A csőlábak a tüskésbőrűek testének alján, leggyakrabban a karok mentén futó barázdákban találhatóak. Külsőleg kis csőszerű nyúlványoknak tűnnek, valójában azonban a tüskésbőrűek jellegzetes, vízzel működő mozgásrendszerének — a vízi érrendszernek — a részei.

Felépítés és működés

A csőláb belső szerkezete több fontos elemből áll: a cső tetején lévő ampulla (kis tágulási rész), a hosszabb, külső részből és gyakran egy tapadókorongot alkotó véggel. A csőlábak működése hidraulikus elven alapul: az ampullából víz áramlik a csőláb testébe, így az megnyúlik; amikor az ampulla összehúzódik, a csőláb visszahúzódik. A tapadókorongok segítségével a csőlábak szilárdan rögzülnek a felületekhez.

Koordináció: a csőlábak mozgását idegi és hidrosztatikus jelek egyaránt szabályozzák. A vízi érrendszer részei között található a madreporit (kőporus), a kőcsatorna, a gyűrűcsatorna és a sugárcsatornák, amelyekből származnak a csőlábak ampullái.

Funkciók

  • Mozgás: a csőlábak segítségével a tüskésbőrűek lassan, de biztosan haladnak az óceánfenéken; a tapadókorongokkal kapaszkodnak és „lépkednek”.
  • Rögzülés: erős tapadással képesek megkapaszkodni sziklákon, kagylókon vagy más aljzaton; szükség esetén gyorsan leválnak és újrapozícionálják magukat.
  • Táplálkozás: a csőlábak a zsákmány megragadásában és a táplálék kézhez jutatatásában vesznek részt; például a tengeri csillagok a csőlábaikkal tartják meg a kagylókat evés közben.
  • Légzés és kiválasztás: a csőlábak felületén található vékony bőr és járatok segítik a gázcserét; egyes fajoknál a csőlábak a folyamatosságban is szerepet játszanak.
  • Érzékelés: a csőlábak végén gyakran vannak érzékszőrök és kémiai érzékelők, amelyek segítik az állatot a környezet feltérképezésében.

A kagylók felnyitása — hogyan dolgoznak együtt a csőlábak és a gyomor

A tengeri csillagok híresek arról, hogy képesek kinyitni zártan tartott kéthéjú kagylókat (és hasonló állatokat). A kéthéjú kagylók és a brachiopodák héját erős záróizmok tartják össze. A tengeri csillagok sok csőlábbal rögzítik magukat mindkét héjszeglethez, majd egyenletes, hosszú ideig tartó húzóerőt fejtve fokozatosan kipréselik a kagyló szárnyát.

Ez a húzás gyakran jóval tovább tart, mint amennyi idő alatt a kagyló izmai képesek ellenállni: tíz perc vagy ennél hosszabb idő alatt a kagyló enyhén kinyílhat. Ekkor a tengeri csillag kitüremeszti a gyomrát (a gyomor „kibuggyanását”), és azt a héj közötti résbe csúsztatja — akár egy 0,1 mm-es résen is át. A gyomorral külső emésztést végez: emésztőnedveket juttat a kagyló belsejébe, feloldja a lágyszövetet (kagylót), majd a feloldott tápanyagokat felszívja (tápanyagok). Ez az emésztési folyamat napokig is eltarthat, míg a teljes belső anyag feloldódik és felszívódik.

Változatok és érdekességek

  • A csőlábak száma és elrendezése fajonként változik: egyes tengeri csillagoknak csak néhány tucat, másoknak többszáz csőlába lehet karonként.
  • Néhány tüskésbőrű (például a futókagylóhoz hasonló csoportok) mozgása főként a csővázszerű testfal elmozdulásával történik, míg mások (pl. tengeri sünök) a csőlábakat kombinálják tüskékkel és izommozgással.
  • A csőlábak tapadása nemcsak mechanikus szívás; sok faj ragasztóanyagot is képes kiválasztani, amely erős, de vízben oldható kapcsolatot hoz létre, és a leválás gyorsan megoldható.
  • A csőlábak fontos szerepet játszanak a regenerációban is: sérült karok újranövesztése során a csőlábak viszonyított működése és helyreállítása kulcsfontosságú.

Összefoglalva, a csőlábak a tüskésbőrűek sokoldalú, hidraulikus működésű szervei: mozgásra, rögzülésre, érzékelésre, légzésre és táplálkozásra egyaránt alkalmasak, és különösen látványos a szerepük a tengeri csillagok kagylófogó viselkedésében.