Első zsidó–római háború (Nagy lázadás) 66–73: történet és áttekintés

Részletes áttekintés az Első zsidó–római háborúról (Nagy lázadás, 66–73): okok, csaták, Jeruzsálem pusztulása, Második Templom, Maszada és következmények.

Az első zsidó-római háború volt az első és legnagyobb zsidó-római háború Júdea tartományban. Gyakran nevezik a nagy lázadásnak is. A felkelés Kr. u. 66 és 73 között zajlott, és végül a Római Birodalom győzelmével ért véget; a konfliktus politikai, vallási és társadalmi következményei hosszú távon alakították át a zsidó közösségek helyzetét a térségben és a diaszpórában.

Előzmények és okok

A lázadás hátterében több tényező állt: a római közigazgatás és adópolitika miatti elégedetlenség, a helyi zsidó és hellén lakosság közti feszültségek, valamint a vallási-politikai erőviszonyok. Kr. u. 66-ban kezdődött Cézáreában, ahol éleződtek a konfliktusok a görög és a zsidó lakosság között. A feszültségek hamar politikai tiltakozássá és fegyveres felkeléssé alakultak; egy ismert incidens során a görögök állatokat áldoztak fel egy zsidó zsinagóga előtt, ami felháborodást és további radikalizálódást váltott ki. Emellett az adózás és a helytartókkal szembeni visszaélések is hozzájárultak a robbanáshoz.

Háború lefolyása

A lázadás több szakaszra bontható. Eleinte helyi felkelések és városi összecsapások zajlottak; a rómaiak először megpróbálták helyi erőkkel visszaszorítani a felkelést. A római válasz egyik korai hadi vezetője Cestius Gallus volt, aki hadjáratot indított, de visszavonulás közben súlyos vereséget szenvedett Bét-Horonnál.

A római császár Néró végül nagyobb léptékű katonai beavatkozást rendelt el, és parancsnokként Vespasianusszal küldte ki az erőket, aki Kr. u. 67 körül megkezdte a hadműveleteket Galileában és Júdea északi részein. Vespasianus hadai több szabadon álló várost és erődítményt foglaltak el, és ezzel a felkelés szervezett vezetése megtörni látszott. Vespasianus később – a Római Birodalom belső válsága (a Négy Császár éve) során – Rómába tért vissza, fiát, Tituszt hagyva a hadművelet vezetésével Jeruzsálem ellen.

A római erők Jeruzsálemet ostromolták, és Kr. u. 70-re áttörték a város falait. Miután bejutottak a falak közé, a római katonák felgyújtották és kifosztották a várost, és lerombolták a Második Templomot, amely a zsidó vallási élet központját jelentette. A város elfoglalása után sokan meghaltak vagy fogságba estek, mások elmenekültek.

Az utolsó jelentős ellenállási pont a sivatagi erődítmény, Maszadát jelentette, amelyet Kr. u. 73-ban foglaltak el a rómaiak. Amikor a rómaiak áttörték a védműveket, felfedezték, hogy a védők öngyilkosok lettek, ezzel jelezve a felkelés végső és tragikus végét. A környéken élő zsidók nagy részét a háború után szétszórták vagy eladták rabszolgának.

Vezetők és érintettek

• Római oldalon: Cestius Gallus, Vespasianus, Titus és több légió és helyi kliensterület erői.
• Zsidó oldalon: helyi vezérek és milíciák, valamint különféle fegyveres csoportok (köztük radikálisabb csoportok és a városi polgárság önvédelmi egységei). Egyes források említenek ismert személyiségeket, mint Josephus, aki a felkelés idején részben hadvezérként, majd római kézre jutva történetíróként vált ismertté.

Következmények és történelmi jelentőség

A lázadás és a jeruzsálemi Templom elpusztítása mélyreható következményekkel járt: a zsidó vallási-gazdasági élet központja megszűnt, ami hozzájárult a rabbinikus intézményrendszer megerősödéséhez és a diaszpóra közösségeinek jelentőségéhez. Politikai értelemben Júdea elvesztette belső autonómiáját, és a régió további római igazgatás alá került. A római győzelem erősítette a Flavius-dinasztia tekintélyét (Vespasianus és Titus) — Titus diadalíve Rómában a jeruzsálemi győzelmet örökíti meg.

Források és adatok: hitelesség és viták

A korabeli primer források közül kiemelkedő a zsidó származású történetíró, Josephus szerint, aki részletes leírást hagyott a háborúról. Josephus beszámolói fontos források, de szakértők felhívják a figyelmet, hogy számszerű adatokat és eseményeket illetően hajlamos lehetett a túlzásokra vagy a saját helyzetét igazoló színezésre. Josephus szerint a háború halálos áldozatainak száma több mint egymillió volt, ám a modern történészek ezt általában túlzottnak tartják; a mai becslések sokkal alacsonyabb számokról beszélnek, és hangsúlyozzák, hogy a pontos áldozati szám nehezen rekonstruálható.

A konfliktus nyomai régészeti leletekben is megjelennek: elpusztult épületek, tűzrétegek Jeruzsálem rétegeiben, római táborok és ostromsáncok maradványai, valamint érmék és kőemlékek (például a Titus-diadalív reliefjei) segítik a történeti rekonstruálást.

Összegzés

Az 66–73 közötti első zsidó–római háború alapvetően átalakította a térség politikai és vallási viszonyait: a Templom elpusztítása és a masszív katonai vereség következtében a zsidó közösségek túlélési stratégiái és vezetési formái megváltoztak, a Római Birodalom pedig megerősítette fennhatóságát. A háború emléke és következményei évszázadokon át hatottak a zsidó történelemre és a Mediterráneum politikájára.

Kérdések és válaszok

K: Mi volt az első zsidó-római háború?

K: Mi okozta a görögök és a zsidók közötti vallási feszültséget Cézáreában?

K: Ki váltotta Gallus tábornokot a Beth Horonnál elszenvedett vereség után?

K: Hogyan foglalta el Róma Jeruzsálemet ebben a háborúban?

K: Mi történt a Maszadát védőkkel?

K: Mi történt a legtöbb zsidóval a háború következtében?

K: Josephus szerint hány halálesetről számoltak be?

Keresés betűvel