Kétszikűek (dicotyledonák) a virágos növények két hagyományos fő csoportjának egyike. Nevük arra utal, hogy a magnak kinyíló csíranövénynek két embrionális levele, azaz a sziklevelek (cotyledonok) van. A csoportba mintegy 200 000 faj tartozik, bár a modern rendszertan és filogenetika a korábbi, egyszerű felosztást árnyalta.

Fő morfológiai jellemzők

A kétszikűek tipikus, bár nem kizárólagos jellemzői közé tartoznak:

  • Két sziklevél: a csíranövényen két kilépő csíralevél látható.
  • Levélerezet: általában hálózatos (retikulált) levélerezet jellemző.
  • Szár- és edényrendszer: a szállítószöveti kötegek gyűrűs elrendeződése a szárban és differenciált kambium lehetősége, ami vastagodást tesz lehetővé.
  • Gyökérrendszer: gyakrabban fejlett főgyökér (tarackgyökér vagy főgyökérből kiinduló rendszer), szemben az egyszikűek gyakori mellékgyökérzetével.
  • Virágok: sok kétszikű esetében a virágrészek (szirom, csészelevél stb.) többszöröse négynek vagy ötnek (vagy ezek szorzata), bár ez nem univerzális szabály.
  • Virágpor: a kétszikűek közül a legnagyobb egységet alkotó eudikotákra a jellemző trikolpát (három hasadékú vagy háromnyílású) virágporszerkezet a meghatározó; a többi csoportnak sok esetben régebbi típusú virágpora van.

Rendszertan és evolúció

Hagyományosan a virágos növényeket két osztályra osztották: egyszikűek (Monocotyledoneae) és kétszikűek (Dicotyledoneae). Az 1990-es évektől és az azt követő molekuláris vizsgálatok eredményeként azonban kiderült, hogy a „kétszikűek” nem alkotnak egységes, monofiletikus csoportot: a klasszikus kétszikű elrendezés parafiletikus. A modern filogenetikai munkák feltárták, hogy a virágos növények egy részhalmaza — a ma ismert eudikóták — egyértelműen monofiletikus, míg több korábbi „kétszikű” vonal a törzsfa más ágain helyezkedik el.

A molekuláris filogenetika (lásd molekuláris filogenetika) kimutatta, hogy néhány csoport — például a magnóliafélék és más, ma gyakran bazális angiospermáknak nevezett vonalak — korábban váltak el a többi virágos növénytől, mint az egyszikűek. Ezeket a korai elágazásokat gyakran az „ANA-grade” (Amborella, Nymphaeales, Austrobaileyales) és a magnoliidok képviselik. A kétszikűek közül az eudikotikumok csoportja emelkedik ki egységes filogenetikai támogatottságával: egyik legfontosabb diagnosztikus jellemzőjük a virágporuk származékos, trikolpát szerkezete.

A virágos növények eredete és korai diverzifikációja a fosszilis leletek és molekuláris órák szerint nagyjából a kréta időszak elejére — 130–140 millió évre — tehető, amikor gyorsan és széles körben elterjedtek a különböző ökológiai résekben.

Ökológiai és gazdasági jelentőség

A kétszikűek óriási ökológiai szerepet töltenek be: ők alkotják erdők, cserjések és számos gyeptípus nagy részét, táplálékot és élőhelyet biztosítva állatok és mikroorganizmusok millióinak. Gazdasági szempontból sok fontos haszonnövény tartozik közéjük — például hüvelyesek, gyümölcsfák, olajos magvak, zöldségek, dísznövények és számos faipari nyersanyag. Ezen felül gyógynövények, fűszerek és ipari növények is jelentős hányadban kétszikűek.

Példák és változatosság

A kétszikűek között megtalálhatók mind a kisméretű lágyszárú fajok, mind nagy, lombos fák. Ismert példák: rózsafélék (Rosa), parlagfű-szerűek, szőlőfélék, lombos erdők uralkodói, sok gyümölcsfa (alma, körte, cseresznye), valamint számtalan gyógynövény és dísznövény. A változatosságuk morfológiailag és ökológiailag rendkívül nagy, ezért a „kétszikű” megnevezés önmagában nem fed le egyetlen, egységes evolúciós vonalat a modern rendszertani értelemben.

Összefoglalva: a „kétszikűek” hagyományos fogalma hasznos leíró csoport, de a molekuláris filogenetika finomította az elképzeléseinket: a valódi törzsfejlődési kapcsolatok feltárása révén ma már pontosabban különítjük el az eudikotikumokat és a bazálisabb vonalakat, miközben továbbra is kiemeljük a kétszikű jellegű morfológiai bélyegeket.