isztriai-dalmát exodus

Jellemzők

Isztria, beleértve Fiumét (Rijeka) és Dalmácia egy részét, beleértve Zarát (Zadar), az első világháború után Olaszországhoz került. A második világháború végén az egykori olasz területek Isztriában és Dalmáciában a párizsi békeszerződéssel (1947) Jugoszláviához kerültek, az egyetlen kivételt Muggia és San Dorligo della Valle községek jelentették.

Olasz források szerint a konfliktus után mintegy 350 000 olasz nemzetiségű embernek kellett elhagynia a területeket. A hivatalos adatok azt mutatják, hogy 1948 és 1961 között (az elvándorlás 1943-ban kezdődött Dalmáciában és 1945-ben a terület többi részén) a Szlovéniában élő olasz nemzetiségűek száma - szinte kizárólag a szlovéniai Isztrián és az olasz határ mentén - valójában közel -87%-kal csökkent (25 451-ről 3072-re). A volt Jugoszláviára vonatkozó adatok ugyanezen években 113 278-ról 25 615-re csökkentek. Matjaž Klemenčič szlovén történész szerint "1953-ban mindössze 36.000 (olasz) élt a volt Jugoszlávia területén, azaz a II. világháború előtti olasz lakosság 16%-a. Az olaszok a későbbi évtizedekben is kivándoroltak (a legtöbben Ausztráliába, Kanadába, Dél-Amerikába vagy az USA-ba). Ezért népességük 1981-ig minden egyes későbbi népszámláláskor csökkent. Hangsúlyoznunk kell, hogy a jugoszláv népszámlálás adatai az olaszok valós számához képest nem hitelesíthetők, mivel az olasz kisebbség számos tagja különböző okokból a "nem bejelentett nemzetiséget" vagy regionális identitást választotta (a legtöbben "isztriaiak"). Az 1991-es népszámlálás során az olaszok száma viszonylag nagymértékben nőtt (19 213 fő a horvátországi olaszok őshonos településeinek régióiban) az 1981-es népszámláláshoz képest (15 132 fő). Sok olasz, aki a korábbi népszámláláskor nem vallotta magát annak, 1991-ben "olasznak" vallotta magát, mert számítottak Olaszország segítségére a régióban bekövetkező válságok esetén.

Néhány horvátországi szlovéniai településen a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy még mindig sok olasz él Isztriában, például Grisignano lakosságának 66%-a (519 olasz), Bertonigliában 41%-a (652 olasz) és Buie-ban közel 40%-a (2118 olasz).

Az exodus áttekintése

A tengerparti Szlovéniában és Horvátországban az olaszok többnyire őslakosok voltak (1910-ben a helyi lakosság több mint egyharmadát tették ki, míg Isztriában közel 55%-át), akiket az újonnan érkezők, az úgynevezett regnicoli-k erősítettek, a szlávok által soha nem kedvelt velencei nyelvű őslakos isztriaiak, akik 1918-1943 között érkeztek, amikor Isztria, Fiume, Dalmácia egy része, valamint Cres (Cherso), Lussino, Lagosta és Pelagosa (Palagruža) szigetei Olaszországhoz tartoztak. Az 1910. évi osztrák népszámlálás szerint körülbelül 182 500 ember jelölte meg az olasz nyelvet a mai Szlovénia és Horvátország területén: 137 131 Isztriában, 28 911 Fiume/Rijeka (1918), 11 487 Zara/Zadar, 5 000 Dalmáciában, míg az 1936. évi olasz népszámlálás szerint körülbelül 230 000 ember jelölte meg az olasz nyelvet a mai Szlovénia és Horvátország területén, amely akkor az olasz állam része volt (kb. 1,5 millió). 194 000 a mai Horvátország területén és kb. 36 000 a mai Szlovénia területén). A második világháború végétől 1953-ig különböző adatok szerint 250 000 és 350 000 ember vándorolt ki ezekről a területekről. Néhány ezren szlovének és horvátok voltak, akik ellenezték a jugoszláviai kommunista kormányt, míg a legtöbben olasz nemzetiségűek, az úgynevezett optanti emigránsok voltak, akik 1940. június 10-én állandóan ebben a régióban éltek, és kifejezték azon kívánságukat, hogy olasz állampolgárságot kapjanak és kivándoroljanak Olaszországba. Az olaszok kivándorlása nagymértékben csökkentette a régió összlakosságát, és teljesen megváltoztatta annak etnikai szerkezetét.

1953-ban hivatalosan mindössze 36 000 olasz élt Jugoszláviában, ami a II. világháború előtti olasz lakosság 16%-a volt. Az Európa Tanács Európai Bizottsága a demokrácia a jogon keresztül (Velencei Bizottság) 1996-os "Helyi önkormányzat, területi integritás és kisebbségvédelem" című jelentésében úgy fogalmazott, hogy "a helyi olaszok, olaszok (szláv és más származásúak), sok ezer szlovén és nemzetileg nem meghatározott kétnyelvű "isztriai" nagy többsége élt a békeszerződésből eredő jogával, hogy "kivonuljon" az Isztria jugoszláv ellenőrzés alatt álló részéből. Több hullámban Olaszországba és máshová (a tengerentúlra is) költöztek, és olasz vagy más állampolgárságot igényeltek. Az optánsok (vagy esuli, ahogy Olaszországban nevezték őket) tömeges elvándorlását az "istentelen kommunista Jugoszláviából" az olasz hatóságok, az olasz rádió és a trieszti római katolikus püspök aktívan bátorította. E hatalmas elvándorlás után a megmaradt olasz kisebbség számbeli ereje stabilizálódott".

Történelem

Ősi idők

Az Adriai-tenger keleti oldalán, egészen az Alpoktól északra élő itáliai népek más népcsoportokhoz tartozó népekkel való együttélésére utaló bizonyítékok legalább a bronzkorig nyúlnak vissza, és a népességek azóta is keverednek. A 2001-es népszámlálás során 23 nyelvet beszéltek az isztriaiak. Isztria és Dalmácia a Római Birodalom bukásakor, az V. században teljesen latinizálódott.

A középkortól kezdve az Adriai-tenger partvidékén és közelében élő szláv népesség száma egyre nőtt, egyrészt a népességük növekedése, másrészt a délről és keletről rájuk nyomuló törökök nyomása miatt. Ez azt eredményezte, hogy az itáliaiak egyre inkább a dalmáciai városi területekre szorultak, míg a vidéket - egyes elszigetelt kivételektől eltekintve - szlávok népesítették be. Isztria azonban a XVI. századi oszmán invázióig teljesen olasz maradt.

Az eredetileg többségi olasz lakosság gazdasági és politikai hátrányoktól szenvedett, amelyek a 19. században az Osztrák-Magyar Monarchiával fokozatosan nőttek. Ez erős kivándorlást eredményezett: Dalmáciában 1815-ben a dalmát olaszok aránya 25% volt, de egy évszázaddal később, 1915-ben már csak 2%.

Az első világháború és a háború utáni időszak

1915-ben az olaszok megtámadták az Osztrák-Magyar Monarchiát, ami véres összecsapásokhoz vezetett, főként az Isonzó és a Piave fronton. Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország "nagyon szerette volna a semleges Olaszországot a maga oldalán bevonni az első világháborúba. Olaszország azonban keményen alkudozott, és a háború megnyerése után széles körű területi engedményeket követelt". Az Olaszországot a háborúba való bevonása érdekében kötött alku keretében, a londoni paktum értelmében Olaszország megkapta Trentinót, Triesztet, (a német nyelvű) Dél-Tirolt és Isztriát, beleértve a nagy nem olasz közösségeket is. Dalmáciát azonban kizárták, akárcsak Fiumét. Dalmáciában, amelyet a londoni paktum nem adott Olaszországnak, Olaszország megkapta Zadar városát és néhány szigetet.

Az első világháborút követően a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság (később Jugoszláv Királyság) és az Olasz Királyság közötti rapallói szerződés (1920. november 12.) értelmében Olaszország megkapta egész Isztriát Trieszttel együtt, kivéve Krk szigetét és Kastav község egy részét, amely a Szerb, Horvát és Szlovén Királysághoz került. A római szerződéssel (1924. január 27.) a Fiumei Szabadállamot felosztották Olaszország és Jugoszlávia között.

Második világháború

A Wehrmacht jugoszláviai inváziója (1941. április 6.) után az olasz megszállási övezet tovább bővült. Olaszország annektálta a tengerparti Jugoszlávia (beleértve a tengerparti Dalmácia nagy részét) és Szlovénia (beleértve a fővárost, Ljubljanát) nagy területeit.

A második világháborút követően nagyarányú népmozgások indultak meg, és az emberek inkább Olaszországba költöztek, minthogy Jugoszláviában éljenek. Jugoszláviában a távozókat optanti-nak nevezték, ami lefordítva "választók"-nak, míg ők magukat esuli-nak vagy száműzötteknek hívják. Elhagyásuk indítékai lehetnek a megtorlásoktól és gyilkosságoktól való félelem, gazdasági indítékok vagy etnikai alapúak.

A foibe-i mészárlások

Amikor a fasiszta rezsim 1943-ban összeomlott, az olasz fasiszták és civilek (még az olasz kommunisták is) ellen megtorlásra került sor. Legalább 200 olaszt ölt meg Tito ellenállási mozgalma 1943 szeptemberében; egyesek kapcsolatban álltak a fasiszta rendszerrel, míg mások személyes gyűlölet áldozatai lettek, vagy a partizánellenállás próbált megszabadulni valódi vagy vélt ellenségeitől. Ezek az események Közép- és Kelet-Isztriában, valamint a szlovéniai Primorska területén történtek.
Az olaszellenes erőszak második hulláma a szláv hadsereg 1945. májusi megszállása után következett be. Ez a foibe-i mészárlások
 néven vált ismertté; valójában az 1943-ban már megkezdett mészárlások megismétlődése volt, de nagyobb léptékben.

Számos olasz forrás azt állítja, hogy ezek a gyilkosságok etnikai tisztogatásnak és népirtásnak minősülnek: Az olasz embereket Tito támogatói tömeges migrációra kényszerítették.

A két kormány által 1995-ben az ügyek kivizsgálására létrehozott vegyes olasz-szlovén történelmi bizottság az 1945-ös gyilkosságokat írta le:

Az áldozatok száma nem biztos. Raoul Pupo olasz történész szerint 4500-an haltak meg (az 1943-as eseményekkel együtt), többségük olasz volt, de sok partizán egyenruhát viselő holttestet is találtak, így a szám sokféle értelmezésre ad lehetőséget. Más források szerint a számok elérik a 30 000 halottat vagy eltűntet.

A kivonulás

A gazdasági bizonytalanság, az etnikai gyűlölet és a nemzetközi politikai környezet, amely végül a vasfüggönyhöz vezetett, azt eredményezte, hogy körülbelül 350 000 ember, főként olaszok, döntöttek úgy, hogy elhagyják a régiót. Az 1954-es londoni memorandum az olasz nemzetiségűek számára a távozás (az úgynevezett optánsok) vagy a maradás választását tette lehetővé. Ezeknek a száműzötteknek a békeszerződések értelmében az olasz államnak kártérítést kellett fizetnie a vagyonveszteségükért és egyéb kártérítéseket. A kivándorlást követően a területeket jugoszláv lakossággal telepítették be.

Az exodus időszakai

A kivándorlás 1943 és 1960 között zajlott; az olaszok azt állítják, hogy a legtöbben 1943-ban távoztak.

• 1943
• 1945
• 1947
• 1954

Az első időszak az olasz hadsereg kapitulációja és az antifasiszta erőszak első hullámának kezdete után következett be.

A második időszak nem sokkal a háború vége után, nagyjából az antifasiszta erőszak második hullámának idejére esett. A Wehrmacht a jugoszláv partizánoktól való frontméretű visszavonulásban volt, a helyi kollaboráns erőkkel (az Ustaše, a Domobranci, a csetnikek és Mussolini bábállamának, az Olasz Szociális Köztársaságnak az egységei) együtt.

A harmadik időszak a párizsi békeszerződés után következett be, amikor Isztria a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársasághoz került, kivéve egy kis területet az északnyugati részén, amely a független Trieszt Szabad Területet alkotta. A negyedik időszak a londoni egyetértési megállapodás után következett be. Ez az A zóna (Triesztet is beleértve) ideiglenes polgári közigazgatását Olaszországnak, a B zónát pedig Jugoszláviának adta: 1975-ben az ozimói szerződés végleg felosztotta az egykori Trieszt Szabad Területet.

Az exodus becslései

Történészek több becslése a kivonulásról:

• Vladimir Žerjavić (horvát), 191 421 olasz száműzött horvát területről.
• Nevenka Troha (szlovén), 40 000 olasz és 3000 szlovén száműzött szlovén területről.
• Raoul Pupo (olasz), körülbelül 250 000 olasz száműzött
• Flaminio Rocchi (olasz), körülbelül 350 000 olasz száműzött

A vegyes olasz-szlovén történelmi bizottság 27 000 olasz és 3000 szlovén bevándorlót igazolt, de csak szlovén területről.

Híres száműzöttek

A listán olyan személyek szerepelnek, akik a háború előtt máshol dolgoztak, és akiket szintén száműzöttnek tekintenek, mivel a Josip Broz vezette kommunista diktatúra elkobozta a vagyonukat. A háború után száműzött területek híres száműzöttjei közé tartoznak:

• Mario Andretti, Motovunból (akkor Montona d'Istria) származó autóversenyző.
• Laura Antonelli, színésznő
• Lidia Bastianich Pulából (majd Pola), séf
• Nino Benvenuti, Izola (akkor Isola d'Istria), ökölvívó: háromszoros profi világbajnok és olimpiai aranyérmes.
• Enzo Bettiza Splitből, regényíró, újságíró és politikus.
• Gianni Cucelli, teniszező
• Sergio Endrigo Pulából (akkor Pola), énekesnő
• Guido Miglia pulai (akkor Pola) újságíró és író.
• Ottavio Missoni Zadarból (akkor Zara), stylist és korábbi Sindaco (polgármester) del Comune di Zara in Esilio, a száműzött dalmát olaszok egyesülete.
• Abdon Pamich, gyalogló versenyző: világbajnok és olimpiai aranyérmes
• Orlando Sirola, teniszező
• Agostino Straulino, vitorlázó: négyszeres világbajnok és olimpiai aranyérmes.
• Fulvio Tomizza Materadából (egy kis falu Porec, majd Parenzo közelében), költő és író.
• Leo Valiani, politikus és újságíró
• Alida Valli, színésznő
• Valentino Zeichen rijekai (akkor Fiume) költő és író.
• Lidia Bastianich, séf
• Mario Gasperini, festő
• Luigi Donorà, zeneszerző

Ingatlanjavítás

1983. február 18-án Jugoszlávia és Olaszország szerződést írt alá Rómában. Jugoszlávia beleegyezett, hogy 110 millió dollárt fizet a Trieszt szabad terület B zónájában a háború után elkobzott száműzöttek vagyonának kártalanítására. Jugoszlávia 1991-es felbomlásáig 18 millió USD-t fizetett. Szlovénia és Horvátország, a két jugoszláv utódállam, beleegyezett, hogy megosztja a fennmaradó adósságot. Szlovénia 62%-ot, Horvátország pedig a fennmaradó 38%-ot vállalta. Olaszország nem akarta nyilvánosságra hozni a bankszámlaszámot, ezért Szlovénia 1994-ben a luxemburgi Dresdner Banknál nyitott egy vagyonkezelői számlát, tájékoztatta erről Olaszországot, és megkezdte az 55 976 930 USD összegű részesedésének kifizetését. Az utolsó kifizetés 2002 januárjában volt esedékes. A mai napig késik az ügy megoldása Horvátország és Olaszország között. A trieszti szabad területről érkező menekültek közül eddig egyetlen fillért sem látott senki.

Történelmi vita

Kiderült, hogy a foibe mészárlásokat a szláv kommunisták etnikai-politikai tisztogatásra használták. Giorgio Napolitano olasz elnök a foibe-i mészárlásokat és elvándorlást democídiumnak és etnikai-politikai tisztogatásnak nevezte.

Darko Darovec szlovén történész írja:

A vegyes olasz-szlovén történelmi bizottság részéről:

Kapcsolódó oldalak

• Fasiszta elnyomás a megszállt Szlovéniában és Horvátországban
• Foibe mészárlások
• A száműzöttek és a fóbiások nemzeti emléknapja
• Trieszt szabad terület
• Olasz Szociális Köztársaság
• Etnikai tisztogatás
• Isztria
• Dalmácia
• Dalmát olaszok
• Olasz kulturális és történelmi jelenlét Dalmáciában
• Velence és Dalmácia