Az Oberon az Uránusz bolygó legtávolabbi nagy holdja. Félig jégből, félig kőzetből áll. Körülbelül 760 km-es átlagos sugarával az Oberon a második legnagyobb hold az Uránusz 27 holdja közül. Körülbelül 13,4 naponként kering az Uránusz körül.

Felfedezés és elnevezés

1787. január 11-én William Herschel találta meg, ugyanabban az évben, amikor a Titániát is megtalálta. Nevét Oberonról, a tündérek királyáról, William Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának egyik szereplőjéről kapta. A ma használt névjavaslatot William Herschel fia, John Herschel tette közzé a 19. század közepén, és ez vált általánossá az irodalmi alakokból kölcsönzött holdnevek közül.

Fizikai jellemzők

Az Oberon főként vízjégből és sziklaszerű anyagból épül fel, ami a közepes sűrűségéből következik. Átmérője körülbelül 1 520 km, ezért kétszerese a megadott sugárnak. A felszíne változatos: vannak világos, jéggel borított területek és sötétebb, porózusabb anyagokkal fedett régiók. Összességében a hold erősen becsapódások által formált, idős felszínű égitestnek tekinthető.

Keringés és forgás

Az Oberon keringési ideje, körülbelül 13,4 nap, azt jelenti, hogy viszonylag lassan mozog a rendszer külső részein. Forgása szinkron, vagyis mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé (tidálisan zárolt), így a felszín egy része állandóan ugyanolyan nézőpontból látható a keringési síkhoz képest. Pályája viszonylag távol és gyengén elliptikus, a bolygó egyenlítőjéhez képest kis dőlésszöggel.

Geológia és felszín

Az Oberon felszínét számos nagy becsapódási kráter tarkítja, ami azt jelzi, hogy a hold geológiailag régi és kevésbé aktív. Ezeket a felszíni alakzatokat a becsapódó meteoritok hozták létre. A holdon megfigyelt kráterek mérete és eloszlása alapján a kutatók következtetnek a korábbi, erősebb becsapódási időszakokra. A Voyager 2 űrszonda 1986-os elrepülésekor készített felvételek mutatták meg először részletesebben az Oberon felszínét; ezek a képek azonban csak a hold egy részét fedték le, és a képminőség is korlátozott volt.

A felvételek alapján a kutatók egyes becslései szerint található lehet a felszínen egy igen magas képződmény is — akár egy 20 km magas hegyre vonatkozó értékeket is említettek –, bár az ilyen adatokat óvatosan kell kezelni, mert a Voyager felvételei nem voltak elég részletesek az egyértelmű megerősítéshez. Összességében az Oberon felszíne inkább a krátersűrűség és a kevesebb fiatal felszíni alakzat miatt tekinthető ősi jellegűnek.

Kutatás és jövőbeli megfigyelések

A rendszeres és részletes megfigyelésre eddig csak a Voyager 2 alkalmasodott, amely azonban csak rövid ideig tudta megvizsgálni a rendszert. Az Oberonról rendelkezésre álló információk ezért korlátozottak: sok kérdés, például a belső szerkezet pontos állapota, a geológiai történet részletei és a felszíni vegyületek összetétele még nyitott. Jelenleg nincsenek konkrét, jóváhagyott űrszondás küldetések az Uránusz rendszerének visszatérésére, de a jövő teleszkópjai és esetleges küldetések jelentősen bővíthetik ismereteinket.

Gyors tények

  • Átmérő: kb. 1 520 km (átlagos sugár ~760 km).
  • Keringési idő: ~13,4 földi nap.
  • Távolság az Uránusztól: a rendszer külső régióiban (több százezer km).
  • Anyaga: keverék jégből és kőzetből (részben differenciált belső szerkezet feltételezhető).
  • Megfigyelések: fő forrás a Voyager 2 1986-os repülése; részletes térképezés hiányzik.

Az Oberon az Uránuszrendszer egyik érdekes, de kevéssé ismert tagja: felszíne a meteoritikus becsapódások történetét őrzi, és még sok rejtélyt tartalmaz, melyeket csak újabb megfigyelések vagy küldetések oldhatnak meg.