Liao-dinasztia (Khitan Birodalom, 907–1125): történet és uralkodók

Fedezze fel a Liao-dinasztia (Khitan Birodalom, 907–1125) történetét és uralkodóit: eredet, Yelü klán, főváros és hódítások részletes áttekintése.

A Liao dinasztia, más néven Khitan birodalom, egy középkori birodalom volt Ázsiában. A Tang-dinasztia visszaesése és összeomlása után a nomád khitán nép Yelü klánja emelkedett fel, és megalapította az új államalakulást. A hagyományos források szerint Kr. u. 907-től körülbelül 1125-ig uralkodtak. Az első, a birodalmat konszolidáló uralkodó Yelü Abaoji volt, akit a khitánok a sztyeppi hagyományok szerint kánja néven tiszteltek. A korai időszakban, 947 körülig, a külföldi források és a kínai feljegyzések gyakran „Qidan Királyságként” emlegették a hatalmat. Fővárosuk a mai Bairin Bal Banner területén volt Belső-Mongóliában. Területük kiterjedt Észak-Kína egy részére, Közép-Mongóliára, valamint a mai Tianjin és Hebei déli részeire.

Történeti áttekintés

A Liao dinasztia kialakulása a 9–10. századi belső-ázsiai etnikai és politikai mozgásokból érthető: a khitánok fokozatosan szervezték meg magukat központi vezetés köré, és kihasználták a Tang uralom utáni vákuumot. Yelü Abaoji alatt (907–926) a khitánok megszilárdították hatalmukat a steppe fölött, kialakították uralkodói titulusaikat és elkezdték rendszeresen hadjáratokat vezetni a környező népek és kínai területek ellen.

A Liao állam politikai és katonai ereje a nomád hagyományok és a kínai bürokratikus elemek keverékén alapult. A dinasztia terjeszkedett, de ugyanakkor diplomáciát is folytatott a déli kínai államokkal (különösen a Song-dinasztiával) — a legismertebb példa a Song–Liao viszony konszolidálására a 11. századi béke és a Chanyuan-szerződés jellegű egyezmények időszaka volt. A Liao a 11. század elején katonailag is nagy befolyást gyakorolt a környező területekre.

Államszervezet, kultúra és társadalom

• Dupla közigazgatás: A Liao ismert modern kifejezéssel „kettős közigazgatásáról”: északi (nomád, khitán) és déli (sedentár, kínai) adminisztrációt működtettek, hogy mindkét társadalmi réteget hatékonyan irányítsák.
• Írás és nyelv: A khitánok saját írásrendszereket fejlesztettek ki (a nagy és kis khitán írásról beszélnek a források), amelyekkel közigazgatási és ünnepi feliratokat készítettek. Nyelvük a para-mongol nyelvcsaládba sorolható.
• Vallás: A vallási gyakorlatokat a sámánisztikus hagyományok, a buddhizmus és a kínai rituálék keveréke jellemezte. A buddhizmus különösen a déli, kínai lakosság körében volt erős, de a khitán uralkodók is alkalmaztak buddhista címeket és szertartásokat.
• Gazdaság: A gazdaság a nomád állattenyésztésre épült és kiegészült délen a mezőgazdasággal, kereskedelemmel és adózással. A Liao fontos közvetítő szerepet játszott a belső-ázsiai kereskedelemben.
• Katonaság: A hadsereg alapját a lovasnomád harcosok adták, de alkalmaztak kínai eredetű ostrom- és logisztikai technikákat is, valamint zsoldosokat és tartományi haderőket.

Főbb uralkodók (válogatás)

• Yelü Abaoji (császár Taizu) – alapító, aki megszervezte a khitán államot és létrehozta a dinasztikus címerendszert (r. 907–926).
• Yelü Deguang (császár Taizong) – tovább terjeszkedett és megerősítette az államhatalmat (r. 926–947).
• Yelü Ruan (császár Shizong) – a korai időszak konszolidációjában játszott szerepet (r. 947–951).
• Yelü Jing (császár Muzong) – a 10. század közepén uralkodott, folytatta a belső rendezést (r. 951–969).
• Yelü Xian (császár Jingzong) – a dinasztia megerősödésének időszaka (r. 969–982).
• Yelü Longxu (császár Shengzong) – hosszú és jelentős uralkodás; a Liao és Song viszonyát is ez alatt rendeződött, a Song–Liao kapcsolatok békésebb korszakot éltek a 11. század elején (r. 982–1031).
• Yelü Zongzhen (császár Xingzong) – folytatta az állami intézmények fejlesztését (r. 1031–1055).
• Yelü Hongji (császár Daozong) – a 11. század második felében uralkodott; később a dinasztia gyengülő periódusa kezdődött (r. 1055–1101).
• Utolsó uralkodók és bukás: A 12. század elején a Liao belső problémákkal és külső nyomással (különösen a feltörekvő jurchen Jin-dinasztia részéről) küzdött; a dinasztia végül 1125-ben bukott el, amikor a Jurchen vezetők megbuktatták és elűzték az utolsó Liao uralkodót.

Bukás és utóélet

A Liao bukását részben belső politikai válságok, belviszályok, valamint a jurchen ( későbbi Jin-dinasztia) katonai megerősödése okozta. 1125-ben a Jurchen erők döntő csapást mértek a Liao államra, és a hagyományos közép-ázsiai-kínai hegemonia megdőlt. Ugyanakkor a Liao uralkodócsalád egyik tagja, Yelü Dashi, nyugatra menekült és Közép-Ázsiában megalapította a nyugati Liao államot (a Qara Khitai-t), amely több évtizeden át fennmaradt, és fontos politikai szereplő lett a pamíri–szugd–khorezmi térségben egészen a 13. század elejéig.

Örökség

A Liao dinasztia öröksége többirányú: a nomád és a letelepedett kínai adminisztráció szintézise példaértékű volt a későbbi és Észak-Kínát uraló népek (például a Jin és a mongolok) számára. A khitán írás és a kulturális-nyelvi hatások tovább éltek a térségben, és a politikai mozgások, amelyek során a Liao kelet felől nyugatra is hatott (például a Nyugati Liao révén), hozzájárultak a közép-ázsiai történelmi folyamatokhoz.

Ez a rövid összefoglaló bemutatja a Liao dinasztia fő vonásait: a nomád alapokat, a kettős közigazgatást, a kulturális keveredést és a 1125-ös bukást, amely után a khitán politikai jelenlét egyik ágát a Nyugati Liao folytatta tovább Közép-Ázsiában.

Keresés betűvel