Oswald Theodore Avery Jr. FRS (1877. október 21. – 1955. február 20.) kanadai születésű amerikai orvos és orvoskutató. Pályafutása nagy részét a New York-i Rockefeller Egyetemi Kórházban töltötte.

Avery volt az egyik első molekuláris biológus és az egyik korai tudós, aki az immunkémiát és a baktériumok biokémiáját kutatta.

Leginkább arról a kísérletről ismert (amelyet 1944-ben publikált munkatársaival, Colin MacLeoddal és Maclyn McCartyval), amely bebizonyította, hogy a DNS az az anyag, amelyből a gének készülnek.

Élete és tudományos pályafutása

Avery Kanadában született, majd az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait és orvosi képesítést szerzett. Pályafutását baktériumok és immunkémiai módszerek tanulmányozásának szentelte; munkája során összekapcsolta a klasszikus bakteriológiai megfigyeléseket a korszerű biokémiai technikákkal. Egész életében csendes, szerény kutató maradt, aki ritkán keresett széles nyilvánosságot, mégis meghatározó hatással volt a molekuláris biológia fejlődésére.

Az Avery–MacLeod–McCarty kísérlet

Avery és kollégái a Streptococcus pneumoniae nevű baktériumon végzett korábbi megfigyelésekre építettek (például Frederick Griffith 1928-as „transzformáció”–kísérleteire). A 1944-ben közölt munkájukban kimutatták, hogy egy sejtből kivont, jól megtisztított anyag képes örökítő jelleg megváltoztatására: az úgynevezett R‑típusú (rough, nem burkos) baktériumok át tudtak alakulni S‑típusú (smooth, burkos, virulensebb) baktériumokká.

Fontos elemei a kísérletnek:

  • a transzformáló anyag több lépcsős tisztítása és vizsgálata,
  • enzimes kezelések alkalmazása: a mintákat proteázokkal (fehérjéket bontó enzimek), ribonukleázokkal (RNS‑t bontó enzimek) és dezoxiribonukleázokkal (DNázok, a DNS‑t bontó enzimek) kezelték,
  • az volt a döntő megfigyelés, hogy a proteáz- és RNáz-kezelés nem szüntette meg a transzformáló aktivitást, míg a DNáz-kezelés megszüntette azt — ebből a DNS szerepe következett.

Ez a gondosan kivitelezett, többlépcsős bizonyítási lánc tette meggyőzővé a szerzőket és később a tudományos közösséget arról, hogy a genetikai információ hordozója a DNS.

Fogadtatás, utóhatás és elismerés

A reakció eleinte vegyes volt: sokan szkeptikusak maradtak, részben mert akkoriban a fehérjéket tartották valószínűbb örökítő anyagnak, részben azért, mert a DNS szerkezetéről és működéséről akkor még kevés volt ismert. Későbbi kísérletek, például a Hershey–Chase kísérlet (1952) és a DNS kettős‑spirál struktúrájának felderítése (Watson és Crick, 1953) megerősítették Avery eredményeit és azok központi szerepét a molekuláris biológiában.

A Nobel-díjas Arne Tiselius egyik híres megjegyzése szerint Avery volt a legérdemesebb tudós, aki nem kapott Nobel-díjat munkásságáért; valóban, életében többször jelölték a díjra, az 1930‑as, 1940‑es és 1950‑es években is.

Örökség

Avery eredményei alapjaiban változtatták meg a biológiai gondolkodást: a genetika és a molekuláris biológia a DNS molekuláris működésének felderítésére fordult. Munkája közvetlen előkészítője volt a gének kémiai természetének és működésének későbbi feltárásának, és hatása ma is érezhető a genetika, a biotechnológia és az orvostudomány területén.

Oswald T. Avery tudományos életműve példája annak, hogyan vezetheti egy jól megtervezett, gondos laboratóriumi kutatás a biológia paradigmaváltásához — még akkor is, ha a szerző maga visszafogott, és a korai elismerés lassan érkezik meg.