Teotihuacán: Az ókori közép-amerikai metropolisz, piramisok és kultúra

A Teotihuacán nevet a nahuatl nyelvet beszélő aztékok adták évszázadokkal a város eleste után. Bár a város eredeti neve ismeretlen, hieroglifás feliratokon látható. A nahuatl teremtésmítoszok a városban játszódtak le. A nauhatl név,Teotihuacán, tehát 'az istenek szülőhelye' jelentésű. '

Úgy tűnik, hogy a maják puh-nak, azaz nádas helynek nevezték. Ez hasonló más közép-mexikói településekhez, amelyek a "Tollan" nevet vették fel, mint például Tula-Hidalgo és Cholula. Úgy tűnik, hogy a Tollan egy általános kifejezés volt, amelyet nagy településekre használtak. Az akkori urbanisztikai koncepcióban a Tollan és más nevek metaforának tűntek. Összekötötték a Mexikó-völgy környezetének részét képező nád- és nádszálcsomókat és az emberek nagy létszámú gyülekezését egy városban.

Spekuláció a kronológiáról

Teotihuacán kezdetéről még mindig csak nagyon keveset tudunk. Nem szenteltünk sok időt az olyan időszakoknak sem, mint a formatív időszak. Egyesek szerint ezt a várost a toltékok építették, mások viszont úgy vélik, hogy Tehuatican sokkal régebbi, mint a tolték civilizáció.

Sugiyama és Sarabia régészek nemrégiben régebbi szerkezeteket és patlachikus kerámiákat is felfedeztek a Nap-piramis töltésében. A radiokarbonos vizsgálataikból származó vizsgálatok azt mutatták, hogy a piramis építése későbbi, mint azt korábban sokan gondolták. Sokan most úgy vélik, hogy az építkezés Kr. u. 229-330 körül kezdődött. Ha a patlachique és a tzacualli fázisok most már ilyen késői időpontra esnek, Teotihuacán kronológiája döntő változtatásokat igényel. Ezeket a változtatásokat még senki sem alkalmazta Teotihuacán kronológiájára, de fontos, hogy ezeket az eredményeket tudomásul vegyük.

Kronológia

Amit a Teotihuacán kronológiájáról tudunk, az az, hogy Kr. e. 150-100-tól kezdve Teotihuacán gyorsan növekedett a Cuicuilio-iakkal való regionális dominancia és a lakosság nagy részének áttelepülése miatt. Sok település a hátországból a völgyfenékre költözött. Teotihuacán urbanizmusa az ezt követő Patalachique-fázisban exponenciálisan nőtt. Itt láthatjuk a Holdpiramis építését is, amely a város egyik legkorábbi, ma is álló középülete. Az alábbiakban felsorolt kronológia Teotihuacán fejlődését és hanyatlását mutatja be, amely hat fázisra oszlik. Ez a városszerte végzett próbafeltárások során meghatározott kerámiai megkülönböztetéseken alapul.

Kronológiai fázis Hozzávetőleges időpontok

Patlachique 100 - 1 Kr.e.

Tzacualli Kr. u. 1-100

Miccaotli Kr. u. 100-170

Tlamimilolpa Kr. u. 170-350

Xolalpan Kr. u. 350-550

Metepec Kr. u. 550-650

A Tzacualli és a Miccaotli fázisban a népesség gyors növekedése következett be Teotihuacánban. Sokan úgy vélik, hogy ez a Mexikói-medencén belüli települések áthelyezésének köszönhető, miután a vulkáni tevékenység a medence déli részeit érintette. A lakosság átcsoportosításával hatalmas építkezések kezdődtek a város szertartásos magjának kialakítására. Sokan feltételezik, hogy a Holtak utcája ebben az időszakban jött létre, felváltva a korábbi építményeket, amelyek most e terület alatt vannak, és nagyszabású építkezések történtek a Nap-piramisnál, a Hold-piramisnál és a Ciudadela-komplexumnál.

A Tlamimilolpa-korszakban Teotihuacán városa mintegy 2300 lakótelepet kezdett építeni a város területén. Teotihuacán külföldi interakciói Kr. u. 450-500 körül kezdtek visszaszorulni. A Metepec-fázisra gazdasági és társadalmi hatalmuk szintje, valamint népességük is zsugorodni kezdett.

Összeomlás

Eleinte az emberek azt hitték, hogy valamikor a 7. és a th században Teotihuacánt megtámadták és felgyújtották a betoltecák, akik megszállhatták a várost. Az újabb kutatások azt mutatják, hogy a tűzkárok és a fosztogatások a jelek szerint a felsőbb osztály vagy az elitnek tekintett réteg épületeire és házaira korlátozódtak. Ez a bizonyíték valószínűbbé teszi a szegények felkelését, mint az inváziót. Az inváziós elmélet azért sem olyan pontos, mert az ásatások és a helyreállítási munkálatok a templomokkal, illetve a palotákkal kezdődtek. Mindezek az építmények rendkívüli tűzkárokat mutattak. A régészek ezután arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg az egész várost felgyújtották. Úgy tűnik, hogy a pusztítás a Halottak sugárútja mentén lévő építményekre összpontosult. Úgy tűnik, hogy néhány szobrot meglehetősen módszeresen pusztítottak el. A város lakossága a 6. század körül kezdett csökkenni. Ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy a városban zavargások voltak. A népesség csökkenését általában a szárazsággal és az erdőirtással hozzák összefüggésbe. Ezek az éghajlatváltozáshoz kapcsolódtak, amely Kr. u. 535-536-ban következett be. Úgy tűnik, hogy a 6. században több fiatal csontváza és több bizonyíték van az alultápláltságra a városban.Az elméletek között nincs ellentmondás. Mind a fokozott háborúskodás, mind a belső zavargások lehetnek az általános aszályos és éhínséges időszak hatásai is.

Teotihuacán azért válhatott ilyen hatalmas és nagyméretűvé, mert nem voltak közeli ellenségei. A társadalmi-politikai káosz, a környezeti problémák, amelyekből Tehuatican ki tudott lábalni, és a csökkenő népesség miatt azonban Teotihuacán nagyon gyengévé vált a külvilággal szembeni védekezés tekintetében. Más közeli városok próbálták átvenni Teotihuacán helyét. Ezek közé tartozott Cholula, Xochicalco és Cacaxtla. Megpróbálták kihasználni Teotihuacán gyengeségét. Egyesek szerint azért szövetkezhettek Teotihuacán ellen, hogy csökkentsék befolyását és hatalmát. Az ezeken a helyeken található művészet és építészet a teotihuacáni formák utánzására való törekvésről tanúskodik. Mezoamerika más részeiből, különösen a maja régióból származó motívumok és ikonográfia szélesebb körű keveredése is megfigyelhető.

Teotihuacán egy soknemzetiségű város volt, különálló zapotec, mixték, maja és úgy tűnik, nahua negyedekkel. A bevándorlás kulcsszerepet játszott a város növekedésében és etnikai sokszínűségében. Ez aztán etnikai barriókat is magában foglalt. A jól ismert Oaxaca (zapotec) barrio és a Kereskedők barrio továbbra is a Teotihuacánban élő bevándorlókkal kapcsolatos kutatások tárgyát képezi. Ezeknek a barrióknak köszönhetően megállapítottuk, hogy voltak bevándorlók, akik Nyugat-Mexikóból, Oaxacából, az Öböl-alföldről és Közép-Mexikóból érkeztek.

A város az ipar egyik központja volt. Sok fazekas, ékszerész és kézműves élt itt. Teotihuacánban sok obszidián tárgyat gyártottak. Nem ismertek azonban olyan ősi teotihuacani nem-ideográfiai szövegek, amelyek léteznének (vagy amelyekről tudható, hogy léteztek). A maja városok felirataiban található említések azt mutatják, hogy a teotihuacáni nemesség utazott a helyi uralkodókhoz, egészen Hondurasig. Talán meg is hódította őket. A maja feliratok egy olyan személyt említenek, akit a tudósok "Lándzsás Bagoly" becenévvel illetnek. Úgy tűnik, ő Teotihuacán egyik uralkodója volt, aki több mint 60 évig uralkodott. Ő ültette be rokonait Tikal és a guatemalai Uaxactún uralkodójává A Teotihuacán kultúrájára vonatkozó legtöbb következtetésünk a helyszínen található falfestményekből és más, magángyűjteményekben található falfestményekből, például a Wagner-festményekből, valamint a maják által készített hieroglifikus feliratokból származik, amelyekben leírják a Teotihuacán hódítóival való találkozásaikat.

Religon

Teotihuacán vallása hasonló más mezoamerikai kultúrák vallásához. Sokan ugyanazokat az isteneket imádták. Ide tartozik a Tollas Kígyó és az Esőisten is. Teotihuacánról tudták, hogy jelentős vallási központ volt. A papok valószínűleg nagy politikai hatalommal rendelkeztek. A többi mezoamerikai kultúrához hasonlóan Teotihuacán népe emberáldozatokat mutatott be. A teotihuacáni piramisok ásatásai során emberi testeket és állatáldozatokat találtak. Amikor az épületeket bővítették, valószínűleg áldozatokat mutattak be az új épület felavatására. Az áldozatok a csatában elfogott ellenséges harcosok lehettek. Ezután a városba vitték őket, hogy rituálisan feláldozzák őket, hogy a város virágzásnak indulhasson. Egyeseket lefejeztek, másoknak kivették a szívét, megint másokkal pedig úgy végeztek, hogy többször fejbe vágták őket. Néhányukat élve eltemették. A szentnek tartott, mitikus erőt és katonai erőt képviselő állatokat szintén élve temették el. Őket azonban ketrecekbe zárták. Találtak többek között pumát, farkast, sast, sólymot, baglyot, sőt mérges kígyókat is.

Diéta

A kizsákmányolt lakásokból származó állat- és növénytani maradványok kutatása azt mutatta, hogy a város táplálkozásához sokféle erőforrás állt rendelkezésre. Találtak többek között kukoricát, amarantot, babot, tököt, chilipaprikát, paradicsomot, maguey-t, huahzontle-t, erszényt, mexikói galagonyát és mexikói cseresznyét. Néhány kerámiaedény maradványainak elemzése azt is kimutatta, hogy Teotihuacán táplálékának egy részét a pulque tette ki, amelyet a maguey kaktusz nedvéből erjesztettek. A különböző lakótelepeken talált faunamaradványok vizsgálata arra utal, hogy az elsődlegesen elfogyasztott állatfajok között több nyúlfaj, fehérfarkú szarvas, kutya, vízimadarak, hal, fürj, pulyka, galamb és teknős szerepelt. Ezen állatok, mint például a fürj és a pulyka tojástöredékei szintén elsődleges fehérjefelhasználásnak bizonyultak. A fehérfarkú szarvas fogyasztása miatt még mindig vitatott, hogy a tehuatican-i emberek inkább vadásztak-e, vagy inkább a háziállatokra támaszkodtak.

A helyszín elrendezése

A város széles központi sugárútját, a "Holtak sugárútját" lenyűgöző szertartási építmények szegélyezik, köztük a hatalmas Nap piramis (a második legnagyobb az Újvilágban a cholulai Nagy piramis után) és a Hold piramisa. A Halottak sugárútja mentén számos kisebb talud-tablero platform található. Az aztékok úgy hitték, hogy ezek sírok, innen ered a sugárút neve. Ma már tudjuk, hogy ezek szertartási platformok, amelyek tetején templomok álltak. A Holtak sugárútja mentén lejjebb található a Citadellaként ismert terület, ahol a Tollas Kígyó romos temploma található. Ez a terület egy nagy, templomokkal körülvett tér volt, amely a város vallási és politikai központját képezte. A "Citadella" nevet a spanyolok adták neki, akik azt hitték, hogy ez egy erőd.

Teotihuacán alaprajzának egyik egyedi jellemzője a lakótelepek használata volt. Idővel több mint 2000 lakótelep volt a városban. Ezek a lakótelepek nem csak egy családnak, hanem több családnak is otthont adtak. Ezekben a társadalmi osztályok mindenféle szempontból különböző embereknek is otthont adtak. Ezeket az embereket azonban nem véletlenszerűen küldték bizonyos lakótelepekre lakni. Teotihuacánban volt egy olyan lakhatási rendszer, amely biztosította, hogy az azonos foglalkozású emberek és családjaik más, azonos foglalkozású családokkal is együtt éljenek. A nyúltenyésztők nyúltenyésztőkkel, a vakolók pedig vakolókkal laktak együtt. Ugyanakkor az is nagyon gyakori volt, hogy az emberek több szakmát is űztek. Sokan sok mezőgazdasági munkát végeztek, vagy valamilyen más kézműves szakterületre specializálódtak. Ezek a vegyületek szabványosított lakóformát biztosítottak, de belül változatosak voltak, és kifejezték a családok közötti státusz-, osztály-, foglalkozási és etnikai különbségeket. Minden táborban minden családnak megvolt a saját szobakomplexuma a főzéshez, az étkezéshez, a holmik tárolásához és az alváshoz. A temetések lebonyolítására és a halottak eltemetésére is volt helyiségük. A patiók a háztartások vallási központjai voltak, amelyek a védő- vagy házi istenségekre összpontosítottak.

Piramisok és temetkezések

A Holdpiramis volt az első a három nagy piramis közül, amelyet építettek. Több szakaszban épült, amelynek negyedik bővítése a Kr. u. harmadik században történt. Négy temetkezési komplexumot találtak áldozati áldozatokkal és néhány gazdag tárgyakkal, de egyik sem tűnt fontosnak, mint például uralkodónak vagy vallási vagy politikai rangú személynek.

A Nap-piramis egy mesterséges barlang közelében található, és a Viharistenhez, az időhöz, a csillagászathoz, a Naphoz és a Plejádokhoz kapcsolódik. Ezt a piramist leginkább a befektetéseknek és a zarándoklatnak szentelték. A piramis félig elszeparált emelvénye miatt az Új Tűz szertartások területeként volt ismert. Az Új Tűz szertartásokra csak egy 52 éves ciklus végén került sor, abban az időben, amikor új házakat, templomokat és városokat alapítottak, és új uralkodók kerültek hatalomra.

A Tollas Kígyó Piramis volt az utolsó nagy templom, amelyet a Holtak Utcájához hozzáadtak. Ez a piramis a vizes világ megteremtéséhez kapcsolódik, szent háborúval, áldozatokkal, hatalommal és uralkodással. E templom felavatása során feláldozott harcosokat áldoztak fel, és egyes elméletek szerint a többi feláldozott ember fogoly volt. Egy központi sírkamrát találtak, de azt a korábbi időkben kifosztották. Sokan úgy vélik, hogy ez a sír egy uralkodó vagy egy magas rangú személy számára készült.

Teotihuacán nagy romjainak ismerete soha nem veszett el. A város eleste után különböző földfoglalók éltek a helyszínen. Az azték időkben a város zarándokhely volt, és azonosították a Tollan mítosszal, a Nap teremtésének helyével. Teotihuacán a honfoglalás utáni korszakban meghökkentette a spanyol hódítókat. Ma Teotihuacán Mexikó egyik legnevezetesebb régészeti látványossága.

Ásatások és vizsgálatok

A 19. században kisebb régészeti ásatásokat végeztek, majd 1905-ben Leopoldo Batres régész vezetésével nagyobb ásatási és helyreállítási munkálatok kezdődtek. A Nap piramisát 1910-ben, a mexikói függetlenség századik évfordulójának megünneplésére restaurálták. Nagyszabású ásatási és restaurálási programokat 1960-65-ben és 1980-82-ben végeztek. A Hold piramisánál és a Tollas kígyó piramisánál a közelmúltban végzett projektek jelentősen bővítették a kulturális gyakorlatok bizonyítékait. Teotihuacánban múzeumok és rekonstruált építmények találhatók.