Parazita darázs
Messze a legtöbb darázs (több mint 100 000 faj) a paraziták egy különleges fajtája. Ezek olyan parazitoidok, amelyek más rovarfajok hernyóiba vagy hernyóira rakják petéiket.
Majdnem minden kártevő rovarfajnak van legalább egy darázsfajtája, amely zsákmányul ejti vagy parazitaként élősködik rajta. Ez teszi a darazsakat kritikusan fontossá a kártevők természetes visszaszorításában (biokontroll). A parazita darazsakat egyre gyakrabban használják a mezőgazdasági kártevők elleni védekezésben, mivel ők maguk alig vagy egyáltalán nem okoznak kárt a terményekben. A gazdák megvásárolják ezeket a parazita darazsakat a földjeiken a rovarok elleni védekezéshez.
A legtöbb faj esetében a kifejlett parazita darazsak maguk sem kapnak tápanyagot a zsákmányukból. A méhekhez, pillangókhoz és lepkékhez hasonlóan azok, amelyek felnőttként táplálkoznak, általában minden táplálékukat nektárból nyerik.
A parazita darazsak rendkívül változatos szokásokkal rendelkeznek. Sokan a gazdaszervezetük inert szakaszába (tojás vagy báb) rakják le petéiket. Ha a zsákmány egy hernyó, akkor a petevezetőjükön keresztül mérget fecskendezve megbénítják azt. Ezután egy vagy több petét helyeznek a gazdatestbe, vagy külsőleg rakják le őket a gazdatestre. A gazdatest életben marad, amíg a parazitoid lárvák kifejlődnek, és később elpusztulnak, amikor a parazitoidák bebábozódnak, vagy amikor kifejlett egyedként kikelnek. Alapvetően a gazdatesteket élve felfalják.
Aleiodes indiscretus braconid darázs, amint egy hernyóban petézik
Braconid parazita darázs Apanteles gubók egy hernyón
Ichneumons
Az Ichneumonoidea a darázsparazitoidák egy szupercsaládja. Két fő családja van:
- Ichneumonidae: ez messze a legnagyobb család. Nagyon specifikus élősködő, minden faj egy-két zsákmányfajon élősködik.
- Braconidae: ezek olyan sokoldalúbb paraziták, amelyek a gazdaszervezetek széles skáláját parazitázhatják.
Polydnavírus (PDV)
A polydnavírusok a rovarvírusok egy egyedülálló csoportja, amely mutualista kapcsolatban áll a parazita darazsakkal.
A vírus a gazdaszervezet immunrendszerének gyengítésével védi a parazita lárvát a gazdaszervezetben. A vírus a gazdaszervezet sejtjeit is olyan módon változtatja meg, amely a parazitát segíti. A polydnavírusnak, mint minden vírusnak, gazdatestre van szüksége a szaporodáshoz. Ezt a nőstény darázs petevezetékében teszi.
E vírusok és a darázs közötti kapcsolat kötelező: minden egyed "megfertőződött" a vírusokkal; a vírus bekerült a darázs genomjába.
A polydnavírusok két fő nemzetségét az Ichnovírusok (IV) és a Bracovírusok (BV) alkotják. Az ichnovírusok a ichneumonid darázsfajokban, a bracovírusok pedig a braconid darazsakban fordulnak elő.
Gazdavédelem
A parazitoidák áldozatai védekezhetnek. Sokan megpróbálnak elbújni a darazsak elől. A zsákmányállatok tojáshéja és hámja megvastagszik, hogy a darázs ne tudjon behatolni beléjük. Amikor a darázs megérkezik, a zsákmány leeshet a növényről, amelyen van, vagy csavarodhat és csapkodhat, hogy kitúrja a nőstényt. Néhányan a darázsra öklendeznek, hogy felbolygassák azt. A tekergőzés néha segíthet abban, hogy a darázs nem a gazdatestre rakja a tojást, hanem a közelben helyezi el azt. A bábok tekergése okozhatja, hogy a darázs elveszíti a sima, kemény bábon való tapadást, vagy beszorul a selyemszálak közé. Egyes hernyók megharapják a darazsakat, amelyek megközelítik. Egyesek mérgező vegyületeket választanak ki, amelyek elpusztítják vagy elűzik a parazitoidot. A hernyókkal, levéltetvekkel vagy pikkelyes rovarokkal szimbiózisban élő hangyák megvédik őket a darazsak támadásától.
Még a parazitoid darazsak is sebezhetőek a hiperparazitoid darazsakkal szemben. Egyes parazitoid darazsak megváltoztatják a fertőzött gazdaszervezet viselkedését, és a testéből való kelés után selyemhálót építenek a darazsak bábjai köré, hogy megvédjék őket a hiperparazitoidoktól.
Az endoparazitoidok esetében a gazdaszervezet immunsejtjei be tudják zárni a parazitoid darazsak petéit és lárváit. A levéltetvekben egy másodlagos endoszimbionta, a Buchnera aphidicola hordoz egy látens fágot. Ez a fág a levéltetveket viszonylag immunissá teszi a parazitoid darazsakkal szemben azáltal, hogy sok tojást elpusztít. A darazsak azonban ezt azzal ellensúlyozzák, hogy több tojást raknak az endoszimbiontával rendelkező levéltetvekbe, hogy legalább egy kikelhessen belőlük, és parazitázhasson a levéltetveken.
Bizonyos hernyók olyan növényeket esznek, amelyek mind magukra, mind a parazitára nézve mérgezőek, hogy meggyógyuljanak. A Drosophila melanogaster lárvák szintén etanollal öngyógyítják magukat, hogy kezeljék a parazitákat. A D. melanogaster nőstények mérgező mennyiségű alkoholt tartalmazó táplálékba rakják petéiket, ha a közelben parazitoid darazsakat észlelnek. Annak ellenére, hogy az alkohol lelassítja a legyek növekedését, megvédi őket a darazsaktól.
Kérdések és válaszok
K: Milyen típusú darazsak a leggyakoribbak?
V: A darazsak messze leggyakoribb típusa a paraziták egy speciális fajtája, az úgynevezett parazitoidok.
K: Mibe vagy mire rakják általában a parazitoid darazsak a petéiket?
V: A parazitoid darazsak általában más rovarfajok, jellemzően lárvák, például hernyók testébe vagy testére rakják petéiket.
K: Mivel táplálkoznak a parazita darazsak felnőttként?
V: A legtöbb parazita darázs nem kap tápanyagot a zsákmányából. Azok, amelyek felnőttként táplálkoznak, általában minden táplálékukat nektárból nyerik.
K: Hogyan bénítja meg a parazita darázs a gazdatestét?
V: A parazita darázs úgy bénítja meg gazdáját, hogy a tojócsontján keresztül mérget fecskendez bele.
K: Hol rakja le a parazita darázs a tojásait?
V: A parazita darázs jellemzően vagy a gazdatestbe helyez egy vagy több tojást, vagy külsőleg rakja le azokat a gazdatestre.
K: Hogyan pusztul el a gazdatest, ha egy parazita darázs parazitázik?
V: A gazdatest életben marad, amíg a parazitoid lárvák kifejlődnek, majd később meghal, amikor bebábozódnak vagy kifejlett egyedekké válnak, lényegében a lárvák élve felfalják őket.
K: Miért vásárolnak a gazdák ilyen típusú parazitákat a rovarok elleni védekezéshez a földjeiken?
V: A gazdák azért vásárolnak ilyen típusú parazitákat a rovarok elleni védekezéshez a földjeiken, mert ezek maguk is alig vagy egyáltalán nem okoznak kárt a növényekben, és felhasználhatók a kártevők számának természetes szabályozására (biológiai védekezés).
