IX. Pius pápa (latinul: Pius PP. IX, olaszul: Pio IX; 1792. május 13. - 1878. február 7.), született Giovanni Maria Mastai-Feretti, a római katolikus egyház olasz papja, a 256. pápa, 1846-tól haláláig. IX. Pius 32 éves uralkodásánál hosszabb ideig csak maga Szent Péter vezette az egyházat.

2000-ben boldoggá avatták, ami a katolikus egyház szentté avatási folyamatának egyik lépése.

Kezdeti évek és előélet

Giovanni Maria Mastai-Ferretti 1792-ben született Senigallia városában, a Pápai Állam területén. Római tanulmányok és papi szolgálat után előbb püspökké, majd bíborossá nevezték ki. Papként és papi adminisztrátorként is ismert volt jó kommunikációs képességéről és kezdetben mérsékeltebb, alkotó jellegű hozzáállásáról a politikai és társadalmi kérdésekhez.

Pápasága (1846–1878)

1846-ban választották pápává. Pápasága elején több reformkísérlet és engedékenyebb, mérsékelt politika jellemezte, ami kezdetben népszerűvé tette őt mind a római közvélemény, mind a liberális körök egy részében. A 1848–49-es európai forradalmak és azok helyi következményei, valamint a pápai hatalom megtámadottsága azonban jelentősen megváltoztatta politikai hozzáállását, és hosszabb távon konzervatív, a pápai hatalmat és doktrinális autonómiát védő álláspont felé sodorta.

Főbb egyházi döntések és tanítások

  • Immaculata dogmájának kihirdetése (1854): IX. Pius 1854-ben megfogalmazta és kihirdette az immakulata fogantatás dogmáját, amely kimondja Szűz Mária szeplőtelen fogantatását.
  • Syllabus of Errors és Quanta cura (1864): konzervatív hitbeli és társadalmi irányelveket tartalmazó dokumentumok, amelyek elutasították többek között a vallás és politika teljes szétválasztását, a modern liberalizmus egy részét és a vallás relativizmusát. Ezek erőteljes vitákat váltottak ki a kortárs liberalizmus és a modern állameszmények körében.
  • Első Vatikáni Zsinat (1869–1870): IX. Pius összehívta az első vatikáni zsinatot, amelynek egyik legjelentősebb döntése a pápai tévedhetetlenség dogmájának dogmatikai definiálása volt (1870). Ez az intézkedés a pápai hatalom tanításbeli központi szerepét erősítette.

Politikai konfliktusok, a Pápai Állam elvesztése és „a Vatikán foglyaként”

Pápasága alatt az olasz egyesítés (Risorgimento) erőteljesen átalakította a félszigeten fennálló politikai viszonyokat. A Kormányzat által vezetett olasz egyesítő mozgalom fokozatosan felszámolta a Pápai Állam területeit; 1870-ben, Róma elfoglalásával, a pápa világi hatalma gyakorlatilag megszűnt. IX. Pius visszautasította a veszteséget elismerni és innentől fogva a „Vatikán foglyának” nevezte magát, nem hagyta el a vatikáni palotákat, és nem ismerte el a római királyság joghatóságát a korábbi pápai területek felett.

Vita és kritikák

Pius pápa megítélése megosztó. Támogatóinak szemében ő az egyház tanításának védelmezője, aki a modern relativizmus veszélyeivel szemben állt ki. Kritikusai viszont azzal vádolják, hogy konzervatív és ellenséges volt a politikai és társadalmi modernizációval szemben, ami súlyos konfliktusokhoz vezetett, valamint hogy egyes intézkedései a dogmatikai és egyházi-centralizáció felé tolták a katolikus egyházat.

Az egyik legismertebb és leginkább vitatott eset a Mortara-ügy, amikor 1858-ban egy zsidó család gyermekét, Edgardo Mortarát, egy katolikus nevelő elvitte, mert – állítása szerint – a gyermek halálos veszély idején titokban megkeresztelkedett. Az eset nemzetközi botrányt okozott, és hosszú időre rányomta a bélyegét Pius pápához fűződő viszonyra; a pápa személyes beleegyezését és a pápai udvar szerepét is sokan bírálták.

Halál, boldoggá avatás és örökség

IX. Pius 1878. február 7-én hunyt el. Hosszú pápasága alatt mély hatást gyakorolt az egyház belső szerkezetére, tanítására és a modern világgal való viszonyára: tettei és döntései ma is élénk történelmi és teológiai viták tárgyát képezik. 2000-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta, ami a katolikus egyház szentté avatási folyamatának fontos lépése; ez a lépés újabb vitákat váltott ki, különösen a Mortara-ügy és más, az egyház modern kori szerepével kapcsolatos kritikák miatt.

Összegzés

IX. Pius pápa alakja összetett: egyszerre volt nagy tekintélyű tanító, a pápai hatalom megerősítője és konzervatív reakciók jelképévé vált a modernizálódó Európában. Döntései — a Mária-tisztelet dogmatikai megerősítésétől a pápai tévedhetetlenség kimondásáig — hosszú távon meghatározták a katolikus egyház intézményi és tanítási fejlődését, miközben politikai és emberi jogi vitákat is generáltak.