Megan's Law

Megan Kanka

Richard és Maurine Kanka és három gyermekük egy New Jersey-i kisvárosban éltek. 1994. július 29-én lányukat, Megant becsalták egy szomszéd házba, hogy megnézzenek egy nem létező kiskutyát. Ott elrablója, Jesse Timmendequas megerőszakolta és meggyilkolta. Timmendequas nemrég szabadult a börtönből, miután másodszor is elítélték gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények miatt. Tíz évnyi büntetéséből hatot már letöltött. A lány keresése nem vezetett eredményre. A helyi rendőrség gyorsan három ismert szexuális bűnözőre összpontosított, akik az eltűnt lánnyal szemben laktak. A rendőrség két gyanúsítottat szabadon engedett, amikor igazolták, hogy hol tartózkodnak. Timmendequas lett a fő gyanúsított. Több órás kihallgatás után szabadon engedték. Miután a nyomozók megszerezték a házkutatási parancsot, átkutatták Timmendequas szemetesét, és találtak egy darabot Megan Kanka ruhájából. Timmendequast ismét kihallgatták, és több óra elteltével azt mondta a rendőröknek: "A parkban van". Amikor a rendőrség ezután megkérdezte, hogy él-e még, Timmendequas azt mondta: "Nem, meghalt. Egy műanyag zacskót tettem a fejére".

Kankáék felháborodtak, amikor kiderült, hogy egy elítélt szexuális bűnözővel szemben laknak. Két nappal a lány meggyilkolása után Megan Kanka szülei létrehozták a "Megan Nichole Kanka Alapítványt". Az alapítvány küldetése, hogy minden közösségben azonosítsa az elítélt gyermekszexuális bűnözők tartózkodási helyét.

A törvények

Maurine Kanka elkezdte szorgalmazni olyan törvények meghozatalát, amelyek nyilvánosságra hozzák, hogy a lakosokat értesíteni kell az elítélt szexuális bűnözők jelenlétéről a közösségükben. New Jersey volt az első állam, amely elfogadta a "Megan-törvényt". 1995-ben New Jersey legfelsőbb bírósága megerősítette az állami törvényt. A folyamatos erőfeszítések eredményeként Bill Clinton elnök aláírta a "Megan-törvény" szövetségi változatát. A Jacob Wetterling gyermekellenes bűncselekményekről szóló törvényt, vagy "Megan-törvényt" 1996 májusában írták alá. Ez volt az első része. A törvény második, azaz értesítési részét 1996. november 13-án írták alá. Egy évet adott az államoknak arra, hogy elfogadják a Megan-törvény állami változatait. A Columbia körzet és negyvenhét állam betartotta a határidőt, és elfogadta a törvény saját változatát. A törvény értesítési része előírja, hogy az államoknak nyilvánosságra kell hozniuk a szexuális bűnözőkről szóló információkat. Mindegyikük megválaszthatja, hogy ezt a részt hogyan kívánja végrehajtani. A törvény értelmében a szexuális bűnözőket a bűncselekményük jellege és részletei alapján kockázati csoportokba sorolják. A nyilvánosságot nem értesítik az "alacsony kockázatú" szexuális bűnelkövetőkről. A "közepes kockázatú" elkövetőkről szóló információkat az iskolák és a napközi otthonok számára teszik közzé. A "magas kockázatú" szexuális bűnelkövetők adatait nyilvánosságra hozzák.

A Megan-törvény hiányosságai

A Megan-törvény nem problémamentes.

• Az elkövetők 20%-a eltűnt, miután hamis címet adott meg.
• A szexuális bűnelkövetők saját lakóhelyükön kívül is elkövethetnek bűncselekményeket, ahol nem könnyen azonosíthatóak.
• A bejelentési törvények hamis biztonságérzetet kelthetnek, annak ellenére, hogy a gyermekekre a legnagyobb veszélyt a családtagok és a család barátai jelentik.
• Egyes államok csak akkor adnak ki információkat az elkövetőkről, ha az ottani tisztviselők úgy döntenek, hogy ez szükséges.
• Míg sok állam nyitott, és könnyen nyilvánosságra hozza az elkövetőkkel kapcsolatos információkat, egyes államok nagyon szigorúan korlátozzák, hogy kinek adják ki az információkat.
• A szexuális bűnözők listáján szereplő személyeket önbíráskodás veszélye fenyegeti, vagy hajléktalanná válhatnak.
• Az elkövetők adatbázisai pontatlanok lehetnek, és összetéveszthetnek egy személyt egy másikkal.
• A vádalku potenciálisan olyan enyhébb ítéletet eredményezhet, amely nem követeli meg a szexuális bűnözőként való nyilvántartásba vételt.
• Egyes olyan elkövetők, akik nem jelentenek veszélyt a közvéleményre, kötelesek lehetnek regisztrálni, például olyan személyek, akiket a nemi erőszakról szóló törvény alapján hasonló korú kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekményért ítéltek el.