Ingólfr Arnarsont (izlandiul: Ingólfur Arnarson) és feleségét, Hallveig Frodesdattert sok forrás az Izland első állandó északi telepesének tekinti. A hagyomány szerint ők alapították Reykjavíkot körülbelül 874-ben, és ettől kezdve őket említik az írott források az újkori településalapítóként.

Források és hagyomány

A legfontosabb írott forrás a letelepedés korából a Landnámabók (a könyv, amely az Izland északiak általi benépesítését írja le). Ebben részletesen szerepel Ingólfr története: hogyan hagyta el Norvégiát, a szárazföldet látótávolságba érve kidobta a magas ülőoszlopait (a szokásos vándor-szentélyrészeket), és megfogadta, hogy ott telepszik le, ahol az istenek jelzésére partra viszik a kihelyezett oszlopok.

A középkori történetíró, Ari Þorgilsson szerint (aki az Íslendingabók és más korai források szerzője) Ingólfr volt az első északi telepes Izlandon, de a források azt is megemlítik, hogy ír szerzetesek és remeték már korábban is éltek a szigeteken. Ezek a kis közösségek a vándorlás előtti, nem északi eredetű jelenlétet jelzik; a későbbi északi telepesek egyeseket azért hagytak el, mert nem akartak együttélni az újonnan érkező, pogány északiakkal.

A letelepedés története

A Landnámabók leírása szerint Ingólfr azért hagyta el a mai Norvégiát, mert vérbosszúba keveredett. Hallott egy szigetről, amelyet Garðar Svavarsson, Flóki Vilgerðarson és mások korábban felfedeztek az Atlanti-óceánon hajózva, és ennek hatására Izland felé vette az irányt mostohatestvérével, Hjörleifr Hróðmarssonnal együtt. Amikor a szárazföldet közelnek látták, Ingólfr a fedélzetre dobta az említett magas ülőoszlopokat, és megígérte, hogy ott telepszik le, ahol az istenek jelzése szerinti helyen partra viszik őket. Két rabszolgája ezután három éven át kutatta a partokat, mígnem megtalálták az oszlopokat abban a kis öbölben, amelyből később Reykjavík alakult ki.

A Reykjavík név (jelentése: „füstös öböl”) valószínűleg a környék gőzölgő termálforrásaira utal, amelyek a település környékén jellemzőek. A magas ülőoszlopok eldobása a letelepedés helyének megjelölésére ismert germán szokás volt, amelyet a Landnámabók számára fontos eseményként tartanak számon.

Konfliktusok és utóélet

Eközben Hjörleifr Hróðmarssont állítólag meggyilkolták ír rabszolgái, mert rosszul bánt velük. Ingólfr bosszút állt: elvadászta a menekülő rabszolgákat és megölte őket a Vestmannaeyjarban (a Westman-szigetek elnevezése innen ered). A korabeli északiak a „vestmenn” kifejezést gyakran az ír „nyugati emberekre” használták; innen a szigetek neve is.

Az írott hagyomány szerint Ingólfr ezt követően Izland délnyugati részén élt, de a Landnámabók nem közöl részletes adatokat hosszabb későbbi tevékenységéről vagy haláláról. Fia, Torstein (Þorsteinn Ingólfsson) neve mellett a források azt is említik, hogy a korai telepek vezetői közreműködtek a közösségi intézmények megteremtésében; az izlandi gyűlések és törvényhozó találkozók következő nagy mérföldköve a később Althing néven ismert országgyűlés megalapítása volt, amelyet 930 körül tartották meg először.

Forráskritika, régészeti adatok és örökség

A Landnámabók és a későbbi sagák elsősorban írott, részben legendás elbeszélések; Ari Þorgilsson és a saga-szerzők századokkal a letelepedés után rögzítették ezeket a történeteket, ezért történeti értelmezésük óvatos megközelítést igényel. Régészeti kutatások azonban alátámasztják, hogy Izlandon a letelepedés fő időszaka a 9–10. század fordulójára tehető: késői 9. századi és 10. századi házmaradványok, használati tárgyak és széntartalmú kormeghatározások egyaránt a korai skandináv jelenlétet igazolják.

Bár nem található meg minden részlet régészeti bizonyítékkal, Ingólfr neve és története fontos része Izland történeti memóriájának: a mai Reykjavíkban több helynév, emlékmű és a város történetéhez kapcsolódó helyszín őrzi emlékét. Reykjavík pedig mára Izland fővárosává és legnagyobb városává nőtte ki magát, eredete pedig a korai letelepedés legendájával és a termálforrások miatt kapott nevével fonódik össze.