Shuklaphanta Nemzeti Park — Nepál Terai vizes gyepei és vadvilága

A Shuklaphanta Nemzeti Park Nepál távol-nyugati régiójának Terai vidékén található védett terület. Kiterjedése 305 km² (118 négyzetmérföld). A park mozaikos táját nyílt füves területek, foltokban előforduló erdők, folyómedrek és trópusi vizes élőhelyek alkotják. A terület tengerszint feletti magassága 174 és 1 386 m (571 és 4 547 láb) között változik, az alacsonyabb Terai síksági részektől az északi Sivalik-dombság lábáig terjedve. A területet 1976-ban alapították Royal Shuklaphanta Wildlife Reserve néven; később védelmi státusza erősödött, és 2017-ben nemzeti parkká minősítették.

Földrajz és határok

A rezervátum egy kis része az észak felé futó kelet–nyugati autópálya (East–West Highway) északi oldalán helyezkedik el; ez a sáv fontos átjáró a vadon élő állatok szezonális vándorlásához a Sivalik-hegység felé. A Syali folyó képezi a park keleti határát, míg déli és nyugati oldalról az Indiával közös nemzetközi határ határolja. A szomszédos indiai Kishanpur Wildlife Sanctuary a rezervátum déli részén folytatódik, és együtt alkotják a Sukla Phanta–Kishanpur tigrisvédelmi egységet (Tiger Conservation Unit, TCU), amely a transzgránáris vadvédelmet és fajvédelem együttműködését szolgálja. A térségben található alluviális füves területek és szubtrópusi, nedves lombhullató erdők mozaikja fontos ökológiai szerepet tölt be a régió víz- és élőhelydinamikájában.

Ökológia és élővilág

A védett terület a Terai–Duar szavanna és füves területek ökorégió részét képezi, és az árterületi gyepek egyik legjobb megőrzött példája. A kiterjedt füves területek különösen értékesek, mivel ritka és specializált fajoknak adnak otthont. Különleges jelentőségű a park a mocsári szarvas (barasingha, Rucervus duvaucelii) állományának, valamint a füves élőhelyekhez kötődő madárfajoknak, például a Bengal florican (Houbaropsis bengalensis) előfordulásának szempontjából.

A park emlősfajaiba tartozik a Bengáli tigris (jelentős, bár alacsony sűrűségű jelenléttel), leopárd, sloth bear (medveféle), gaur (indiai bölény) és különböző őzek és vaddisznók. Előfordulnak továbbá kisebb testű ragadozók, rágcsálók és más erdei fajok. A vizes élőhelyek gazdag vízimadár-közösséggel rendelkeznek: itt rendszeresen megfigyelhetők vízimadarak, gázlómadarak, récék és vonuló fajok, amelyek a téli hónapokban nagyobb tömegben jelennek meg.

Védelem, fenntarthatóság és kihívások

A park védelmét a nepáli hatóságok végzik, együttműködésben helyi közösségekkel és nemzetközi szervezetekkel. A transzgránáris koordináció az indiai Kishanpur-rezervátummal kulcsfontosságú a nagytermetű fajok — például a tigrisek és elefántok — vándorlásának biztosításához. A környezeti menedzsment elemei közé tartozik az anti‑poaching járőrszolgálat, élőhely-rehabilitáció, fajmonitorozás és közösségi alapú programok a helyi lakosság bevonására.

Ugyanakkor számos kihívás nehezíti a természet megőrzését: az élőhely-felosztás és fragmentáció az utak és mezőgazdasági terjeszkedés miatt, illegális vadászat és pásztorkodás, beavatkozások a vízrendszerekben, valamint az invazív növényfajok terjedése. A Terai síkságon a klímaváltozás hatásai — például a csapadékminták megváltozása és árvízjelenségek — további nyomást jelentenek az árterületi gyepekre és vizes élőhelyekre.

Turizmus és látogatás

A park látogatása során a turisták megfigyelhetik a füves területek karakteres élővilágát és a vizes habitusban élő madarakat. A madármegfigyelésre a késő őszi és téli időszak (november–március) a legalkalmasabb, amikor a vonuló fajok megérkeznek. A parkhoz a legközelebbi nagyobb város Mahendranagar (Kanchanpur környéke), onnan lehet helyi utak és szervezett túrák segítségével eljutni. A látogatóknak javasolt helyi ranger vagy engedéllyel rendelkező vezető igénybevétele, valamint a parkbelépéshez szükséges engedélyek beszerzése.

Összegzés

A Shuklaphanta Nemzeti Park a Terai egyik kiemelkedő vadvédelmi területe: értékes árterületi gyepeivel, változatos vizes élőhelyeivel és a transzgránáris ökológiai kapcsolatok fenntartásában játszott szerepével fontos része Nepál természetvédelmi hálózatának. A hatékony védelemhez folyamatos erőfeszítésekre van szükség, amelyek összehangolják a biológiai sokféleség megőrzését a helyi közösségek fenntartható fejlődésével.

Történelem

A terület a nepáli uralkodó osztály vadászterülete volt. A területet 1969-ben királyi vadászrezervátummá nyilvánították. 1973-ban a területet Királyi Sukla Phanta Vadrezervátummá változtatták. Eleinte 155 km-es ²(60 négyzetmérföldes) terület volt. A területet az 1980-as évek végén a jelenlegi méretére növelték. 2004 májusában egy 243,5 km-es ²(94,0 km²) pufferzónával egészítették ki. A védett terület státuszát 2017-ben nemzeti parkká változtatták.

A Suklaphanta név a védett területen található egyik legelőről származik. A Sukla Phanta nevű fő füves terület a legnagyobb összefüggő füves terület Nepálban. Körülbelül 16 km²(6,2 négyzetkilométer) területet foglal el.

A Shuklaphanta Nemzeti Park dzsungele egykor egy ősi királyság területe volt. Ennek a királyságnak a romjai néhány helyen még ma is láthatók. A parkban található Rani Tal tó közelében még mindig áll egy téglából épített gyűrű. A gyűrű kerülete 1500 m (59 000 in). A helyiek úgy tartják, hogy ez Singpal Tharu király erődjének maradványa.

Sukla Phanta vadrezervátum és pufferzóna térképe, Nepa

Növények

A parkban mintegy 700 növényfaj található. Ezek között 553 érnövény, 18 pteridofita, 410 kétlaki és 125 egylaki növény található. A rezervátum növényzetének csaknem felét füves területek borítják. A fő fűfajok az Imperata cylindrica és a Heteropogon contortus. khagra nád (Phragmites karka) és a Saccharum spontaneum. A hét kis tó körüli mocsarakban nőnek. A fő erdőtípus a sóska. A khair és sissoo a folyók mentén nő. A fákkal borított gyepterületek nagy veszélyt jelentenek a fő növények hosszú távú fennmaradására. A fák eltakarják az alattuk növő fűféléket, főleg azokat, amelyeknek több napfényre van szükségük. A fák magjai az egész füves területre szétszóródnak. Leginkább a meglévő fák közelében csíráznak ki. Emellett a fák segítik az árnyékkedvelő fűfélék növekedését, és megakadályozzák a napkedvelő fajok növekedését. Ez a szukcessziós folyamat általában idővel a gyepeket erdőkké alakítja át.

Az Imperata cylindrica az egyik fő fűfaj, amely a park fáin található.

Állatok

A tavak körül nagy területet borítanak a nyílt gyepek és vizes élőhelyek. Ez a terület különböző állatfajoknak ad otthont. A folyókban, tavakban és tavakban 28 halfajt és 12 hüllő- és kétéltűfajt jegyeztek fel. rögzítettek. Ezek közé tartozik a mahseer és a rohu, a mugger krokodil, az indiai sziklapiton, a monitorgyík, az indiai kobra, a közönséges krait és a keleti patkánykígyó.

Emlősök

A jelenlegi ellenőrző listák 46 emlősfajt tartalmaznak. Ezek közül 18 a CITES által védett, mint például a bengáli tigris, az indiai leopárd, a lajhár, a mocsári szarvas, az elefánt és a nyúl. A nagy egyszarvú orrszarvúakat a Chitwan Nemzeti Parkból telepítették át.

A park füves területein élő mocsári szarvasok gyülekezete a legnagyobb a világon. A nyúlpopuláció nemzetközi jelentőségű lehet. 2013-ban 2170 mocsári szarvas élt a rezervátumban. 2016 tavaszán a védett területen először fotóztak rozsdafoltosmacskát kameracsapdával.

Madarak

Összesen 423 madárfajt jegyeztek fel. A parkban él a legtöbb bengáli florikán Nepálban. Itt található a mocsári francolin, a Jerdon's bushchat, a rufous-rumped grassbird, a chestnut-capped babbler és a Jerdon's babbler nyugati határa. A sárgaszemű dongó számára ez az északnyugati határ, és ez a keleti határ a finn szövőszövő számára. Ez a legfontosabb rendszeres telelőhelye a Hodgson-féle bokorcsapónak is. Az erdei madarak közé tartozik a foltos uhu, a szürke uhu, a fakóhasú sas és a keleti szarvasbogár. Az erdők fontosak a nagy fakopáncs és a fehérfülű fakopáncs számára is. A fehérbegyű keselyű, a karcsúcsőrű keselyű, a kis adjutáns, a szürkefejű halászsas, a dolmányos sas és a rozsdafarkú füvismadár költő lakosok. Nyári látogatók a szaruszirti daru, a festett gólya és a sörtés füvismadár. Téli látogatók, de nem gyakoriak, a télen a nagy csörgőfarkú drongó, a fehér sapkás vízicsőrű, a rozsdafarkú légykapó és a rozsdás girbegurba légykapó.

A 2005 januárjában végzett felmérés során összesen 19 Hodgson-bokorcsőrűt jegyeztek fel. Egy évvel később, 2006-ban már csak 8 hím egyedet észleltek.

Monitor gyík


Mocsári szarvas


Sárgaszemű dongó


Egy szürkefejű sas

Kérdések és válaszok

K: Hol található a Shuklaphanta Nemzeti Park?

K: Milyen típusú terepet fed le ez a nemzeti park?

K: Milyen magassági tartományban fekszik ez a nemzeti park?

K: Mikor hozták létre királyi vadrezervátumként?

K: Mi alkotja a nemzeti park keleti határát?

K: Mekkora a Kishanpur vadvédelmi terület?

K: Milyen ökorégióhoz tartozik?

Keresés betűvel