Szophene (Tsopk): ősi örmény tartomány és királyság Délkelet-Törökországban

Földrajz és közigazgatás

Szophene dombos, részben fennsíkos terület volt, fontos kereskedelmi és katonai útvonalakkal, amelyek összekötötték Anatóliát Mezopotámiával. Fővárosa az ókorban Amida volt (a mai Diyarbakır), amely stratégiai erőd- és kereskedővárosként működött.

Anania Shirakatsi Ashkharatsuyts ("Világatlasz", 7. század) szerint Tsopk a 2. volt Nagy-Örményország 15 tartománya között. A tartomány hagyományosan 8 kantonból (gavars) állt:

• Khordzyan
• Hashtyank
• Paghnatun
• Balahovit
• Tsopk (Shahunyats)
• Andzit
• Degiq
• Gavreq (Goreq)

Történeti áttekintés

Szophene területe már az ókorban is lakott volt, és i. e. 8–7. századi források szerint az Urartu királyság része volt. I. Argishtis urartui király az i. e. 8. század elején a régió egyesítése során sok helyi lakost áttelepített az általa épített Erebuni városába (a mai örmény főváros, Jereván).

A későbbi évszázadokban, kb. Kr. e. 6. század körül, Tsopk az Orontida-dinasztia által uralt ősi örmény királyságba integrálódott. Nagy Sándor Kr. e. 330-as években folytatott hadjáratai és az Akhájmenida Birodalom összeomlása után a térség a Nagy-Örményország része maradt.

A hellenisztikus korban, a Kr. e. 3–2. század fordulóján a Orontidák egyik ágának vezetése alatt Tsopk és a szemközti Commagene régió függetlenségi törekvéseket mutatott. A Szeleukida Birodalom politikai beavatkozásai eredményeként Tsopk és Commagene elszakadtak Nagy-Örményországtól, és létrejött a Tsopk–Commagene hellenisztikus királyság, amelyet az Orontidák egy ága irányított. Később Tsopk külön királysággá szerveződött.

Kr. e. 200 körül a szeleukida király, III. Antiochus kísérletet tett Örményország végleges leigázására: meghódította Nagy-Örményországot és Tsopkot, és a területeken helyi katonai-kormányzói pozíciókba örmény vezetőket, köztük I. Artaxiaszt és Zariadrest állított. Miután Antiochus Kr. e. 190-ben vereséget szenvedett a rómaiaktól a magnesiai csatában, mind Zareh, mind Artasész önálló uralkodónak nyilvánította magát, és saját királyságot alapítottak; Zareh és leszármazottai Tsopkban uralkodtak egészen addig, amíg Nagy Tigranész a Kr. e. 1. század vége felé ismét egyesítette a régiót Nagy-Örményországgal.

Pompeius később politikai rendezést hozott: miután legyőzte apját, Nagy Tigranészt, Szophénét átadta Tigranésznek. A későbbi római időszakban Szophene részben a Római Birodalom befolyási övezetébe és adminisztratív rendszerébe került, és idővel római tartományi státuszt is kapott (tartományává vált).

Amida (mai Diyarbakır) a tartomány fontos központja maradt. Források szerint a tartományt 54 körül Gaius Julius Sohaemus kormányozta. A későbbi évszázadokban, a Bizánci Birodalom közigazgatási átszervezései és a helyi örmény intézmények változásai nyomán 530-ban Szophénia bekerült a IV. örmény tartományrendszerbe.

Kulturális és társadalmi jellemzők

Szophene lakossága vegyes etnikai összetételű volt: örmények mellett anatóliai, szíriai és iráni hatásokat is mutatott. A területen késő antik és középkori források épített örmény egyházi központokról, kolostorokról és kőemlékekről számolnak be. A régió gazdasága mezőgazdaságon, állattenyésztésen és átmenő kereskedelemből származó bevételeken alapult.

Régészeti emlékek és források

A terület régészeti emlékei között vármaradványok, erődítések és egyházi építmények találhatók, de a folyamatos lakottság és a modern politikai helyzet miatt a feltárások korlátozottabbak. Írott forrásaink — köztük Anania Shirakatsi munkája és antik történetírók — adatai segítik a tartomány történetének rekonstruálását.

Örökség

Szophene (Tsopk) fontos részét képezi az örmény történelmi emlékezetnek és a Közel-Kelet ókori történetének. Területe a mai Délkelet-Törökországban fekszik, és a régió történelmi-kulturális rétegei ma is tanulmányozás tárgyát képezik, érintve az örmény, római, szeleukida és urartui korszakokat egyaránt.

Összegzés: Szophene / Tsopk a történelem során többször vált politikai központtá és peremvidéki színpaddá a nagyhatalmi küzdelmekben — Urartutól az Orontidákon és a Szeleukidákon át a rómaiakig és a bizánci adminisztrációig — miközben megőrizte helyi örmény identitását és jelentőségét.