Allosaurus

Etetés

Az élő vagy halott szauropodák valószínűsíthetően zsákmányul szolgálnak. Találtak már olyan szauropoda-csontokat, amelyeken lyukak vannak, amelyekbe alloszauruszfogak illeszkednek, és találtak már levetett alloszauruszfogakat szauropoda-csontok mellett.

Drámai bizonyítékok vannak arra, hogy alloszauruszok támadtak a Stegosaurusra. Egy Allosaurus farokcsigolyán találtak egy részben gyógyult szúrást, amely egy Stegosaurus farokcsigolyához illeszkedik. Továbbá, van egy Stegosaurus nyaklemez egy U alakú sebbel, amely jól korrelál egy Allosaurus ormányával.

Az Allosaurus valószínűleg nem volt a kifejlett szauropodák ragadozója, hacsak nem falkában vadászott. Szerény méretű koponyája és viszonylag kis fogazata volt, és a kifejlett sauropodákhoz képest jóval kisebb súlyú volt. Egy másik lehetőség, hogy inkább fiatal egyedekre vadászott, mint kifejlett felnőttekre.

A kutatók más javaslatokat is tettek. Robert T. Bakker a rövid fogakat egy fűrész fogazatához hasonlította. Ez a fűrészszerű vágóél a felső állkapocs hosszában fut végig, és a zsákmányba fúródhatott. Ez a fajta állkapocs lehetővé tenné a vágó támadásokat sokkal nagyobb zsákmány ellen, azzal a céllal, hogy meggyengítsék az áldozatot.

Egy másik vizsgálat kimutatta, hogy a koponya nagyon erős, de viszonylag kis harapóerővel rendelkezik. A szerzők szerint az Allosaurus a koponyáját baltaként használta a zsákmány ellen, nyitott szájjal támadva, fogaival felhasította a húst, és a csontok szétszakadása nélkül tépte el azt.

Azt javasolták, hogy különböző stratégiákat lehet alkalmazni a különböző zsákmányok ellen. A koponya elég könnyű volt ahhoz, hogy kisebb és mozgékonyabb ornithopodák ellen támadhasson, de elég erős volt a nagyobb zsákmányok, például a stegosaurusok és a sauropodák elleni nagy erejű lesből támadáshoz.

Elképzeléseiket más kutatók megkérdőjelezték, akik nem találtak modern példát baltás támadásra. Valószínűbbnek tartották, hogy a koponya azért volt erős, hogy elnyelje a küzdő zsákmány által okozott feszültséget.

Az eredeti szerzők megjegyezték, hogy magának az Allosaurusnak nincs modern megfelelője, így a modern "baltás támadó" hiánya nem volt jelentős. Úgy vélték, hogy a fogsor jól alkalmazkodott egy ilyen támadáshoz, és hogy a koponyán lévő csuklók (ízületek) segítettek a stressz csökkentésében.

Egy másik lehetőség a nagy zsákmányok kezelésére, hogy az Allosaurushoz hasonló theropodák "húsevők" voltak, amelyek képesek voltak élő szauropodák húsából harapni, ami elegendő volt a ragadozó számára, hogy ne kelljen a zsákmányt azonnal megölnie. Ez a stratégia lehetővé tehette, hogy a zsákmány felépüljön, és később újra táplálkozhasson.

Egy másik elképzelés szerint az ornithopodákat - a leggyakoribb elérhető zsákmányt - úgy tudták megfékezni, hogy az Allosaurus megragadta a zsákmányt a mellső végtagjaival, majd a torkon harapva összezúzta a légcsövet. Az elülső végtagok erősek voltak, és képesek voltak a zsákmányt lefogni, a karmok csuklója pedig arra enged következtetni, hogy a karmokat horogra lehetett akasztani.

Az Allosaurus koponyájának alakja a binokuláris látást 20°-os szélességre korlátozta, ami valamivel kevesebb, mint a modern krokodiloké. A krokodilokhoz hasonlóan ez is elegendő lehetett a zsákmány távolságának megítéléséhez és a támadások időzítéséhez. A látómezőjük hasonló szélessége arra utal, hogy az alloszauruszok a modern krokodilokhoz hasonlóan lesből vadászó állatok voltak.

Végül, az Allosaurus végsebességét 30-55 kilométer/órára (19-34 mérföld/óra) becsülték.

Allosaurus és Stegosaurus csontvázak, Denveri Természeti és Tudományos Múzeum


Allosaurus koponyaöntvény elölnézetben a berlini Museum für Naturkunde gyűjteményében.

Cleveland-Lloyd felfedezések

A Utah állambeli Emery megyében található Cleveland-Lloyd dinoszaurusz-kőfejtő néven ismert fosszília-lelőhelyet 1927-ben ismerték, de a nagyobb műveletek csak 1960-ban kezdődtek meg. Közel 40 intézmény erőfeszítésével 1960 és 1965 között több ezer csont került elő. A kőfejtő a sok Allosaurus-maradvány, a példányok állapota és az ősi eredetről való tudatlanságunk miatt nevezetes. Becslések szerint legalább 46 A. fragilis maradványait találták meg ott, legalább 73 dinoszaurusz közül. Az ott talált fosszíliák disartikuláltak (különállóak) és jól keveredtek.

A keletkezésére vonatkozó javaslatok között szerepel, hogy az állatok elakadnak egy mocsárban, csapdába esnek a mély sárban, áldozatul esnek a szárazság okozta pusztulásnak egy víznyelő körül, vagy csapdába esnek egy forrásból táplálkozó tóban vagy szivárgóban. Az okoktól függetlenül a nagy mennyiségű, jól megőrződött Allosaurus-maradványok miatt az állat az egyik legismertebb theropoda. Szinte minden korú és méretű egyedet találtak, az 1 méternél kisebbtől a 12 méteres hosszúságig.

Fajok

Az Allosaurusnak öt elismert faja van:

• A. fragilis
• A. tendagurensis
• A. atrox
• A. europaeus
• A. jimmadseni

Média

Az Allosaurus, akárcsak a Tyrannosaurus, a populáris kultúrában a nagy, húsevő dinoszauruszok kvintesszenciájává vált.

Gyakori dinoszaurusz a múzeumokban. Számos múzeum működött együtt a Cleveland Lloyd dinoszaurusz kőfejtőjében végzett ásatásokon. 1976-ra három kontinens nyolc országának múzeumai rendelkeztek Cleveland-Lloyd alloszaurusz anyaggal vagy öntvényekkel. Az Allosaurus Utah állam hivatalos "állami fosszíliája".

Az Allosaurus az első számú ragadozó Arthur Conan Doyle 1912-es regényében, Az elveszett világban és annak 1925-ös filmadaptációjában, az első olyan egész estés mozifilmben, amelyben dinoszauruszok szerepelnek.

Az Allosaurus volt a főszereplő dinoszaurusz az 1956-os Az üreges hegy szörnye és az 1969-es Gwangi völgye című filmekben. A Gwangi Allosaurusnak van feltüntetve, bár Ray Harryhausen a lény modelljét Charles R. Knight Tyrannosaurus ábrázolásán alapozta. Az Allosaurus szerepelt a BBC 1999-es Walking with Dinosaurs című televíziós sorozatának második epizódjában és az azt követő The Ballad of Big Al című különkiadásban, amely a "Big Al" példány életéről spekulált, amint az a csontvázán található számos sérülés és patológia alapján kiderült.

Allosaurus-modell a lengyelországi Bałtówban.