Kiotói Jegyzőkönyv – az ENSZ éghajlatváltozás elleni nemzetközi egyezmény

Kiotói Jegyzőkönyv: nemzetközi egyezmény az üvegházhatású gázok csökkentésére — ratifikációk, viták és hatások; részletes áttekintés a globális klímapolitikáról.

A Kiotói Jegyzőkönyv az Egyesült Nemzetek Szervezete által létrehozott keret, amely az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) részét képezi, és elsődlegesen az éghajlatváltozás — köztük a globális felmelegedés — mérséklésére irányul. A jegyzőkönyv célja, hogy a részes országok csökkentsék az üvegházhatású gázok légköri kibocsátását: elsődlegesen szén-dioxid (CO2), valamint más, a légkört érintő üvegházhatású gázok esetében (például metán, dinitrogén-oxid, HFC-k, PFC-k, SF6).

Mire kötelez a Kiotói Jegyzőkönyv?

A Kiotói Jegyzőkönyv elsősorban az iparosodott országokat (az ún. Annex I-országokat) kötelezte konkrét, jogilag kötelező érvényű kibocsátás-csökkentési célokra. Az első kötelezettségvállalási időszak 2008–2012-re szólt, és a részes országok átlagosan 1990-es szinthez viszonyítva kisebb vagy nagyobb mértékű csökkentést vállaltak (az EU tagállamai például összességében körülbelül 8%-os csökkentést céloztak). A konkrét nemzeti célok országonként eltértek.

Fő eszközök és mechanizmusok

A dokumentum újszerű piaci és együttműködési mechanizmusokat vezetett be a költséghatékony kibocsátáscsökkentés elősegítésére:

• Nemzetközi kibocsátás-kereskedelem (Emissions Trading): a részt vevő országok egymás között adhatnak-vesznek kibocsátási kvótákat.
• Közös megvalósítás (Joint Implementation, JI): fejlett országok beruházásokat hajthatnak végre más fejlett országok területén kibocsátáscsökkentés céljából.
• Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism, CDM): fejlett országok finanszírozhatnak kibocsátáscsökkentő projekteket fejlődő országokban, ami egyszerre jár gazdasági és környezeti haszonnal.

Joghatályba lépés, részvétel

A Kiotói Jegyzőkönyvet a japán Kiotóban fogadták el, és hivatalosan 2005. február 16-án lépett teljes körűen hatályba, miután Oroszország ratifikálta azt (ez a ratifikáció volt szükséges az egyezmény hatálybalépéséhez). 2009 februárjáig a jegyzőkönyvet több mint 180 ország követte (a részes államok száma ekkor nagyjából 183 volt), amelyek a világ üvegházhatású gáz-kibocsátásának jelentős részéért felelnek.

Részvétel és viták

Számos ország aláírta, majd ratifikálta a jegyzőkönyvet, de voltak olyan államok is, amelyek aláírtak, de nem ratifikálták, illetve amelyek nem vállaltak kötelezettséget. Például az Egyesült Nemzetek tagjai közül egyes nagy kibocsátók — így az Amerikai Egyesült Államok — bár 1998-ban aláírták a dokumentumot, végül nem ratifikálták azt: az Egyesült Államok 2001-ben politikai okokra hivatkozva jelezte, hogy nem kíván kötelezettségeket vállalni a jegyzőkönyv alapján. Más országok, például Horvátország vagy Kazahsztán, kezdetben aláírták, majd különböző okok miatt később rendezték jogi helyzetüket.

Sok vitát keltett, hogy a jegyzőkönyv megkülönbözteti a fejlett és fejlődő országokat: az olyan gyorsan iparosodó államok, mint Kína és India, nem voltak kötelezettek ugyanazokra a csökkentési célokra a Kiotó szerint, mert a szerződés a történelmi felelősséget és fejlettségi különbségeket is figyelembe vette. Egyes fejlett országok ezt igazságtalannak tartották, mások viszont úgy vélték, hogy a különbségtétel szükséges az igazságos terhelésmegosztáshoz.

Kritika és gazdasági hatások

A Kiotói Jegyzőkönyvet dicsérték, mert jogi kötőerővel rendelkező keretet teremtett az éghajlat-politikához, és ösztönözte a nemzetközi együttműködést. Ugyanakkor kritikák is érték:

• Gazdasági terhek: ellenzők attól tartottak, hogy a szigorú kibocsátáscsökkentések munkahelyek elvesztéséhez és versenyképességi problémákhoz vezethetnek bizonyos ágazatokban.
• Részvétel hiánya: ha nagy kibocsátók nem vesznek részt teljeskörűen, a globális hatás csökken.
• Adminisztratív és mérési nehézségek: pontos nyomon követés, hitelesítés és a projektek valós hatásának mérésére vonatkozó problémák.

Utóélet és örökség

A Kiotói Jegyzőkönyv fontos előfutára volt a későbbi, minden országra kiterjedő megállapodásoknak. 2012-ben a dohai konferencián elfogadták a jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakát (Doha Amendment), amely 2013–2020 közé esett, de ez már jóval kevesebb ország részvételével működött. Végül 2015-ben a párizsi klímaegyezmény (Paris Agreement) új, univerzális megközelítést vezetett be: a részes felek ezentúl nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat (NDC-k) nyújtanak be, amelyek az eddigi különbségeket áthidalva minden ország részvételét ösztönzik.

Összegzés

A Kiotói Jegyzőkönyv mérföldkő volt a nemzetközi klímapolitikában: először állapított meg jogilag kötelező célokat a kibocsátás csökkentésére az iparosodott országok számára, és bevezette a piac-alapú mechanizmusokat (kereskedelem, CDM, JI). Bár nem volt tökéletes és részben korlátozott a részvétel, hozzájárult ahhoz, hogy a klímaváltozás elleni nemzetközi párbeszéd gyakorlati, jogi és piaci eszközökkel bővüljön, amelyre később a párizsi megállapodás épített tovább.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Kiotói Jegyzőkönyv?

K: Mit kér az országoktól a Kiotói Jegyzőkönyv?

K: Ki hozta létre a Kiotói Jegyzőkönyvet?

Q: Miért hozták létre?

K: Milyen gázok szerepelnek a jegyzőkönyvben?

K: Hogyan tartják be az országok ezt a jegyzőkönyvet?

Kérdés: Van-e végrehajtási mechanizmus a jegyzőkönyv betartására?

Keresés betűvel