrázolja, amelynek eredeti példánya elveszett (a legjobb másolat a római Massimo alle Terme múzeumban található, lásd az ábrát); a második, Athénnak ajánlott csoport görögök, amazonok, istenek és óriások, perzsák és gallok kisebb bronzalakjaiból áll. A Louvre-ban található Artemis Rospigliosi valószínűleg az egyiknek a másolata; ami a Haldokló gall másolatát illeti, ezek a római korban nagyon sokan voltak. Az érzelmek kifejezése, a részletek erőteljessége - itt a bozontos haj és a bajusz - és a mozdulatok hevessége a pergamen stílusra jellemző.

Ezek a jellegzetességek a csúcsra járnak a pergamoni nagy oltár frízében, amelyet II. Eumenész (Kr. e. 197-159) megbízásából egy 110 méter hosszúságú gigantomachiával díszítettek, amely egy kifejezetten az udvar számára komponált verset illusztrál a kőben. Az olümposziak diadalmaskodnak benne, ki-ki a maga oldalán, az óriások felett, amelyek többsége vadállattá változott: kígyókká, ragadozó madarakká, oroszlánokká vagy bikákká. A segítségükre siető anyjuk, Gaia semmit sem tehet, és végig kell néznie, ahogy az istenek csapásai alatt fájdalmukban vergődnek.

A hellenisztikus szobrászatban egy másik jelenség is megjelenik: a privatizáció, amely a régebbi nyilvános minták visszaszerzését jelenti a díszítő szobrászatban. Ez a fajta retrospektív stílus a kerámiában is létezik. Ami a portrékat illeti, azok a római művészet hatására naturalizmussal árnyaltak.

Barberini faun, bronz eredetinek márványmásolata, Kr. e. 200 körül, Glyptothek, München

Festmények és mozaikok

Kevés görög falfestmény élte túl az évszázadokat. A hellenista hatásokat azonban tanulmányozhatjuk a római kori freskókon, például a pompeji vagy a herculaneumi freskókon. Bizonyos mozaikok elég jó képet adnak a korszak "nagy festészetéről": ezek a freskók másolatai. Ilyen például a Sándor-mozaik, amely az ifjú hódító és III. Dareiosz nagykirály összecsapását ábrázolja az issusi csatában, és amely mozaik a pompeji Faun Ház falát díszíti. Úgy vélik, hogy ez egy olyan mű másolata, amelyet az idősebb Plinius (XXXV, 110) írt le, és amelyet az eretriai Philoxenus festett az i. e. 4. század végén Kasszandrosz makedón király számára. A mozaikképen megcsodálhatjuk a színválasztást, az együttes kompozícióját a forgásmozgással és az arckifejezéssel.

A Pagaszai temetőben (a mai Volosz közelében), a Pagaszéti-öböl szélén, vagy Verginában (1987), az egykori Macedónia királyságban feltárt régészeti leletek eredeti műveket hoztak napvilágra. Például a II. Fülöp sírja állítólag II. Fülöpé volt, amely egy királyi oroszlánvadászatot ábrázoló nagyszerű frízzel szolgált, amely kompozíciója, az alakok térbeli elrendezése és a természet valósághű ábrázolása miatt figyelemre méltó.

A hellenisztikus korszak a mozaik fejlődésének időszaka is, különösen a Kr. e. 2. században tevékenykedő pergamoni Szoszosz munkáival, aki az egyetlen mozaikművész, akit Plinius említ (XXXVI, 184). A trompe l'oeil (optikai csalódás) és a médium hatásai iránti ízlése számos neki tulajdonított művében megtalálható, mint például a Vatikáni Múzeumban található, egy lakoma maradványait (halcsontokat, csontokat, üres kagylókat stb.) ábrázoló "Semmibe vett padló" és a Hadrianus villájában felfedezett reprodukció révén ismert "Galambmedence" a Capitoliumi Múzeumban. Ezen négy galamb ül egy vízzel teli medence szélén. Egyikük öntözi magát, míg a többiek látszólag pihennek, ami a művész által tökéletesen tanulmányozott tükröződési és árnyékhatásokat eredményez.

A Sándor-mozaik a pompeji Faun házából, jelenleg a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban található.

Kerámia

A hellenisztikus korszak a vázafestészet hanyatlásának időszaka. A leggyakoribb vázák feketék és egyszínűek, fényes, a lakkhoz hasonló megjelenésűek, egyszerű virágmotívumokkal vagy füzérekkel díszítve. Ebben az időszakban jelentek meg a domborműves vázák is, kétségtelenül a nemesfémből készült vázák utánzására: a váza testére domborműves koszorúkat helyeztek, vagy az itt látható váza ismét erek vagy gadronok díszítését kapta. Találhatunk bonyolultabb domborműveket is, állatok vagy legendás lények mintájára. A vázák formáit is a fém hagyománya ihlette: így a lagynos (a képen látható), a korszakra jellemző boroskancsó esetében.

Ezzel párhuzamosan kialakult a polikromatikus figurális festészet hagyománya: a művészek a korábbinál nagyobb tónusválasztékra törekedtek. Ezek az újabb színek azonban finomabbak és nem tűrik a hőt. A festés tehát a hagyományos gyakorlattal ellentétben az égetés után történt. A pigmentek törékenysége megakadályozta e vázák gyakori használatát, ezért azokat csak temetéseken használták. E stílus legreprezentatívabb példányai a szicíliai Centuripe városából származnak, ahol a Kr. e. 3. századig egy műhely működött. A gyakran női alakokat színes ruházatban ábrázolják: kék-ibolya chiton, sárga himáció, fehér fátyol. A stílus Pompejit idézi, és sokkal inkább a nagyszerű korabeli festmények oldalán helyezkedik el, mint a vörös alakos kerámia örökségén.

Hangszerekkel díszített Lagynos, ‑Kr. e. 150100‑, Louvre

Kisebb művészetek

Fémes művészet

A bronzöntés fejlődése lehetővé tette a görögök számára, hogy nagyméretű alkotásokat hozzanak létre, mint például a rodoszi kolosszus, amely 32 méter magas volt. A nagyméretű bronzszobrok közül sok elveszett - többségüket beolvasztották, hogy visszanyerjék az anyagot. Emiatt csak a kisebb tárgyak maradtak fenn. Szerencsére a hellenisztikus Görögország idején a keleti hódításokat követően bőségesen volt nyersanyag.

A fémvázákon végzett munka új teljességre tett szert: a művészek nagy virtuozitással versenyeztek egymással. Panagyurishte-ben (ma Bulgáriában) ügyesen faragott aranyvázákat találtak: egy amforán két felemelkedő kentaur alkotja a fogantyút. A Szalonikától nem messze fekvő Derveniben egy sírból egy nagyszerű, bronz volutákkal ellátott kráter került elő, amely körülbelül Kr. e. 320-ból származik és 40 kilogrammot nyom (Derveni kráter). A kráter 32 centiméter magas, domborművű, Dionüszoszt ábrázoló fríz díszíti, amelyet Ariadné és a szatírokból és ménádokból álló menet vesz körül. A nyakat ornamentális motívumok díszítik, míg a váza vállán négy magas domborműves szatír lazán ül. Hasonló a fejlődés az ékszerkészítő művészet esetében is. A kor ékszerészei kiválóan értettek a részletek és a filigránok kezeléséhez: így a halotti koszorúk nagyon valósághű faleveleket vagy búzaszálakat ábrázolnak. Ebben az időszakban virágzott a drágakövek beillesztése.

A figurák ugyanilyen divatosak voltak. Isteneket és a korabeli élet témáit egyaránt ábrázolták. Így alakult ki a "néger" témája, különösen a ptolemaioszi Egyiptomban: ezek a fekete kamaszokat ábrázoló szobrocskák egészen a római korig sikeresek voltak. Néha a nagy szobrok egy-egy formájának visszhangjára redukálódtak: így számos miniatűr másolatot találunk az antiókhiai Tyche (szerencsét hozó) szoborról, amelynek eredetije a Kr. e. 3. század elejére datálható.

Terra cotta figurák

A korábban vallási célokra fenntartott görög terrakottafigurákat a hellenisztikus Görögországban gyakrabban használták temetkezési, sőt, dekorációs célokra is. Az öntési technikák tökéletesedése lehetővé tette, hogy valódi miniatűr szobrokat készítsenek, nagy részletességgel.

A boiótiai Tanagrában az élénk színekkel teli figurák leggyakrabban elegáns nőket ábrázolnak bájos jelenetekben. A kis-ázsiai Szmirnában két fő stílus jelent meg egymás mellett: először is a nagy szobrászat remekműveinek másolatai, mint például a farnesi Herkules aranyozott terrakottában. Teljesen más műfajban a "groteszk", amely hevesen szemben áll a "görög szépség" kánonjaival: a koroplatosz (figurakészítő) torz testeket formál kínos pózokban - púposokat, epilepsziásokat, vízfejűeket, elhízott nőket stb. Ezért elgondolkodhatunk azon, hogy ezek orvosi modellek voltak-e, mivel Szmirna városa híres volt orvosi iskolájáról. Vagy egyszerűen csak karikatúrák, amelyek célja a nevetés kiváltása volt. A "groteszkek" Tarsusban és Alexandriában is ugyanolyan gyakoriak.

Üvegművészet és gliptika

A hellenisztikus korban a görögök, akik addig csak az öntött üveget ismerték, felfedezték az üvegfúvás technikáját, és ezzel új formákat tettek lehetővé. Az üvegművészet különösen Itáliában fejlődött. Az öntött üveg továbbra is folytatódott, nevezetesen az intaglio ékszerek készítésében.

A drágakövek gravírozásának művészete alig fejlődött, és az eredetiséget nélkülöző, tömegtermelésben előállított tárgyakra korlátozódott. Kárpótlásul megjelent a kámea. Ez a több színes rétegből álló kő dombornyomásos vágását jelenti, amely lehetővé teszi, hogy a tárgyat a színhatásokon keresztül dombornyomással mutassák be. Ezt követően medálra vagy gyűrűre szerelik. A hellenisztikus korszakban olyan remekművek születtek, mint a Gonzaga-kamea, amelyet ma az Ermitázs Múzeumban őriznek.

Egy halotti korona elemei, Kr. u. 3. század, Louvre


Elhízott nő, kezében egy korsó borral, Kertch, Kr. e. 4. század második fele, Louvre

Kapcsolódó oldalak

• Szamothrakiai szárnyas győzelem