A zenében a korbács vagy pofon egy ütőhangszer, amely egyszerű, de jellegzetes, rövid, éles hangot ad. Általában két, csuklóval vagy csuklószerű csatlakozással összekötött fadarabból áll: a fadarabokat egymáshoz csapva hozza létre a jellegzetes reccsenő, „csattanó” hangot, amely hasonlít az ostor hangjára. Mindkét fadarabon gyakran van fogantyú, így a játékos biztonságosan meg tudja fogni és össze tudja csapni őket anélkül, hogy az ujjai beszorulnának.

Felépítés és típusok

Változatai között két alapvető típus különíthető el:

  • a kétkezes korbács: a két deszka hozzávetőleg egyforma hosszú, és mindkét oldalon fogantyú található — ezt két kézzel, nagy dobogó, pontos „pattanó” hang előállítására használják;
  • a pofonosztó (slapstick): az egyik deszka hosszabb, a másik rövidebb, így egy kézzel is játszható. A rövidebb deszka gyorsan eltávolodik, majd visszacsapódik a hosszabbra, és ez a mozdulat adja az eltérő karakterű, rövidebb „pofont” utánzó hangot.
A korbács anyaga hagyományosan keményfa, de készülhet különböző fából, bőrből vagy ma már műanyagból és fémből készült kötésekkel is. A csuklók és csavarok karbantartása befolyásolja a hang tisztaságát és a mechanika élettartamát.

Játéktechnika és hangzás

A hang erősségét és karakterét a játékos mozdulata szabályozza: a deszkák találkozásának távolsága, a lendítés sebessége és a találkozás helye mind hatással vannak a hang intenzitására és rövidségére. A finomabb dinamikákat pendítéssel és tompítással (például a kézzel való szorítással) lehet elérni; nagyobb, szaggatott „csattanás” esetén teljes lendítéssel dolgoznak.

Használat a zenében

A korbács és a pofonosztó gyakran hallható a modern zenekarokban, zenekarokban és ütőegyüttesekben, valamint filmzenékben és színházi előadásokban effektusként. A klasszikus zenében is megjelenik: például Ravel egyik zongoraversenyében (a harmadik tétel elején) és Britten Ifjúsági útmutató a zenekarhoz című művében is hallható. Több zeneszerző is használta a pofonosztót vagy korbácsot különféle effektusokra, többek között Mahler, Richard Strauss, Ravel, Muszorgszkij és Hindemith.

Jelölés a kottában és alkalmazás

A kottaírásban a korbácsot gyakran „slapstick” vagy „whip” megjelöléssel látják el, néha különleges szimbólummal vagy x-fejű hangjeggyel jelzik a perkusz effektust. A kotta pontosan meghatározhatja, hogy egy vagy két kézzel kell-e játszani, illetve a dinamikai követelményeket.

Történet

Az ostorhoz hasonló ütőhangszerek története régre nyúlik vissza: az első ismert ostorszerű hangszer tervei a 14. századra vezethetők vissza. Az idők során a korbács és a pofonosztó funkciója és kialakítása változott, a hangszer népszerűsége pedig részben a színházi és zenekari effektusok iránti igény növekedésével nőtt.

Karbantartás és használati tippek

  • Tisztítás: száraz, puha kendővel töröld le a port; kerüld a túlzott nedvességet, mert a fa vetemedhet.
  • Szerkezet ellenőrzése: időnként ellenőrizd a csuklócsavarokat és illesztéseket, szükség szerint húzd meg vagy kenj meg kis mennyiségű kenőanyagot a gördülékeny működésért.
  • Tárolás: száraz, szellős helyen tárold, hogy elkerüld a deformálódást. Nagyobb koncerteken érdemes tartalékot vinni.
  • Biztonság: próbákon figyelj a környezetre és a társakra — a nagy hangerő és a hirtelen mozdulatok könnyen meglephetnek másokat.

Összefoglalva, a korbács és a pofonosztó egyszerű, de kifejező ütőhangszerek, amelyek rövid, csattanó effektussal gazdagítják a zenekari és színpadi hangzást, és több zenei korszakban és műfajban is hatásosan alkalmazhatók.