Az Ötök, akiket gyakran Hatalmas marék (oroszul: Moguchaya kuchka) néven is emlegetnek, öt orosz zeneszerző laza csoportja volt, amely a 19. század közepén és második felében rendszeresen találkozott elsősorban oroszországi Szentpéterváron. A csoport elnevezését Vlagyimir Sztaszov, a befolyásos kritikus adta nekik; az orosz név szó szerinti fordításban „hatalmas maroknyi”-t jelent, a magyar irodalomban gyakran egyszerűen Az Ötök-ként találkozunk vele. A tagok nem hivatalos, inkább elvbaráti közösségként működtek: nem alapítottak iskolát vagy intézményt, de közös eszményeik és hatásuk révén jól felismerhető irányzatot alkottak.

Az öt zeneszerző a következő volt:

  • Balakirev — aki kezdeményező és szervező szerepet töltött be, valamint a csoport gyakori házigazdája volt;
  • César Cui — zeneszerző és kritikus, aki szakmai és elméleti hozzájárulást adott a mozgalomhoz;
  • Modeszt Muszorgszkij — markáns, eredeti hanggal bíró komponista, aki a realizmust és a népi-indulású dramatikát hozta be;
  • Nyikolaj Rimszkij-Korszakov — mestere volt a hangszerelésnek és a színes, képzett zenei látomásoknak;
  • Alekszandr Borogyin — aki egyszerre volt tudós és zeneszerző, ismert lírai dallamaival és színpadi műveivel.

Az Ötök legfőbb célja az volt, hogy saját, felismerhetően orosz zenei nyelvet alakítsanak ki: népi dallamok, egyházi módok, szláv ritmusok és keleti (pl. kelet-ázsiai, kaukázusi) színek felhasználásával. Többségük elutasította az akkori európai (német–francia–olasz) koncertzenei hagyományok puszta utánzását, helyette hangsúlyozták a programosságot, a történeti és népi témák dramatizálását, valamint a nemzeties hangzás kialakítását. Zenei eszközeik közé tartoztak a modális dallamok, szabálytalan ütemek, karakteres harmóniák és élénk hangszerelési megoldások.

Noha sok tekintetben közös célok vezérelték őket, a tagok stílusa és munkamódszere jelentősen különbözött: Modeszt Muszorgszkij gyakran nyers, szinte prózai zenei kifejezést alkalmazott (például a Boris Godunov és a Pictures at an Exhibition esetében), míg Rimszkij-Korszakov később kifinomult, színes hangszereléséről és műfaji sokszínűségéről vált híressé (például a Scheherezade és a „Flight of the Bumblebee” kapcsán). Borogyin operában és szimfonikus tételben is maradandót alkotott (legismertebb műve: Prince Igor), Balakirev pedig többek között zongoradarabokkal (például az Islamey) és zenei rendezéssel befolyásolta társait. César Cui operákat, romantikus darabokat és kritikákat írt, miközben hivatásos mérnökként is dolgozott.

Fontos megjegyezni, hogy a korszak más jelentős orosz komponistái, például Csajkovszkij, nem tartoztak hivatalosan az Ötök közé. Csajkovszkij zenei világa inkább az európai konzervatívabb formákból táplálkozott, bár ő is felhasznált népi motívumokat és olykor nagyon „orosz” hangzású műveket szerzett.

Hatásuk hosszú távú volt: az Ötök elősegítette a nacionalizmus erősödését az orosz zenében, hozzájárultak az orosz opera és szimfonikus repertoár kialakulásához, és világszerte ismertté tették a kelet-európai zenei színtéret. Munkáik és eszméik hatottak későbbi nemzedékekre, és sok művészet- és zenetörténeti vitát indítottak a „nemzeti” versus „nemzetközi” hangzás kérdéséről. Bár a tagok alkotói útja különböző volt, közös törekvésük a nemzeti identitás zenei kifejezése maradt örökségük legfontosabb eleme.