John Wilkes Booth — Abraham Lincoln merénylője: életrajz és tények

Booth az 1850-es években politikailag aktív lett, csatlakozott a Know-Nothing Party-hoz, egy olyan csoporthoz, amely azt akarta, hogy kevesebb bevándorló jöjjön az Egyesült Államokba. Booth határozottan támogatta a rabszolgaságot. 1859-ben csatlakozott ahhoz a virginiai társasághoz, amely segített John Brown elfogásában, miután a Harpers Ferry elleni rajtaütésen részt vett. Booth végignézte Brown kivégzését.

A polgárháború alatt Booth a Konföderáció titkos ügynökeként dolgozott. Montrealban gyakran találkozott a titkosszolgálat vezetőivel, Jacob Thompsonnal és Clement Clayjel.

1864 nyarán Booth elkezdett terveket szőni Abraham Lincoln elrablására. A terv szerint Lincolnt délre, Richmondba kellett volna vinni, ahol addig tartották volna fogva, amíg el nem cserélik konföderációs hadifoglyokra. Booth barátokat és ismert déli szimpatizánsokat toborzott küldetéséhez, köztük azt a nyolc személyt, akiket az 1865-ös katonai bizottság elé állított. Néhányan, akik ellenálltak meggyőző erőfeszítéseinek, mint például Samuel Chester színész, a perben kulcsfontosságú koronatanúk lettek.

1865. március 4-én Booth részt vett Lincoln második elnöki beiktatásán, amint az aznap készült fényképeken is látható. Március 15-én Booth és a legtöbb összeesküvő társa a Ford Színháztól három háztömbnyire lévő étteremben találkozott, hogy megtervezzék az emberrablást. Nem sokkal később Booth megtudta, hogy az elnök március 17-én a Still Waters Run Deep című előadás matinéján vesz részt a Washington külvárosában lévő Campbell kórházban. Úgy döntött, hogy ez tökéletes alkalom lenne az emberrablásra, és - John Surratt szerint - Booth kidolgozott egy tervet, hogy útban a színdarab felé megállítsa Lincoln kocsiját. Booth terveit azonban meghiúsította, amikor az elnök megváltoztatta terveit, és úgy döntött, hogy inkább a 140. indianai ezredhez beszél, és átad egy elfogott zászlót.

Booth következő terve az volt, hogy elrabolja az elnököt egy jövőbeli előadáson a Ford Színházban (ahol a színésznek több barátja is volt). Ez a terv nem nyerte el néhány összeesküvője támogatását, akik megvalósíthatatlannak minősítették.

A konföderációs főváros, Richmond eleste (április 4.) és a konföderációs erők Lee tábornok általi nagyszabású megadása (április 9.) után Booth úgy döntött, hogy emberrablás helyett Lincoln ellen követ el merényletet. Booth egykori barátja, Louis Weichmann szerint Booth azután hozhatta meg a döntést az elnök meggyilkolásáról, hogy április 11-én meghallotta Lincoln beszédét, amelyben a feketék választójogát szorgalmazta. Weichmann arról beszélt, hogy Booth-szal együtt nézte meg az elnök beszédét:

"Még soha nem láttam Lincoln urat közelről, és tudtam, hogy magas ember, de semmi sem készíthetett volna fel a látványára. Hosszú árnyéka volt. És a karjai, amikor az oldalán voltak, a térdeihez közel értek. Nagyon szakszerűen mondta, hogy soha nem lesz választójog, amely az emberek külsejében mutatkozó különbségeken alapul. Erre Booth kettőnkhöz fordult, és azt mondta: - Ez nigger állampolgárságot jelent. Most már Istenemre mondom, hogy át fogom tenni!"

1865. április 14-én, amikor a washingtoni Ford's Színházban a postáját vette át, Booth megtudta, hogy Lincoln aznap este ott fog részt venni egy színdarabban a feleségével. Booth jól ismerte a darabot. Booth találkozott összeesküvőtársaival, és kidolgozott egy tervet, hogy megöli Lincoln elnököt, Johnson alelnököt, Seward külügyminisztert és esetleg Grant tábornokot - mindezt aznap este negyed 11 körül. Aznap délután Booth előkészített egy kémlelőnyílást az elnöki párt által használt erkélyszobába. A színdarab alatt Booth csendben belépett az őrizetlen erkélyszobába. Este negyed 11-kor, a darab egy olyan mondatát követve, amelyről tudta, hogy nevetést vált ki, Booth közvetlen közelről pisztolyt lőtt Lincoln tarkójába. Booth úgy menekült meg, hogy az erkélyről a színpadra ugrott, ahol diadalmasan kiabált a közönségnek. Az ugrás közben eltörte a lábát, de a hátsó ajtón keresztül a lovára menekült.

A halálosan megsebesült Lincolnt átvitték az utcán a Petersen-házba, ahol másnap reggel meghalt. Az egyik összeesküvő valóban késsel támadt Seward külügyminiszterre 14-én éjjel, de Seward túlélte a támadást. Az összeesküvő, aki Johnson alelnök megtámadását tervezte, nem hajtotta végre a tervet.

Booth egy bűntársával Marylanden keresztül délre, Virginiába menekült. Egy katonai csapat április 26-án érte utol. Bűntársa megadta magát, de Booth visszautasította. Az elfogása során leadott lövésekbe halt bele. Booth azt kiáltotta: "Nem fognak élve elfogni!". A golyó a tarkóján találta el Booth-t a bal füle mögött, áthaladt a nyakán, és kiment a pajtába. A merénylőből olyan mély fájdalomsikoly tört elő, mintha hirtelen fojtogatták volna, és fejjel a földre zuhant. Corbett és a többi szolidáris megjegyezte, hogy a költői vagy kozmikus igazságosság érzése az volt, hogy Lincoln és Booth fejét mindkettőjüket a fej ugyanazon a pontján lőtték meg. Booth sérülése pedig nem volt kevésbé súlyos, mint Lincolné: a golyó három csigolyát is átütött, és részben elvágta a gerincvelőjét, megbénítva őt. Állapotuk is eltérő volt, ahogy Mary Clemmer Ames összegezte: "A golyók majdnem ugyanazon a helyen hatoltak be mindkettőjük koponyájába, de a trillás különbség mérhetetlenül nagy különbséget jelentett a két ember szenvedésében. Lincoln úr nem volt tudatában minden fájdalomnak, míg merénylője olyan kifinomult kínokat szenvedett, mintha kerékbe törték volna". Egy katona vizet öntött a szájába, amit azonnal kiköpött, képtelen volt lenyelni. A golyó okozta seb megakadályozta, hogy a folyadékból bármit is lenyeljen. Booth gyenge hangon vizet kért, Conger és Baker pedig adott neki. Megkérte őket, hogy fordítsák meg és fordítsák arccal lefelé. Conger ezt rossz ötletnek tartotta. Akkor legalább fordítsanak az oldalamra - könyörgött a merénylő. Megtették, de Conger látta, hogy a mozdulat nem enyhíti Booth szenvedését. Ezt Baker is észrevette: "Úgy tűnt, hogy rendkívüli fájdalmat érez, valahányszor megmozdították... és többször elismételte: "Öljetek meg"." Napkeltekor Booth továbbra is kínzó fájdalmakkal küzdött. Pulzusa gyengült, miközben légzése egyre nehezebbé és szabálytalanabbá vált. Kínjában, végtagjait mozgatni sem tudva, megkért egy katonát, hogy emelje az arca elé a kezét, és miközben rájuk nézett, azt suttogta: "Haszontalan ... Haszontalan." Ezek voltak az utolsó szavai. Néhány perccel később Booth levegőért kezdett kapkodni, miközben a torka tovább duzzadt, majd egy remegés és egy gurgulázás következett, és a teste megremegett, mielőtt Booth megfulladt - szó szerint megfulladt.

Corbett azt állította, hogy nem állt szándékában megölni Booth-t, hanem csupán egy rokkant sebet akart ejteni rajta, de vagy célzott rosszul, vagy Booth mozdult meg abban a pillanatban, amikor Corbett meghúzta a ravaszt.