A Rák-köd (katalógusjelzéssel M1, NGC 1952, Taurus A) egy szupernóva-maradvány és pulzárszél-köd a Bika csillagképben. A ködöt John Bevis figyelte meg 1731-ben; megfelel egy fényes szupernóvának, amelyet kínai és iszlám csillagászok 1054-ben jegyeztek fel. William Parsons csillagász 1840-ben adta neki a mai nevét. A Rák-köd az egyik legjobban tanulmányozott és legtöbbet látott objektum az éjszakai égbolton: egyszerre fontos történeti forrás és korszakalkotó laboratórium a csillagászat számára.

Alapadatok és látható tulajdonságok

  • A köd körülbelül 6500 fényévre (2 kpc) van a Földtől.
  • Átmérője 11 ly (3,4 pc), és másodpercenként körülbelül 1500 kilométeres sebességgel tágul.
  • A köd a Tejútrendszer galaxis Perseus-karjának része.
  • A robbanás, amely létrehozta a ködöt, az SN 1054 néven ismert eseményhez köthető; a köd kora ezért nagyjából az ezredforduló előtti évszázadokból számítható (az 1054-es feljegyzés alapján közel 970 év).

Pulsár és a pulzárszél-köd

A köd közepén található a Rák pulzár, egy 28–30 km átmérőjű neutroncsillag (a neutronok összetömörült maradványa), amely másodpercenként mintegy 30,2-szer forog (ez ~33 ms periódusnak felel meg). A pulzár erőteljes mágneses tere és gyors forgása következtében sugárzási impulzusokat bocsát ki a gammasugárzástól a rádióhullámokig. A pulzár energiavesztesége (spin-down) hajtja a környező ködöt: a gyorsan mozgó töltött részecskék szinkrotron-sugárzást hoznak létre, ami a Rák-köd széles spektrumú, folyamatos fénylésének fő forrása.

A ködből látható struktúrák közé tartoznak a fényes optikai filamentumok (ionizált gázszerkezetek), a táguló gáz és a pulzár körüli torusz és jet-szerű képződmények, amelyeket több hullámhosszon — rádióban, optikában, röntgenben és gamma-tartományban — is megfigyeltek. A röntgenfelvételeken (például a Chandra űrtávcsővel) jól látszik a belső, forró részek alakzata és a pulzár közelségének hatása a ködre.

Történeti és tudományos jelentőség

A köd volt az első csillagászati objektum, amelyet történelmi szupernóva-robbanással azonosítottak. Az SN 1054-re vonatkozó korabeli feljegyzések (kínai, arab és más eredetű leírások) lehetővé tették a robbanás pontos korának meghatározását, így a Rák-köd a szupernóva-maradványok kormeghatározásának fontos mérföldköve.

A köd emellett sokféle asztrofizikai vizsgálat eszköze volt. Például a Rák áthaladó rádióhullámok megfigyelései alapján az 1950-es és 1960-as években a Nap koronáját térképezték fel, mert a köd sugárzása alkalmas volt a köztes anyag és a Nap koronájának vizsgálatára. 2003-ban pedig a Szaturnusz Titán nevű holdjának légkörének vastagságát mérték: amikor a Titán elzárta a ködből érkező röntgensugarakat, az okozott árnyék alapján meghatározták a hold légkörének jellemzőit.

Modern megfigyelések és kutatások

A Rák-köd a több hullámhosszon végzett megfigyelések klasszikus célpontja. A rádiósávtól a látható fényen át a röntgen- és gamma-tartományig nyomon követik a pulzár és a köd kölcsönhatását, a részecskegyorsulás folyamatait és a mágneses mezők szerkezetét. A pulzárszél terminációs rázkódásainál részecskék tömege gyorsul fel extrém energiákra, ezért a Rák fontos laboratórium a kozmikus sugárzás és a plazmafizika tanulmányozásában.

Összegzés

Az SN 1054 felhős maradványait ma Rák-köd néven ismerjük. A ködöt Messier 1 vagy M1 néven is emlegetik, mivel 1758-ban ez volt az első Messier-objektum, amelyet katalogizáltak. A Rák-köd több szempontból is ikonikus: világítja meg a szupernóva-utóéletet, a neutroncsillagok és pulzárok természetét, valamint a csillagközi kölcsönhatásokat — miközben a csillagászat történetének is fontos szereplője.